MÁSIK ÉLET - 3

Dr. Olson különböző módon fűzögette össze hosszú, vékony ujjait, miközben az aggódó testvér elmondását hallgatta öccse nem mindennapi vallomásáról.

– Konzultáltam a neurológussal még a baleset napján, de ő nem tett említést olyan sérülésről, ami az említett viselkedést kiváltotta volna.

– Először azt hittem, csak viccel, hogy hülyéskedik – Jasonról ordított az aggodalom.

– Nem lehet, hogy pszichológiai dolog? – Dr. Olson megköszörülte a torkát, igyekezett tapintatosan kérdezni az esetleges mélyebb okokról.

Jason zavartan vonogatta a vállát, s úgy sütötte le a szemét, mintha neki kéne szégyenkeznie a történtekért.

– Tagadhatatlanul maga alatt volt – motyogta a férfi. – De dühös volt, ő hirtelen haragú, elég indulatos. Nem készült megtenni, és nem tervezte előre! – magyarázkodott Jason az öccse helyett. – Valamin felkapta a vizet, beivott és…

– Öngyilkos módon hajtott őrült tempóban a forgalommal szemben – fejezte be az aggódó testvér mondatát az orvos. – Meg akart halni.

– Az öcsém nem öngyilkos hajlamú! Mondtam! Ez egy hirtelen dühroham volt nála – ingatta a fejét Jason, elszántan védelmezve Eathan becsületét.

– Megszervezek egy beszélgetést a pszichiáterünkkel – bólintott Dr. Olson. – Ez még nem jelent semmit, csupán kíváncsi vagyok egy szakember véleményére is. Meg akart halni, s talán csalódott, hogy nem sikerült. Haragudhat önmagára és nem fogadja el, hogy életben maradt. Inkább más lenne. Lehet az is hogy nem szándékos. Ki tudja milyen gondolatok lehettek a fejében, amikor a baleset érte. Lehet a fejsérülés magában nem okozhatott nála személyiségzavart, viszont talán olyat igen, hogy a valóságot keveri a saját maga által elképzelt dolgokkal. Összeülünk még egyszer a neurológussal és bevonunk egy pszichiátert is.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy pszichiátriára kerülhet az öcsém? – kérdezte puhatolózva Jason.

– Ismerje el Mr. Kilgore, hogy amit az öccse művelt azzal mások életét is veszélyeztette. Ha valaki öngyilkosságot kísérel meg, alapjáraton kezelésre szorul – magyarázta az orvos.

Jason már bánta, hogy aggodalmát megosztotta a doktorral. Maga előtt látta testvérét egy zárt osztály szobájában, kényszerzubbonyba bujtatva.

NEM! EZT SOHA NEM HAGYOM! – ordított az agyában. Nyugtalanul pislogva, zavartan kerülte az orvos tekintetét, ahogy felállt és elköszönt tőle.

Egyenesen visszament Eathan-hez.

Ahogy belépett a kórterembe, öccse úgy nézett rá, mint egy megváltóra, egy utolsó reménysugárra.

Tracy csak reménykedett, hogy mégiscsak meggondolta magát az idősebbik Kilgore, s nem őrültnek tartja, hanem talán segít neki. Bár ahogy elsietett miután a beismerést tette, nem sok reményt látott erre.

– Eathan – kezdte Jason, széket húzott öccse betegágya mellé, tekintetét nekiszegezte, ahogy leült. – Ugye csak szívattál a múltkor azzal, amiket mondtál?!

Tracy reményt vesztetten nézett a férfi sötét aggódó szemeibe, majd lassan nemlegesen ingatta a fejét.

