TALAN - 5 - Különleges célpont

Újabb megtapasztalások vártak Talanra, amikkel új lehetőségek nyíltak meg a számára. A korlátai kitolódtak, a lehetőségei egyre magasabbra törtek és az intelligenciájával meg a logikájával veszélyes vadásszá vált. Ott ahol a rendőrség akadályoztatva volt a törvény által a bizonyítékszerzésben, ott ahol megakadtak a nyomkeresésben, Talan megdöbbentő könnyedséggel szállította nekik, amit csak kellett.

Buzgón kutakodott a Prikolics után a neten, könyvtárakban miközben nem felejtette el és sokszor mantraként hajtogatta Ivan szavait: „Ember vagyok! Ember lenni! Mindig! Mindenhol! Minden körülmények között!”

Egyre rutinosabban használta ki, hogy többféle állattá tudott alakulni. Például macskaként, minden nehézség nélkül besurrant a keresett személy lakásába, ahogy az ajtót nyitott a postásnak. Simán tudta követni áldozatát minden feltűnés nélkül, nyíltan az utcán, akár kóbor ebként.

Aranyszínű bundájú nagytestű korcs kutyaként ballagott az utcán, kiszúrta a túloldalon a kirakatokat nézegető doktornőt. Megtorpant, egy darabig figyelte, aztán döntött. Átlavírozott a száguldó autók között, majd a legnagyobb természetességgel leült a nő mellé, ahogy az a kirakat előtt ácsorgott. Amikor észrevette őt, szinte rezgett a levegő a megdöbbent félelmétől. Megmozdulni sem mert, nem még odébb lépni. Idegesen, reszkető kézzel gyűrögette hol a válltáskája pántját, hol a kis könnyű sálat a nyakában. Talan semmit nem tett, csak ült mellette, néha felnézett rá, aztán közömbösen körbetekintett. Tagadhatatlanul élvezte a helyzetet. S ezzel azt is leszűrte, hogy aki az anyja halálát okozta, pont így nézett ki, mint most ő!

A vadász egy idő után megszánta a doktornőt, amúgy is elég kialvatlannak, fáradtnak látta. Talan felállt és tovább sétált. Céltalanul kószált, bement a piacra, ahol az eldobált belsőségekkel olthatta nyers hús iránti éhségét. Volt néhány kóbor kutya ugyan, akik megkörnyékezték a potya élelemért, viszont könnyedén elijesztette őket a fenyegető mélyről jövő morgásával, főleg hogy mellé még kimutatta veszélyes fogait is. Miután jóllakott még bolyongott a piacon, nézelődött, kiélvezte az inkognitóját. Figyelte a nyüzsgést, a tömeget, és közben gyakorolt, mint mindig ilyen helyzetben. Hangok és szagok szétválasztása, követése.

Megtorpant, ahogy az ismerős szag felkúszott az agyáig. Neki olyan illat volt ez, amit a tudata összekapcsolt a leírhatatlanul édes és finom ízű vérrel.

Haley! – dübörgött az agyában a felismerés, s elindult arra, amerről érezte. Amikor meglátta a kamaszlányt, a döbbenettől megdermedt.

Haley, maszatosan, ingben, szakadt nadrágban, fején az elhagyhatatlan dokksapkával a többi alkalmi munkás suhanccal, erejét megfeszítve, kitartóan rakodott. Nyakában kendő, amin keveredett a mocsok és a vér!

Talanban leírhatatlan érzések kavarogtak.

Fiúkkal egyenértékű munkát végez! A seb pedig nem gyógyul! Soha nem panaszkodik, mindig mosolyog, energikus... – gondolataiból kizökkentette, amikor az egyik srác kitolásból, szándékosan kitette Haley elé a lábát mire a lány a méretes műanyag ládával a vállán elesett, s a tartalma szétborult a placcon. Ezt harsány nevetés követte a többi alkalmi munkás részéről, de csak addig, míg Talan fenyegető morgással meg nem indult feléjük.

