FÉLVÉREK III - ÖRÖKÖLT GÉNEK - 21

Talanban megint, minden összecsapott. Mint egy holdkóros, szinte csak imbolyogva, lassú léptekkel poroszkált a leszállótól a hatalmas Corbet házig. Dorothy szobájának ablakából figyelte a férfit. Elég jól ismerte már ahhoz, hogy lássa rajta: valami nincs rendben!

Sokáig hezitált lemenjen-e elé, próbálja beszélgetésre bírni, vagy hagyja őt. Aztán úgy döntött tesz egy próbát. Úgy időzítette, hogy „véletlenül” a konyhában fusson össze vele. Így nem volt olyan feltűnő a szándékosság.

Talan éppen tanácstalanul bámulta a hűtő nyitott ajtaja előtt ácsorogva annak tartalmát. Igazából nem is nagyon volt éhes, és maga sem tudta mit akar pontosan. Láthatóan csak bámult ki a fejéből.

– Ennél valamit? – kérdezte Dorothy ahogy belibbent a konyhába, s elhaladt mögötte.

– Nem is tudom – motyogta Talan s már csukta is a háztartási gép ajtaját.

– Kérsz teát? Éppen teázni készülök.

Az őrző érzéketlen arccal, lassú mozdulattal vont vállat, és mint aki belefáradt az életbe leengedte testét az asztal melletti székre.

– Kissé lestrapáltnak tűnsz – jegyezte meg a nő, miközben elkészítette a forró italt.

Talan csak egy semmitmondó fintorral reagált Dorothy megállapítására.

– Baj van? – faggatózott tovább a doktornő.

– Nincs – mondta kurtán a férfi.

– Ismerlek már, Talan. – Dorothy leült a félvérrel szemben, s az egyik bögrét eléje tolta. – Akkor is ilyen voltál, amikor aztán sértetten magad mögött hagytál mindent és mindenkit. Ugye most nem ez fog következni?

Talan nézte a kézműves bögrében gőzölgő italt, fáradt alig-mosolyra  húzta a száját és megrázta a fejét.

– Helyes! Akarsz róla beszélni?

A férfi egy újabb néma fejrázással válaszolt, s közelebb húzva a bögrét lassan forgatni kezdte két tenyere között.

– Akkor nagyon fájhat – állapította meg Dorothy, de nem faggatta tovább az őrzőt. – Csak arra kérlek, hogy bármit akarsz tenni, azt ne indulatból és felkorbácsolt érzésekkel tedd.

– Nyugi, nem megyek fejjel a falnak – motyogta az orra alatt Talan. – Abból már kinőttem.

– Jó!

Beszélgetésüket Talan telefonjának csengőhangja zavarta meg. Az őrző fáradt, lassú mozdulattal kotorászta elő a készüléket a zsebéből. Az arca sok mindent elárult, ahogy a kijelzőn megpillantotta a hívó nevét. Pár másodpercig csak bámulta, miközben több érzelem futott át az arcán.

Ilyen nincs! Miért pont most? És miért pont ő? Tuti szívat a sors! – szinte fájdalmasan hasítottak belé a gondolatok. Aztán egy mély sóhajjal igyekezett a tőle telhetően helyre billentenie magát. Próbált természetesen viselkedni, de számított rá, hogy Jali is ki fogja szúrni a lelkiállapotát. Neki még látnia sem kell őt, mint Dorothynak. A fiatal őrzőnek ehhez kifinomult érzéke volt.

– Szia Liyah! Ugye nincs baj? – szólt bele a készülékbe, azzal a szándékkal, hogy megelőzi a nőt az aggodalmas kérdéseivel.

Pár másodperces hallgatás és egy mély sóhajt követően Jalinak szinte remegett a hangja, ahogy megszólalt.

– Hát éppen van – mondta kurtán. A válasz azonnal kibillentette Talant a saját problémájából.

– Mi történt?

– Ide kell jönnöd!

Talanba késként hatolt a kérés. Most nem igazán volt felkészülve a nővel való személyes találkozásra.

– Most?

– Igen, most!

– Ennyire fontos?

– Igen! – Jali homloka ráncba szaladt, a férfitól nem ezt a halogató magatartást szokta meg. – Talan?!

– Igen, Liyah?

– Mi a baj?

– Semmi! – vágta rá azonnal Talan, s zavartan kezdett fészkelődni a széken, mintha legalább a nő előtt feszengett volna. Aztán úgy gondolta féligazsággal hárít.

– Most értem haza. Rahimmal a McElhanely rezidencián voltunk – hadarta.

– Ez Judahot is érinti! Ide kell jönnöd! – Jali szinte nyögte a szavait.

Talant váratlanul érte Jaliyah bejelentése.

– Azonnal ott vagyok! – vágta rá gondolkodás nélkül.

Egész belsője remegett, ahogy eltette a telefont és nagy lendülettel megindult kifelé.

– Majd jövök – morogta csak az orra alatt, hátra sem nézve.

