AKIT EGY FARKAS VÉDELMEZ - 1 - BEMUTATKOZOM, PLUSSZ AZ ELSŐ TÖRTÉNETEM

 Carrie Brennan a nevem. Kamasz koromban sokat álmodoztam és elképzeltem, hogy vannak kivételes képességeim. Voltak olyan esetek, amikor majdnem el is hittem, hogy valóban van valami bennem, mert fura dolgok történtek körülöttem. De aztán mindig volt valami racionális magyarázat rá. Legalábbis a legtöbbre.

Apró történeteket fogok nektek elmesélni eddigi életemből. Igen. Olyan történeteket, amik kérdéseket hagytak bennem maguk után, még akkor is ha meg lehetett magyarázni, vagy pedig, amik évek múltán is, ha éppen szóba kerültek, kissé hátborzongatóak voltak.

Nem is tudom hol kezdjem. Talán egy kis háttérinfóval.

A szüleim elváltak. Kissé viharosan, és apám ki is vonta magát az életünkből, de olyan szinten, hogy semmi hírünk nem volt róla. A házat, ahol felnőttünk eladták. Anyám az ő részéből vett, a régitől természetesen kisebb értékű házat, egy vidéki kisvárosban, szinte egészen a szélén. Az utca ahol eztán laktunk, kivezetett a semmibe, a földeken és az erdőn át egy faluba. Ennek annyi hasznát láttam, hogy zavartalanul mehettem - egy kis forgalmú, de leaszfaltozott úton - futni, kerékpározni, és kutyát sétáltatni. A falura azt mondták az a világ vége, meg egy zsákutca, mert onnan már sehová nem vezetett tovább normális út. Talán földutak, ki a határba, amik ha esett az eső, csapdaként meg is fogták az arra merészkedő járműveket.

Az új iskola miatt izgultam kicsit, bár elég könnyen barátkoztam. De volt egy lány, Carla Gale, aki szintén akkor költözött oda az édesanyjával és a kisöccsével.

Nekem is van egy öcsém. Ő elég későn csöppent a családba. Talán azt hitték a szüleim, hogy ő majd összetartja, a már akkor is feszültségben élő életközösségünket. Legalábbis anyám biztos ezt gondolta. Pláne, hogy fiú lett! Apu két lány után imádott volna már egy fiút. Engem is annak vártak, de csalódást okoztam. Aztán már Mark sem tudta aput a családban tartani.

Szóval Carla a legjobb barátnőm lett. Nagyjából egyforma kaliberű csajok voltunk, sok azonos érdeklődési körrel. Együtt jártunk edzőtertembe, futni, kirándulni. Bár legtöbbször internetes játékon játszottunk együtt, meg chateltünk. Mert mondhatni szinte a városka másik szélén laktak. Anyum nem szerette, ha sötétedés után az utcán kószáltam, pláne olyan messze.

Az utcában is voltak fiatalok, akikkel elég hamar megtaláltam a közös hangot. Egy házzal odébb lakott egy idős házaspár akinek az unokájuk, szinte minden nap ott volt náluk. Sokszor késő este jöttek érte a szülők, mert valami vendéglátó helyiséget üzemeltettek. Deborahról ordított, hogy egyke és pénzesek a szülei. Egy akarnok lány volt, nehezen tűrte, ha nem neki volt igaza. Szép lány volt, de veszettül hisztis. Pont ezért vitatkozott olyan sokat Tabathával. Két dudás nehezen fér meg egy csárdában. Kettejük között az volt a különbség, hogy Deborah az édesanyja természetét örökölte, Tabatha pedig szimplán csak el lett kényeztetve, mert örültek a szülők, hogy a lombikbébi programjuk sikeres lett.

Karen Hurd - Deborah mamája -, istápolt egy testvérpárt az utcából. Hozzájuk sokszor kijárt a gyámügy, a gyermekvédelem, Laurát néha elvitték, aztán visszaengedték. Valamiért csak őt, a bátyját Guyt, soha. Az anyjukkal a mamájukkal és a dédijükkel laktak együtt. Ők voltak a másik véglet az utcában. A házuk és az előtte lévő terület elhanyagolt volt, s csak alkalmi munkákból tartották fenn magukat.