Haleynek megdöbbennie nem volt ideje. Az aranysárga kóbor eb elkapta az őt elbuktató fiú lábát, és ráncigálva, cibálva húzta maga után. A nyílt sebből feltörő vér csak fokozta Talan éhes ösztöneit. Újra és újra csattant az állkapcsa a végtagon, cafatokra szaggatva a kétségbeesetten ordítozó és kapálódzó fiú lábát. A többiek pár perces rémült döbbenet után, egyenként, bizonytalanul szállingóztak, hogy segíteni próbáljanak társukon. Még Haley is felvett egy vasdarabot s megindult, aztán megtorpant, ahogy tekintete találkozott a vérengző kóbor ebével. Megmagyarázhatatlan érzés fogta el a kamaszlányt. Szája szólásra nyílt, de hang nem jött ki rajta. Közben mások is különböző alkalmi fegyvert ragadtak a kezükbe s ordítozva indultak meg a veszett jószág ellen.

Haley pillanat tört része alatt döntött.

– Menj! – suttogta, szinte csak a szája mozgott. Legbelül érezte, hogy ez az állat más, mint a többi kóbor korcs, akik a piaccsarnokban szoktak oldalogni. Lendítette ugyan a vasat, de úgy, hogy el ne találja vele a kutyát, közben észrevétlenül elgáncsolta az elsőnek mellé érkező fiút, akadályt gördítve ezzel a többiek elé.

Talan fordult, és pillanatok alatt cikázva tűnt el a rémüldöző tömegben.

Talan rezzenéstelen arccal nézte a mappát, amit Bardwell eléje tolt. Felütötte a feledét. Az autós pihenő volt a képen, ahol Haley is lakott az anyjával. Minden izmát megkeményítette, szinte szoborrá dermedt, hogy arcának egy rezdülésével se árulja el, ismeri a helyet. A vadász számára már nem volt újdonság, amikor az igazgató közölte azt az információt, hogy a hely bordélyként is működik.

– Tudom, hogy nő még nem volt a megbízatásaid között, fiam. – Bardwell vállai közé húzta a nyakát. – De ez a kurva nem egy hétköznapi ember.

Talan szemöldöke felszaladt, tekintete hol a pihenő képére siklott, hol a börtönigazgatóra.

– Veszélyes! Nagyon veszélyes! Egy vérszívó, aki megszegi a törvényeket és a klienseiből iszik! Sőt! Több el is tűnt közülük! – Bardwell hangjából sütött a gyűlölet, ahogy beszélt. – Szóval oda mégy, mint vendég, és felőlem azt csinálsz vele, amit akarsz, de a végére halott legyen! Egyeztettem vele időpontot. Ma éjszaka! Azt is tudja, hogy nem vagy ember és azt is, hogy közben inni is akarsz majd belőle. Bevállalta!

Talan agya közben már kattogott, Bardwellt hallgatva kavarogni kezdtek a gondolatai.

Hogy a bánatba ne ismerne ilyen dolgokat Haley, ha ilyenek között nőtt fel?! Mennyire őszinte velem? – jött az első elbizonytalanító kérdés legbelülről.

Bár az is lehet, hogy nem is tudja, kikkel van körülvéve… hiszen, hogy megijedt, amikor a raktárépületben olyan állapotban látott…

– Ma éjszaka, fiam! – Bardwell mély sóhajjal állt fel az asztaltól. – Minden a mappában van, amit tudnod kell, és vedd komolyan az instrukciókat! Vigyázz, hogy ő ne igyon belőled! A feje pedig ne maradjon a nyakán! Az a nő nem ember! A fajtájának egyedül te vagy komoly ellenfél!

Talan a konyhaasztalnál maradt, csak a fejével biccentett köszönésképpen. Ahogy magára maradt, rágyújtott, és széttologatta a fényképeket. Egy kortalan, fekete, egzotikus vonású gyönyörű nő nézett vissza a képről, hibátlan arccal. Szemei hihetetlen sötétek voltak, mégsem melegséget árasztottak, hanem cinikus hideget, ahogy vakmerő kihívással szemezett a kamerával.

Vámpír? – Talan szemöldöke felszaladt, leragadt a nőt ábrázoló képnél. Nem ilyennek képzelt egy vámpírt. Világos, szinte világító fakó szemekkel, hullasápadt bőrrel... Ez a nő szöges ellentéte volt. Több mint kívánatos idomokkal rendelkezett, még fényképről is sütött róla az erotikus kisugárzás.

