FARKASOK UTÓDAI - 1

Maximus McGinty a McElhanely klán testőrségéhez tartozott már évszázadok óta. Apja, Juan McGinty, egy nagyobb létszámú, erős falka alfája volt, aki hűségesen támogatta a McElhanely klánt, amíg egy döbbenetes tragédia során életét nem vesztette. Arjun McElhanely vezérkarának egyik oszlopos tagja volt Juan McGinty, s amikor a klán vezér már csak a porig rombolt és kegyetlenül lemészárolt falkát találta egy látogatása alkalmával, gondolkodás nélkül vitte magával az akkor pár esztendős, haldokló gyermeket apja holteste mellől. Maximus szinte csodával határos módon életben maradt, felerősödött, és Arjun fiaként nevelte fel az ifjú alfát. A klán vezér idősebbik fia és közte testvéri kötelék alakult ki az évszázadok alatt. Maximus előléptetésekről mondott le azért, hogy Judah közvetlen közelében maradhasson s akár életét kockáztatva is védelmezze őt. Arjun pedig biztos volt abban, hogy a legtökéletesebb és legmegbízhatóbb testőrt tudhatta utódja mellett. Attól függetlenül, hogy McGinty bármit kérhetett volna Arjun McElhanelytől, pontosan tudta, hogy a rangsorban, a hierarchiában hol a helye a klánban. Bármennyire is volt megtisztelt és kiváltságos helyzetben, azért tisztában volt azzal, hogy a két utóddal nem volt egyenrangú.

A barlang bár hűvös volt és nyirkos, de a két farkas alakváltónak ez most mit sem számított. Testük nem csak alaphangon volt forró, fokozta azt a felhevült vágy, ahogy egymásba feledkezve izzott körülöttük még a levegő is a lángoló érzelmektől. Az élvezet csúcspontján átbillenve az érintések, simogatások visszafogottabbá váltak, cirógatva kényeztették egymás testét. A napbarnított képzett harcos, izmos karjaival szorosabban vonta magához a nőt, aki dörgölőzve fordult az ölelésében. Bridget bőrének minden érintését érezte a férfi, ami csak újra felkorbácsolta pár perccel ezelőtt kielégített férfias vágyát.

– Farkasként már rég a társad lennék – búgta suttogva az egzotikus szépségű alfa nőstény. Bridget a határozottan erősödő és befolyásos McCoy klán vezérének lánya volt. Kapcsolatukat titokban tartották, mert Max nem volt biztos benne, hogy minden tekintetben megfelelne társaként a nőnek, és megkapnák a szükséges - úgymond - áldást a frigyükre.

Belehajolt a nő nyakába, arcát a selymes bőrhöz dörgölve mélyre szívta a számára oly kedves és izgató illatot.

– Elkísérem Judahot Clear Creek-re. – McGinty bejelentését egy türelmetlen sóhajjal vette tudomásul a nőstényalfa, szemrehányó pillantással, tüntetőleg fordította félre a fejét.

– Bridget! Na! – Max a nő arcához dörgölte az övét. – Tudod te is, hogy ez fontos! Szövetségeket kell kötnünk! Clear Creek úgymond határterület, veszélyes!

– Ne mondj ilyet! – vágott a testőrség parancsnokának a szavába Bridget. – Ezek csak kifogások, Max! – fújta dühösen a nő.

– Még a falkák is acsarkodnak egymás ellen. A többi létformáról nem is beszélve. Nem akarok az esküvő után pár napra özvegyet csinálni belőled!

– Akkor miért mégy oda? – Bridget dacosan csúszott ki McGinty öleléséből, és elkezdte összeszedegetni szanaszét dobált ruháit.

– Ezt te sem kérdezheted komolyan – ráncolta a homlokát a férfi, ülésbe fordult és ő maga is öltözködni kezdett.

– Hát persze! Judah fontosabb neked, mint én. Én mondom, Maximus McGinty – Bridget Max felé fordult, mélybarna tekintetét a férfi hihetetlenül sötét, óceán kék szemének szegezte –, hogy neked soha nem lesz se családod, de még csak társad sem! – Pillanatnyi szünet után elérzékenyülve simított végig McGinty borostás arcán. – Mert neked mindenki más fontosabb, mint a saját boldogságod. Te egy fanatikus védelmező harcos vagy.

– Szeretlek! – Max fátyolos szemekkel szinte csak nyögte a vallomását a nő szemébe.

