Itt, a FÉLVÉREK-ben eddig megjelent karaktereket szedtem össze.
A karakterekhez párosított emberek (színészek, modellek stb.) személyi jogait a legkevésbé sem áll szándékomban megsérteni! Semmilyen haszonszerzés céljából nem akarom felhasználni a képeiket!
A képeket, közszemlére kitett helyekről szedegetem össze, amikor - csak úgy - arcok után nézelődöm, ami egy-egy karakteremhez passzol, vagy amilyennek én elképzelem.
Tehát személyiségüket nem azonosítom a szereplőkkel, csupán a vonásaik fogott meg egy-egy karakterhez.
Sokáig gondolkodtam megosszam-e eme képcsarnokot az olvasókkal, hiszen nem akarok sem szerzői, sem másfajta jogokat sérteni, és ugye vannak olvasók, akik meg szeretik elképzelni saját maguk a szereplőket.
Nos... úgy döntöttem mégis felteszem.
Vegyétek úgy, hogy ez az én elképzelésem a szereplőimről. Amikor írom a történetet, én ilyennek látom őket.
Szóval így, ilyennek képzeltem el én, a FÉLVÉREK egyes szereplőit.
(Bár meglehet, hogy olykor le fogom cserélni egy-egy karakter képét másikra)
Nekem nagyon tetszik a fényképes infó a szereplőkről, Greko, Braydon, Cody, Fyra, Ginger, az én képzeletemben is hasonló karakterek. Robert és Talan viszont helyesebb pasi, mint ahogy képzeltem :) És most is csak csodálkozom, hogy bírkózol meg egy ilyen sokszereplős, sok szálon történő sztorival :O
VálaszTörlésÖrülök neki, ha tetszik :)
TörlésVolt pár karakter akik arcát párszor cserélgettem, ahogy a neten nézelődtem. Ilyen volt pl. Robert is. :) Ez első karakter szintén ilyen arcvonásokkal bírt, csupn féljosszhú haja volt és egyértelmű szakálla, nem pedig csupán borosta :) Mikor rátaláltam a mostani véglegesre, akkor szinte robbant bennem a nem mindennapi jelleme is :D és szinte abban a pillanatban ki is nőtte magát a karakter a mellékszerepből. Véletlenül akadtam rá, hogy a portré amit találtam egy színész... Bennem volt a kíváncsiság, hogy megnézzem valamelyik filmjét, vagy a YouTube-on rákeressek, de sokáig elhessegettem a gondolatot. Mert ugye annyira más tud lenne valaki képen, mozgó filmen és éltben... Meg volt bennem az archoz a saját elképzelt mozgása, gesztusai és nem akartam, hogy összezavarjon a valóság :D :D :D Aztán csak győzött a kíváncsiságom :) Döbbenetemre olyannyira nem okozott "csalódást", hogy akár egy film adaptációban el sem tudnám képzelni, hogy más színész alakítsa Dechantet :D
Talan viszont a kezdetektől ilyen.
Cody és Ginger is "változott" párszor, mire megállapodtam a jelenlegieknél.
Nem zavar a sok szál :D Imádom írni! Tele van vele a fejem :D