Haley egész nap nem jelentkezett. Talan gondolatai mégis sokat jártak a kis kamaszlány körül. Mindig bevillantak a képek az agyában, ahogy katonás fegyelemmel pakolta a nehéz ládákat… a vérmaszatos kendő a nyakán…

Miért nem gyógyul a rajta ejtett harapás? Megismert! Tudta, hogy én vagyok! Hagyott futni… fedezett! – Talan mély sóhajjal elnyúlt a kanapén, a karfára keresztbetett lábbal. Feje alá fonta két karját és a plafont bámulta. Ahogy hosszú fekete szempillái lecsukódtak, újra látta azt a másik ismeretlen lányt. Ugyanazt a képsort… a végén az érzéki ajkak mintha neki súgták volna: „Mindig szeretni foglak!”

Elszundított.

Már sötét volt, mikor Talan elkezdett készülődni. Ellenőrizte a fegyvereit, magára csatolta a két karambitot, sűrűn pillantott a faliórára.

Haley egész nap nem jelentkezett. Eddig ismeretlen érzés kezdett Talanban szétáradni. Mások úgy hívják: aggódás.

Ő csupán kíváncsiságnak vélte, hogy mi lehet a lány nyakán lévő sebbel.

Elővett egy közepes fazekat, széttépte a mappát, aztán az edényben meggyújtotta. Nézte a tüzet, közben többször átismételte magában a benne olvasottakat. Mikor teljesen hamuvá égett, vizet öntött rá, aztán otthagyta a hamus vízzel a lábast a csap alatt, és elindult teljesíteni a megbízatását.

A lépcsőházban lefelé tartva, Haley jött vele szembe. Tagadhatatlanul látszott a kamaszon a kimerült fáradság.

– Hát te?

– Aludhatok nálad? – kérdezett vissza azonnal, meleg barna szemeivel kérlelőn pislogott a vadászra, aki homlokát ráncolva nézett le rá. Rövid gondolkodás után Talan hangosan kifújva a levegőt, bólintott.

– Rendben. Tied a lakás estére. – Vállon csapta a lányt, majd a vérmaszatos kendőt kezdte úgy igazgatni, hogy sikerüljön alá látnia. – Hogy van a nyakad?

Haley rántott a vállán, lassú léptekkel kikerülte a férfit, és elindult fel a lépcsőn.

– Nem mondod, hogy még mindig vérzik?!

– Áh! – legyintett Haley. – Gyógyul ez, csak a… véletlenül lehorzsoltam… – Elkapta a tekintetét, lehajtotta a fejét és tovább ballagott. Talan utána kapott, megfogta a kezét, hogy megállítsa a lányt. Áramütésként érte, ahogy hozzáért a bőréhez, ami ő magát is meglepte. A bizsergés végigszaladt a karján, a gerincén, s egy pillanatra elöntötte a forróság. Mély levegőt vett, kissé még meg is szédült. Egy villanás alatt elfelejtette, mit akart mondani. Zavartan pislogni kezdet, kereste a szavakat, az elvesztett gondolat fonalát.

– Aludj nyugodtan az ágyon, csak reggel jövök haza – mondta végül, s elengedte a lány kezét. Haley apró bólogatásokkal vette tudomásul az engedélyt, majd egy fáradt intéssel tovább ment. Talan még követte egy darabig a tekintetével. Már jóval messzebb volt a lány, mikor végül is eszébe jutott, hogy a piacon történteket akarta szóbahozni neki. Vett egy mély hangos lélegzetet, aztán könnyed, gyors léptekkel szedte tovább lefelé a lépcsőket.

Még az utca túloldaláról szemezett az autóspihenő épületével. Rágyújtott.

Mi van, ha összefutok Haley anyjával? – villant belé a reális lehetőség. Aztán, ahogy jött a gondolat úgy jelentéktelenné is vált.

Nem is ismerjük egymást. Meg aztán nem hiszem, hogy Haley valaha is be fog mutatni egymásnak minket. – konstatálta, azzal tenyerében elnyomta a csikket és két ujja között messzire pöckölte.

Elindult első, nem hétköznapi küldetése teljesítésére.