– Gondoltam – sóhajtotta Dorothy s szemében őszinte aggodalommal nézett a távozó rokon után.

Calimero sűrűn pillantott oldalra a farkas alakváltóra, aki most mellette ült, s néha irányította őt, merre kanyarodjon, hogy a Corbet villához érjenek. Juan a navigálás közben elgondolkodva forgatta a kis díszdobozt az ujjai között. Kinyitotta, nézte a gyémántköves gyűrűt, aztán egy hangos sóhajjal csukta vissza a fedelét. Hallotta a saját szívét hangosan dobogni, majd kiugrott a helyéről izgalmában, pedig még ott sem volt a kiválasztott nő előtt.

– Ez így felelőtlenség – motyogta a farkas.

– Az lenne a felelőtlenség, ha nem tennéd!

– Most nagyobb az esélye, hogy nemet mond! – Juan egy fájdalmas fintorral szinte nyögte a szavait.

– Nem fog!

– De jó, hogy legalább te ilyen fenemód biztos vagy benne!

– Nekik nincs jövőjük, Juan! Az a Cody egy medve! Te farkas vagy, és én éreztem a bizonytalanságát! Bejössz neki!

– Hát persze! Azért viselkedik velem olyan tüskésen, igaz?

– Igen! Mert védekezik. Védekezik a saját érzései ellen! – magyarázta lelkesen a warlock harcos. – Juan! Ha jön a parancs, hogy át kell kelned, akkor már nem lesz időd megtenni! Gondolkodnod sem! Te magad mondtad! Ha kellesz neki nem mégy át, ha visszautasít, akkor mégy. Ezzel egyértelműen meg fogod tudni!

Juan tudta, hogy a kapun túli barátnak nagyon is igaza volt. Kelletlenül bólintott rá a szavaira.

A nagy kapunál ugyan megállították őket egy rövid ellenőrzésre, aztán mehettek tovább.

Fyra éppen filmet nézett. Tőle szokatlanul egy romantikus vígjátékot, amit rá nem éppen jellemzően meg is könnyezett. Érezte, hogy valami változás megy benne végbe, de mindent a teljesen más környezetnek tulajdonított, amibe került az elmúlt hetekben. Kényszeredetten állította le a filmet, amikor Adele szólt neki, hogy két férfi keresi őt.

– Kik?

– Azt mondták a kollégáid.

– Basszús! Biztos Juan meg Mero – motyogta az orra alatt. – Mi a fenét keresnek ezek itt? – dohogta, s felpattant az ágyról. Már indult, hogy fogadja őket de megtorpant, ahogy Juant megpillantotta a szobája ajtajában. Az alfa utód egyedül volt.

– Mero? – kérdezte azonnal, s még ágaskodott is a másik férfit keresve. Megmagyarázhatatlan zavarba hozta, hogy a farkas hímmel kettesben volt a szobájában még akkor is ha az ajtó tárva nyitva volt.

– Lenn van – intett sután a kezével Juan.

– Mit akartok?

– Csak én – köszörülte a torkát a farkas, aztán lassú lépétekkel elindult Fyra felé. – Tudom, hogy Codyval gyerekkorotoktól jól barátok vagytok.

– Azért Codyval már több van köztünk mint barátság – köszörülte a torkát Fyra, akaratlanul lépett hátrébb, hogy megtartsa a távolságot.

– Azt is tudom, hogy elbizonytalanodtál vele kapcsolatban – kezdte Juan, felhasználva Mero megérzésből fakadó információját.

– Tudod? – Zafhyra lepett zavartsággal vonta fel a szemöldökét.

– Érzem! Mint ahogy azt is, hogy én sem vagyok neked közömbös.

– Hűha!

– Én bármit képes vagyok érted vállalni, Fyra! Én tudom, hogy ez egyedül a te döntésed!

– Igen, az enyém!

Juan egy karnyújtásnyira megállt és váratlanul féltérdre ereszkedett Fyra előtt. Az alfanőstény szemei elkerekedtek. Olyat tapasztalt amit még soha. Hangosan hallotta Juan szívverését.

– Juan?! Ez mi? Wao! Rendesen hallani ahogy dobog a szíved!

– Szeretlek Fyra! Az életemnél is jobban! – vallotta be mély, őszinte érzelmeit a hím, miközben ő maga majd kiszakadni érezte a mellkasát ahogy dübörgött a szíve.

Ezalatt újabb látogatók érkeztek a Corbet rezidenciára.

Adele a szemét forgatva indult a frissen érkező két medve alakváltó elé.

– Mi ez a forgalom ma? – sziszegte a fogai között a nő, csak úgy magának.

Calimero arcán magabiztos vigyor terült el, s szándékosan állt a két alakváltó elé a széles lépcsősor alján, hogy feltartsa őket.

– Nagyon rosszkor jöttetek, fiúk! Azt hiszem a látogatásotok éppen nem alkalmas.