– Tudom – bólintott Bridget – de a kötelességtudatod mindennél nagyobb. Született, vérbeli katona vagy. Te mindig alárendeled magad.

McGintynek - mint harcos -, büszkeséggel kellett volna eltöltenie a lelkét a nő szavainak, de most - mint férfi -, fájt neki. Olyan volt, mintha nem tartotta volna őt Bridget méltónak és alkalmasnak arra, hogy a társa legyen. Szégyenkezve sütötte le sötétkék szemeit.

– Visszajövök Clear Creek-ről és megkérlek az apádtól – jelentette ki határozottan a férfi.

– Hát persze – sóhajtott fel a nő és elindult ki a barlangból.

Maximus és Judah a kanyargós folyosón a McElhanely klán vezérének fogadószobája felé tartottak.

– Szóval, ha visszajöttünk családot alapítasz? – Judah elismerően lapogatta meg Max hátát, aki zavart, félszeg mosollyal csak bólogatott a kérdésre. – Helyes! Már ideje volt! Mióta is bujkáltok? – a McElhanely utód barátja felé kacsintott, Max a vállát vonogatta.

– Nem is tudom – dünnyögte. – Rég.

– Akkor, mi a baj? – ráncolta a homlokát Judah – Mégsem tűnsz felhőtlenül boldognak.

– Tudom, hogy Lawrencenek is tetszik Bridget. – McGinty a torkát köszörülgette. – Az öcséddel nem versenyezhetem…

– Max! Ez nem verseny! Nem kell a nőért vérre menően megharcolnod, mint a tigriseknél. Az utolsó szó, a döntés joga a nőstényé! A hím kiszemeli a párját, az pedig eldönti, hogy igent vagy nemet mond. Nem vagy biztos Bridget válaszában?

– Nem erről van szó. – Max kelletlenül húzta félre a száját, egy fájdalmas fintort vágva. – Ő, akár most igent mondana.

– Akkor?

– Nem tudom. – A harcos rántott a vállán, kelletlenül lendítette a kezeit. – Félek, hogy elveszítem – motyogta.

Judah megveregette a hím alakváltó széles vállát.

– Mert szereted. Ez természetes. Ha nem ismernélek, el sem hinném, hogy amilyen rendíthetetlen nagyszerű harcos vagy, mennyire hadilábon állsz a fehérnéppel.

– Csak eggyel! – Max ajka széles, zavart vigyorba húzódott.

– Egyébként Lawrencetől nem kell tartanod – legyintett Judah – Nem fog ő még az elkövetkezendő száz évben sem megállapodni. Az élvezeteket szereti, nem az őszinte érzelmeket.

– Azért mert bordélyokba járkál, még dönthet úgy, hogy imponálni akar apátoknak és választ egy számára tökéletes társat – biccentett Max, s közben akaratlanul is aggodalom futott át rajta a saját szavait kimondva. Bridget McCoy köztudottan potenciális menyjelölt volt Arjun McElhanely szemében.

A nehéz faragott ajtóhoz értek, s Judah határozott, két koppintással jelezte rájuk várakozó apjának, hogy megérkeztek. Max még be sem csukta maguk mögött az ajtót, Arjun megadva a tiszteletet fiának és annak testőrének, felállva a robosztus faragott diófaasztaltól hellyel kínálta őket. A mozdulatot éppen csak befejezte a klán vezér, testét köhögés kezdte el rázni, amit elfojtva lassan visszaengedte magát a székbe.

Judah komor arccal figyelte apját, borostyánbarna szemeit az aggodalom sötétségbe vonta. Még fiatal volt ugyan, de emlékezett, amikor apját egy csatából haldokolva hozták vissza. Akkor olyan sebet kapott, amiből nem is remélték, hogy újra talpra fog állni. Arjun viszont szívós volt, nem egykönnyen adta meg magát a halálnak. Ami erőt adott neki, hogy akkor feleségét már elvesztette és nem akarta, hogy fiai árván maradjanak. Azt mondta: „Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy megpihenjek! Utódaim vannak, akiket fel kell, készítsek az életre! Még nem engedhetem el a kezüket” Szavának eleget téve, már évszázadok óta tartotta is magát. Bár egyre gyakrabban kényszerült hosszabb pihenésre, de megfogadta, hogy amíg fiai családot nem alapítanak, és utódokkal meg nem ajándékozzák őt, nem tudja nyugodtan végső álomra hajtani a fejét. Biztos akart lenni, hogy a klán és a népe vezetését megfelelő kezekben tudhatja.