Egyenesen a recepciós pulthoz ment, közben sűrűn nézett az ott ácsorgó alkalmazott mögötti falon lévő órára. Pontosan érkezett.

– Jó estét! – morogta mély hangján Talan, fejével a vendégkönyv felé bökött. – Van szobafoglalásom. McNamara.

A férfi belelapozott a vaskos könyvbe, majd vigyorba szaladó szájjal bólogatva Talan felé nyújtott egy tollat.

– Igen! Ide kérek egy aláírást. – Amíg a vadász egy gyors hanyag mozdulattal aláírt, a férfi a motelszoba kulcsát kirakta elé a pultra.

Talan egy kurta „Köszönöm” után elindult megkeresni a kis garzonszobát kinn a parkoló mellett. Nem volt nehéz megtalálnia, bár nem egy jól kivilágított részen volt. Belépett, s miközben belülre helyezte a kulcsot, tekintetét körbejártatta a helyiségen. A saját lakása sem volt sokkal nagyobb.

Haley és az anyja is ilyenben lakhatnak – futott át a gondolat Talan agyán.

Sokáig nem volt ideje gondolkodni, kopogtak. Szó nélkül nyitott ajtót, s pár pillanatig leragadt a küszöbön álló nő látványától. Első gondolata az volt, hogy a kép csak silány másolata az eredetinek.

– Szép estét! – Mély érzéki hangja volt a nőnek, ahogy megszólalt. Tekintetét egy pillanatra sem vette le Talanról, miközben besétált mellette.

– Deborah – búgta bemutatkozón, szinte suhant a szoba közepéig.

– Talan – morogta a vadász, s ahogy csukta az ajtót, zárta is. Lassú léptekkel haladt a nő felé, rengeteg kérdés tódult a fejébe. Soha nem állt még szemtől szembe vámpírral. Sőt! Egyetlen egy másfajta félszerzettel sem. Bár soha nem mondta volna erről a gyönyörű hibátlan testű és szépségű nőről sem, hogy nem ember. Ahogy Talan elé ért Deborah laza, hanyag mozdulattal dobta kis koktéltáskáját az asztalra majd rutinos, simogató mozdulatokkal szabadította meg a vadászt a bőrdzsekijétől. Tenyere szinte égette Talant a ruhán keresztül is.

– Mindketten tudjuk mi a másik – búgta mély hangján a nő, sötét tekintetét Talan borostyánsárgává fakult szemének szegezte. Épp csak nyíltak az érzéki ajkak, hogy kivillantsa egy pillanatra tűhegyes agyarait, amit Talan még szexisnek is talált. A férfinek tetszett, hogy most nem kell rejtegetnie másságát. Nyelvét éhesen vezette végig fogain, miközben már érezte a felkúszó adrenalint. Közelebb és közelebb lépett a nőhöz, a nyakába hajolva mélyre szívta az illatát. A ruha mély kivágású szabása szabadon hagyta a kortalan nőstényvámpír kecses tartású hátát. Talan lassan simított fel a hibátlan bőrön Deborah nyakáig.

– Nem kell finomkodnod – súgta a nő, s egy határozott mozdulattal szétnyitotta a vadász ingjét a mellkasán. Talannak nem kellett több biztatás. Ugyanolyan heves mozdulattal tépte tovább a ruha hátsó mély dekoltázsát, s az anyag reccsenve engedelmeskedett.

Egy vámpír! – zakatolt az agyában, miközben egyre szenvedélyesebben hámozta ki az izgató ruhadarabból a nő testét. Nem érdekelte, hogy a fizetett örömlány sem fogta vissza magát. Eszébe nem jutott, hogy hazafelé menet, milyen módon veszi majd vissza az ingjét, mivel gombjának nagy része mindenfelé szétgurult a szobában.