Cody rossz előérzettel indulatosan ráncolta a homlokát, ahogy rendíthetetlenül nézett farkasszemet a kapun túli warlockkal.

– Na, tűnj az utamból! – morogta a medve, a mellkasából szinte dübörögtek a szavak.

– Uraim! – Adele higgadt mosollyal igyekezett oldani a kialakult feszültséget. – Pár perc és Fyra is lejön! Már szóltam neki! Kávét? Teát? Csak egy kis türelem, épp vannak nála.

Codyban robbant a féltés, az aggodalom. Mindenkit kikerülve kettesével szedte az emeletre a lépcsőfokokat, s a nőstény illatát követve kereste farkas kedvesét.

– Zafhyra McNulty, leszel a feleségem? A társam?! – mondta ki Juan, miközben kinyitotta a lány előtt a díszes kis dobozt ahogy feléje nyújtotta azt.

Mindezt pedig egyértelműen hallotta és látta a szobába pont ekkor belépő medve.

Fyra leblokkolt, a levegője is megakadt, észre sem vette a küszöbön mozdulatlanságba dermedt Codyt.

– Juan, te mit művelsz? Elment az eszed?! – Az alfanőstény lánykérésre számított a legkevésbé, beleszédült a helyzetbe. Döbbenten pislogott hol a gyűrűre, hol Juanra.

– Így is lehet mondani – rántott sután a vállán, kisfiús mosollyal az alfahím.

– Most mi a fenét mondjak?

– Te nem tudod, mit mondj neki?! – fakadt ki egy fájdalmas fintorral, csalódottan Cody.

Fyrát szinte mellkason vágta a szeretett személy hangja, kibillentette zavarodottságából.

– Cody?! Te hogy kerülsz ide?! Mikor jöttél?

– Itt állok egy ideje – motyogta a medve. Érezte, hogy lelke lassan haladt a megsemmisülés felé.

Fyra tudatáig eljutott, hogy az alakváltó medve most mit is érezhet.

– Cody! Ez… ez… – kereste a szavakat, próbálta összepakolni a gondolatait.

– Látom – dünnyögte Cody, s hátrálni kezdett a lendületesen feléje tartó farkas lánytól. – Egy lánykérés.

– Ez nem az aminek látszik, Cody! – nyögte szinte fájdalmasan Fyra.

Juan már bánta, hogy Calimerora hallgatott. Szerette Fyrát, úgy ahogy eddig még soha senkit. Nem akarta őt kellemetlen helyzetbe hozni. Bár határozottan szerette, volna, ha végre a lány dönt kettejük között, de belekényszeríteni nem akarta. Majdnem a szoba közepén, még mindig féltérdre ereszkedve, lehajtott fejjel hallgatott. Legszívesebben egészen máshol lett volna. Azt sem bánta volna, ha most azonnal megnyílik alatta a föld és elnyeli. Úgy érezte magát mint aki felett éppen ítélkeznek.

– Egyébként, mióta találkozgattok ti? – emelte meg a hangját Cody. Érezte, hogy szinte szétfeszítik az érzések, és az indulat.

A két farkas szinte egyszerre válaszolt a kérdésére, de nem éppen egybehangzóan:

– Nem találkozgatunk! – tiltakozott Fyra.

– Kollégák vagyunk – motyogta Juan.

– Igen?!

– Juan! – csattant fel a lány.

– Basszús! – szívta a fogai között a farkas hím, s már átkozta magát, hogy egyáltalán megszólalt.

– Miért nem mondtad? – jöttek Codyból az újabb kérdések. – Mióta vagytok kollégák? – A medvében újabb sejtés kezdett még több indulatot generálni. – Istenem, Fyra! Az ő kocsijába ültél, amikor telefonon beszéltünk, igaz?! Az ő hangját hallottam!

A válasz néma hallgatás volt. Juan jobbnak látta egy szót sem szólni, Fyrára hagyta a magyarázkodást. Nem akarta újabb ellentmondásba kavarni a lányt. Fyra zavart tanácstalansággal pislogott Codyra. Tudta, hogy egyáltalán nincs most megfelelő válasza. Ha beismeri, ha tagadja, ebből már semmi esetre sem jön ki jól.

A hallgatásuk pedig egyértelmű válasz volt az elkeseredett medve számára.

– Szóval, igen!

– Félreérted, Cody!

– Mert ez olyan félreérthető, igaz? – nyögte fájdalmas arckifejezéssel Cody. – Éreztem! Annyiszor éreztem! Mindig gyorsra vetted a beszélgetéseinket, rosszullétre hivatkoztál, meg hasonlók! A francba, Fyra! Annak, hogy valaki eljut odáig, hogy megkéri a másik kezét, annak azért vannak előzményei! Senki nem térdel le csak úgy senki elé, hogy hé, leszel a feleségem?!

Az egyre hangosodó vitát lenn is hallották. Nathan megindult, hogy erősítse rokonát, de Mero eléje állt.

