Anskar, egy medált forgatott az
ujjai között, miközben hallgatta Talant. Féltestvérem elég sok információval
tudott szolgálni. Közben kavarogtak a gondolatok a fejemben és próbáltam
összepakolgatni az események puzzle-darabkáit. Egy rakat kérdés kavargott a
fejemben.
Milyen régi is lehet a festmény a
falon? Jesszus, akkor Talan, vagyis Alden mennyi idős is? Orzonról nem is
beszélve! Én negyvenes éveiben járó férfinek tippeltem, mikor a Dokit
fenyegette. Ezek szerint, viszont ő is jóval több volt annál! Tehát elég
misztikus nép lehet ez a Laignach Faelad is, mert tagadhatatlanul hosszú életűek
ezek szerint, hacsak el nem választódik a fejük a nyakuktól…
– Egy druida volt Orrzonnál. Ő
adta a megbízást, a lányod megölésére – mondta Talan. Megosztott velünk
mindent, amiről csak tudott. Figyeltem a mozdulatait, ahogy beszélt. Lényegesen
lazább volt, mint amikor a pincéből felhoztam. Viszont már nem éreztem rajta a
bűzt! Ezt haladásnak tekintettem, a civilizálódás útján.
– Amyt, miért? – szaladt ráncba a
homlokom, de még emlékeztem mikor megéreztem a húgom sebeit. Anskar otthon sem
volt, csak később érkezett.
– Mert azt akarta, hogy
szenvedjek. – apánk az orra alatt dünnyögte a szavait.
– A Dokit miért fenyegettétek?
Miért akartátok a kutatások eredményét? – Egyre értelmetlenebb volt számomra,
hogy nevelőapám miért volt célpont nekik.
Talan úgy meredt rám, mint aki nem
értette a szavaimat.
– Mi nem akartunk tőle ilyet.
– Orrzon megfenyegette a
parkolóban. Később pedig, az otthonunkban már várt rá!
Testvérem arcán gúnyos mosoly
jelent meg, miközben kényelmesen megvetette a hátát a súlyos faragott székben.
– Ezt mondta? Ezt mondta neked,
hogy a kutatások kellettek neki? – Széttárta a kezeit. – Miért kellett volna a
Laignach Faeladnek egy értelmetlen kísérlet eredménye? Ugyan minek? – Egy
lekicsinylő fintort vágott. – Mint mondtam a dokid, egy nagy szarkeverő volt és
össze-vissza hazudozott.
– Ha nem ezért, akkor miért
fenyegette meg?
Talan tekintetét az enyémbe fúrta.
Nem válaszolt azonnal, mintha azon gondolkodott volna, hogy elmondja-e.
– Nem fizetett – mondta a szemembe
a szavait, amire megakadt bennem a levegő. – Tartozott! Évek óta!
Döbbent csend ült a szobára.
Az emlékeimbe kutattam. Milyen
akciójuk volt még ellenünk a Laignach Faeladnak. Bár nem hittem volna, hogy
Bryan bármikor is ártani akart volna nekem. Mire bérelhette fel őket?
– Arra adta a megbízást, hogy
hozzunk ki a pincebörtönéből egy ulfhednart.
Kiszáradt a szám. Gondolatok
cikáztak az agyamban. A megérzésem! Tudta! Bryan tudott róla, hogy ki volt a
pincében! Akkor mégiscsak tudott a pincéről!
– Ezért szegeztétek a konténer
falára?
– Nem – a válasz rövid és
határozott volt, megrázta a fejét.
– Akkor miért?
Talan vállat vont.
– Azt igazából nem tudom, az
megint a druida megbízása volt.
– Egy közönséges halandó, miért
volt útba egy druidának?
– Azért amit tett – vágott közbe
hirtelen Anskar, ahhoz képest viszont lassú, látszólag nyugodt mozdulattal a
faragott asztalra könyökölt, közben tovább forgatta az ujjai között a medált. –
Az a druida megtudhatta, hogy ő intézte a szabadulásomat. Esetleg, ki tudja
miért még? A doki több vasat tartott a tűzbe egyszerre. – A kelta farkas vállat
vont.
– Ugyanaz a druida volt, aki
ellened felbérelt minket – folytatta Talan, fejével felém bökött. – Azt mondta,
már nincs erőd, ő elintézte.
A felsőmön keresztül végighúztam a
tenyerem a tetováláson. Ahogy a gondolatok és az emlékek kavarogtak a fejembe,
valami azért szöget ütött benne.
Honnan tudták, hogy akkor, ott
leszek abban a kocsmában? Úgy tünt, mintha vártak volna! – agyam zakatolni
kezdett, kúszott fel bennem az adrenalin.
– Téged miért nem akart kinyírni?
A fiam vagy, akit egyszer már megpróbált legyilkoltatni – kérdezett közbe
Anskar.
– Talán, mert nem tudta ki vagyok.
Négy ember tudott arról, hogy a fizetségül kapott babát kicserélték a halva
született gyermekkel. Orrzon, az asszonya, a kuruzsló meg Damarion.
– Damarion? – kérdőn néztem rá. A
puszta név nem mondott sokat nekem, de senkinek a helyiségben.
– Orrzon után az első. Olyan, mint
a farkasoknál a béta – magyarázta Talan.
– Orrzon meghalt. Te léptél volna
a helyébe, igaz?
Kérdésemre Talan bólintott.
– Ezt nem hagyhatta, és kiadta a
titkot, hogy nem is vagy Orrzon vérszerinti gyermeke. – Szavaimat újabb
bólintás követte.