– Sajnálom Mr. Kilgore, de nem. Ez az egész nekem szívás a legjobban, higgye el! – kezdte Tracy, s aztán megindultak belőle a kétségbeesett szavak. – Nekem van egy tizennégy és egy tizenhat éves fiam, Adam és Zak! Szeretem őket! Nekem haza kell mennem! Nem értem haza! Lehet, azt sem tudják, hogy mi történt velem! – Tracy hirtelen elhallgatott, ahogy belegondolt a jelenlegi helyzetébe. – Bár igazság szerint én sem. – Zavartan kapta félre a tekintetét. – Csak azt tudom nagyvonalakban, hogy az öccsének motorbalesete volt. Ezt a doki mondta, mikor észhez tértem.

Kínos, néma csend telepedett közéjük.

Tracy minden reményét vesztve nézett túl az ablakon, miközben Jason fejében egy csomó minden zakatolt. Az orvos szavai, az öccse állapota, s amiket Eathan folyamatosan szajkóz.

– Ha nekem nem hisz – szólalt meg újra, lényegesen csendesebben Tracy –, akkor megadom a címem. Menjen el. Ha én az öccse testébe kerültem, ő nyilván az enyémben van. Keresse meg és beszéljen vele!

Jason fejében folyamatosan az járt, hogyan mentse ki a testvérét a pszichiátriai kezelés alól, miközben Eathan ilyeneket mond, ráadásul tagadhatatlan meggyőződéssel. Jason soha nem hitt ezekben a dolgokban, de most kétségbeesetten kapaszkodott minden szalmaszálba, őrült lehetőségbe, hogy testvérét ne veszítse el.

– Rendben – mondta váratlanul, amire öccse láthatóan lelkesen reagált.

– Köszönöm! – lehelte hálás tekintettel Eathan, ami pillanatok tört része alatt elbizonytalanította a keményen realista Jason Kilgore-t.

Eathan, ilyet soha nem mondana! Főleg, nem így! Ez a tekintet… – kavarogtak a megdöbbentő felismeréstől a gondolatok a fejében, fürkészve szemezett öccsével.

Őrültség! De mi van, ha létezik ilyen? Mit vesztek vele, ha utána nézek egy címnek? – vitatkozott önmagával Jason. Végigtapogatta a zsebeit, mert tollat mindig hordott magánál, aztán a mosdókagyló felől szakított a papírtörlőből.

– Kössünk alkut – köszörülgette a torkát Jason, miközben az öccse nehézkesen, elég szaggatott mozdulatokkal írta a papírdarabra a címet. – Én utána nézek a címnek, te meg nem hangoztatod ezeket senkinek! Rendben?

– Ezeket? Miket? – ráncolta a homlokát Tracy, ahogy felnézett a férfire.

– Azt, hogy te nem Eathan Kilgore vagy, hanem Tracy akárki…

– Barham. Tracy Barham.

– Szóval ezeket – hadarta Jason a kezével zavartan hadonászva. – Az új verzió, amihez ragaszkodnod kell, hogy amnéziád van. Nem emlékszel a baleset előtti dolgokra, személyekre. Rendben? Semmire és senkire!

Tracy elgondolkodott a férfi szavain, s bár kissé sértették őt, amiket mondott - a személye porba tiprásának élte meg -, de aztán kényszeredetten bólintott. Ha belegondolt, jobb is így, legalább más nem nézi őt őrültnek. Már azt is haladásnak könyvelte el és hálás volt érte, hogy Jason Kilgore úgy tünt segít neki, ha nem is teljesen hiszi el, amit állít.

Jason több órás vezetést vállalt be a kis nyomozással. Pár házzal odébb parkolt le, az utca másik oldalán. Messziről nézte a ház előtti füves területen futballozó kamaszokat. Ujjai között morzsolgatta a papírdarabot, amin nem csak a cím szerepelt, de ott volt Tracy teljes neve és fiaié is.

Adam Wilson és Zak Wilson. Nyilván elvált – következtette ki a férfi. Lassan elrendezte a gondolatait, mit fog mondani, miért is keresi a nőt. Aztán egy mély lélegzetvétellel összeszedte minden bátorságát, kiszállt a kocsiból és elindult a ház felé.

