FÉLVÉREK III - ÖRÖKÖLT GÉNEK - 3

A különleges alkalom miatt alaposan megnövekedett a vendégszám, ami szükségessé tette önkéntes segítők beugrását is. Ilyen volt többek között Fyra, aki lelkesen vállalta ezt a feladatot a Menedékházban. Volt ebben egy kis hátsó, önző szándék is, hiszen így Codyval sokkal több időt tölthettek együtt. Ki is használtak minden lopott percet, amit aztán egyszer Braydon csak észrevett.

– Khm, khmmm! – köszörülgette a torkát, mire a kis párocska azonnal szétrebbent. Fyra ijedten pislogva igazgatta magán a felsőjét, aztán elrebegett egy „Elnézést!”-t s már sietve magára is hagyta apát és fiát.

Cody nagyot sóhajtva simított végig borostásra nyír haján.

– Sajnálom! – fújta ki a levegővel.

– Sajnálhatod is! – dörögte a homlokát ráncolva a tekintélyes alakváltó, visszafogott hangon. – Mit szajkózok én neked állandóan?

– Vigyázzak…

– Igen!

– Vigyázok is! Nem feküdtünk le! – nyögte tiltakozva Cody.

– Ez már túlmutat egy kamaszbarátságon, Cody! – förmedt rá szigorúan a fiára Braydon.

– Szeretem…

– Nem! – csattant fel az apa, fiába fojtva a szót. – Mi vagy te?!

– Alakváltó – motyogta Codyac Dunkin, s mint aki szégyelli származását, lehajtotta a fejét.

– Igen! És milyen? – A családfő kérdései úgy pattogtak, mint egy tanáré, aki a diákját felelteti.

– Medve.

– Fyra micsoda?

Cody zavartan pislogva nézett jobbra-balra, próbálta kerülni apja gyilkos tekintetét.

– Nem tudom – vallotta be végül szinte nyögve az utód.

– Na, látod! Akár kárt is tehetsz benne! Megmondtam! A barátod lehet, de nem több! Megértetted?

Cody kényszeredetten bólintott, s sokadjára átkozta el magában, hogy nem embernek született. Nem értette miért nem lehet azzal, akit úgy érzi, igazán szeret, mikor ő bízott magában annyira, hogy tudna akár egy emberi társra is vigyázni.

Fyra a lebukás szégyenében a pultig meg sem állt. Azonnal beállt segédkezni Jalinak. Szorgosan pakolta vele a rendelést a tálcára.

– Basszús, lebuktunk! – fújta visszafogott hangon a félvér lánynak.

– Lebuktatok?

– Ja, ja! Codyval! Smároltunk! Aztán a semmiből ott köhécselt az apja – mesélte hadarva a hirtelenszőke nőstényfarkas.

– Az, gáz! – bólintott egyetértően Jali.

– Mi lesz, ha beárul az apámnak?

– Braydon nem egy árulkodós fajta – legyintett a fiatal őrző, egy megnyugtató mosollyal. – Maximum szétrúgja Cody seggét – kacsintott Jali és ment felszolgálni a rendelést a vendégeknek.

– Klassz! – sóhajtott egy nagyot Fyra, hosszú frufrujának szemébe lógó tincsét odébb fújta az arcából.

Helikopter hangja rezegtette meg a berendezést, jelezve, hogy újabb vendégek érkeznek, mire Fyra vágott egy fáradt fintort.

– Csodás! Hányan jönnek még? – húzta félre a száját a lány, s mivel éppen csak ő tartózkodott a pultnál, ahogyan azt a többiektől látta gyors mozdulatokkal tisztára törölte az érkezők előtt.

Lawrence, oldalán a feleségével lépett a pulthoz. Mögöttük Veronica, aki úgy nézelődött a helyiségben, mintha valakit keresett volna. Juan még a gépnél beszélgetett a kísérőjükkel, Marcussal.

– Mivel szolgálhatok? – fogadta őket készséges begyakorolt mosollyal Fyra.

– Jók lesznek ugyanazok a szobák? – kérdezte Braydon a lány mögé lépve. Lawrence csak biccentett, mire az alakváltó medve már adta is kulcsokat, a farkas lány mellet átnyújtva.

Fyra úgy állt Braydon Dunkin és a pult között, mint egy hurokba szorult vad, aki fülét farkát behúzva arra vár, hogy elvégezzék rajta a kegyelemdöfést. Az alakváltó viszont nem tett semmi megjegyzést. Úgy serénykedett a lány körül a pultnál, mintha pár perce nem is előtte buktak volna le a fiatalok.

Lawrence és felesége azonnal elindult az emelet felé, Veronica szándékosan lemaradva mögöttük tekintetét kutatva járatta körbe a helyiségen.

Fyra hosszan nézett utánuk, le is ragadt a figyelme a pár napja már látott családon.

Nem négyen voltak ezek itt a múltkor? – morfondírozott magában a lány, aztán arra zökkent vissza a munkájához, hogy valaki eléje magasodva a torkát köszörülgette.

– Igen? – kapta fel zavartan a tekintetét, közben azt is figyelte Braydon merre lehet éppen. – Miben segíthetek? – kérdezte, ahogy felnézett a sötét indigókék szemekbe.

Hoppá! Itt a hiányzó családtag – villant át szórakozottan az agyán.

Juan mozdulatlanságba dermedve tekintetét a lánynak szegezte. Másodpercekig csak nézte, de nem válaszolt.

– Miben segíthetek? – kérdezte meg újra Fyra kicsit előrébb hajolva, valamivel hangosabban, jól tagolva minden szót.

A magas, széles vállú fiatal férfi pislogva tért vissza a szobormerevségből. Hangosan vett levegőt, mintha az elmúlt másodpercekben arról is megfeledkezett volna.