Szinte már úgy éreztem kilógok az utcai baráti társaságból, hogy én két testvérrel is büszkélkedhettem. Igen, van még egy testvérem. Susan, és ő a nővérem. Tudom, hogy a szépség relatív dolog, de ő ezekből a génekből többet örökölt az őseinktől mint én. Gyönyörű, hosszú szőke haja volt, amit persze sokan meg is dicsértek neki.

A jobb oldali szomszédban lakó, tőlem három évvel idősebb lány, egyke volt. Őt is irigylésre méltó külsővel áldotta meg az ég. Hosszú, dús fekete haja volt, olyan sötét szemei, hogy nem látszódtak a pupillái. Szerintem simán eljátszhatta volna Hófehérkét egy filmfeldolgozásban. A természete viszont veszettül viharos és hangulatfüggő volt. Bár a nővéremmel volt egykorú, mégis velem lógott. Talán még én is érettebben gondolkodtam, mint ő. Hajmeresztő megnyilvánulásai voltak!

Marvin Crain és Jack Salley nem csak az osztálytársaim voltak, de ugyanebben az utcában is laktak. Marvin elég kezelhetetlen durva fiú volt, mégis Jack volt akit állandóan pellengérre állítottak. Sokan panaszkodtak rá, pedig szerintem csak figyelemre vágyott. Nem volt rosszindulatú, sőt! Velem mindig segítőkészen és lovagiasan viselkedett. Adoptálták, a vérszerinti anyja valami indiai itt tanuló diák volt. Ő visszament Indiába, Jacket meg itt hagyta a kórházban. Volt valamilyen tanulási nehézsége a srácnak. Felmentése volt matekból és elég akadozva ment neki az olvasás is. Én pedig a fejembe vettem, hogy majd megmutatom, hogy igenis lehet neki fejlődni. Sokat tanultunk együtt. Ő pedig kamasz létére nagyon szorgalmas volt. Külön gyakorló füzetet vezetett, mindig hozta és mutatta nekem, mintha csak én lettem volna a tanárja.

Hát így ültünk mi össze legtöbbször, úgy öten hatan, és társasoztunk, kártyáztunk, vagy horrorisztikus történetekkel rémisztgettük egymást. Mondjuk egyikünk sem volt túlzottan ijedős. Talán csak Jack vette komolyan ezeket a meséket. Ő félt attól az üresen álló háztól, ami Hurdék és a köztünk lévő telken állt. Elhitte azt a pletykát is, hogy már többször emberi maradványokat találtak a házban.

Nem is néztük az időt. Lehet hogy már órák óta a díszcserjékkel körülvett fa árnyékában kuporogva kártyáztunk. Velünk volt Leslie is, Deborah unokatestvére. Olykor a nyurga, szőkésbarna hajú kamasz ott nyaralt a mamájánál. Elég sokra tartotta magát, a haja a legutolsó divat szerint fel volt nyírva, a teteje bodorítva. Nekem ez a tucatfrizurák kategória volt.

Jack csatlakozott hozzánk. Először csak leült közénk, nyomta a szövegét mindenről, ami csak eszébe jutott. Olykor nevetett a saját viccein, és egyáltalán nem zavarta, hogy a kártyapartiból kimaradt. Neki elég volt, hogy a társaságunkban tartózkodhatott.

Leslien viszont látszott, hogy nem örül az india fiú társaságának. Sűrűn pislogott felé, ordított róla, hogy azon agyal, miként szabadulhatna meg tőle. Hurd, Salley gyengepontján keresztül támadott.

– Ti nem érzitek ezt a büdöset? – kérdezte, s ahogy felkaptam rá a fejem láttam, ahogy cinkos vigyorral Marvin felé kacsintott.

Egymás ellen szippangattuk a nyári levegőt, de még a közeli víztisztító emésztőhöz hasonló szagát sem éreztük. Tanácstalanul vonogattuk a vállunkat, néztünk egymásra, ki szólal meg először. Aztán ahogy felálltam és közelebb léptem pár lépést a ház felé, mintha éreztem volna enyhe dögszagot. De mivel úgy tűnt, hogy rajtam kívül igazából ezt senki, meg aztán láttam Leslie arcán bujkáló vigyort, és az előbb elkaptam a kacsintást is, így hallgattam.