– Sziasztok – üdvözölte a fiúkat, akik amolyan tessék-lássék módon függesztették fel a játékot. Ide-oda még passzolgatták a már eléggé megviselt labdát, miközben kánonban viszonozták a köszönést.

– Tracy Barhamet keresem. Itt lakik? – kérdezte Jason, s ugyan igyekezett lazán viselkedni, de a szíve a torkában dobogott.

– Miért keresi? – lépett előrébb a szőke, kék szemű, magas, vékony fiú.

– Az nem rád tartozik – vágta rá azonnal a fejét ingatva Jason, s már indult volna a ház felé, mire a fiú a torkát köszörülgetve utána szólt.

– Azért valamennyire mégiscsak.

– Mellesleg a fiai vagyunk – mondta a másik fiú, kicsit fenyegető hangnemben, ahogy tett egy lépést Jason felé.

Szúrós tekintetű, robosztusabb testalkatú volt mint a másik, szinte fekete szemekkel. Egyáltalán nem hasonlítottak egymásra.

A kijelentés mellbevágta a férfit. Megtorpant, lassan fordult vissza a kamaszok felé.

Ők testvérek lennének? – ez volt az első gondolata.

– Adam és Zak? – kérdezte kicsit bizonytalanul Jason.

A fiúk zavartan néztek össze, majd az idegen férfit méregették.

– Honnan tudja a nevünket? – csattant a kérdés a szőkétől.

– Édesanyádtól – válaszolta gondolkodás nélkül Jason.

– Ki maga? – folytatta a sötét szúrós tekintetű fiú.

– Jason Kilgore.

– Honnan ismerte az anyánkat? – pattogtak a kérdések az idősebbtől.

Jason eddig a pontig azonnal válaszolt is, de most megakadt.

Ismerte? – A múlt idő használata szöget ütött a férfi fejében.

– A netről – motyogta rövid gondolkodás után Jason.

A szőke a fejét ingatta:

– Soha nem említette magát.

– Rólatok viszont beszélt – kontrázott rá a fiú hitetlenségére Jason, közben tekintete többször végigsiklott hol az egyik, hol a másik kamaszon. – Megbeszéltük, ha egyszer erre járok, akkor beugrok hozzá – hazudta kissé akadozva Jason, s figyelte a szavai reakcióját. – Szólnál neki, hogy Jason Kilgore keresi?

A fiatalabbik megrázta a fejét, mire Jason szemöldöke felszaladt a határozott nemleges válaszra. A fiúk arcára olyan kifejezés ült, mintha pontosan tudnák, hogy Jason nem mond igazat.

– Mikor beszélt maga az anyámmal? – Az idősebb testvér kérdése úgy hangzott, mint egy kihallgató tiszté.

– Nem olyan rég – rántott a vállán a férfi, mire a fiú fölényesen húzta félre a száját.

– Hát persze! Mégis mi az a nem olyan rég? – szegezte további vizsgáztató kérdéseit a kamasz Jasonnak.

– Pár napja.

– Hazudik! – vágta a férfi szemébe a szőke fiú gondolkodás nélkül.

– Miért hazudnék? – zavart félmosollyal húzta vállai közé a nyakát Jason.

– Mert ő hetekkel ezelőtt meghalt! – vetette oda keserű dühvel a fiú, mire a férfi arcvonásai megfeszültek a döbbenettől. Millió gondolat tódult a fejébe, csak pislogott, ahogy tekintete a két kamasz között járt.

– Mikor? – kérdezte elrekedt hangon.

– Március…

– Tizenkilenc? – fejezte be a mondatot Jason.

A két fiú megdöbbent, zavart pillantást váltottak.

– Igen – motyogta a fiatalabbik, miközben fürkészve méregette az idegen férfit.

– Mi történt?

– Bicajjal jött haza, és egy ittas fazon áttért az ő sávjába – hadarta, szeme fátyolos lett, ajkait makacsul összeszorította. Nem akart és nem is volt képes tovább részleteznie anyja nem is olyan régen történt, halálos kimenetelű balesetét.