„Nem kell finomkodnod” – hallotta újra és újra az érzéki biztatást a fejében, s még erősebben markolta, szorította magához a finom vonalú testet, miközben szenvedélyes harapásokkal kóstolgatva kényeztette a nő bőrét. Mire az ágyig araszoltak, összegabalyodott lépésekkel, heves, mohó csókkal tapadva egymás ajkához, már Talanon sem volt sok ruhadarab.  A férfi nehezen szakadt el a nő szájától, a felfokozott izgalomtól gyorsan, szabálytalanul vette a levegőt. Míg kapkodva túrta le magáról a nadrágját, borostyánsárgán izzó tekintetét a vámpír fekete gyémántként csillogó szemébe fúrta. Teljesen elöntötte a férfias vágy, egyelőre nem az járt a fejében, hogy majd meg kell ölnie a nőt, hanem az, hogy veszettül kívánja.

Deborah hívogató mozdulatot tett az ujjaival, ahogy a hátán csúszva tolta magát Talan előtt fentebb az ágyon, míg végül a párnák közé engedte magát. A vadász, mint egy ragadozó a kiszemelt prédát úgy követte. Testét a nőéhez dörgölte, ahogy hozzásimulva kúszott a szájáig, közben végig vezette a nyelvét a bőrén. Talant még jobban feltüzelték a nő reakciói minden heves, szenvedélyes mozdulatára. Nem kellett óvatosnak lennie, Deborahban ugyanannyi erőt és tüzet érzett, mint amennyit magában. Egyenértékű partner volt a számára. Belesimult az erősen markoló kezeibe, buja pillantásokkal dörgölőzött hozzá, érzéki nyögésekkel válaszolt erőteljes mozdulataira. Nem tiltakozott sikítozva, hanem teljesen átadta magát, hogy Talan kiélvezze minden porcikáját.

A félvér vadász agyában vegyes gondolatok kavarogtak:

Mikor lesz majd neki olyan társa, akit nem kell attól féltenie, hogy szétszaggat? Lesz egyáltalán olyan? Milyen lesz majd, aki így, mint ez a vámpír ki tudja majd elégíteni férfias éhségét?

Egyre jobban szabadjára engedték szenvedélyüket, nem érdekelte őket, hogy hallja-e más is orgiájuk hangjait.

Talan egyre éhesebb lett. Minden tekintetben. Szomjazott a vérre is, amit mind erősebben hallott, és érzett.

Milyen lehet egy vámpír vére? Milyen lehet az íze? – zakatoltak a kérdések a fejében. Szinte vérszemet kapott attól, hogy nem kellett visszafognia magát. Zihálva, egyre bátrabban harapdálta a nő testét. Végighúzta az ösztönből, vágytól jobban előtörő fogait a vámpír bőrén. Nyelvével rutinosan, tapogatva kereste az alkalmas helyet, ahol a vérét veheti. Remegtek az izmai az állatias belülről kitörni készülő, de még mindig visszatartott kielégüléstől.

A nő nyakához érve, egyre mohóbban nyalta a finom, illatos bőrt, és az érzéki harapdálás is átcsapott, mohó apró csipkelődésbe.

Deborah egy váratlan mozdulattal belemarkolt a férfi hajába, és határozott mozdulattal elhúzta Talan fejét a nyakától. Meglepően erős volt nő létére.

– Hé! Nincs harapás! – sziszegte rendre utasítóan a fogai között, az izgalomtól még mindig pihegve.

– Úgy tudom az árban ez is benne van – morogta Talan, s belefeszült, hogy elérje a kívánatos tájékot, ahonnan erősen hallotta és érezte a vért.

– Nem, kisfiú! – ingatta a fejét Deborah, még visszább rántotta a vadász fejét. – Nem jól emlékszel! Nem így beszéltük meg!

Nem így beszéltük meg? – Talant ez a mondat kizökkentette felfokozott elemi ösztönéből. Gondolkodni kezdett, és ez eszébe jutatta azt is, hogy tulajdonképpen miért is van igazából a nővel.

Miért így mondja? Nem is velem beszélt! – zakatolt az agyában, aztán félresöpörte a gyanakvó gondolatokat azzal, hogy bizonyára Bardwell az ő nevében egyeztette a pásztoróra részleteit. Fürkészte a nő tekintetét, majd szemtelen vigyorba húzta a száját.

– Nem eszlek meg – morogta, megragadta a nő csuklóját s egy erőteljes mozdulattal az ágynak szorította a feje felett. – Ahogy elnézlek, még élvezni is fogjuk.