– Megtűrtek maguk között, hiszen
velük, köztük nőttem fel. Viszont, onnantól már csak egyszerű harcosként –
mesélte tovább a testvérem.
– Tehát az a druida még nem
biztos, hogy tudja, ki is vagy – dünnyögte Anskar, elgondolkodva nézett maga
elé. Tekintete a semmibe meredt.
Talan tanácstalanul húzta fel a
vállait.
– Nem tudom. Nem hiszem. Lehet,
hogy igen, lehet, hogy nem. Mindenesetre nem voltak velem barátságosak, mikor
legutóbb visszamentem a faluba – felém sandított –, a verekedésünk után. – Majd
lesütött szemmel folytatta: – Azért voltam Codynál a pincében.
– Vagyis neked akarnak fájdalmat
okozni azzal, hogy célba veszik a gyermekeidet – állapítottam meg, nagy levegőt
véve apámra emeltem a tekintetem. Még mindig a semmibe meredt.
– Neked, különleges figyelmet
szentelt a druida. – Talan fejével felém biccentett.
– Nekem?
– Azt mondta meg sem szabad lett
volna születned. A természet megcsúfolása vagy. – Mellbe vágtak a szavai, s az
is, amilyen hangsúllyal mondta. – Felülírod a szabályokat. – Mintha ő maga is
úgy gondolta volna.
– Felülírom a szabályokat? A
természet megcsúfolása? – Eszembe jutottak annak a félszerzetnek az utolsó
szavai. Ő is hasonlókat mondott.
– Mert, téged teremtettek. Nem
pedig két ember akaratából születtél. Egy keresztezett teremtmény vagy.
Fájtak a szavai. Minden egyes
szava égetett. Láttam húgomon az együttérzést. Lesütötte a szemét, elfordította
a fejét.
Anskar lassan felegyenesedett,
kihúzta magát.
– Lehet, hogy keresztezték –
kezdte halkan, szinte a levegővel fújta ki a szavait –, de a nekem rendelt
társtól született! Az ősi vér az ősi erők törvényei felülírnak mindent!
Kiel tekintetét elkaptam, ahogy
kavargó gondolatokkal a fejében engem nézett. Éreztem, hogy Siena és Luna jár a
fejében. Látszott rajta, kérdezne. Végül megtörte a csendet.
– Mi van, Sienával?
Anskar homloka ráncba szaladt,
bétám és köztem járt a tekintete.
– Luna a neked rendelt társ volt?
Nem volt semmi rajtatok. – folytatta Kiel, szemét egy pillanatra sem vette le
rólam.
– Attól még szerettem! Meghaltam
volna érte! – szakadt fel belőlem. – Fogalmam nem volt, hogy ilyen létezik. Ez
a nekem rendelt társ dolog, vagy mi. Őszintén, tiszta szívemből szerettem!
– Siena is veszélyben van? A
véred. Ha téged a természet ellen valónak tartanak, akkor az utódaidat is.
Ezért támadtak meg minket?
– Meglehet – bólintott Anskar. – Bár
erre az esetre nem volt helyes döntés. Bred a házában akart titeket tudni. – Váratlanul
értek apám szavai, ahogy a védelmemre kelt. – Én tanácsoltam neki, hogy jobb,
ha nem is tudják, hogy van hozzátok valami köze.
Újra csend ült a félhomályban úszó
dolgozó szobára.
– Meg kell tudnunk ki az a Druida.
– Azt mondtad a bosszú rossz
tanácsadó – dünnyögtem, oldalra pillantottam apámra.
– Nem bosszút akarok – ingatta a
fejét a kelta farkas. – Meg akarom védeni az élőket!
– Druida volt a párod. Miért
akarta a feleséged és a gyereked halálát pont egy druida? – Hangosan
gondolkodtam, mert nem láttam benne logikát. – Mivel haragítottad magadra őket?
– Azzal hogy elvettem egy druida
papnőt tőlük. – Talanra emelte a tekintetét. – Az anyád kivételes volt.
Értékes! Erős papnő volt. Szüzességi fogadalmat is tett, hogy csak a rendet
szolgálja. A szüleinek sem tetszett, hogy miattam ezt felmondta. A rendhez
attól még hű maradt, de volt olyan főpap, aki árulásnak tartotta. Gyógyított és
látta a jövőt is. – sorolta Anskar.
– Látta a jövőt? – Talan hangjában
enyhe gúny vegyült. – És mégis téged választott?
Anskar szemeiben megjelent a
döbbenet. Felfogta fia szavait. Vagyis pontosan tudta, hogy vele a halál vár
rá, mégis őt választotta. Lehajtotta a fejét, mélyen érintették fia vádló
szavai.
– Milyen úton tudunk elindulni? –
tereltem a gondolatokat a célunk felé. Megtudni kit takar az ismeretlen druida.
Egyben elejét venni annak, hogy apám a gondolataival magába ne zuhanjon.
Kiel, Talanra emelte a tekintetét.
– Te nem tudnád kipuhatolózni, a
megbízó személyét?
– Megpróbálhatom…
– Kizárt! – vágtam közbe azonnal.
– Damarion kiadta a törzs előtt a személyét. Nem tudhatjuk, hogy nem jutott-e
már el az információ ahhoz a druidához is. Öngyilkosságba küldenénk, ha visszamenne
oda.
– Ez igaz. – Anskar rábólintott
szavaimra.
Talant ez láthatóan nem zavarta, hanyagul
rántott a vállán.
– Egy próbát megér. Magától
érthetőnek tartanák, ha kérdezősködnék az után, aki megölette a családom.