– Azon a vidéken több jelentősebb farkas falka is él – kezdte Arjun, közben térképet terített a tekintélyes méretű asztalra. – A McNulty klán elég nagy befolyással bír. Próbálj egyességre jutni Edmond McNultyval. Személyesen nem ismerem, de elég kemény dió hírében áll. Teljességgel rád bízom hogyan, de lépj vele szövetségre! Clear Creek a határsávban van! Nem veszíthetjük el! Goingsék minden ismeretségüket és a szakmai kiskapukat kihasználva elkezdték felvásárolni a környező földterületeket. Össze kell fognunk. Biztos, hogy ugrásra készek a vérszívók egy megsemmisítő csatára, csupán arra várnak, hogy elveszítsük az erőfölényünket. Ennek még a látszatát sem szabad keltenünk! A farkasnak a falkában van az ereje, az egységben, az összetartásban!

– És a félvérek? Az őrzők? Ilyenkor hol vannak? – horkant fel elégedetlenül Judah.

– Nem a hatalmi harcokat hivatottak eldönteni – sóhajtotta Arjun –, hanem az íratlan szabályokat betartatni. Ők egy pártatlan, független rendőrség.

– És ez a pártatlan, független rendőrség hagyna egy véres háborút kitörni a területekért? – érvelt tovább Judah, amivel magára vonta apja rosszalló pillantását.

– Területekért folyó harcok mindig is voltak. Vannak, amik az élet és a természet rendjéhez tartoznak. Ilyenbe nem avatkoznak bele. Értelmetlen mészárlás, felbujtás, vagy agitátorok által kreált hamis indokok miatt kitört harc, vagy túlzott bosszú – sorolta Arjun –, ilyeneket hivatottak leleplezni, megakadályozni. Fajon belüli és fajok közötti gyilkosságokat megbüntetni. A vérszívók törvényes úton felvásárolják a földrészeket, aztán ugyanilyen törvényes úton ráteszik a kezüket a Menedékházra is. Nincs indokuk az őrzőknek, amiért közbeavatkozhatnának. Egyelőre csak az erőfölényünk megmutatása állíthatja meg őket.

Pár percig néma csend borult a dolgozószobára, Arjunt újra elkapta a köhögés. Hogy takarja orrát és száját kendőt szorított az arcához,  amit aztán azonnal markába gyűrve el is süllyesztett a zsebébe. Azonban fia szemei elől így sem tudta eltüntetni a komoly aggodalomra okot adó vérfoltokat, amik az anyagot itt-ott vörösre festették. Judah lesütött szemekkel hallgatott, nem esett apjának, hogy kérdőre vonja állapotáról. Tudta, érezte, hogy hamarosan neki kell majd betöltenie atyja helyét. Biztos volt benne, hogy pont ezért küldte őt Clear Creekre, mert különben Arjun McElhanely, maga ment volna egy ilyen fontos, nagy jelentőséggel bíró tárgyalásra.

Gyerekes makacssággal hitte az utód, hogy azzal, ha nem alapít családot, késleltetheti apja halálát. Felnőtt, érett fejjel viszont tudta, hogy ez lehetetlen. Szorította a mellkasát a fájdalom, a kétség, hogy talán arra kell majd visszajönnie a küldetéséből, hogy apja már nem él. A bizonytalanság, hogy nem foghatja majd utolsó perceiben szeretett atyja kezét, marta belülről.

Arjun McElhanelyt hasonló gondolatok foglalkoztathatták.

– Van még valami, fiam – köszörülgette a torkát a klán vezér. – Ismered Bridget McCoyt, gondolom, nem kell őt bemutatnom.

A név hallatán McGinty minden izma megfeszült, gyomra összeszorult az első feltételezésre, hogy mit is akarhat az alfanőstény megemlítésével vezére.

Judah mély sóhajtással hátrafeszítette vállait, egy biztató pillantást küldött Max felé, aztán bólintott.

– Igen, ismerem.

– Mi a véleményed róla?

– Bizonyára büszke lehet majd az a hím, akit társául választ – hadarta Judah újra oldalra pillantva Maxra, egy cinkos szemöldökvonogatással.

– A McCoy falka elég erős, feltörekvő és jelentős tekintéllyel is bír – kezdte a klán vezér a maga érdekeit ecsetelve felvezetni mondanivalóját. – Nyugodtan halnék meg, ha ő lenne a társad – mondta ki végül Arjun.