– Értem – dünnyögte egy mély sóhajjal Jason, lehajtotta a fejét, akaratlanul szorította öklébe a kis papírdarabot a zsebébe csúsztatva a kezét.

– Őszinte részvétem – motyogta Jason, hangja megremegett. – Nagyon sajnálom.

Nyújtott siető léptekkel ment vissza a kocsijához, s épp csak bevágta magát az ülésre, a torka elszorult, szeme fátyolos lett.

Tracy Barham meghalt. Akkor volt a balesete, amikor Eathan-nek! Szóval Tracy Barham létezett! Tudhatta ezt Eathan? Kizárt! Egyszerre volt a balesetük. Ezt nem tudhatta még akkor sem, ha esetleg ismerte a nőt. – zakatoltak a gondolatok Jason Kilgore fejében, szíve hihetetlen hevesen vert.

Ez őrület! – állapította meg a férfi, aztán remegő kézzel indította a kocsit.

Hogy mondjam el neki, hogy semmilyen test nincs, amibe ő visszatérhetne, ha már valóban igaz, amit állít és létezik ilyen. Tracy Barhamet eltemették – szinte zihált, a feje zúgott a sok képtelennek tűnő eseménytől és információtól.

Ugyanakkor volt a balesetük. Ez döbbenetes! – Más esetben talán fel sem akadt volna ilyen apróságon, de most a testvére makacsul állította, hogy ő nem az öccse, hanem ez a nő.

Hazaérve, igyekezett feldolgozni a történteket.

A szélhámosság teljességgel kizárt. Ha Eathan netán ismerte is a nőt valahonnan, egyszerre volt a balesetük! Eathan nem rég tért magához, egyszerűen nem tudhatta, hogy mi történt a nővel. – Miközben jártak a gondolatai, kávét főzött.

– Nem dolgozol? – A férfit váratlanul érte anyja megjelenése az ajtóban. Az ősz hajú törékeny asszony lassú léptekkel indult meg feléje, kutatva nézett rá. Clara ismerte már annyira a fiait, hogy megállapítsa Jason eléggé zaklatott állapotát.

– Valami baj van? Eathan-nel történt valami? – kérdezte aggodalmasan az anya.

Jason megrázta a fejét.

– Nem. Jól van! Egészen jól gyógyul – hadarta a férfi, majd rövid gondolkodás után hozzátette, mintha jelentéktelen információ lenne: – Egy kicsit össze van zavarodva, de jól van.

– Össze van zavarodva?

– Amnéziája van – hazudta Jason, kerülte is anyja tekintetét, nem a szemébe mondta.

– Mennyire?

– Egyelőre totálisan, de együttműködő – vágta rá az idősebbik Kilgore, mire Clara gyanakvóan méregette fiát.

Eathan együttműködő és Jason feltűnően megértő vele – futottak át a nő agyán a gondolatok, de aztán a komoly balesetnek tulajdonította a változást a két fia viselkedésében. Talán rádöbbentette őket pár dologra, és közelebb hozta egymáshoz a testvéreket.

– Vagyis, ha bemennék hozzá, meg sem ismerne – motyogta a nő, emlékeiben még frissen élt, ahogy hangos veszekedések közepette miket vágtak egymás fejéhez, ami után fia motorra ült. Aztán már csak a rendőrrel tudott beszélni, aki a majdnem tragédiával végződő baleset hírével csengetett be késő éjjel.

Jason pontosan tudta mi jár az anyja fejében.

– Nincs benne harag, anya. Inkább elveszettnek tűnik.

Clara apró bólogatásokkal vette tudomásul idősebbik fia szavait, de attól még nehéz volt a makacs asszonynak rászánnia magát, hogy Eathan szemébe tudjon nézni. Furdalta a lelkiismeret és még benne voltak a tövisek, amiket fia bántó szavai okoztak neki.