– Megvesztél? Öngyilkos kísérlet!
– torkoltam le. – Te magad mondtad, hogy már akkor ellenségesek voltak veled,
mikor a verekedésünk után visszamentél oda.
– Ha akartak volna, már akkor,
sérülten, kiszolgáltatva elintéztek volna – fölényeskedett Talan. – Tettem le
annyit az asztalra, hogy nem ölnének meg. – Felelőtlen magabiztosággal
dobállódzott a szavakkal.
– Nem vagy közülük való Alden. Ne
légy benne ilyen biztos, hogy nem ölnének meg, ha valaki ráadásul ezért még
fizetne is nekik.
– El akarjátok kapni? – kérdezte Talan
miközben kihívó tekintettel végignézett az asztaltársaságon. – Az utódaidat
akarja! – Tekintetét Anskaréba fúrta. – Nem?
A kelta farkas bólintott.
– Hát… – Talan széttárta kezeit. –
Állok elébe!
– Már most nem tetszik az ötleted
– morogta Anskar. Természetes volt, hogy nem akarta újra elveszteni a fiát,
akit pár napja kapott csak vissza.
– Visszamegyek kérdezősködni. Jó
csali vagyok. Nem fognak bántani. – Talan magabiztosan vigyorgott.
Elgondolkodtattak bátyám szavai.
– Hosszan és következetesen kell
megalapozni. Fel kell rá készülni. – mondtam, közben lassan kibontakozott egy
terv a fejemben. – Nem buta az ellenfél.
– Ne becsülj alá, egy ősi druida
papot! – Anskar is kezdte megérteni a tervünket.
– Kikről tudhatnak, hogy hozzátok
tartoznak? – Talan kérdőn nézett körbe, aztán ő kezdte a sorolást. – Hozzám
csak egy nő tartozik, akiről tudnak. Mivel közönséges ember, nem ellenfél.
Zavartak bátyám szavai, ahogy a
társáról beszélt. Eddigi furcsa érzésem, figyelmeztető előérzésként robbant
bennem. Fizikailag is éreztem, ahogy a mellkasomba ütött. A fejemben már
gondolatok kavarogtak, mindenfelé csapkodtak. Félemberként ültem az asztalnál,
az agyam másfelé járt. Kicsit távolinak tűntek a hangok.
Amy kezét Kielére tette.
– Többször láthatták velem. Nem
tudom tudják-e, hogy ki is ő. – húgom tanácstalanul vont vállat.
Anskar már a terv megalapozásán
gondolkodott.
– Sugárzik róla a fenyegetés –
morogta az orra alatt – Őt biztos, hogy potenciális ellenfélnek fogják venni,
akivel számolniuk kell.
– Rólam is tudnak – szólt közbe
Chakor, még a kezét is megemelte, mint egy diák, aki felelni jelentkezett. –
Szintén számítani fognak rám, láttak harcolni.
– Amy, Siena és Bred ők célpontok
lesznek – sorolta apánk, már hangosan gondolkodott. – Egyben rájuk, mint
ellenfél is számítani fognak. Vagyis ha az ő fejükkel gondolkozunk, akkor egy
esetleges támadásnál, mint veszélyes ellenféllel számolni fognak Kielre,
Chakorra, Bredre, rám és Amyre is. Nem hiszem, hogy őt alábecsülnék.
– Sienáról viszont nem tudják
mennyire veszélyes – szólt közbe Chakor. – Ezt ki is használhatjuk.
Fenyegető tekintetemre barátom
elhallgatott. Agyilag már csak félig voltam jelen a megbeszélésen, de lányom
nevét hallva, újra aktiválódott a figyelmem.
– Pedig igaza van – dünnyögte
Anskar.
– Nem fogom veszélybe sodorni a
lányom!
– Szerintem, már abban van. – Kiel
tekintetét az enyémbe fúrta.
Most először éreztem, hogy
nekiugrottam volna bétám torkának.
– Igaza van Bred! – emelte meg apám
a hangját. Megérezhette a feszültséget bennem. Nyitott tenyerét felém tartotta,
mintha egy láthatatlan erővel próbálna ülve tartani a nehéz faragott székben.
– Nem véletlen támadták meg a
falkád. Siena célpont. Olyan célpont a számukra, aki nem tudja magát egyelőre
megvédeni – magyarázta Anskar.
– Ezt én nem mondanám. – Chakor
karját simogatva szúrta közbe szavait.
– Az akció megalapozása alatt, őt
fokozottan kell védeni. Ne ő legyen a gyenge pontunk, egy esetleges
pótütőkártya a kezükben. – folytatta apám.
Megértettem a szavait, bólintottam.
– Vator, Sal, Tate, Win és Keyla.
Róluk nem tudnak. Nem tudják kik ők és mire képesek. – Anskar végig nézett az
asztalnál ülőkön. – Mint ahogy azt sem, hogy milyen kapcsolatban vannak velünk.
Felturbózzuk őket. Ők a mi titkos ütőkártyáink.
– Ez az! – Chakor hangja élesen
hasított a fejembe. – Mint egy számítógépes játéknál! Van DPS, Tank! Kell a
mentőcsapatnak Healer, aki folyamatosan tölti úgymond az életerejüket. Aki
gyógyít! – fellelkesedve hadarta szavait, már majdnem kimondta Bia nevét.
„– Hallgass!” – mentális úton
parancsoltam Zakra. Felszaladt a szemöldöke, felém kapta a fejét. Nem néztem
rá. Az asztal lapját piszkálgattam, mint aki gondolkodik éppen. Ebből ő azonnal
megértett.