– Hiszel benne, hogy van szerelem első látásra? – kérdezte váratlanul az ifjú McElhanely.

– Mi van? – csattant fel a homlokát ráncolva Fyra, majd miután pár pillanat után feldolgozta a kérdést, unott képet vágva legyintett. – A francokat van! – fújta, s hogy lefoglalja magát, elkezdte a szárítóból a helyére pakolni a poharakat.

– Akkor bejövök még egyszer! – vágta rá halvány mosollyal Juan, ellökte magát a pulttól és határozott léptekkel elindult kifelé.

Fyra ledöbbenve követte a tekintetével, ahogy a fiatal farkas alakváltó átmenetelt a kantinon, kilépett az ajtón, aztán már fordult is vissza s egyenesen feléje tartott, majd újra megállt előtte. Sötét tekintetét kérdőn szegezte a lánynak.

Fyra hirtelen nem tudott mit reagálni az ifjú McElhanely viselkedésére. Ez első férfi volt, aki zavarba hozta. Míg nézte a sötét szemeket, azon gondolkodott, hogyan vágja ki magát, de hirtelen semmi nem jutott eszébe.

– Idióta – szaladt ki a száján, annak ellenére, hogy próbálta visszafogni zavart mosolyát, mert igenis imponált neki a farkas viselkedése. Nem volt szemtelen és tolakodó, de mégis határozott.

– Kezdetnek ez sem rossz – biccentett Juan, ajka halvány szolid mosolyba húzódott.

Fyra eddig a pontig bírta tartani magát, s bár nem tudott mit szólni a férfi megjegyzésére, viszonozta a mosolyt.

– Melyik szobát kapta a családom? – váltott hirtelen hivatalos témára a fiatal farkas, ahogy meglátta a védelmezőn Fyra mögé lépő Codyt.

– Ugyanazok a szobák, amiben pár napja is voltatok – válaszolt Zafhyra, emlékezve Braydon előbbi szavaira.

– Köszönöm! – bólintott Juan s már fordult, hogy indul.

– Nincs mit – rántott a vállán Fyra, mire a fiatal farkas visszafordult.

– Dehogynem! – vágta rá meghatározhatatlan tekintettel.

– Azért vagyok itt, hogy segítsek – szabadkozott lazán a lány.

– Én a mosolyra gondoltam – mondta az alakváltó Zafhyra szemébe, majd egy futó pillantást váltott az alfanőstény mögött magasodó medvével. Cody gyilkolni tudott volna a szemével, Juanéban pedig a pimasz kihívás fénye csillant meg.

Fyra úgy állt ott a két hím között, hogy levegőt alig kapott és nem a hely szűke miatt. Úgy érezte remeg mindene, és biztos volt benne, hogy az arca is vörösen izzott.

– Bájgúnár! – morogta dühösen Cody, s legszívesebben átölelte volna a számára kedves és szeretett személyt, de tudta, hogy nem teheti.

– Ne szívd mellre! – rántott hanyagul a vállán Fyra. – Pár nap és elmennek. Én sem csipázom! Öntelt hólyag! – fújta a lány, s ahogy fordult szándékosan oldalba lökte Codyt. – Este? – kérdezte egy kacsintással.

Cody nehezen higgadt, de a keringőre hívás valamelyest oldotta a feszültségét.

– Este! – bólintott a lány kérdésére egy magára erőltetett mosollyal.

Fyra magára hagyta, ment a dolgára, de ő még féltékeny, dühös pillantással nézett az emeletre vezető lépcsőn lépdelő farkas utód után. Sokkal jobban érezte volna magát, ha már este lett volna, és a karjai között tarthatta volna a lányt.

Az órák heteknek tűntek, de csak lement a nap.

Codyt űzte a türelmetlensége, s a megbeszélt időnél jóval előbb ment a találkahelyre. Jó ideje várakozott már, amikor neszt hallott, aztán lépéseket. Először azt hitte Fyra az, s már-már lendült, hogy üdvözölhesse a lányt, de aztán tökéletes reflexszel húzódott egy vastagabb fa mögé, mert két alakot látott sétálva közeledni az ösvényen. Azonnal ellenőrizte a szelet, észrevehetik-e őt, majd még le is guggolt, hogy a fa tövében burjánzó bokor nagyobb takarást biztosítson a számára.

– Köszönöm, hogy eljött – suttogta a női hang éppen csak kivehetően.

– Ez a legkevesebb – mondta visszafogott hangon a férfi.

Cody képtelen volt tovább figyelni a két idegenre. Megérezte Fyra illatát, majd nem sokkal utána a lány érintését is a tarkóján.

– Te mit kuksolsz? – kuncogta Fyra visszafojtott hangon, egészen közel hajolva a medvéhez, a fülébe súgta.

– Sss!

– Ezek kik? – kérdezte még mindig sutyorogva az alakváltó bőréhez simulva a lány. – Mit keresnek itt?

– Nem tudom – Cody is suttogott, vállai közé húzta a nyakát, majd hátranézett az alfanőstényre, s így összesimult a két fiatal arca. Az alakváltó medve szája vigyorba szélesedett.

– Lehet azt, amit mi – vonogatta a szemöldökét a hím, mire Fyra türelmetlenül és szenvedélyesen vette birtokba a fiatal férfi ajkát, aki nem habozott viszonozni a heves csókot. Az ölébe fordította a háta mögül a lányt, s egy lélegzetvételnyi szünetre sem engedték egymást. Fyra első hangos kéjes nyögésére, megdermedtek a mozdulatban, s mindketten egyszerre néztek a két ismeretlen távolodó alakja felé, hogy nem-e hallották meg őket.