Jason némán nézett lassan távozó anyja után, aztán a forró kávéval felballagott a szobájába. Bekapcsolta a laptopját és olyan fogalmakat gépelt a keresőbe, ami eddig soha még az eszébe sem jutottak.

„lélekvándorlás” „élet a halál után” „lélek” „reinkarnáció”

Nem kevés cikket és írást talált az adott témákban.

Voltak kifejezetten erre szakosodott oldalak, kidobott egy csomó olyan cikket is a google, ahol dokumentálva voltak hasonló esetek. Olvasott egy olyan írást, ahol egy sok gyermekes spanyol családanya rákban meghalt, s ugyanabban az időben majdnem halálos kimenetelű baleset ért egy kamaszlányt. A lány, amikor észhez tért a kómából, spanyolul beszélt, kereste a gyermekeit, és haza akart menni az eldugott kis vidéki falujába. Ráadásul a cikkben szereplők lakhelyét országhatárok választották el.

Tracynek fogalma nem volt hogyan kéne viselkednie Eathan Kilgore-ként, de eszébe volt Jason intelme és szót fogadott az idősebb testvérnek.

– Sajnálom – motyogta, a szemét lesütve hol kapargatta a takarót, hol ütemesen dobolt rajta az ujjaival. – Nem emlékszem.

– Mire nem emlékszel? – Lois szinte visította hitetlenkedő kérdését.

– Se önre, se magamra, se semmire és senkire – hadarta Tracy, tekintetét idegesen kapkodva. Sűrűn pislogott a falióra felé, s a fejében csak az járt, hogy mit csinálhat most Jason Kilgore, s azt kívánta bárcsak berobbanna az ajtón.

Lois pedig egyre csak ostromolta őt. Megfogta a kezét, simogatta, Tracy pedig Eathan Kilgore test-börtönében kínosan igyekezett kitérni a nő gyengéd megnyilvánulásai elől.

– Mi együtt járunk, Eathan! – Lois szinte nyögte a szavait. – Egy boldog pár vagyunk! Ne csináld már!

– Sajnálom. Nem emlékszem – hajtogatta kitartóan Tracy. – Értse már meg, kérem! Nekem ez kínos.

– Neked kínos? Szerinted, nekem nem? – emelte meg a hangját felháborodott keserűséggel a nő.

– Mi lenne, ha adnál neki időt, Lois? – szólt rá higgadtan Jason, ahogy belépett az ajtón.

Tracy a megkönnyebbüléstől egészen hangosan, jól hallhatóan sóhajtott fel.

– Örülünk, hogy él, hogy tud végre kommunikálni. Belegondoltál te, hogy mekkora ütés érte a fejét és, hogy milyen komoly sérülései lettek? – kelt testvére védelmére Jason, miközben határozottan az ágyhoz menetelt. Elszánt tekintettel állt meg öccse mellett, s a vállára helyezte a kezét.

– Egy ideig hagyd őt békén!

– Nem tilthatod meg, hogy látogassam! – pattant fel a székről felháborodottan a nő.

– De, Lois! Ha akarom, megtilthatom – mondta kimért higgadtsággal a férfi. – Én a vérszerinti rokona vagyok, és ha megállapítják, hogy egyelőre önálló döntésekre nem képes, mint testvére, biztos lehetsz benne, hogy én leszek a gondviselője a törvényes képviselője. Vagyis ha azt mondom, hogy téged ne engedjenek be hozzá, mert felzaklatod és gátolod a lelki gyógyulását, akkor nem fognak beengedni.

A két ember tekintete szinte égette egymást.

– Eathan rendbe fog jönni! Rendbe jön, és akkor nem csinálhatsz vele azt, amit akarsz! Nem uralkodhatsz felette és nem parancsolgathatsz neki! Engem fog választani, és akkor majd bekaphatod! El fog küldeni benneteket a jó fenébe! – Lois egyre hangosabban engedte ki tehetetlen dühét. Aztán hajolt volna, hogy búcsúcsókot adjon az imádott férfinek, de Eathan elhúzta a fejét. Jason győzelemittasan halvány, fölényes mosolyra húzta a száját, hogy öccse ezzel a gesztussal látványosan megtámogatta őt, neki közbe sem kellett avatkoznia.