Amy csak mély levegőt vett, közben
megszorította Kiel kezét. Bétám úgy simította végig húgom kézfejét, mintha
gyengédségét fejezte volna ki felé, de több volt benne. A tudtára adta, hogy ő
is hallotta, ahogy elhallgattattam Chakort.
Anskar lehajtotta fejét, a
gondolatait rendezte. Pár percig néma csend ült a dolgozószobára. Talan törte
meg.
– Jó ötlet! Van Healerünk? –
tekintetét körbevezette rajtunk. – Tud valaki egy használható Healert?
Anskar mélyen szívta be a levegőt,
hangosan és hosszan fújta ki. Felemelte a fejét.
– Hát annak híján vagyunk – mondta
Talan szemébe a szavait.
Újabb néma percek következtek.
– Nem baj – rántott a vállán
Talan. – Megcsinálhatjuk így is! Van elég emberünk, akikről nem tudnak.
– Keyla és Win kölykök – köszörültem
meg a torkom. – Nem veszélyeztetem a falkám kölykeit. Ők ebből kimaradnak. Nem
harcosok, tanulnak. Még az első vadászatukon sincsenek túl.
– Most mondtátok, hogy … -
kapkodta a fejét Talan
– Egyetértek – Kiel, határozottan
vágott Talan szavába. – A kölykök kimaradnak! Ők nem is harcosok.
– Vator, Sal és Tate – dünnyögte
Anskar, rám emelte tekintetét.
– Megcsináljuk – bólintottam.
Éreztem, hogy a tekintetem
fürkészte, aztán újabb mély sóhajt vett. Bólintott.
– Rendben. Megcsináljuk – erősítette
meg a szavaimat apám. – Ennyien is elegen leszünk.
Feszített az agyam, pakolgattam
össze gondolataim puzzle darabkáit. Chakor lazán ballagott be utánam az ajtón,
hanyag mozdulattal lökte be.
– Mi volt ez? – kérdezte. A
faragott bárpult mögé vette az irányt. Nyitotta a hűtőt.
– Én is kérek, amit magadnak
öntesz – morogtam, hagytam a testem a kanapéra zuhanni. Kényelmesen vetettem
hátra a fejem, lehunytam szemeim.
– Whisky? – hangjában éreztem a
meglepettséget.
– Ühümmm.
– Szóval?
– Valami nem kerek.
– Miért nem akartad, hogy Biáékat
bevonjuk? – Hallottam, ahogy öntötte az italt. Megvártam, amíg odahozta, felém
nyújtotta. Csukott szemmel nyúltam az italért, miközben előre dőltem. Már
szemben ült velem, mikor kinyitottam a szemem.
– Mert ők lesznek a mi
ütőkártyáink!
– Nem értelek. – Chakor szemöldöke
felszaladt. – Akkor ott miért…
– Nem kell mindenkinek mindenről
tudni – ingattam a fejem.
– Azt, hogy mentálisan
leordítottad a fejem mindenki hallhatta. Ki elől akartad titkolni?
Sokat sejtető félmosolyra húztam a
szám, belekortyoltam az italomba.
– Biztos, hogy mindenki hallotta?
– A szemöldökömet vonogattam, Chakor a tekintetemet fürkészte.
– Talan is bír olyan
képességekkel, mint ti. Nem? – kérdezte bizonytalanul, szemében megjelent a
gyanakvás fénye.
– Ha Talan a testvérem lenne,
elméletileg igen. De aki most velünk volt, ezzel valami nincs rendben – fújtam,
rendezgettem a gondolataimat, majd folytattam. – Ha valóban ő Cody társa, hogy
beszélhetett róla úgy, hogy csak egy nő, csak egy közönséges ember. Amikor
megismertem, nem így beszélt róla.
– És csak ezért?
– Ez késztetett gondolkodásra –
bólogattam. – Aztán a többi megvilágosodott.
– A többi?
– Igen! Amikre eddig nem figyeltem
eléggé. – Megnedvesítettem ajkam, kiittam a pohár tartalmát és elkezdtem
felsorakoztatni barátomnak, amik csak fokozták a gyanúm Talannal kapcsolatban.
– Borzasztó dög szaga volt! –
kezdtem. – Mikor ott volt Cody pincéjében, akkor is volt tartása, hihetetlenül
büszke, és makacs volt, de nem flegma! Ez az alak ott, flegma volt! –
magyaráztam indulatosan. – Azt meg látni kellett volna, hogy viselkedett
Codyval. Ő így nem beszélt volna soha róla! A nyakláncához pedig az élete árán
is ragaszkodott, most pedig nem viselte!
Chakor egyetértően rábólintott a
szavaimra.
– Értelek. Elhiszem neked, te
többet találkoztál vele, jobban ismerheted. – Zavartt félmosolyba szaladt a
szája. – Azt mondod borzasztó dög szaga volt?
– Igen! – bólintottam. – A
grillpartin is éreztem, bár akkor gyengébben, de ugyanaz a szaga volt! Most ezt
sem éreztem!
– Aztán fenn a barlangnál. Nem
értette, amikor farkasként kommunikáltunk Winnel. Akkor is felfigyeltem erre,
csak elsiklottam felette. És most sem reagált arra, hogy rád szóltam.
– Ez igaz. – dünnyögte
elgondolkodva barátom, a homlokát ráncolta. – Ezek szerint nem is a testvéred
volt most velünk?