– Ez az ő dolguk!

– És neked, ugyan mi közöd van az egészhez? Rokon vagy talán? – Nathan egészen közel hajolt a Warlock arcába, a legkisebb félelmet sem mutatva fenyegetően fúrta tekintetét a kapun túli harcoséba.

Cody egyre határozottabban érezte, hogy kezd elborulni az agya, s ha tovább hagyja a kialakult helyzetben ragadni magát, nem tud uralkodni a tettein.

Elmenni! Menj el! Most! – zakatolt a fejébe, s lassan hátrálni kezdett, majd egyre nyújtottabb léptekkel indult meg le a lépcsőn, ki a házból.

– Cody! – szólt utána Fyra, de látva a szinte megvadult tekintetét a hímnek, nem merte visszafogni őt. Dühösen fordult a szótlanul térdeplő Juan felé.

– Látod mit tettél?! – ordította, szinte eltorzult hangon. – Ezt akartad?! Gratulálok, te szemét! Ezt jól kitervelted! – Abban a reményben, hogy még utoléri Codyt, Fyra futva indult a medve után.

Nathan is alig bírta követni feldúlt unokatestvérét, aki bevágódott a kocsiba, s teljesen figyelmen kívül hagyva őt, indította a kocsit. Az aggódó rokon éppen hogy csak be tudott ugrani a már guruló járműbe.

– Megvesztél?! Mi történt? – emelte fel a hangját Nathan, de Cody állapotát látva, beérte unokatestvére dühös hallgatásával, nem erőltette tovább a választ.

Fyra elrohant Mero mellett, aki megállítva őt, megragadta a karját, de abban a pillanatban Juan elkapta barátja csuklóját, kiszabadítva a farkas lányt a szorításból.

– Engedd!

– Hagyod?

– Döntött!

Ahogy leszállt Talan gépe, Jali sietve szedte a lábait elé. Nem tudta nem észrevenni az őrző megváltozott viselkedését.

Semmi baráti ölelő üdvözlés, még a tekintetét is kerülte a férfi. Hideg volt, távolságtartó.

Jali egy darabig csak szótlanul lépdelt a félvér mellett, mutatva az utat, Jared cellája felé.

– Baj van? – kérdezte végül, halk bátortalansággal a fiatal őrző.

Talan nem válaszolt azonnal. Valami ismeretlen és, mégis ismerős érzés marta a lelkét.

– Nem, nincs – mondta kurtán.

– Nem ilyen szoktál lenni.

Talan egy mély sóhajjal megállt, igyekezett rendezni a gondolatait és olyan válasszal szolgálni, amivel megnyugtathatja az aggódó barátot.

– Rahimmal büntetni voltunk Wyomingen.

– Tessék?

– Lekapcsoltuk Lawrencet a gépekről – mondta száraz, elrekedt hangon Talan.

– Úristen! – Jali légzése elnehezült. – Szegény Nica!

– És itt mi történt? – terelte azonnal jövetelének okára a beszélgetést a szakrális őrző.

– Hirtelen összeszaladt egy csomó esemény, ami gyanúsan egybevág.

– Pontosabban?!

– Megjelent itt valaki. Braydon azt mondja már nem először és köze van a McElhanelykhez. De van itt más is vele kapcsolatban! A barlangnál találkoztam  vele először, ahol az az átjáró van! Biztos, hogy nem véletlen! Jeladót markolt ki egy kutyából, akit drótokkal megkötözve talált Dean. Alakváltó! Hatalmas! Egy Giant Wolf! – Jali rövid gondolkodás után megosztotta személyes érzéseit is a Látóval: – Én hiszek a megérzéseimben, Talan! Judahot érzem benne! Őt látom a szemeiben, ha belenézek! Ez sem véletlen! Emlékszel? Az apám még a kórházban azt mondta megerőszakolták Judah anyját! Mi van, ha ő volt?! Nem véletlenül jönnek fel indulatok Judahból a közelében! Mi más magyarázata lenne, annak, hogy a semmiből hirtelen csak nekiugrott?!

– Ő volt, akinek Judah nekiment?

– Igen!

– Hát akkor, alig várom, hogy megismerjem!

Jared jelentőségteljesen, vizslató tekintettel méregette a helyiségbe belépő két őrzőt, aztán hirtelen ahogy a láncai engedték féltérdre ereszkedett Talan előtt, ami alaposan meg is lepte mindkettőjüket.

– Nincs semmilyen magas rangom, hogy térdelj előttem – morogta Talan.

– Világok és Kapuk őrzője vagy! Őrzők vezére és teremtője! A sorsom, az életem a tied!

Talant megdöbbentették az idegen szavai. Lassú léptekkel ment közelebb hozzá, hogy jobban szemügyre vehesse őt.

– Neveztek már sokféle képpen, de ilyen jelzőkkel még nem illettek – dünnyögte a félvér.

– Engedj el! El kell, hogy engedjetek!