– Nem lesz örökké ágyhoz kötve, és egyszer emlékezni fog mindenre! – fenyegetőzött kitartóan Lois, majd szinte kiviharzott a szobából.

– Köszönöm – fújta suttogva Tracy.

– Ugyan, nincs mit.

– Istenem, mondja meg nekem, hogy mi a fenét esznek az ilyen nőkön a férfiak? – fakadt ki Tracy, sután lendítve Eathan kezét az ajtó irányába.

Jason szomorú félmosollyal engedte le magát a székre, ahol eddig a temperamentumos szőke hölgy ült.

– Azért nem mindenkinek jön be ez a típus – ingatta a fejét a férfi.

– Akkor a maga testvére mit bírt ezen a nőn?

Jason tanácstalanul húzta vállai közé a nyakát.

– Fogalmam nincs.

– Pff! – Tracy kényelmesebb helyzetbe igazította férfitestét.

Jason Kilgore némaságba zuhant, miközben kereste a szavakat, pakolgatta össze a gondolatait, mit és hogyan tálaljon Tracy Barhamnak.

– Én, ilyenekben nem nagyon hiszek – kezdte a torkát köszörülgetve Jason. – Vagyis nem hittem. Eddig. És… tényleg annyira elképesztő még most is.

– Higgye el, Mr. Kilgore, nekem is az – mondta csendes Tracy. – Pedig én elég ezoterikus beállítottságú vagyok.

– De nincs rá ésszerű és logikus magyarázat – ingatta a fejét a férfi. – Nincs.

Szóval már hisz nekem! – lelkesedett fel magában a nő.

– Találkozott az öccsével? Tudott vele beszélni? – jöttek a kérdések Tracyből, kíváncsi volt mi történt, mi változtatta meg Mr. Kilgore véleményét, de sokáig nem kapott választ. Jason Kilgore a gondolataiba roskadva ült és csak nézett maga elé.

– Nem – mondta végül, alig hallhatóan.

– Azt hittem elmegy a címre – Tracy férfihangjából kicsengett a csalódottság.

– Elmentem – bólintott Jason. – A fiaival találkoztam is.

– Találkozott Adammel és Zakkal?? Beszélt velük? Hogy vannak?

– A ház előtt fociztak – Jason épp csak felpislantott öccsére, s olyan fényt látott a szemében, amit eddig soha.

Ő, valóban nem Eathan – állapította meg a férfi. Ezt a büszke, semmihez sem hasonló tekintetet az anyja szemében látta eddig. Csak egy gyermekéért aggódó anya tud így nézni.

– Jól vannak – bólintott kurta mondata mellé Jason. – Klassz srácok – tette hozzá, majd halvány mosolyra húzódott az ajka – Egyáltalán nem hasonlítanak – jegyezte még meg.

– Nagyon hiányoznak!

– Az öcsém viszont, nincs a maga testében – mondta ki végre nehezen a férfi.

– Akkor ki van benne? – csalódott kíváncsisággal kerekedtek el a sötét szemek.

– Senki – válaszolta a fejét ingatva Jason.

– Nem értem – motyogta Tracy.

– Én sem értek az ilyenhez. Ahhoz sem, hogy ilyenkor ki hová kerül és miért – hadarta Jason. – Ebben én nagyon nem vagyok otthon.

– Látott engem, vagyis a testemet?

– Meghalt.

– Tessék?

– Tracy Barham meghalt.

– De hát, nem haltam meg! – fakadt ki kétségbeesetten Tracy, öklével verte a széles, izmos férfi mellkast. – Itt vagyok!

– Sajnálom! Nem tudom másképp megfogalmazni – emelte meg a hangját tanácstalanul szétdobva a kezeit Jason. – Ez van! Nem tudja visszacserélni az öcsémmel a testét, mert Eathan nincs a maga testében.