– Maga nem hallotta? – Lawrence kutatva nézett körbe a sűrű sötétbe engedve a tekintetét.

– Ne aggódjon! – rántott a vállán Kaila. – Az éjszaka szokásos zajai. Én itt nőttem fel. Az erdőben éjjel kezdődik igazán az élet. Vagy vadásznak, vagy bagzanak. Civilizált farkas alakváltóként, már el is felejtette milyen a természet?

– Mondja gyorsan, mit akar! Miért hívott ide? – ráncolta a homlokát türelmetlenül Lawrence, megállt és szembe fordult a nővel.

– Szerintem maga sem kedveli Talan Falgautot – vágott a közepébe a boszorkány.

– Miből gondolja?

– Most kérdezz-felelek játékot akar velem játszani?

– Gyűlölöm! – sziszegte a farkas, tekintetében gyilkos fény csillant.

– Hát én is! – vágta rá egy bólintással a boszorkány. – Annyira, hogy jobb szeretném holtan látni!

– Fogalmam nincs, hol van az a tőr, amivel egyszer már majdnem sikerült is Semaj Grimmettnek megölnie. – Lawrence tanácstalanul lendítette kezeit.

– Nem kell semmilyen tőr! Elég az én tudásom és a maga vére!

– Hogy micsodám? – Lawrence tudva, hogy egy félvér vámpír boszorkánnyal áll szemben, önkéntelenül lépett tőle hátrébb.

– A párocska a fejébe vette, hogy összekötik magukat! Vérkötelékben! – Kaila megvetéssel fröcskölte a szavait. – Egy farkas és egy vámpír?! A húgom, pont ezzel a szemét döggel? Soha! Azt soha nem hagyom!

Lawrence zavart pislogással hallgatta a boszorkányt, ahogy egy farkas és egy vámpír kapcsolatát emlegette. Eszébe villant, amikor ő maga is élt már különféle fajok örömlányai szolgáltatásaival, s bizony volt köztük vámpír is.

– Képtelen párosítás, valóban! – köszörülgette elrekedt torkát az egykori klán vezér.

– Nincs az a rendőrségi vizsgálat, ami egy átkot kimutatna – kezdett bele Kaila terve tálalásába. – De ahhoz, szükségem van a vérére!

Lawrence bizalmatlanul szegezte a nőnek a tekintetét.

– A testvére adta a vérét annak a szemétnek! McElhanely vér folyik az ereiben – magyarázta tovább lelkesen a boszorkány. – Egy olyan gyorsan ölő méreg kell, ami csak Talan Falgautot öli meg, a húgomat nem! Mindketten iszogatnak majd, amikor félrevonulnak összekötni a vérüket a nászéjszakán. Egy átok, ami a vért követi! Judahtól mégsem kérhetek. – Kaila egy fiolát és egy tőrt nyújtott a farkas felé. – Meg kell bíznunk egymásban, ha holtan akarjuk látni Falgautot. Azzal, hogy beavatom, a kezébe teszem az életemet Lawrence McElhanely! Csak maga árulhat el, mert ez nem lesz semmivel sem kimutatható. Meggyilkolni egy őrzőt, azért halál jár, azt maga is tudja. Én bármire képes vagyok, hogy őt ne lássam többé az élők között. És maga?

Lawrence hosszú néma másodpercekig nézte a feléje nyújtott üvegcsét és a fegyvert. Aztán átvette a kellékeket és a tőrrel felsértve a tenyerét - vegyes érzelmekkel -, de hozzájárult az ereiben csordogáló McElhanely vérrel a boszorkány gyilkos tervéhez.

Talan már unta a tömeget, s türelmetlenül várta, hogy régi-új társa - akivel immár hivatalosan és nyilvánosan is összetartozott -, fogadja a protokolláris jókívánságokat és gratulációkat. Haley őszintén élvezte a felhajtást.

Judah egy darabig figyelte Gintyt, ahogy vegyes érzelmekkel pislogott a párocska felé, majd hitetlenkedő halvány mosollyal, megveregette barátja vállát.

– Megnyugodtál már, Max?

– Tessék?

– Talantól, már nincs veszélyben a lányod – vigyorgott a visszatért vezér.

– Majd ha elveszi például a fiad a lányomat – biccentett Ginty –, na, majd akkor megnyugszom!

Judah arcán a vigyor visszafogott zavart mosolyra váltott, elgondolkodva fordult a sokféle létforma kavargó tömege felé.

Némaság ült közéjük, ami egyre jobban kezdte zavarni Maximus McGintyt. Fürkészve pislogott vezére felé, majd megszólította az elmerengve ücsörgő alakváltót.

– Valami baj van?

Judah válaszképpen csak megrázta a fejét.

– Nem vagy jól? – érdeklődött tovább makacsul az egykori testőr.

– Nincs bajom – motyogta Judah, majd pár pillanattal később egy hangos sóhajjal felemelkedett a székből, s elindult a kijárat felé. Ginty aggódva követte őt a tekintetével, s azon hezitált, hogy utána menjen-e vagy sem.

Talan Haley háta mögé kerülve átkarolta ifjú feleségét, arcát a nő nyakába fúrta.

– Nem vonulnánk már végre félre? – suttogta a párja fülébe, mire Haley arcán izgatott mosoly jelent meg.

– Most? – kérdezte a vámpírnőstény, mintha ő nem akarta volna még a férfitől is jobban azt, amire készültek.

– Most! – vágta rá türelmetlenül, szinte követelőzően a félvér, s hogy megerősítse szándékát, gyengéden megharapta a nő nyakát. – Viszünk fel kaját is – morogta a nő bőrébe, s a gusztusosan tálalt sült húsos tálcák felé pillantott, amik a terített asztalon sorakoztak –, és egy hétig magunkra zárjuk az ajtót.