– Valami nincs rendben – ráztam a
fejem, közben tovább gondolkodtam. – Aki most köztünk ült, biztos, hogy nem ő
volt!
– Mióta is látod másnak?
Fogaimmal az alsó ajkam csipkedtem
miközben gondolkodtam, az emlékeim között kutattam.
– Amikor négyesben grilleztünk…
más volt. Meg nem lehetett volna sérteni egy szóval sem Codyt. És a jellegzetes
szaga!
– Büdös? – Zak szája újra mosolyra
húzódott.
– Igen. Megmagyarázhatatlanul büdös.
Nem tudom mihez hasonlítani – kerestem a szavakat. Kutattam az elmúlt hetek
eseményei között, újra értékeltem őket.
– Belemart a lelkembe, amikor
kiszakítottam a nyakából a medált. Erre határozottan emlékszem. Napokig! Mikor
a pincébe levitt hozzá Cody éreztem a fájdalmát. Ez tudod mit jelent? – Tekintetem
Chakoréba fúrtam.
– Volt köztetek vérkötelék –
morogta az orra alatt barátom, mire én bólintottam.
– Alakot tud váltani! Farkasként
mentetek fel a barlanghoz. Akkor azt hogyan?
– Ugyan! Vannak más alakváltók is!
Olvastam már arról is, hogy némely indián törzs sámánja is képes valamilyen
állat alakját felvenni…
– Sámán?
Összeolvadt a tekintetünk,
éreztem, hogy egyre gondoltunk. A Laighnac Faelad sámánja!
– Azon éreztem volna ugyanazt a
szagot – vetettem el ezt a lehetőséget rövid gondolkodás után.
– Én azt is olvastam valahol, hogy
a druidák is tudnak alakot váltani – motyogta Zak. – A druida is lehetett!
– Nem kizárt. Ahogy beszélt rólam…
Csend ült közénk pár percig.
– Akkor hol van Talan? Él még? –
kérdezte bátortalanul Zak.
Bólintottam.
– Érezném, ha megölték volna.
Ebben biztos vagyok.
– Akkor él, de valahol fogoly.
Vagyis van egy túszuk, egy lépéssel előttünk járnak.
– Nem, nem járnak! Tudjuk, hogy téglát
küldtek közénk! Ők viszont nem tudják, hogy mi erre már rájöttünk! Vagyis olyan
információt fog szolgáltatni nekik, amilyet csak akarunk! Lesznek titkos
ütőkártyáink Zak! Veronica és barátai. Keyla, Win és… Siena.
– Siena? Azt hittem…
– Igen, Sienna! – bólintottam. –
Sienna és a kölykök is már bizonyítottak, hogy meg tudják állni a helyüket,
hogy talpraesettek. A lányom sem féltem! Friss alakváltás után, kinyírt közülük
kettőt! Itt a felnőtté válás ideje. Az igazi, éles vadászaté, a küzdelemé.
Nagyszerű harcosok és vadászok, ebben biztos vagyok!
– Mi a terved?
– Te Sienát készíted fel. Nem lesz
nekik feltűnő még akkor, sem ha figyelnek, hisz eddig is ezt látták.
Elbohóckodtok nekik az udvaron. Viszont a komoly felkészülést a pincében
fogjátok csinálni! Majd átalakítjuk.
– Siena mit fog hozzá szólni?
– Az élete függ tőle! Itt az
ideje, hogy ne nyafogjon, hanem bizonyítson! Ismerem. Inkább harcos akar lenni,
mint menekülő vad.
– Keyla és Win?
– Keyla két helyről is kaphatja a
tudást. Egyszer a falkában, amit amúgy is megkapna, és természetes. Másodsorban
pedig itt. Nem lesz feltűnő, ha néha eljön együtt tanulni az osztálytársával.
Azt hogy mit? – Vigyorba szaladt a szám. – Nem kell másnak tudnia.
– Win?
– Kiel és Tate alaposan kezelésbe
fogják venni. Külső szemlélő azt fogja hinni, omega lett. Megkapja, amit mindig
is akart! Egy alapos kemény kiképzést és egy igazi feladatot.
– Értem.
– Mostantól minden fontos dolgot a
barlangban beszélünk meg. A barlang pedig innentől sosem lesz őrizetlenül.
Cody járt a fejemben. Úgy éreztem
beszélnem kell vele. Csak még azt nem tudtam, mikor tudnék vele négyszemközt
beszélni.
– Mindig lennie kell valakinek a
barlangban. Talant nem hozom fel többet. Ha nélkülem mégis meglátogatna
benneteket, magában vagy akár mással nem maradhat a barlangban! – mindenki
kiélezett figyelemmel hallgatta a szavaimat. – Bármilyen indokot is talál ki,
én biztos nem fogom felküldeni ide. Sem üzenettel, sem egyebek miatt. Szóval,
ha jön, akkor kémkedni akar.
A fiatalok felé fordultam.
– Viszont eljött a ti időtök!
Win szemei tágra nyíltak a
meglepettségtől és az érdeklődéstől.
– Win! Neked lesz a keményebb.
Kiel úgy tanít majd mindkettőtöket, mint ahogy egyébként is tenné. Viszont,
Tate rád fog szállni és Kiel ebben támogatni fogja.
A fiatal farkas a szemöldökét
ráncolta.
– Omegát akarsz belőlem csinálni?
– Nem! – fújtam dühösen.
– Nem érted kölyök? – mordult rá
Kiel. – Ha figyelnek minket, azt kell hinniük, hogy így van.
– De ez mögött egy kemény kiképzés
lesz neked – magyaráztam tovább.