– Jah! – somolygott az orra alatt Marvin, majd a szomszédos ház felé bökött a fejével. – Biztos megint ott bűzlik valami.

– Nincs kedved megnézni, Jack? Te úgysem kártyázol – Leslie a zsebéből pénzt vett elő és Jack felé mutatta. – Fizetek érte.

– Lehet megint kinyírtak ott valakit – szúrta közbe Marvin szándékosan.

– Az hát! – horkant fel hitetlen vigyorral Jack, szemében azonban zavart félelem volt. – Én be nem megyek oda! Ti hallottátok, hogy a kútban már találtak emberi maradványokat is? Én hallottam! Bizony!

– Gyáva vagy?! – nevette ki Leslie – Gyáva nyuszi vagy! – csúfolta kisgyerek módjára a kamaszt. Bár Jack valóban úgy viselkedett mint aki értelmileg még nincs egy 14 éves kamasz szintjén.

– Bemegyek veled – ajánlotta fel Laura, s hogy bizonyítsa mennyire komolyan gondolta, fel is állt, fenekéről leverte a füvet – De akkor felezünk! – intett Salley felé.

Jack így már valamennyire felbátorodott, ő is megindul a ház felé.

A kapuval már nem kellett vesződni, azt az idők során lelopták a rászorulók, hogy pénzé tegyék. Bár így is volt elég akadály, a sok súrja és bokor megnehezítette a bejutást.

Mi az egykori kapu vonala előtt a járdán álltunk meg. Addig kísértük a két vállalkozó szellemű barátot és néztük ahogy a dús növényzet elnyelte szemünk elől Laurát és Jacket.

– Szerintetek mi van benn? – törte meg a csendet Deborah, mire Leslie csak hanyagul rántott a vállán.

– Mocskon kívül? Semmi! Mi lenne?

– Srácok, ez nagyon para – kuncogta Tabatha, de a tekintetében ott bujkált a félelem. – Hát én nem mentem volna be, még akkor sem ha velem jött volna valaki.

Én csak néztem a bokrokat, a sűrűt és azon járt az agyam, hogy: én megtettem volna-e?

Végül is nappal volt!

Aztán belém fészkelte magát a kíváncsiság, hogy ugyan lehetnek-e odabenn bútorok? Mennyire lehet pókhálós, mocskos minden?

A szag, amit éreztem, viszont kissé zavart. Bár ahogy a fejemben sorakoztattam a lehetőségeket, arra jutottam, hogy talán egy kóbormacska tetemét lehet érezni, vagy valaki ott szabadult meg a számára fölösleges kutyakölyköktől. Mert bizony erre is volt már példa ezen az elhanyagolt ingatlanon.

Gay is hallgatott. Ahogy rápillantottam biztos voltam benne, hogy talán ő is érzi azt amit én, és az első gyanús hangra szaladni fog a húga után. Ő egy csendes, de határozott srác volt. Egy különc egyéniség, aki saját magán gyakorolta a tetoválás technikáját.

Egy rövid sikoly után Laura szaladt ki a bokrok közül. Pillanatnyi ijedtségen kívül nem okozott mást, hiszen már akkor nevetett amikor még oda sem ért hozzánk.

– Mi van? Mi történt? – kérdezte azonnal Gay, mire a Laura csak legyintett.

– Semmi – nevetett – Csak sikítottam és visszafordultam, hogy megijesszem Jacket.

Jack viszont még nem volt sehol! Csend volt! A hangját sem lehetett hallani és nem követte fejvesztve Laurát, ahogy arra mindannyian számítottunk. Hiszen ez lett volna az ösztönös és természetes reakció a lány viselkedésére.

Csendben meredtünk a bokrokkal borított udvar felé.

Aztán megmozdultak az ágak és dühös, zavart tekintettel Jack csörtetett ki.

– Én oda soha többet be nem megyek! – jelentette ki, szinte fújtatva.

– Mi van? Ott van a mumus? – kacagta gúnyosan Leslie.

Jack megállt, s indulatosan fordult a nyurga kamasz felé.

– Nézd meg magad! – vágta rá, s két kézzel dühösen vállon taszította Lesliet. – Én nem akarok belekeveredni!