– Remek ötlet! – helyeselt kuncogva Haley. – Vigyünk pezsgőt is.

– Meg whiskyt – toldotta meg Talan, szemében már égett a vágy, ahogy a fiatal nőt méregette, szinte falta a szemével.

– Imádom, mikor így nézel rám – Haley írisze hematit-feketén csillogott, végigsimított a férfi borostás arcán.

– Igen? – vonogatta a szemöldökét vigyorogva Talan. – Nem sokáig tudok magamért jótállni. Szóval, húzzuk fel a csíkot, mert fogalmam nincs, mivé válok itt helyben és leszaggatom rólad ezt a puccos ruhakölteményt.

Haley izgatott, mosollyal az arcán indult meg a számukra megterített asztal felé, Talan követte, de úgy, hogy egy pillanatra sem eresztette ifjú társát. Hol Haley derekát karolta, hol a kezét fogta, vagy a vállán és a tarkóján szánkázott simogatva a tenyere. Ordított róla a féltő büszkeség.

– Ez jó lesz? – kérdezte válla felett Haley, az egyik nagyobb tálcát a kezébe véve, mire Talan még vagy három másik tálból is pakolt rá különböző húsokat.

– Így, jó lesz – biccentett a férfi, átkarolta Haley vállát és homlokon csókolta. – Várj még! Pezsgő, whisky! – sorolta és hajolt az asztalon felsorakoztatott palackozott italokért.

Kaila az asztal másik oldalán ücsörgött, s készségesen pattan fel, hogy segítsen elérni az üvegeket amiért Talan nyújtózkodott. Kezébe vette és a félvér felé nyújtotta azokat, miközben magában ismeretlen nyelven mormolt valamit.

– Sok boldogságot! – mondta hangosan nyájas, kimért mosollyal, amire Talan csak egy megjátszott vigyorral válaszolt, ahogy ujjai közé csípte a palackok nyakát. Az emeletre indulva a félvér rutinosan a lépcső egyik gerendájához csapta a pezsgősüveget, ami egy pukkanás után habozva tört elő az üvegből. Az újdonsült férj a magasba emelve az italt búcsúzott el a kantinrészben őket és a szerződést ünneplőktől, majd ahogy lépdelt fel a lépcsőn meghúzta a pezsgőt. Nem törődött azzal sem, hogy kifolyt a szája szélén és vékony csíkot rajzolt a nyakára, pecsétet hagyva a makulátlanul fehér zsabós alkalmi ingen.

Kaila mellkasa beleremegett, ahogy inni látta Talant. Csak egy futó pillanatra néztek össze Lawrenccel, aki szintén a távozókat követte a tekintetével. A boszorkány észrevétlen, elégedett mosollyal nyugtázta, hogy terve megvalósítása beindult. Az agyában már az zakatolt, hogy csak várnia kell, míg az ital dolgozni kezd a gyűlölt félvér szervezetében. Lassan kényelmesen ülésbe engedte testét a faragott pácolt széken, és türelmesen várta, hogy húga majd segítségért kiabálva rohan le a vendégek közé, és elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy most viszont senki, de senki nem fog már tudni újra életet lehelni a halálból nem egyszer visszatért őrzőbe.

Épp csak becsukták szobájuk ajtaját maguk mögött, Talan kikapta a tálcát felesége kezéből és egy hanyag mozdulattal tessék-lássék módon csúsztatta az asztalra. A whiskys üveget a vetett ágyra dobta, még jót húzott a pezsgőből aztán a többit gondolkodás nélkül Haley meztelen vállaira locsolta.

– Hé! – kacagta a nő. – Mi a fenét művelsz? Tönkreteszed a menyasszonyi ruhámat!

– Pocsék ruha! – közölte félvállról Talan, eldobta a kiürült üveget és hevesen rántotta közelebb magához párját. – A Halloween-i jelmezed sokkal jobban tetszett!

– Igen? Azért van rajtad ez az ing? – Haley gombolni kezdte a pezsgő áztatta ruhadarabot, simogatva túrta le a férfi izmos vállairól.

– Azt hittem összeöltözünk – vigyorgott a félvér, majd hosszú és mély csókra még szorosabban húzta magához a vámpírnőstényt.

– Szerintem, hamarosan egyformán nem lesz rajtunk semmi – mosolygott Haley s a férfi ölelésében hátat fordított, hogy társa segítsen neki megszabadulni a hátul végig fűzős ruhakölteménytől.

– Mi a francnak kellett ilyen bonyolult izét felvenni – morogta Talan, ahogy elkezdett a kibontással bíbelődni. – Mondom én, hogy sokkal praktikusabb lett volna a Cleopatra viselet. – Megállt egy pillanatra a mozdulatban, nyelve hegyét végigvezette a nő pezsgős bőrén, fel a nyakán, megmarkolta a csípőjét és férfiasságához rántotta. Érezni akarta őt, és nem ruhán keresztül.

– Finom vagy! – morogta a bőrébe, ahogy egyre mohóbban nyaldosta és harapdálta a világosbarna puha bőrt.

– Te meg, részeg! – nevetett fel Haley, s szándékosan mocorgott a férfi előtt, hozzádörgölőzött.

– Tőled! – vágta rá Talan. – Amúgy nem vagyok részeg. Fogalmad nincs, milyen vagyok részegen – vigyorogta két érzéki csók között. – Akkor már nem tudnál velem mit kezdeni.

– Jajj dehogynem! Te csak azt hiszed!

Talan még tett próbálkozást, hogy tovább bontsa a ruha fűzőjét és néhány erőteljesebb rántással igyekezett nyílásra bírni.