– Erről rajtatok kívül senki nem
tudhat!
– Amy?
– Amy se. Amiről nem tud, azt
akaratlanul és a tudta nélkül sem tudják kiszedni belőle.
Kiel rábólintott szavaimra.
Siena makacsul összeszorított
ajkakkal hallgatott. Chakor is néma hallgatóság volt, ahogy ismertettem a
feladatukat.
– Nem akarok nyafogást,
panaszkodást, csak munkát. Rengeteg munkát! – Tekintetem Sienáéba fúrtam. – Az
életed, az életünk múlik rajtad. Megértetted?
Bólintott.
– Átalakítjuk a pincét. Lesz, hogy
Keyla is csatlakozik hozzátok.
Erre a mondatomra végre
felcsillant Siena tekintete.
– És szedd össze magad! – szavaim
kemény parancsként osztottam a lányomnak. Pislogott a nagy kék szemeivel, nem
ehhez a hangnemhez szokott tőlem. Nem mert egy szóval sem közbevágni. Chakor
csak óvatosan pislogott hol rá, hol rám. Láttam rajta, hogy szinte már
megsajnálta.
– Minden nap keményen ráállsz
arra, hogy alakot tudj váltani! Nincs kifogás és nincs nyafogás! Csinálod!
Bólintott. Nem sírta el magát a
kemény szavaktól, nem hisztizett. Rádöbbentem, hogy ez volt az a hangnem, amit
igényelt, amire szüksége volt. Tetszett neki, hogy nem cukorbabaként volt
kezelve, hanem harcosként.
Megkezdődött a pince átalakítása.
Keyla is segített. Előtte persze az utasításom szerint, előbb megmutatták
magukat, ahogy rendetlenkedve tanultak a stégen.
Lányom és barátom végre meg bírták
állni, hogy ne húzzák egymást. Inkább egymáshoz sem szóltak. Csak abból
látszott, hogy egymásnak esnének, amikor nagy sóhajtások közepette hátat
fordítottak egymásnak. A legdurvább megnyilvánulás az volt, amikor levegőnek
nézték egymást.
Fejemmel intettem barátomnak.
Értette a jelzésem. Követett, ahogy elindultam fel a pincéből.
– Nektek hozzak valami innivalót?
Limonádé? – szóltam vissza a lányoknak.
– Jó hideget! – emelte meg a
hangját Siena.
Zak még forgott vissza, mintha
attól félt volna, hogy valamelyik lány követi.
– Kezeld felnőttként – fújtam a
tanácsom. Kipakoltam a hűtőből a citromot.
– Felnőttként? – hitetlenkedve
tárta szét kezeit. – Tizenhét éves!
– Vonatkoztass el az akárhogyan
kiszámítgatott korától. – Mutató újammal megkocogtattam a halántékom. – A
gondolkodása nem annyi. Azért lázong, mert nem kezeled egyenértékűként.
– Ha lázong, akkor még kamasz! –
vágott vissza Zak.
– Te mit szóltál volna ha, mint a
hülye gyereket babusgattunk volna? Emlékezz vissza! Anskar is tisztelte benned
a harcost! Nem nevetett ki az összeeszkábált fegyvereid miatt. Az igyekezeted
által kezelt. Assasinnek nevezett! Harcos nevet adott neked!
Chakor a szavakat kereste,
miközben kelletlenül bólogatott. Kelletlenül dobta szét a kezeit, fájdalmas
fintort vágott.
– Nem gondolhatod komolyan, hogy
kezeljem érett nőként!
Eljutottak a tudatomig a szavai.
Egy pillanatra összezavarodtam.
– Nem! – szakadt fel belőlem,
zavartan kapkodtam a tekintetem, a megfelelő szavakat kerestem. – Nem azt
mondtam, hogy érett nőként! Dehogy! Ő még gyerek!
Chakor szemöldöke felszaladt.
– Most mondod, hogy gyerek, akkor
miért kéred azt, hogy egyenértékű harcosként kezeljem?
– Érett nőnek lenni gyerek! Ne
vitatkozz! Azt mondtam harcosként kezeld nem érett nőkét! – hallottam a
szavaim. Számomra is nevetségesen hangzottak. Chakor szája lassan idétlen,
pimasz vigyorba szélesedett.
– Meg se szólalj! – morogtam a
szemöldököm ráncolva.
Barátom védekezőn maga elé emelte
a kezeit.
– Dehogy! Meg sem szólalok! – Arcizmai
megrándultak, összeszorította fogait. – Még csak nem is gondolkodom! – Láthatóan
vissza tartotta kitörni készülő nevetését.
– Azt meg pláne! – fenyegetőn
emeltem fel az ujjam, mint egy tanár. – Nagyon nem ajánlom!
Végszóra jelent meg Siena, egyenesen
a bárpulthoz lépdelt. Beszélgetésünk után szembetűnőbb volt rajta a farmer
short, és nem csak nekem. Chakor akaratlanul követte tekintetével mindaddig,
míg nem találkozott dühős arckifejezésemmel.
Nagy levegőt vett, elfordította a
fejét. Kinézett a teraszajtón túlra, mintha valami érdekfeszítőt látott volna
meg.
– Mi aztán szomjan is halhatunk
tőletek! – morogta Siena, felkapta előlem az üvegkancsót. Ujjai közé két
poharat csípett és visszaindult a pincébe.
Észrevettem, ahogy Chakor szeme
sarkából újra követte a tekintetével, mire hangosan köszörültem meg a torkom.
Figyelmeztetésnek szántam.