Deborah szemében viszont olyan fény jelent meg, amit nem gondolt volna, hogy látni fog. A félelmét! Fészkelődött Talan alatt, próbált kicsúszni szorult helyzetéből, de ahogy tekergette a testét, csak olaj volt a tűzre a vadásznál.

– Nem vesztem meg, hogy hagyjam magam megharaptatni egy Prikoliccsal! – vetette oda szabadulási kísérletei közben a nő.

– Megígérem, hogy nem harapom át teljesen a nyakad… csak – Talan közelebb hajolt a vámpírhoz, akinek érezte ugyan az erejét, de így is le tudta őt fogni. – Szomjazom – dünnyögte, s újra nyalogatni kezdte a nő bőrét, ahol az előbb szándékában állt a vérét venni. Az ajkával harapdálta, majd óvatosan a fogával. Játszott az áldozatával és élvezte.

– Várj!

– Mi van? – Talan csak egy pillanatra húzta visszább a fejét.

– Akkor engedd meg, hogy én is igyak belőled! – Ahogy a vadász oldalra pillantott a nőstényvámpírra, annak tűhegyes szemfogai már megnagyobbodva várták az engedélyt.

„Ne engedd, hogy megharapjon!” – vészjelzésként visított Bardwell figyelmeztetése Talan fejében.

– Biztos élveznéd. Téged úgyse ütne ki – nevetett fel Deborah, s a lehetőségeihez képes rántott kecses meztelen vállán. – Miért ne? Ellazítana kicsit… Na? – A nő kihívó pillantásában újra ott volt a vágy.

– Nem – vágta rá határozottan Talan. – Maradjunk a sima dugásnál.

Deborah lebiggyesztette ajkát.

– Maradjunk.

S azzal megint elkezdődött a harc a vággyal és a szenvedéllyel a kis motelszobában. Hangos kielégülés után, lecsendesedett, elszelídült mozdulatokkal, de tovább birtokolta a testet a vadász. Eufórikusan, feledkezett bele, minden módon a magáévá tette. Hol gyengédebben terelgette, hol szenvedéllyel pakolgatta a tüzes vámpírt.

Talan alaposan ki akarta használni a lehetőséget, mielőtt elvégzi azt, amiért megfizették. Talán sosem lesz része hasonlóban, nem még ilyen éjszakában.

Szomjas, vágytól csillogó tekintettel itta be a meztelen női test látványát, közben ellazulva élvezte, hogy Deborah a férfiasságát meglovagolva ringott rajta. Markolta, cirógatta a nő csípőjét, még jobban magához dörgölte, bele-belefeszültek az izmai az élvezetbe. A nő szórakozottan szabálytalan vonalakat rajzolgatott szaporán emelkedő mellkasára.

– Mikor voltál te nővel utoljára?

– Mit érdekel?

– Jesszus de ki lehetsz éhezve! – kacagta a nő, hátravetette a fejét. – Végig dugtad az éjszakát és megállás nélkül! Azt szabad megkérdeznem, mennyi idős vagy?

Talan nem válaszolt azonnal.

– Huszonnyolc.

– Wao!

– Mi a bajod a korommal? – ráncolta a homlokát Talan, de közben már fokozódott benne az élvezet, bele-beleremegett a mellkasa, laposakat pislogva hangosan nyelt egy nagyot. – Sokkal te sem lehetsz idősebb – szuszogta, egyre szaporábban véve a levegőt.

– Azért egy kicsit mégis – Deborah a férfi mellkasára borult, a nyakáig vezette a nyelvét. – Több mint kétszáz.

Mielőtt alattomosan előtörő agyarait belevághatta volna Talan bőre alá, a férfi felsimított a tarkójáig, és határozottan rászorított a vámpír nyakcsigolyájára.

– Meg ne próbáld! – morogta figyelmeztetően.

– Különben?

– Eltöröm a nyakad, és kihúzom a gerincedet a fejed helyén – dünnyögte Talan.

Deborah megváltozott arckifejezéssel újra felegyenesedett a férfin. Tenyerét a vadász mellkasának támasztotta, alig érintve a bőrét, puhán.

– Milyen Prikolics vagy te? – Kutatón nézett a borostyánbarna most szokatlanul szelíd szemekbe.