Egy pillanatra megfagyott a levegő a helyiségben, s óráknak tűnő kínos másodpercekig feszült hallgatás ült közéjük. Judah fészkelődve köszörülte meg a torkát.

– Akkor még élned kell, atyám! – Judah erőltetett jókedvvel vigyorgott apjára, majd futtában Max felé kacsintott. – Bridget tagadhatatlanul figyelemreméltó jelenség, de nem az esetem. Mindamellett te is nagyon jól tudod mi a véleményem az érdekházasságokról. Ha egyszer majd valakit társammá teszek, azt azért fogom, mert szívemből szeretem. Nekem Bridget McCoy nem jelent semmit.

Arjunnak bár nem tetszett, amit fiától hallott, de megadva magát Judah válaszának, hangos sóhajjal kísért bólintással vette tudomásul, majd lehorgasztotta a fejét.

– Rendben – motyogta maga elé. – Akkor még a nyakatokon maradok! – Mikor újra fiára emelte a tekintetét, ajka szegletében azért megjelent egy halvány mosoly.

Kilépve a megbeszélésről, a folyosón percekig kínos némaságban menetelt a két hím farkas alakváltó.

– Nagyon köszönöm! – fújta Max, megtörve a köztük lévő csendet.

– Nincs mit köszönnöd, Max! – legyintett Judah. – Ismered az elveimet, nem? Különben meg, ha meg is mozgatna bennem valamit Bridget, akkor sem csaptam volna le a lehetőségre! Pontosan tudom, hogy ő, mit jelent neked!

A Clear Creek-i Menedékházban már tudtak a wyomingi farkasok érkezéséről. Judahot nem csak Maximus McGinty kísérte, hanem még testőrségéhez tartozott négy másik alakváltó is, akiket maga Max választott ki az útra.

Braydon Dunkin személyesen fogadta a delegációt. Tekintélyt parancsoló méretekkel rendelkező codiak medve alakváltó volt, s az ő irányítása alatt működött a Menedékház. Elég tapasztalata volt hozzá, hiszen családja erre tette fel az életét. Nem a Clear Creek-i menedékház volt az egyetlen, ami a Dunkin klán birtokában volt. Az íratlan törvények, a szabályok, amiket a Menedékház használatára és igénybevételére évszázadok alatt folyamatosan finomítottak, szent és sérthetetlenné váltak, bármilyen fajhoz is tartozó létforma maradéktalanul betartotta azokat. A tapasztalt medve pedig mindent megtett azért, hogy ne csak vendégei lelkiismeretére bízza ezt. Speciális fából készült az építmény, bevetve és alkalmazva minden kötést, amiben egy kelta farkas druida segített neki a legjobb tudása szerint, aki viszont ragaszkodott ahhoz, hogy ez nem kerül nyilvánosságra.

Nem véletlenül kapta a hely a Menedékház elnevezést. Itt bárki biztonságban érezhette magát. Mivel semleges területnek számított, így egyetlen erő és karhatalom volt csupán, ami megengedhette azt, hogy az épületben is intézkedhessen. Azok pedig az őrzők voltak.

– A szobák már készen vannak az előzetes foglalás szerint – Braydon határozott kézfogással üdvözölte legelsőnek Judahot. – Három, kétágyas szoba.

– Köszönjük! – bólintott az ifjú McElhanely, tekintetét futtában körbevezette az aula kantinjában.

Emma Dunkin a pultnál éppen az egyik alkalmazottat indította útnak a rendeléssel.

Braydon a kezét az emeletre vezető lépcső felé lendítette, mutatva a szobák felé az utat.

– Fogyasztanak most valamit, vagy a tárgyalóterembe vitessem? – Dunkin kérdése közben, elhaladt mellettük a lány, akinek Emma az előbb adta át a gazdagon és mutatósan megpakolt húsos tálat. Az egyik távolabbi asztal felé tartott az ízletes lakomával. Judah megfeledkezve magáról a felszolgáló után fordult. Még a szemét is lehunyta, úgy szívta még mélyebbre az illatot, ami pár másodperces rövidzárlatot idézett elő nála. Nem a fenséges étket érezte, hanem a lány illatát! Másodpercekig csak zavartan, megbabonázva bámult utána, bár csak hátulról láthatta a távolodó karcsú termetét, laza kontyba csavart méz szőke, és aranyszínű tincseit. A megmagyarázhatatlan kábulatból, amit eddig soha nem érzett, Max zökkentette ki, ahogy torkát köszörülgetve, könyökével oldalba bökte. Judah zavart pislogással fordult vissza a termetes medve felé.