– Feszegeted a határaid – morogtam
fenyegetőn.
– Akkor sem nyúlnék hozzá, ha az
egyetlen lenne – szakadt fel barátomból.
Felszaladt a szemöldököm.
– Nem azért mert… – elharapta
mondata végét, majd gyorsan tovább folytatta. – Nem ment el az eszem! Szeretem
az életem!
Bevállaltam a veszélyt, hogy
megint egy nekem ártó tetoválást kaphatok. De nem volt jobb ötletem, hogy
alkalmat teremtsek egy hosszabb beszélgetésre Codyval úgy, hogy senkinek ne
tűnjön fel. Nem akartam bajba sodorni.
– Köszönöm a bizalmad. – mint aki
megérezte aggodalmam, szolidan mosolygott rám. Csak egy pillanatra nézett fel a
munkájából.
– Remélem Talannak nem lesz gond,
hogy veled tetováltatok.
– Nem hinném – rántott a vállán.
Hangjában enyhe szomorúságot éreztem.
– Baj van?
– Nem – lebiggyesztette az ajkát.
– Semmi.
– Kicsit szomorúnak tűnsz. – Próbáltam
elkapni a tekintetét.
Belemerült a munkájába, nem nézett
rám. Fóliát vett elő. Azt hittem motívumot rajzol rá. De nem! Írt! Kacskaringós
vonalakkal majdnem olvashatatlanná tette, aztán felém fordította.
– Ez tetszik? Jó lesz? – a
legnagyobb természetességgel nézett a szemembe. Elolvastam azt az egy szócskát,
amivel félreérthetetlenül segítséget kért.
Igenis baj volt! Nem is kicsi!
– Igen – bólintottam. – Jó lesz!
Csináld! – Kényelembe helyeztem, magam, még a szemem is lehunytam.
„– Mi történt?”
„– Meghallhat!” – küldte azonnal
felém a figyelmeztetést: „– Itt van hátul!”
„– Így nem hall minket!”
„– Dehogynem!”
„– Talan hallana, de az a valaki,
aki valahogy a helyébe lépett, az nem!”
Pillanatnyi csend után
belekezdett.
„– Ne bízz benne! Csapdába akar
csalni!”
„– Tudom.”
„– Akkor nem is mondtam fontos
információt.” – Csak egy pillanatra mosolygott fel rám. Nagyon jó színésznő
volt. Mozdulatai, egy külső szemlélőnek semmit nem árultak el arról, hogy miről
beszélgetett velem.
„– De még mondhatsz.”
– Abby, hogy van? – törtem meg a
látszólagos csendet.
Rántott a vállán, rajzolt tovább.
– Sokat melózik.
– Hogy van a karja?
„– Talan más lett, igaz?” –
helyezkedtem a fekete bőrbehúzásos döntött fotelben.
– Van, hogy jobb neki. De még
mindig néha befáslizza. Gondolom, mikor többet emelgeti a betegeket odabenn.
„– Egyszer azt mondta, bátran
bízzak a megérzéseimben. A legjelentéktelenebbnek tűnőket se hagyjam figyelmen
kívül.”
„– Ezt mikor mondta?”
„– Mikor kétségeim voltak vele
kapcsolatban. A legelején. Hogy működhet ez a kapcsolat.”
„– És most mit mondanak a
megérzéseid?”
Cody egy pillanatra felegyenesedett,
puha kendővel egy gyors mozdulattal törölte a vért a tintát.
„– Ő nem a társam!” – jelentette ki határozottan, közben nagy
levegőt vett, hátrafeszítette vállait, kiroppantotta a nyakát: – „Nem tudom ki
ő, miért néz ki pont úgy mint Talan, de… Ő nem Talan! Nem a társam! Nem érzem a
köteléket!”
„– Mióta érzed így? A verekedésünk
után mi történt? Részletesen!”
„– Összeszedte magát. Dühös volt.
A talizmánért különösen. Azt mondta, egy korcs vele ezt nem teheti. Utánad
akart menni, meg akart ölni.”
Túl sokat hallgattunk,
beszélgetést kezdeményeztem.
– És kipihente már magát a
nővéred, vagy még mindig a munka hőse?
Cody arcán őszinte mosoly jelent
meg.
– Jógázni kezdett! Képzeld el! A
nővérem jógázik! Hallgathatom tőle a csakrákat meg a nem is tudom milyen tudatállapotokat.
– Ha lemegy alfába meg bétába,
akkor csak pihen! – viccelődtem, közben egy pillanatra elképzeltem Abbyt, ahogy
különféle testhelyzeteket vesz fel. Mellkasom nehezedett, hangosan fújtam ki a
levegőt.
– Tartsunk pihenőt? – Cody
szemöldöke ráncba szaladt.
– Nem – ráztam meg a fejem. – Nem
kell. Miért?
– Azt hittem nem vagy jól –
rántott a vállán, aggodalmasan figyelt.
– Nem, semmi baj. Folytasd
nyugodtan. – Újra lecsuktam a szemem.
„– Szóval ki akart nyírni?”
„– Igen, de lebeszéltem róla, hogy
azonnal utánad menjen. Azt mondta haza megy. Rendbe szedi magát. De a
talizmánját nem fogja hagyni.”
„– Hová haza?”
„– Kis település az erdőn túl.
Amolyan kis zárt közösség. Egyszer voltam csak nála. Ő sem akart sokáig ott
maradni már. Úgy volt összeköltözünk. Azt mondta már nem igazán köti oda
semmi.”