– Hallgatlak!

Jared tekintete a két őrző között cikázott, jelezve, hogy szavait csak Talannak szánja.

– Hagyj minket magunkra, Jali – biccentett Aydin utódja.

Jaliyah kissé mellőzöttnek érezte magát, és sértve is, de engedelmesen megindult a lépcsők felé.

– Meglátogatom apát. Majd később beszélünk – mondta hangjából kiérződő csalódottsággal a lány.

 Talan úgy érezte a saját lelkében forgatja a kést, hogy el kellett küldenie Jalit. Aztán végigsimított a mellette kitartóan álló farkason.

– Te is menj! – utasította határozottan Chidalut.

Jared nagy levegőt vett, hogy belekezd mondókájába, miután kettesben maradt a Látóval, de Talan megelőzte őt.

– Ki vagy?

Jaredben megakadt a levegő is.

– Nem árulhatom el – motyogta.

– Akkor hogyan várod el, hogy egyáltalán bármit is elhiggyek, amit mondasz? – Talan még közelebb sétált, s fejében Jali szavaival, a robosztus férfi tekintetét fürkészte.

– Nem mondhatok magamról semmit.

– Van valami közöd a McElhanelykhez? – szegezte neki a kérdést Talan, amire hosszas hallgatás volt csak a válasz. – Judah McElhanelyhez?

Talan érzékei kifinomultan tapogatták le az idegen sejtjeit. Érezte a legjelentéktelenebb reakcióját is a névre.

– Volt vele összetűzésed! Nem is egyszer.

– Nincs bajom vele – mondta határozottan Jared, tekintetét elszakította az őrzőétől, elnézett Talan mellett.

– Nem is azt mondtam, hogy neked van vele bajod. Ő féltette tőled Jalit. Volt oka rá?

– Nem akartam semmit az őrzőtől! – fakadt ki Jared. – Csak beszélgettünk! Különben sem tudtam, hogy gyengéd érzések fűzik hozzá. Honnan tudhattam volna?! Azt hittem hozzád tartozik!

– Hozzám? – Talan szemöldöke döbbenten emelkedett meg. – Na, ezt meg miből gondoltad? Soha nem láthattál minket, még csak félreérthető helyzetben sem!

Rövid hallgatás után Jared nyelve megeredt.

– Láttalak titeket együtt vadászni – vallotta be Jared.

– Igen? Na és?

– Te tényleg nem tudod, hogy ez mit jelent? – ráncolta a homlokát a Giant Wolf.

– Hát – Talan zavart sutasággal lendítette a kezeit. – Nem igazán volt még annyi időm, hogy mindenen átrágjam magam, amit Aydin belém pumpált.

– Ősi szokás szerint ez amolyan próba. Előjáték a család, a falka alapítás előtt. Amikor az alfahím és az alfanőstény együtt vadászik, kiderül, hogy összepasszolnak-e. Ha képesek összhangban együtt sikeresen vadászni, akkor képesek fenntartani egy családot, képesek elvezetni egy falkát. Majdnem olyan ez, mint az embereknél az együttjárás – magyarázta a kapun túli, egykori vezér. – Amit követ az eljegyzés a kötelékbe lépés és aztán a családalapítás.

Talant mellkason ütötték a szavai.

Istenem! Ne! Megint tudatlanul magamhoz kötök valakit, aki mást szeret?! – dübörgött a felismerés a félvérben. Pár percig szinte lebénította őt az információ.

Ezért volt Max reakciója is! Ezért tagadta meg Jalitól, hogy elvigye őt vadászni… és ezért ugrott nekem…

Talan a torkát köszörülgetve igyekezett kiszabadulni elkalandozott gondolataiból.

– Nem. Nem a társam és nem is a jegyesem. Semmi ilyesmi nincs közöttünk!

– Pedig…

– Lelkiekben szoktuk egymást támogatni. Ő egyébként is egy gyógyító – zárta le a témát Talan, s újabb kérdésével vissza is tért beszélgetésük valódi fonalához: – Mi ez a jeladós dolog a kutyával?

– Nem beszélhetek!

– Miért?

– Nem mondhatok többet! Engedjetek el! El kell vinnem a jeladót!

– Így nem tudok segíteni – mondta határozottan Talan s lendületesen megindult a kijárat felé.

Jared tehetetlen dühvel rántott a láncain.

– Ismersz engem! – ordította az őrző után a Giant – Böngészd át az agyad!

Nathan hagyta vezetni unokatestvérét sok-sok mérföldön keresztül, mert úgy látta, mintha Codynak valamelyest ez segített volna megtartania önuralmát. Óvatosan próbált rákérdezni a történtekre, mert nem akarta újra olyan lelkiállapotba sodorni.

– Elmondod?

Cody első reakciója egy dühös mozdulat volt, ahogyan két öklével csapott a kormányra.

– Rendben. Hagylak – motyogta Nathan.