– Inkább most – hebegte, s igyekezett utazásuk eredeti okára összpontosítani. – Addig egyeztetjük McNultyval a tárgyalás időpontját is.

– Rendben – bólintott Dunkin. – Itt a kantinban fogyasszák el, vagy a szobáikba kérik?

– Lejövünk ide! – vágta rá Judah, tekintete akaratlanul újra az éppen már egy másik asztalnál felszolgáló hölgyre esett.

Max elrejtve halvány mosolyát, lehajtotta a fejét, majd mintha nézelődne másfelé fordult. Nem akarta ő kinevetni testvéri legjobb barátját, csak nem bírta mosolygás nélkül megállni, mert Judahot ilyen zavartnak s egyben lelkesnek még soha nem látta.

A lány ahogy visszatért a pulthoz, Braydon felesége, Emma gömbölyödő pocakjára tett kézzel, sejtelmes mosollyal fogadta.

– Azt hiszem kiszúrtak téged, Avery.

– Tessék?

– Ne ijedj meg, nem kajának – legyintett Emma, fejével a csapat felé bökött, akiket éppen férje fogadott.

– Ők a Wyomingi farkasok, nem?

– De. Judah McElhanely alaposan végigmért még utánad is fordult.

– Nem vagyok senki játékszere! – szegte fel büszkén az állát a lány.

– Tudom. Ő nem is olyan! Ő az anyja vére – vette védelmébe az ifjú McElhanelyt Emma.

– Az apám vadász volt és olyanokra vadászott mint ő – Avery lopva pillantott Judah felé, aki le sem vette róla a szemét. A lány zavart mosollyal kapta félre a tekintetét.

– Ha ő élne akkor itt sem dolgozhatnál – vágta rá Emma. – Amúgy te nem is olyan vagy mint az apád volt.

– Hát nem – sóhajtotta Avery, sűrűn pillantva a farkasok felé.

Emma látta a fiatal lányon, hogy az érdeklődés kölcsönös. Nem csupán a farkas utód szeme akadt meg Averyn, a lánynak sem volt közömbös az alakváltó.

– Egy farkas alakváltó szerelme örök, Avery – súgta oda beosztottjának Emma. Bár a családjukban nem történt más létformákkal való keveredés, mégsem ítélte el azokat, akik nem  fajuk bélivel léptek házasságra.

– Én nem vagyok farkas, és még csak alakváltó sem. Ugyan mit akarhatna tőlem?

– Hát ha hagyod, ki fog derülni – vonogatta a szemöldökét Emma egy cinkos mosollyal.

Judah a tárgyalás időpontját szándékosan csak másnapra beszélte meg Edmond McNultyval, hogy alkalmat tudjon teremteni az ismerkedésre a számára oly magával ragadó fiatal nővel. Türelmesen megvárta a műszakváltást, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen lehessen.

– Szép estét – köszönt rá Judah a fiatal lányra, ahogy Avery kilépett a Menedékház ajtaján.

– Magának is – válaszolta Avery, s ment is tovább.

– Veszélyes egy fiatal lánynak ilyen késő este… – indult utána a farkas.

– Ez egy elcsépelt becserkészős szöveg – vágott Judah szavába Avery, s bár lassított, de nem állt meg.

– Nem akarom becserkészni. – A farkas alakváltó tagadhatatlanul zavarban volt.

Avery arcán halvány mosoly jelent meg ahogy megállt és Judah felé fordult. A farkas is megállt, zavarában a földet rugdosta. Most értette meg igazán, hogyan is érezhet a testőr Bridget iránt. Az adrenalinja az egekbe szökött, amibe beleszédült és ebben a pillanatban ügyetlennek és nevetségesnek érezte magát.

Averynek eszébe jutottak Emma szavai. „Hát ha hagyod, ki fog derülni”

– Akkor mit akar?

– Ha megengedi, hazakísérni – vágta rá Judah.

– Miért?

A farkas alakváltó hosszú perceknek tűnő másodpercekig csak nézte a számára leggyönyörűbb nőt. Próbálta összeszedni a szavakat, mert egyszerre annyi mindent mondott volna neki, de tudta, hogy azonnal nem támadhatja le az érzéseivel.

– Mert aggódom magáért – mondta végül egy szolid mosollyal.

– Ó! – Avery zavarba jött a választól, s csak a talpán billegett. Beharapta az ajkát, s másodpercekig csak nézett a férfi sötét szemeibe, miközben szavakat keresett.