Tracy torka elszorult, gyomra idegesen remegett.

– Barátkozzon meg vele – legyintett sután a férfi, fejét elfordítva. Nem bírta állni a kiveséző, kétségbeesett tekintetet, ami öccse sötét szeméből szinte égette őt.

– Ez egy férfi teste, én meg egy nő vagyok! – vágta rá tehetetlen indulattal Tracy. – Hogy barátkozzam meg vele?

– Mit tudom én!

– Maga mi a fenét csinálna, ha egyszer arra ébredne, hogy nincs farka, és legalább D kosaras mellei lennének? Hogy érezné magát?

– Nem tudom, mert még nem ébredtem így!

– De jó magának!

A hangos szóváltás után hirtelen néma csend lett közöttük.

– Ne haragudjon – hadarta Jason szinte csak az orra alatt. – Csak sejtem, hogy mit élhet most át. Vagy még az sem. Sajnálom! Nem akartam megbántani.

– Megértem a maga helyzetét is – mondta csendesen Tracy. – Annyira örült, hogy életben van az öccse és mégsem őt kapta vissza.

Jason zavart érdeklődéssel emelte a fejét s nézett a sötét szemekbe.

– Hallottam amikor, itt ült mellettem… és… – Tracy zavartan pislogott mindenfelé, csak kerülje a férfi tekintetét. – Szóval akaratlanul hallottam.

Újra közéjük telepedett a némaság.

– Most mit csináljunk? – kérdezte egy hangos mély levegővétellel Tracy, megtörve a csendet.

Jason tanácstalanul vonta meg a vállát.

– Eathan Kilgore soha nem lesz a régi. Én nem fogom soha megfektetni azt a libát, de még csak hozzáérni sem. Ezt ne kérjem tőle senki! – ingatta óvatosan a fejét Tracy

Jason akaratlanul halvány mosollyal reagált a nő szavaira.

– Megértem. Nem is kell. Legfeljebb majd szakít vele.

– Pff! – Tracy igyekezett csillapítani felkorbácsolt érzéseit, próbálta rendezni a gondolatait. – Kezdetnek azt hiszem, tegeződhetnénk – ajánlotta a pillanatnyi csendet követően.

– Rendben. Eathan-el valóban nem magázódtunk – billentette beleegyezően a fejét Jason.

– Az amnézia az átmeneti szokott lenni, nem? – kérdezte puhatolózva Tracy, mire Jason tanácstalanul vont vállat.

– Nem vagyok orvos. Azt tudom, hogy az amnézia emlékezetkiesést jelent, de ebbe a témában sem merültem el soha mélyebben – mondta a férfi majd tekintete megváltozott és úgy folytatta, mint akinek valamilyen terv van kialakulóban a fejében. – De majd utána olvasok, rákeresek. Addig csak játszd el, hogy amnéziád van.

– Hát nem lesz nehéz feladat – húzta félmosolyra a száját Tracy.

– Amiről csak tudlak, majd felvilágosítalak a családot illetően. Valahogy majd megoldjuk. – Jason önmagát is biztatta ezekkel a szavakkal.

– Ahogy a jelen helyzet mutatja, ez nem átmeneti állapot. Egyértelmű, hogy a már eltemetett testembe, nem tudok visszatérni. Ez van – sóhajtotta Tracy, ahogy végigmutatott a férfitesten –, ezzel kell gazdálkodnom.

– Ha megkérhetlek, azért nagyon ne cseszd el – morogta az orra alatt Jason, zavart, aggódó pillantást vetve öccse teste felé.

– Ugyan mivel cseszném el?

– Megtennéd, hogy nem csinálsz belőle buzit?

Tracy dühösen ráncolta össze a sűrű szemöldököt.

– Soha nem festettem a körmöm, és nem voltam plázacica – sorolta sértetten a nő. – De majd igyekszem semlegesen viselkedni. Rendben?