– Miért? – ráncolta a homlokát Talan.

– Aggódsz.

Talant villámcsapásként érte a nő kijelentése. Zavartan kapta félre a tekintetét.

– Mi a francokat keresel te itt, ha van, akiért aggódsz? – jött az újabb határozott kérdés.

– Semmi közöd hozzá! – vetette oda dühösen Talan. – Élvezd, hogy duglak, amíg lehet! – azzal egy határozott mozdulattal maga alá fordította a nőt, s addig mozgott benne erőteljes mozdulatokkal, amíg Deborah sikítva csikarta végig a hátát, véres barázdákat szántva a bőrébe. Talan eufórikus hangos ordítással ért el a csúcsra, miközben az ágy háttámlája reccsenve tört meg a szorítása alatt. Kielégülve engedte rá magát a nőre, szuszogva rendezte légzését, majd lecsúszott Deborah testéről. A vámpír győztes mosollyal nyalogatta hosszú körmeiről Talan vérét. A vadász tudatáig pillanat tört része alatt eljutott, hogy a nő nem csupán élvezetből szántotta véresre a hátát. Dühösen, egy gyors mozdulattal elkapta a nyakát.

– Egy indokot mondj, amiért ne tépjem fel a torkod!

Deborah még mindig önelégült vigyorral szemezett vele.

– Tapasztalatlan tacskó vagy! – sziszegte a nő.

Talanban összecsaptak az érzelmek. Düh, döbbenet, kíváncsiság. A kétszáz éves vámpír nyelve megeredt.

– Jól teszed, hogy aggódsz taknyos! Akit megharaptál meg fog halni! – vetette Talan arcába megvetéssel a szavait Deborah. – Egy Prikolics harapása nem gyógyul! Belehal! Csak idő kérdése és szörnyű kínok között fog meghalni!

Honnan tudja? – zakatolt Talan agya, miközben tehetetlen fájdalmas dühvel szemezett a vámpírral.

– És ráadásul olyasvalaki, aki fontos neked, igaz?

Talan elkapta a tekintetét, lesütötte a szemét.

Talán a szememből olvas! – Lázas igyekezettel próbálta kideríteni, honnan látja mindezt ez a nőstényvámpír.

– Szereted!

– Nem! – ordította a vadász, dühösen szorította meg még jobban a nő nyakát. Aztán lehúzta maga után a vámpírt az ágyról, felkapta a földön heverő karambitot. Egy gyors mozdulattal tartást és fogást váltott, a fegyvert Deborah nyakához szorította.

– Tudom, hogy fizettek neked értem – jöttek az újabb megdöbbentő szavak.

– Helyes – Talan kezdte visszanyerni higgadtságát. – Akkor tudod, hogy mit fogok most tenni.

– Várj!

– Mire?

– Éreztem, hogy aggódsz… hogy van valaki, aki fontos neked… nekem is van! – Deborah hangja megremegett. – Van egy lányom!

Talant mellbe vágta a nő vallomása. Nem elég, hogy nő, akit meg kell ölnie, még gyereke is van!

– Sokat csavarog… még gyerek… vidd el innen! Kérlek! Igyál, egyél belőlem, de őt ne bántsd!

– A megbízatásomban ő nem szerepel – vetette oda Talan érzéketlenül a szavakat a nőnek.

– Ha én szúrom valakinek a szemét, és felbérelt téged, hogy megölj… ő is soron lesz majd…

– Vigyem el? Ugyan hová?

– Clear Creek-re! Van ott egy vajákos. Amarion. Őt keresd! Vidd oda! Kérlek! Van szíved! Éreztem! Te más vagy! Tedd meg! Kérlek! – könyörgött a nő egyre kétségbeesettebben.

Talanban kavarogtak a gondolatok, vívódott magában. Egy pillanatra már az is átvillant az agyán, hogy futni hagyja a nőt. Aztán újra elöntötte a hideg érzéketlenség.

– Hol van?

– Nem tudom – nyögte Deborah.

Talan homloka ráncba szaladt.

– Akkor hogy a fenébe gondoltad? – Mérgesen húzta össze a szemöldökét a vadász.