– Megkérte a kezét! – fakadt ki váratlanul Cody.

– Kicsoda?

– Az a nyálas McElhanely! És együtt dolgoznak! Nap mint nap együtt vannak! – jöttek keserű indulattal a szavak az alakváltó medvéből. – Eltitkolta! Ezért ködösített! Úgy éreztem!

– Cody! Mi történt odafenn?

– Juan McElhanely előtte térdelt és éppen megkérte a kezét!

– Ó basszús! – szívta a fogai között Nathan. – És igent mondott?

Cody válasza zavart pislogás volt.

– Nem tudom – morogta az orra alatt rövid gondolkodás után.

– Hogy-hogy nem tudod?

– Nyilván megzavartam a meghitt pillanatukat – rántott a vállán Cody.

Nathan megpróbálta a lehetetlent, menteni a menthetőt:

– Hallottam, hogy Fyra utánad szaladt. Nem lehet, hogy valamit félreértettél?

– Mit lehet ezen félreérteni, Nathan?!

– Mi van, ha Fyra akarata ellenére…

– Fyra azt mondta neki, hogy most erre mit mondjon?! Nem elküldte a jó büdös francba! Nem! Hanem megkérdezte, hogy mit válaszoljon?! Érted?

Nathan kelletlenül bólintott:

– Értem.

– Annyira tudtam, hogy ez lesz! – nyögte Cody, arcára kiült a fájdalom.

– Cody! Ő farkas, te medve. Engedd el az egészet. Látod úgyis minden kiforrja magát. Ez azért történt így, mert így kellett lennie. Így a jobb. Az elején, amikor még nem voltatok benne mélyebben a kapcsolatba.

– Nathan, neked fogalmad nincs, hogy mennyire mélyen voltunk benne! – ordította könnyek között Cody.

Nathan együttérzően pillantott oldalra szenvedő unokatestvérére.

– Igazad van, Cody. Nem tudom. Sajnálom!

Megszólalt Cody mobilja.

A két hím, szinte egyszerre nézett a készülékre, ami a két ülés között pihent. A kijelzőn Fyra neve jelent meg.

Nathan a tekintetével biztatta Codyt:

„Vedd fel!”

Az alakváltó medve csak futó pillantást vetett a mobilra, majd újra makacsul az utat nézte. Néha beletörölte könnyeit a karjába, de nem fogadta a hívást.

Juan minden dühét beleadva vágta be a bárszekrény ajtaját, aminek következtében végigrepedt az azt díszítő színes üveg.

– Én voltam a barom, hogy hallgattam rád!

– Juan, hiszen ez volt a szándék, hogy…

– Fogd be a szád! Meg se szólalj! Nem! Nem az volt a szándék, hogy fájdalmat okozzak neki! Szemétnek nevezett! Tudod mit?! Igaza volt! Ez az egész egy hatalmas szarkavarás volt! Mocsok munka! – Juan épp csak beleivott a kitöltött italba, aztán a falhoz csapta random módon a poharat. – Végérvényesen elvágtam magam nála – nyögte az alakváltó, reményt vesztetten roskadt a nappali kanapéjára, arcát kezébe temetve. – Most már tényleg nincs ami itt tartson – mondta a szavait a tenyerébe, lemondóan ingatva a fejét.

Mero jobbnak látta, ha hallgat. Gondolatok cikáztak a fejébe, hogy hogyan is tehetné jóvá, amit tulajdonképpen az ő ötlete vitt félre és az ő biztatására rontott  el a barátja.

McGintynek nem kevés idejébe telt míg megtette a lefelé vezető utat az emeletről a konyhába a járókerettel, de napról napra elszántabb volt, ahogy érezte zsigereiben a gyógyulást, a regenerálódást. Jali egy hitetlenkedő fejcsóválással reagálta le apja tettét, ahogy belépett az erdészház ajtaján.

– Nem bírsz magaddal, igaz? – dorgálta megértő mosollyal a lánya a farkas alakváltót.

– Úgy mondod, mintha nem ismernél! – Max leült az ebédlőasztal mellé, s büszke tekintettel nézett vissza válla felett a megtett útra.

– Azt hittem már nem is jössz ma. Volt valami a Menedékházban? Már rég végezned kellett volna – érdeklődött, hangjában kiérződő aggodalommal McGinty. Az apát fokozottabban nyugtalanította, hogy nem tudott lánya minden lépéséről, amióta mozgásában korlátozottá vált.

– Azt hiszem meg van a Giant Wolf alakváltó akiről beszélgettetek a múltkor – rántott a vállán Jali, mintha közömbösnek tartaná a hírt. Pedig neki sem volt az!

– Ezt csak most mondod?

– Kitépett egy jeladót abból a kutyából, amit Deanék találtak a híd alatt. Convel meg elkábította valamivel és behozták a Menedékházba.

– Judah tud róla?

– Dehogy! Isten ments! Ő volt akinek neki is ugrott! – csattant fel Jali.