– Mi bajod van? – Leslie elbizonytalanodott, vigyora zavart lett, tekintete nyugtalanul járt körbe rajtunk. Kissé sutára sikerült a mozdulata is, amivel a markában lévő pénzt nyújtotta Jack felé.

– Van benn egy hulla! – mondta indulatosan Salley, miközben a kezével kört írt le.

– Hát persze!

– Már ami megmaradt belőle! – Jack megfordult elütötte Leslie kezét és nyújtott lépésekkel megindult haza. – Nézd meg magad nagyokos, ha nem hiszed! – kiabálta vissza.

Tagadhatatlanul ledöbbentett minket amit mondott. Úgy álltunk ott mint akiket hideg zuhany alá tettek. Csak néztünk, pislogtunk egymásra, de egyikünk sem mozdult.

– Csak hülyül, amiért szopattad – morogta Guy. – Nem volt ott semmi. Igaz? – nézett a hugára a magas, rendezetlen hajú fiú.

Laura vállai közé húzta a nyakát.

– Én nem mentem be utána az ajtón. Ő bement én meg sikítottam egyet, hogy megijedjen és vissza is fordultam.

Újra kínos csend lett.

– Hülyeség. Csak vissza akarja adni, hogy Laura ráijesztett – Leslie a lány felé lendítette a karját. – Pont ő mondta, hogy testrészek voltak a kútban. Ha igazat mondott volna, szerintetek be mert volna menni? Kamuzik!

Végül is senki nem nézte meg, hogy Jack igazat beszélt-e vagy sem. Látott-e valóban valamit?

Viszont a bűz erősödött és két-három nap elteltével a történtek után, valaki bejelentést tett, mert rendőrök lepték el a lakatlan, bozótos ingatlant. Azt hallottuk, hogy tényleg találtak ott egy hajléktalant, aki már nem élt. A halál okát nem tudtuk. Sok verzió keringett, találgatták, hogy hány napja is lehetett már ott.

Azért azon elgondolkodtam, hogy akkor ugyan valóban csak én érezhettem az enyhe dögszagot, vagy mondjuk Guy, és a lányok is? Talán csak nem mertek szólni. Hiszen Deborah meg is kérdezte:

„– Szerintetek mi van benn?”

Ez úgy hangzott, mintha ő is érezte volna…

Aztán azon agyaltam, hogy ugyan mi baja lehetetett? Nyár volt, tehát kizárt, hogy megfagyott. Éhen halt volna?

A történtek után viszont már nem szívesen mentem el a ház előtt, még akkor sem, ha a szomszédunkban volt. Inkább átmentem a másik oldalra és szemből közelítettem meg a házunkat.

Anyu ezt egyszer meg is jegyezte:

– Te a túloldalon jössz?

– A többiekkel együtt jöttem – vágtam rá. – Fura lett volna, ha ők mind ott mennek én meg itt magamban.

Sokáig rossz érzés volt elaludni és minden apró, gyanús mozgásra füleltem. Az ágyam ugyanis annál a falnál volt, aminek a másik oldalán a szomszédos lakatlan ház volt.

Néha hallottam, mintha valami tompa tárggyal ütnék a falat, baltával fát vágnának, vagy nehezebb tárgyakat pakolnának. Nem igazán tudtam eldönteni a hangok mivoltát, eredetét.

Az egyik este aztán szóvá tettem a nővéremnek, hogy nem-e talán csak én hallom ezeket.

– Te hallod? – kérdeztem és levettem a hangot a TV-ről.

Ő a kis lámpa fényénél olvasott.

– Mit? – Felemelete a fejét, és hallgatózni kezdett.

– Mozgás van a szomszédban!

Susan csak rántott a vállán.

– Biztos megint lopnak onnan valamit – motyogta. – A nagykapuja se nyaralni ment. Ha van még benne használható bútor, majd azt is széthordják.

Megnyugodtam a válaszától, mert igazából én is valami ilyenre gondoltam. Talán éppen kirámolják, vagy éppen valamelyik belső fala omlott le. Azon sem lehetett volna csodálkozni. Olyan repedés volt az utcafronti falon, amibe simán befért volna egy ember keze. Ki tudja milyen állapotban lehetett belülről?!