– A francokat ebbe a szar cuccba! – sziszegte türelmetlenül, aztán egy határozott mozdulattal széttépte a drága alkalmi ruha hátát. Már semmi nem állta útját, hogy birtokba vegye a szeretett nő testét. Határozott mozdulatokkal tolta le róla és tépte ahol egy kisebb ellenállást is tapasztalt. Haley, ahogy szembe fordult a félvérrel, ő maga is igyekezett lerázni magáról ruhája megszaggatott darabjait. Talan az ölébe kapta társát, aki ügyesen és fürgén megszabadította a zsabós sokgombos ingtől, mire az ágyhoz értek. Amikor Talan a párnák közé engedte a nő testét már egyikükön sem volt egy zavaró ruhadarab sem.

A félvér férfi másodpercig csak támaszkodott Haley felett, tekintetével mohó vágyakozással itta be a nő arcának vonásait, testének kívánatos domborulatainak látványát.

– Gyönyörű nő lettél – suttogta Talan, s a nőre engedte magát, aztán finoman hozzásimulva mozdult rajta.

Haley a férfi tarkójára kulcsolta ujjait, olyan közel húzta magához, hogy ahogy beszélt, összeért az ajkuk.

– Soha többé nem akarlak elveszíteni!

– Én sem!

Forró, szenvedélyes csókkal vezették be a testük és a vágyuk harcát.

Talanra rátörtek a régi emlékek és érzések, amikor először tartotta a karjaiban az akkor még csak kamasz lányt, aki arra kérte: ő legyen számára az első férfi. Együtt értek felnőtté, egymást támogatva és segítve hosszú éveken át, ami mindkettőjük számára kitörölhetetlen volt. Akár létezett közöttük a kötelék, akár nem. Mondhatni sorsuk már azon a napon eldöntetett, amikor a kopaszra borotvált, kis félvér pénzt kért a frissen szabadult fiatal férfitől. Közelség és távolság, szenvedély és gyűlölet, érzelmi magasságok és lelki mélységek, amit mind együtt éltek meg. A legszilárdabb bizalom és az őrjítő bizonytalanság, amiken keresztül újra és újra visszataláltak egymáshoz.

Egyre hangosodtak élvezetük hangjai, megtöltötte a szobát a fülledt erotika. Felváltva kerekedtek egymás felé, s mikor már azt hitték elérték élvezetük csúcsát, még magasabb szintre emelkedtek. A mámor teljesen eufórikus állapotba sodorta őket.

– Harapj meg, Talan! – pihegte remegve Haley. – Érezni akarom! Olyan rég volt! Azt akarom, hogy te kezd el!

Talan nem válaszolt, csak tette, amit ő maga is remegve kívánt. Már nem is volt egészen önmaga, vitte az ösztön, vitte a vágy. Először csak az arcát dörgölte a nő finom vonalú nyakához, aztán puhán harapdálva nyelvével kereste a lüktető eret, aminek a hangját dobolva hallotta a fejében. Egyre hangosabb nyögésekkel merült el Haley testében, s felkábultan mélyesztette fogait párja puha illatos bőrébe. Mohón szívta és itta a vámpír, számára oly édes vérét, amit már ki tudja milyen régen nem érzett. Most telhetetlenül oltotta vele a szomját, megrészegült tőle. Haley testének minden porcikája szinte hozzásimult, ritmikus, hullámzó mozgással lökték még mélyebbre egymást az élvezetbe.

Haley ívben megfeszült Talan ölelésében, körmei véres csíkokat szántottak a férfi hátára, vállára, s előtörő hegyes szemfogaival a félvér bőrét csikargatta, nyelvével az alkalmas helyet kutatta. Talan szorosan ölelte, egyre erőteljesebb mozdulatokkal ostromolta, miközben a mellkasából eddig nem tapasztalt mély morgó hangok törtek fel az élvezettől.

Haley fogai Talan bőrébe mélyedtek. Megállíthatatlanul teleszaladt a vámpírnőstény szája az őrző vérével, s útjára indult le a torkán, szétáradt az egész testében.

És a vér elkezdte áramlását, összemosva a két félszerzet érzéseit és emlékeit. A kapcsolat, a vérkötelék, lassan de biztosan teljessé vált közöttük.

Talanban váratlanul robbant a halálfélelem érzése, elfogyott a levegője, mintha a vére megállt volna az ereiben és betonszilárdságúvá keményedett volna. Minden izmában megdermedt, rohamosan felváltotta az eufórikus állapotot a pánik. Nem érzett több vért a szájában, mintha elfogyott volna.

Istenem! Szárazra szívtam?! – jött ez első kétségbeesett féltő gondolata, mire éberen nyitotta ki a szemeit. Haley nem mozdult alatta, csak szaporán kapkodta a levegőt. Talan pedig még mindig úgy érezte magát, hogy mindjárt megfullad. Zihálva, lassan feltámaszkodott a nő teste felett.

– Haley! – nyögte, próbált segítséget kérni tőle.

Legnagyobb megdöbbenésére, Haley elkerekedett szemekkel csak tátogott, éppen úgy levegőért küzdött, mint ő, és riadt, kétségbeesett tekintettel meredt rá.

Ezek nem az én érzéseim! Az övéi! Őt érzem! – jött a megdöbbentő felismerés, és az emlékek:

Ugyanúgy, mint amikor Amarionnál érezte a fiatal lány halálfélelmét.

– Haley! – szólogatta társát, miután rájött, hogy nem ő, hanem a nő van veszélyben.

Fuldoklott.

– Haley! Haley hallasz? Hallasz engem? Mondj valamit! Jelezz! – Talanban lassan kúszott fel a kétségbeesés. Érezte a nőét és a magáét egyaránt. Már nem tudta melyik érzés, melyiküké. A félelem, az aggódás, lassan vitte a zavarodottság felé, egyre nehezebben tudott tisztán gondolkodni.