– Talán mert oka volt rá! – kelt testvéri barátjának a védelmére Ginty.

– Nem, nem volt rá oka. Nem bántott!

– Judah indokolatlanul nem megy neki senkinek!

– Hagyjuk a témát – sóhajtott Jali, s nekifogott ténykedni a konyhában.

– Látni akarom!

– Apa!

– Azon az éjjelen megkezdte Averyt! Judahnak el sem mertem mondani, hogy hogyan temettem őt el! – fakadt ki magából az egykori testőr.

Jali elmerengve nézett a semmibe.

– Olyan mint Judah – suttogta a lány.

– Tessék?

– Félelmetesen hasonlít Judahra! Mi van ha ő erőszakolta meg az anyját? Braydon azt mondta Arjun volt aki vérdíjat tűzött ki a fejére, amikor még Judah meg sem született!

– Látnom kell! – jelentette ki határozottan Max, s tettre készen állt fel az asztaltól.

– Majd – sóhajtotta megadóan Jali. – De nem most rögtön. Rengeteg dolgom van. Különben meg, most éppen Talan hallgatja ki. Vagy valami hasonló.

– Talan megint itt van?

– Apa! Mit zavar az téged? Ő a Menedékházban van, én meg itt! – csattant fel Jaliyah. – Bár most el kell szaladnom, de nem a Menedékházba! Nyugi! Csak nagyapát is meglátogatom.

– Rendben – bólintott Max, de magában már eltervezte, hogy elsőnek Judahot fogja értesíteni a fogolyról, aztán majd Deant kéri meg, hogy elvigye őt a Menedékházba.

Látni és beszélni akart a Giant Wolf alakváltóval.

Jali alig tette ki a lábát a házból, máris hívta Judahot, akiben a hírekre rengeteg érzés robbant. Egy percig nem volt a vezér számára kérdés, hogy hol is van most a helye.

Talan elcsendesedve, magába fordulva elméjébe lapozgatta, kutatta az Aydin által átadott információkat. Sok-sok kuszaságot talált csak, aminek tömkelegében nem is igazán tudott kiigazodni. Olyan képek és információk villantak belé, amit nem is tudott semmihez sem párosítani. Ismételten csak belefáradt, testileg és lelkileg.

– Ha évekig lettem volna mellette, a tanítványa, akkor lett volna értelme ennek az egésznek – morogta a félvér és hagyta testét elzuhanni a kemény padlón, ahol eddig kényelmes meditációs pózban volt. – Az a pár alkalmi agyfacsaró akármi is, amit tett velem, azt inkább ahhoz hasonlítanám, mintha egy befőttes üvegbe nyomkodott volna bele egy csomó kacatot.

Chidalu mancsaira helyezte állát, tekintete többször végigsiklott a félvér férfin aki elgondolkodva nézte a mennyezetet tartó gerendákat.

– „Ha nem lett volna biztos benned, akkor nem téged választ, Talan.”

– Szóval ez nem is egy elrendeltetett dolog volt, hanem az ő választása? Az a Giant Wolf úgy nevezett engem, hogy őrzők vezére és teremtője. Ez azt jelentené, hogy apád választotta ki, hogy kiből váljék őrző? Világok és kapuk őrzője volt?

– „Nem az apám után kell kutakodnod, Talan, hanem az idegen után, nem?” – A nőstényfarkas kinyújtóztatta végtagjait s más pózba helyezkedett.

– Apádnak volt vele dolga? Te láttad már őt korábban?

Chidalu megrázta a fejét.

– „Hogy volt-e vele dolga, vagy valamilyen kapcsolata, míg én meg nem születtem, azt nem tudom. Én soha nem láttam őt korábban.”

– És erről a közös vadászatos szokásról, mit tudsz?

– „Apa mesélt róla néha. Oktatott, hogyan válasszak majd megfelelő társat magamnak. Ez nagyon ősi dolog.”

– Jah. Gondolom. Annyira, hogy még csak nem is nagyon emlegetik. Talán csak olyan helyeken ragaszkodnak ehhez, ahol még életben tartják az ősi tradíciókat.

A két létforma pár percig elmerült saját gondolataiba, a szobára csend ereszkedett.

– Világok és Kapuk őrzője – motyogta Talan. – Ezek szerint a működő kapukról is tudnom kéne. Sőt! – A lehetséges felismerés felpörgette a félvér gondolatait, felcsigázta érdeklődését a téma iránt. – Világok! Akkor elméletileg át is tudnék ezeken a kapukon lépni? Tehát Aydin járt a kapuk és a világok között! Hiszen nem csupán itt ismerik! Ez az idegen, akárhonnan is csöppent ide, ismeri őt! Ez átfogóbb és nagyobb feladat, mint gondoltam! – Talan kissé elbizonytalanította, megijesztette, hogy kitágultak a határok a számára. Tekintetét végigvezette a testén forradásként megmaradt vonalakon, jeleken. Végigsimított a karján, mellkasán, ahol már voltak újabb motívumok, ha még nagyon halványan is.