„– Értem. Ha rendbe szedte magát,
hogy került olyan állapotba, a pincédbe?”
„– Így zörgetett be. Azt mondta
alig bírt eljönni. Neki estek, majdnem megölték. Most már egy földönfutó. Se
otthona, se a talizmánja, ami a családját jelentette. Meg akart halni. Mintha
kicserélték volna, úgy össze volt törve.”
„– És mit éreztél akkor?”
„– Nem gondolkodtam ezen. Ilyennek
soha nem láttam. Megrémültem. Rohantam hozzád!”
Nyílt az ajtó, lendületesen
fordult be rajta Abby. Könnyű hosszú ujjú felső volt rajta, farmer. A felső
anyaga engedte láttatni, hogy nem volt befáslizva a karja.
– Sziasztok! – köszönt vidáman,
végre mosolygott. Kifújta frufruját a szeméből, kutatni kezdett a táskájában.
– Szia! Látom, rendben van a karod.
Örülök! – Tekintetemmel követtem, ahogy a kis asztalkához ment. Egy zacskó
kávét pakolt ki a táskájából, egy doboz cukrot.
– Igen – mondta zavart mosollyal.
Felegyenesedett egy pillanatra, lazán összefogott hajából elszabadult tincsét a
füle mögé simította. Tovább pakolászott.
– Kösziii a kávéutánpótlást! –
Cody a levegőben küldött egy puszit nővére felé.
Olyan érzésem lett, mintha
magasfeszültség közelében lettem volna. Még a vibrálást is éreztem. Nem tudtam
megmagyarázni honnan jött. Szaporábbá vált a pulzusom, meg kellett dolgoznom
azért, hogy lassítsam. Különben változásokat idézett volna elő, ami nem lett
volna éppen szerencsés. Bár Cody és Abby is látták már a szemem megváltozni, de
ezt most sokkal többnek éreztem. Feszített az állkapcsom, a gerincemben
elektromos ütést éreztem végigfutni. Mintha a csigolyáim egy gyors mozdulattal
picit eltávolodtak volna egymástól. Megrándult a testem.
Cody szemöldöke felszaladt, rám
emelte tekintetét.
– Semmi baj – hadartam, próbáltam
mosolyogni, de a szeméből láttam, hogy nem sikerült meggyőzőre.
– Biztos?
– Persze! Biztos!
– Na, sziasztok! Jó munkát! – a
felszabadult mosoly újra megjelent Abby arcán. Kezével is intett, könnyed
mozdulattal fordult ki az üvegajtón.
„– Meg tudod mutatni nekem, hogy
hol van az a település?”
„– Persze. De én nem foglak oda
bevezetni!”
„– Nem is kell. Csak mutasd meg!”
„– Rendben!”
Az elfüggönyözött kis hátsó
helyiségből úgy botorkált elő Talan, mintha most kelt volna fel. A szemét
dörzsölte, nyújtózkodott.
– Hello testvér! – köszöntött és
rám vigyorgott. – Tudod! Víz nem érheti egy darabig.
Cody úgy tett, mint aki meg sem
hallotta volna a megjegyzést, de éreztem rajta, hogy zavara szinte robbant
benne.
– Persze hogy tudom, mire kell egy
tetoválásnál figyelni! – tekintetem az övébe fúrtam, visszavigyorogtam.
„– Azért, ezt most mosd át majd
sós vízzel. Nem bízom benne.”
„– Én sem.” – Nagyot sóhajtottam,
kényelmesen nyújtóztattam ki a gerincem, még mindig vigyorogtam: –
„Szándékomban állt. De nem miattad! Kösz, hogy figyelmeztettél!”
– Még haza ugrom, aztán megyek
melózni. – jelentette be Talan, Cody fölé hajolt, homlokon csókolta. Tíz újjal
fésülte hátra sötétszőke haját, ahogy kifelé indult.
– Sziasztok! – meg sem fordult,
úgy intett hátra.
Tekintetemmel követtem. Még
hosszan néztem utána, mikor megéreztem Cody bátortalan érintését a karomon.
Ujját végigvezette a nem olyan rég megjelent kacskaringós vonalakon.
– Ez mit jelent?
Megnedvesítettem az ajkam. Nem
sokáig gondolkodtam, hogy eláruljam-e vagy sem. Végül is nem volt miért
titkoljam előtte.
– Azt, amit a tietek is Talannal.
Felkapta a fejét, a szemembe
nézett, vegyes érzelmek váltakoztak a tekintetében.
– A társad? – hangja szintúgy megmagyarázhatatlan
hangsúllyal csengett.
– Igen.
Beharapta ajkát.
– És milyen? Ki ő? – szemében
kislányos pajkossággal érdeklődött.
– Nem tudom – ráztam meg a fejem.
Meglepett kíváncsisággal vonta fel
a szemöldökét. Én meg zavart mosollyal vonogattam a vállam, hiszen nekem is
abszurd volt a helyzet.
– Itt van, de nem tudom, mitől
került rám – magyaráztam. – És azt sem tudom ki az, akin ugyanilyen van.
Fogalmam nincs ki a társam.
Befejezésként, valamivel hideg
folyadékot permetezett a munkájára. Cody tanácstalanul tárta szét a kezeit.
– Na, én meg a ti világotokban nem
vagyok otthon. Nem ismerem annyira a szabályaitokat – rántott a vállán. – De
majd figyelem a kuncsaftjaimon, hogy látok-e rajtuk ilyen motívumot. – Még
kacsintott is a felajánlott segítsége mellé, arcán meghatározhatatlan halvány
mosoly jelent meg.