Segítség! Segítség kell! – tudatosult benne. Végignézett magán, s kapkodva bújt bele tessék-lássék módon a nadrágjába, aztán rohant ki, vissza a mulatozó vendégek közé.

Csak akad közöttük valamilyen doki! – zakatolt az agyában.

Ahogy a lépcsőhöz ért, elordította magát.

– Orvost! Azonnal! – tekintetével az egyetlen doktort kereste, akit ismert. – Dorothy! – kiáltotta tokra szakadtából a nő nevét, s már látta is futva közeledni, nyomában Nickkel.

Nem várta be őket. Fordult és rohant vissza fuldokló társához.

Kaila elkerekedett szemekkel pattant fel a székről, szíve a torkában dobogott, szinte elviselhetetlenül verte a mellkasát.

Haley? Mi lett vele? És ez a rohadék miért él még?! – kavarogtak benne a vegyes érzelmek. Düh, aggodalom és gyűlölet.

Talan gyengéden paskolta társa arcát, simogatta, majd próbálta levegőhöz juttatni, de Haley úgy viselkedett, mint egy felhúzott játék baba. Nem reagált semmire, csak tátogott a semmibe meredő tekintettel, kezei görcsösen markoltál a lepedőt. Talan önkéntelen mozdulattal húzta végig kézfejét a száján, azzal a szándékkal, hogy letörölje a vért, ami az előbbi aktusból esetleg még ott maradhatott. Megdöbbenve tapasztalta, hogy ami a bőrén volt, az nem vér! Legalábbis már egyáltalán nem arra hasonlított. Mint a megszáradt sár. Sötét volt, és földszerű. Mint a port, úgy morzsolta le az ujjairól.

– Istenem! Mi a szar ez?! – suttogta, ahogy ledöbbenve meredt a kezére.

Dorothy felért.

– Nem kap levegőt! – szakadt fel Talanból, segítséget remélő tekintettel.

 Dorothy hátraszegte kicsit Haley fejét, azt vizsgálta nem-e valami elzárja a légutat.

– Mit evett? Megakadhatott valami a torkán? – A kérdésekre a félvér hevesen rázta a fejét.

 A gyors, rutinos vizsgálat után Dr. Corbet megpróbálta mesterségesen levegőhöz juttatni a fuldoklót. Életet menteni, ez dübörgött benne, és egyáltalán nem is gondolkodott el azon, hogy akinek az életben maradásáért küzdött éppen, nem is ember.

Haley ajkai úgy mozogtak, mintha mondana valamit, szemei megmozdultak.

Talan leolvasta társa szájáról a nevét, hogy őt szólította. Megszorította a kezét és egészen közel hajolt hozzá.

– Itt vagyok, kicsim! Itt vagyok! Tarts ki! – hajtogatta, majd akaratlanul kiabált rá a segédkező rokonra: – Dorothy, csinálj már valamit!

– Azt teszi! – vágta rá Nick.

Közben az emeletre ért Judah és Ginty is, egymás után közvetlen, s az ajtóban megállva ugrásra készen várták, hogy nem-e kell közbeavatkozniuk. A két tapasztalt alakváltó pontosan tudta mire számíthatnak egy esetleges tragédia bekövetkeztével.

– Haley! Tarts ki! – ismételgette Talan, a nő kezét morzsolgatva, de hangja már el-eltorzult. Végighullámzott valami a bőre alatt a gerincén, amibe mindene belefeszült, aztán megrándultak az izmai.

Dorothy fátyolos szemmel egyenesedett fel Haley teste felől.

– Nem tudom mi ez! – szakadt fel belőle. – Mintha le sem menne a levegő, amit befújok! Ez mi? – kérdezte a doktornő, ujjait végighúzta Talan harapásának nyomán, ami már nem vérzett. Ott is ugyanolyan száraz sárra emlékeztető anyag feketlett.

– Éppen összekötöttük magunkat – zihálta Talan hadarva. – Ő iszik belőlem én meg belőle – magyarázta és félrebillentette a fejét, hogy Dorothy láthassa a nyakán Haley harapásának nyomát.

– Ilyennek kell lennie a vérének? Ez olyan, mint a száraz föld – Dorothy tanácstalanul emelte a tekintetét Talanra. – Én más létformákhoz sajnos nem értek! – ismerte be remegő hangon a nő.

Talan feltérdelt Haley mellé az ágyra, a combjaira húzta a nőt, átölelve ringatta a karjában.

– Kicsim! Ne csináld! Tarts ki! – nyögte könnyes szemekkel, majd felordított: – Segítsen már valaki!

Lia átcsúszott az ajtóban ácsorgó két farkas között, s pár lépéssel a haldokló mellett volt. A szellemboszorkány gyors mozdulatokkal megvizsgálta az egyre erőtlenebbül lélegző nőt. Figyelte a tekintetét, ujjai hegyét végighúzta a harapásnyomon, belenézett a szájába, aztán a tenyerét végigvezette Hale mellkasa felett.

– Valamilyen mérgezés – állapította meg a diagnózisát a gyors vizsgálat után Elizabeth. – Megmérgezték – mondta ki határozottan.

Talan írisze vérvörösre színeződött, ahogy a jelenlevőkre emelte tekintetét. Körbenézett rajtuk, s mindenkiben ellenséget látott. Közben társa kezét fogva érezte, hogyan hagyja el a szeretett személyt az élet.

Haley lelke távozott.