– Nem mondod, hogy olyanná fogok válni majd mint az apád?! A bőröm is át fog színeződni? – A lehetséges énképet egy fájdalmas fintorral konstatálta a szakrális őrző. – Csodás!

Kopogtak szobája ajtaján, amire csak pár másodperces gondolkodás után reagált és kényszeredetten ment ajtót nyitni.

Jali ált a küszöbön.

– Szia!

– Hello!

– Aggódtam – kezdte csendesen a fiatal őrző.

– Csalánba nem üt a mennykő – húzta halvány mosolyra a száját Talan, s hátrébb lépve utat engedett a fiatal nőnek. – Nincs miért aggódnod – sóhajtotta.

– Nekem nem úgy tűnik – akadékoskodott gyengéd erőszakossággal Jali. – Tudod, érzem a lelked! Rémlik? – Válla felett hátramosolygott a férfire, ahogy lassan lépdelt bentebb a szobába.

– Mondtam, hogy milyen eseményeket tudok magam mögött – rántott a vállán Talan. – Szóval ne csodálkozz rajta, ha háborogni érzed a lelkem.

– Nem háborogni érzem – javította ki Talan megfogalmazását Jali a torkát köszörülgetve. – Zavart és fájdalmat érzek benne.

– Bagatel. Majd megoldom!

– Haragszol rám valamiért?

A váratlan kérdésre Talan hevesen reagált.

– Nem! – vágta rá azonnal.

– Nekem úgy tűnt, mintha…

– Ne keress problémát ott, ahol nincs – fojtotta a lányba a szót Talan.

– Apa teljesen lázba jött Normantól

– Norman?

– Jared Norman. Az aki az alaksorban van.

– Tudod a nevét?

– A vendégkönyvben legalábbis ezen a néven szerepel. Itt szállt meg pár napig. Apa azt mondta annakidején megkezdte Avery testét!

– Tessék? – Talant ledöbbentette az új információ. – Kizárt!

– Miért?

– Miért tette volna?

– Miért ne? A Giant Wolf egy vérszomjas alakváltó, Avery egy ember volt. Éppen akkor szült és már nem is élt! A vér, az ösztön… ki tudja miért?!

Talan a fejét ingatta. Ő nem értette miért tett volna ilyet az idegen, pláne annak tudatában, hogy nagy valószínűséggel Judah vérszerinti apja volt a Giant. Talan pedig biztos helyről tudta, hogy Judah nem egy erőszak következménye volt!

– Gondoltam, csak szólok, hogy apám találkozni akar ezzel a Jared Normannal.

– Fantasztikus! – sóhajtotta Talan egy fintorral kísérve, amiről ordított, hogy nem igazán örült a hírnek.

Pár másodperces csend ült újra a szobára, amit Jali bátortalan kérdésével tört meg:

– Nem akarsz vadászni?

Talan zavartan kapta fel a fejét.

– Tessék?

– Csak kérdeztem – rántott a vállán a lány. – Tudom, hogy neked is jót szokott tenni. Levezetni a feszültséget, vagy csak úgy. Hogy is mondtad a múltkor? Ápolni a farkas énünket…

– Nem – vágta rá határozottan Talan, félbeszakítva az egyre lelkesebb őrzőt.

Jali arcán megjelent a döbbent csalódottság.

– Később?

– Később sem.

– Talan?

– Sok minden összeszaladt. Rengeteg dolgom van – hadarta a félvér.

– Tudtommal ez neked…

– Majd ha nagyon szükségét érzem…

– Szólsz?

– Kimegyek Daluval – Talan sután lendítette a karját a szőnyegen heverésző farkas felé, aki a kijelentésre felkapta a fejét. Tanácstalanul pislogott hol Jali, hol Talan felé.

Jali úgy érezte valósággal szíven szúrták őt. Mintha Talan nem csak eltaszította volna magától, de még a lelkébe is döfött volna. Szorult a torka, a mellkasa, lassan hátrálni kezdett az ajtó felé.

– Rendben – sóhajtotta remegő hangon Jali, megadóan bólintott. – Ha kellek valamiért, tudod, hogy hol találsz – mondta aztán csak egy fejbiccentéssel köszönt el és már csukta is maga mögött az ajtót.

– Istenem! – nyögte Talan, leroskadt a padlóra, karjaiba temetve az egész fejét.

– „Te tényleg velem akarsz vadászni?” – kérdezte lepetten Chidalu, mire Talan ingerülten csapta félre a keze ügyébe kerülő asztalt és széket.

– Neeem! – ordította az őrző. Íriszében a tűz színei kavarogtak, arcán megfeszültek az izmok, kézfején sötétvörösen jelentek meg az erek vonalai.

– „Jól van, na! Te mondtad az előbb!”

– Soha többet, senkivel! – Talan szinte hörögte a szavait. – Eddig is egyedül mentem!