– Van róla kép a táskámban – Deborah erőtlenül lendítette a karját az asztal felé. Talan csak futólag pillantott abba az irányba.

– Ennyi?

– Esküdj meg, hogy nem bántod! Esküdj meg, hogy elkíséred oda és vigyázol rá! Esküdj meg, hogy soha de soha nem bántod!

Talan sokáig hallgatott, mérlegelt. Tudta, hogy nem szabad meginognia csak azért, mert akit meg kell ölnie, egy nő. A feladat, az feladat! Megbízhatatlanná fog válni, ha nem végzi el azt, amit vállalt, amiért megfizették. Nem engedheti futni a nőt, hiába is jutott eszébe ez a lehetőség is. A megbízhatóságát viszont csak erősíti, ha az adott szavát megtartja. Nem látott okot arra, hogy miért ne kísérhetné el Deborah gyermekét ahhoz a vajákoshoz. Abban sincs semmi, ha esküt tesz rá, hogy soha nem bántja azt a gyereket. Legfeljebb ha valakinek útban lesz, majd felfogad mást…

– Rendben. Esküszöm neked, a lányod épségben fog eljutni Clear Creek-re a vajákoshoz – mondta végül. – De azt tudod, ha én nem is emelek rá soha kezet, más még megteheti.

– Ott jó helyen lesz. Biztonságban. Csak vidd oda!

– Úgy lesz.

Deborah felszegte az állát.

– Gyors, és biztos legyen a kezed vadász! Ezt a szobát csak egyikünk fogja élve elhagyni.

Talan belemarkolva a nő hajába, hátra húzta a fejét, de a kést már nem tudta használni. Deborah hihetetlen gyorsasággal és erővel kapta el a csuklóját. A vadász csontja töréshatárra került. Talan minden gondolkodás nélkül nyakon harapta a nőt, mire az felhasította a vállát a megszerzett késsel. Talan a földre teperte a vámpírt, térdével is a talajnak szegezte közben újra és újra csattant az állkapcsa, sötét vér öntötte el a száját, a nő testét, a padlót. Több szúrás érte Talan oldalát, mire végre egy erőteljes mozdulattal leszakította a nő fejét a megszaggatott nyakról. Pár rándulás után a fej nélkül maradt test elernyedve kiterült a véráztatta padlózaton.

Talan szuszogva kapkodta a levegőt, próbálta rendezni légzését. Térdepelt a test mellett, szájáról, arcáról alkarjába törölte a vért. Most először állt szembe olyan ellenféllel, aki sebet is ejtett rajta. Ezzel Talan, a saját kategóriájába került. Ez a vámpír, most nem egy gyenge ember volt, akit könnyen zsebre tett, hanem olyan ellenfél, akivel szemben - ahogy azt Bardwelltől hallotta - csak az ő fajtájának volt esélye.

Lassan felállt, tekintetét körbevezette a szobán. Sétálgatva elindult, s ahogy összeszedegette szétdobált ruháit, felöltözött. Megállt, figyelme leragadt a feldúlt ágyon, ahol nem is olyan rég, még szenvedélyesen tette magáévá a nőstényvámpírt, aki tökéletesen kielégítette őt, többször is. Haley szavai jutottak az eszébe, hogy vannak többen is, akik másfélék.

Talán majd neki is akad egy hozzá való társ…

Az asztalhoz ballagott, és kotorászni kezdett a kis koktéltáskában, az említett gyerek képe után. Forgatta, kutakodott a nő tárcájában. Hitelkártyák és cetlik közül előkerült egy kép. Megakadt a mellkasában a levegő, torka keserű szorítása szinte megfojtotta. Szeme égett, a megállíthatatlanul előtörő könnyektől, pislogott, már nem látott csak elmosódva. Remegő mellkassal kapkodta a levegőt, a hiányába beleszédült. A saját könnyeiben fuldokolva erőtlenül rogyott a térdeire, s kezéből a véres padlóra ejtette a képet, amiről Haley mosolygott vissza. Talan arcát kezébe temetve gömbölyödött össze, belemarkolva a saját hajába szinte nyüszített.

– Issssssteneeeeeemmmmmm! – a hang alig préselődött ki a torkán. – Istenem mit tettem?!