Talan minden sejtjét feszítette a fájó üresség, amiért végleg elvesztette őt, mert egészen mélyén érezte, hogy ez most más, mint eddig, ez visszafordíthatatlan, s ettől leírhatatlan kín marta belül. Soha nem hallott artikulátlan ordítással engedte ki a fájdalmát, amitől csörömpölve szakadt be az ablak üvege.

– O ó! – jött ki Gintyből önkéntelenül, hiszen már sejtette mi fog következni, és nem volt benne biztos, hogy Judah és ő - csupán ketten -, elegek lesznek megállítani egy olyan lényt, akiről a vérátömlesztés után még csak nem is igazán tudták, milyen erővel és képességekkel rendelkezhet.

– Megölted őt, te szemét! – visította hisztérikusan Kaila, s már lendült volna félreütve útjából a két alakváltó farkast, de Nicholas egy gyors mozdulattal visszarántotta és átkarolva mozgásképtelenné tette az őrjöngő testvért. Rahim viszont minden gond nélkül illant át mindenkin, s már éppen Talan torka felé lendült a keze, amikor Lia megjelent köztük és a vámpír mellkasának támasztotta tenyerét.

– Állj! – csattant fel parancsolóan. – Szerinted ilyen állapotban lenne, ha ő tette volna?

Rahim mozdulatlanságba dermedve állta a szellem hidegkék tekintetét.

– Én a tanúja voltam, hogy mennyire szerette őt! Mennyit szenvedett a lelke érte és miatta! – sziszegte a fogai között Elizabeth a keleti vámpír klán vezére szemébe. – Képtelen lett volna akár egy szóval is megbántani őt! Akárki is tette, az Isten legyen irgalmas hozzá, mert Talan biztos nem lesz az!

Rahim arcán látszott, hogy elgondolkodott a boszorka szavain, s igaznak is találta azokat, mert lassan leengedte a kezét.

– Én sem leszek vele az, erre a szavamat adom! Bárki is tette, könyörögni fog a halálért!

Talan eddig soha nem hallott hangokat kiadva, ringott az ágyon térdepelve, társa élettelen testét ölelve magához. A csontok és izmok hullámoztak a bőre alatt, állkapcsa karakteresen megszélesedve adott helyet előtörő félelmetes fogainak. Aztán hirtelen indulatosan lendítette megnagyobbodott karját, hogy mindenkit elsöpörjön a közelükből.

Rahim ösztönösen védte volna testével a boszorkányt, szándékában állt volna távolabb illanni vele, de zavartan tapasztalta, hogy az ismeretlen hölgy nagyon is tud magára vigyázni. Elizabeth Fabian hirtelen eltűnt mellőle, s valamivel odébb jelent meg újra.

Judah és Ginty szinte egyszerre lendültek, hogy lefogják a folyamatosan egyre csak növekvő és tagadhatatlanul a zavarodottság határára került félvért.

Judah vére! Ki tudja milyen baromi nagy lesz! – zakatolt Ginty agyában, bár ő is csak sejtette.

A Menedékházban eluralkodott a káosz, a pánik.

Nicholas Goings a fájdalmában toporzékoló Kailát igyekezett eltávolítani a helyről. Lawrence is menekülési útvonalat keresett tekintetével feleségének és lányának. Juan, amikor megpillantotta a tömegben Fyrát, aki a vendégeket terelte a kijárat felé, aztán Deant és Codyt, akik pedig az emelet felé tartottak, úgy döntött, hogy bekapcsolódik a közvetlen veszélyelhárításba. Pár nyújtott szökkenéssel az emeleten volt. Igaz még hallotta szülei hangját, hogy a nevét kiabálták, de nem törődött vele.

Braydon és McNulty kábítőlövedékkel töltött puskákkal mentek az emeletre, ahol már javában folyt a véres adok-kapok.

– Ölni akar! – lihegte Judah, közben elhajolt Talan erőteljes ütése elől.

– Csak a társa testét védelmezi! – rázta a fejét Ginty.

– Hidd el, ölni akar! Tudom! – Judah egykori testőre szemébe mondta a szavait.

A medve és a farkas alakváltó felváltva bombázták altatóval a zavarodott, magából már teljesen kikelt félvért.

– Mi a franc?! – szívta a fogai között McNulty. – Ennyitől már egy mamut meg is döglött volna!

Aztán hirtelen csend lett.

A teljesen eltorzult és hatalmas méretűre nőtt különleges őrző már csak hörgött, lassan imbolyogva visszatérdelt Haley teste mellé. Vonyítva vette a karjaiba, ráborult, és vinnyogva szűkölni kezdett. Végül elhalkult, egyre laposabbakat pislogott, míg aztán csukva maradt a szeme.

– Na, végre! – fújta Braydon, kézfejét végighúzva megizzadt homlokán.

– Láncok kellenek. Jó erős láncok – McNulty óvatosan araszolt a hatalmas, eszméletlen fenevadhoz, hogy ellenőrizze a pulzusát.

– Levisszük – bólintott Braydon, s körbenézett a jelenlévő segéderőn, hányan is vannak erre a feladatra.

– Szólok a Látónak – mondta Judah.

– Itt van, Jali – szúrta közbe Ginty, mire a vezér szigorúan szegezte tekintetét az egykori testőrnek.

– Homéronak akkor szerencséje volt – mondta Judah, mire Maximusnak eszébe jutott, hogyan járt egykor az idős indián. Lehajtott fejjel, bólogatva adott igazat a zavarodottság állapotát pontosan ismerő vezérnek.

Bár érdeklődő, kíváncsi és kutató pillantások kisérték az aktívan segédkező Juan mozdulatait, de senki egy utalással sem kérdezte meg, hogy mit keres ott és miért teszi. A fiatal farkas ugyanúgy vállára vette a csukladozó hatalmas testet, mint Dean és Ginty, s követték Braydont, aki mutatta nekik az utat.