– Köszönöm!

Mindkét ember agya teljes fokozaton zakatolt. Rengeteg kérdés és megoldás forgott a fejükben.

– Eathan-nek van egy lánya – törte meg a csendet Jason. – Hat éves és Mistynek hívják.

– Nem fogom vele éreztetni, hogy nem vagyok az apja, ha erre akarsz célozni.

– Nem egészen. – Jason a torkát köszörülgetve pár másodperc múlva összerendezte gondolatait. – Eathan nem volt jó apa. Nagyon nem. Azt szerettem volna kérni, hogy te…

– Én hozzam helyre az öcséd apaképét?

– Nem ezt mondtam – vágta rá dühösen a férfi. – Az a kislány nem tehet arról, hogy pont az öcsém lett az apja. Csak azt szerettem volna kérni, hogy ne okozz neki annyi csalódást, amennyit Eathan.

Tracyt ledöbbentették az idősebbik Kilgore szavai. Eszébe jutott, hogy fiát hányszor szidta és hibáztatta Jack, hogy saját magát tisztára mossa. Maga előtt látta a fia csalódott arcát, döbbent tekintetét, amikor éppen neki mondta el mindennek Adam-et a telefonba és a fia hirtelen átvette tőle, így a saját fülével hallhatta, hogyan beszél róla az apja a háta mögött. Nem felejti el azt a kifejezést Adam arcán.

Akkor a kamasz csendesen beleszólt a készülékbe:

– Apa, én vagyok az. – Aztán sokáig hallgatott majd visszaadta neki a mobilt, s csak annyit mondott: – Letette.
Tracy pár pillanat múlva visszazökkent a jelenbe.

– Az megfelel, ha úgy viselkedem, ahogy szerintem egy apának kéne? –kérdezte.

Jason némán, kicsit kelletlenül bólintott.

– Megígérem, hogy igyekezni fogok... beilleszkedni, alkalmazkodni. De nem szeretném, ha a lelkem börtöne lenne ez a test. Azért remélem, néhány dologban szabadkezet is kapok. – Tracy fogaival az alsó ajkát csipkedve, zavartan piszkálta a takaró szálait.

Jason sokáig csak figyelte öccse testét, elnézte az eddig nem rá jellemző mozdulatokat.

– Menet közben majd kialakulnak a dolgok – motyogta végül a férfi, aztán egy hangos mély sóhajjal lendületesen felállt. Megállt egy pillanatra a mozdulatban, mintha eszébe jutott volna valami, végül lassú léptekkel elindult az ajtó felé.

Rengeteg gondolat kavargott a fejében.

Nem csupán az övében.

Tracy is agyalt.

Jason olyan halkan köszönt el, mintha attól tartott volna, valakit felébreszt. Tracy is épp csak biccentett a fejével.

Leírhatatlanul érezte magát, ahogy újra egyedül maradt a kórteremben.

Nesze nekem! Itt a másik élet! De miért pont egy férfi testében? – morfondírozott bosszankodva Tracy, miközben máris azon agyalt, hogy egykori családjával, hogyan tudna kapcsolatba lépni, vagy legalább a közelükbe kerülni. Néha azért láthassa a fiaitt, és figyelemmel tudja kísérni, mi van velük.

Page! Őt kell megkörnyékeznem. Neki majd elmondhatok mindent, és ő majd partnerem lesz ebben. Ő majd biztos segít és vállalja a közvetítő, a beépített ember szerepét. – Már a lehetőségek fordultak meg a fejében, tervezgetett. Tudta, hogy nem fog minden egyik napról a másikra menni. Elszántan vezette végig a tekintetét a még ágyba kényszerített testen.

Minden agyban dől el! Azt pedig én irányítom! Egy ember olyan erős, amilyen a lelke. A lélek pedig én vagyok ebben a testben! Szóval készülj Eathan Kilgore teste, mert hamarosan fel fogunk kelni ebből az ágyikóból! Nekünk dolgunk van!