Nick Zimmer tekintetét körbevezette az elcsendesedett, rommá vált szobán. Éppen akkor pillantott arra, amikor Rahim Haley teste fölé hajolva végigsimított a halott vámpírnőstény arcán.

– Megkérhetném, hogy ne nyúljon semmihez! – szólt rá erélyesen, mire a vámpír gyilkos tekintettel nézett vissza rá a válla felett.

– A szokásainkhoz hűen fogom eltemetni.

– Majd az eljárás után!

– Milyen eljárás? – ráncolta dühösen a homlokát Rahim.

– Itt ugyanis gyilkosság történt. Megmérgezték! – magyarázta Nick. – És ahogy hallottam, maga is kíváncsi, ki tette.

– Ugyan mit tudna az emberek rendőrsége kideríteni? Csak felfedné a fajtánkat! Ez csak ránk tartozik!

– Téved! – A nyomozó bátran állta a sok évszázados vámpír klán vezér gyilkos pillantását. – Maga egy intelligens… – Nick megköszörülte a torkát, mert majdnem embernek nevezte az előtte állót – vámpír. Én intézem az emberi hivatalos oldalát, maga meg segít nekem.

– Ugyan miben?

– Gyilkosság történt! Boncolás kell! Azt elvégzi az illetékes, és itt jön maga a képbe! Mint civil tanácsadó részt vesz a boncoláson velem együtt. Maga tudja a fajtája belső normális működését, a szervek egészséges állapotát, vagyis jobban kiszúrja mit okozott a méreg. Több szem többet lát. Aztán törli a többi résztvevő emlékét! – vázolta fel a tervét a nyomozó. – Erre képesek, vagy nem?

Rahim láthatóan elgondolkodott Zimmer szavain, s nem is gondolta elvetendőnek. Beleegyezően rábólintott.

A pincében kiláncolták az altatóktól magatehetetlenül csukladozó testet. Juan figyelte Maximus minden mozdulatát, melyik bilincset hová csatolja, miközben segített igazítani Talan végtagjait, amíg rákerültek azok.

– Fogja ez biztonságosan tartani? – Ginty a láncokat és a rácsot vizsgálgatta. – Nem fogja szétrombolni a Menedékház pincéjét, ha felkel? – Maximus és Juan szinte egyszerre egyenesedtek fel, arcuk egészen közel került pár pillanatig, találkozott a tekintetük.

Indigókékek a szemei! – döbbent meg Ginty a másodperc tört része alatt, de jobban megfigyelni már nem volt ideje, mert Juan elfordult és a sziklafalig sétált.

– Rendben lesz – bólintott Braydon. – Majd hívok valakit, aki megerősíti a láncokat, a rácsot, meg a védelmet is. Mindent – hadarta a medve alakváltó.

Jali valósággal berobban az ajtón. Őszinte aggodalommal az arcán egyenesen a rácshoz sietett, mire Ginty indulatosan parancsolta vissza a lányát.

– Menj innen, Jali!

– Egy gyógyító őrző vagyok, apa! Itt a helyem! – vitatkozott a lány.

– Igaza van az apádnak! Menj el! – szólalt meg arrogáns utasítással egy határozott mély hang mögöttük. Judah volt az, akit követett a szokatlan kinézetű Látó, két farkasával.

Jali vett egy nagy levegőt, hogy vitába szálljon a vezérrel, hogy megvédje őrzői tekintélyét, de Judah szemében látta, hogy nem tűr ellentmondást. A férfinek ez a hatalmát gyakorló, utasítgató oldala, szokatlan volt a nő számára. Több támogatást hitt és remélt az alakváltótól. Lehajtotta fejét, és szótlanul kiballagott. Tagadhatatlanul bántotta, hogy a férfi ilyen arrogánsan kiparancsolta onnan, ahol éppen szükség lett volna rá. Úgy viselkedett vele, mint egy tapasztalatlan kislánnyal, mintha Jali nem bizonyította volna már a tehetségét és tudását.

Nem beszélhetsz így vele! – horkant fel Judahban a farkas, ami egy pillanatra megdöbbentette a vezért. Eddig soha nem vitatkozott vele a benne lévő farkas.

Judah egész belsője összeszorult. Pillanat tört része alatt elöntötte a lelkiismeret-furdalás, ahogy a fiatal nő után nézett s megbántva látta azt, aki mellette állt, akinek sokat köszönhetett, hogy visszatért a zavarodottságból. Most is zavar volt benne, csak egészen másfajta. Nem értette a benne megszólaló farkast, aki olyan volt mint egy másik, különálló tudat, és nem igazán értette kavargó érzelmeit sem, amit Jali jelenlétében érzett, és amit ő maga sem tudott egyelőre kezelni.

Dean megtette azt, amit legszívesebben Judah is szeretett volna. Minden gondolkodás nélkül, nyújtott léptekkel sietett Jaliyah után, s ahogy elhaladt a vezér mellett, az apa magán érezhette fia szemrehányó pillantását.

Juan valamivel hátrébb húzódva néma szemlélője volt az eseményeknek, miközben olykor Ginty fürkészőn pislogott felé, ami egyre jobban kezdte zavarni.

Aydin kényelmesen, bár külső szemlélőnek egészen kitekeredett testhelyzetben ült le a rácshoz közel, a még eszméletlen Talannal szemben.

– Hagyjatok magamra vele – mormogta monoton hangon a Látó.

– Nem ajánlatos kettesben maradni vele – ingatta a fejét Braydon.

– Ne aggódjon! – Aydin halvány, szelíd mosollyal az arcán előbb egyik majd másik farkasára nézett. – Itt lesznek velem a gyermekeim.