– Hát… ezzel meglepett.

– Akkor elkísérhetem?

– El. És köszönöm!

Judah McElhanely sorsa ezzel meg is pecsételődött! A hazafelé vezető út kissé hosszúra és kacskaringósra nyúlt, miközben Avery megtapasztalhatta, hogy Judah érzései valóban őszinték iránta.

A szoba légkörét átjárta a túlfűtött erotika. Két ellenséges faj szülötte feledkezett egymásba felfokozott érzelmekkel. Egy farkas és egy vámpír. Deborah Goings lázadva családja és fajtája ellen egy harcos varázsló szerelemért hagyta ott a klánját. Kapcsolatukat nagyon nem nézte jó szemmel apjuk a vén vámpír és annak halála után testvére Nicholas sem. Ám Deborah rejtőzködésében szerelme sokat segített. Főleg, hogy megoldotta, hogy a nőnek vámpír létére gyermeke születhessen. Így aztán senki nem is sejtette, hogy akit a Goings klán nagy erőkkel keres, az pont az a mulatt örömlány lenne, aki egyedül nevelte tíz éves lányát, egy útszéli motelszobában. Elkezdték hát keresni a harcos varázslót, hiszen ő igencsak feltűnő jelenség volt. Amarion, hogy ne hozzon bajt a családjára, inkább messzire ment tőlük, Clear Creek-re. Bár így nem lehetett velük, de legalább tudta, hogy szerettei élnek. A Goings klán vérdíjat tűzött ki a fejére, ezért Braydon nem engedte a Menedékházba. Így végül Clear Creek erdeinek mélyén vert sátrat távol mindenkitől.

Amit Deborah tett, azért halál járt volna. Eme vehemenciájához hű is maradt a vérmes tisztavérű vámpír hercegnő, ha már gyermeke apjához nem. Ugyanis visszatérő törzsvendége Lawrence McElhanely volt, akihez érzelmileg is kezdett kötődni. Igaz a farkas utód nem csinált nagy titkot abból, hogy egy vámpír örömlányhoz jár rendszeresen. Azt viszont már ő sem tudta, hogy Deborah elég magas rangú vámpír.

Hangos kielégüléssel értek aktusuk csúcsára, ami után Deborah elégedett kéjes mosollyal az ajkán fordult le Lawrence testéről.

– Valószínű, hogy jóval ritkábban fogok jönni – morogta az orra alatt az ifjú McElhanely.

– Azért mert elveszed más ribancát, még nyugodtan jöhetsz – Deborah felült, a férfi háta mögé csúszott, lábaival és karjával átölelve cirógatni kezdte az alakváltó meztelen felsőtestét, tovább duruzsolt – Nem szereted, csak taktikai udvarlás, nem?

– De – motyogta Lawrence, s hideg távolságtartással hámozta le magáról Deborah végtagjait. Öltözködni kezdett, közben igyekezett közömbösen viselkedni.

– Ti férfiak olyan gyávák vagytok! – sóhajtott fel hangosan a vámpírnőstény és hanyatt dobta magát a párnák közé. – Inkább elveszel valakit érdekből, hogy apádnak imponálj meg a klán érdeke… Pf!

– Fogd be a szád! – szólt rá ingerülten Lawrence – Nem azért akarom feleségül venni Bridgedet, mert bárkinek is imponálni akarok! Ez az én taktikai döntésem.

– Érdekházasság!

– Több legyet ütök egy csapásra – kacsintott kárörvendő vigyorral az alakváltó.

Deborah magára kapta könnyű, szinte átlátszó köntösét, s elindult a sarokban berendezett kis főzőfülke felé.

– Iszol valamit? – kérdezte, ahogy nyitotta a hűtőt.

– Nem.

– Engem elvennél, ha nem fűzne olyan fene nagy érdeked elvenni azt a farkas szukát?

Lawrence megállt egy pillanatra az öltözködés közben.

– Ember vagy Deby! Apám nem tűri a fajok közötti keveredést – ingatta a fejét az alakváltó.

– Te is gyáva vagy – legyintett a nő, majd újra a hűtő felé fordult és elgondolkodva bámulta a tartalmát. Azon hezitált, hogy melyik üvegből igyon. A whiskyt húzza meg, vagy a vörösbornak álcázott vért. Kikapta a whiskys üveget és becsukta a hűtő ajtaját.

– Felelj őszintén, Rence! Érzel te irántam valamit?

– Ezt most miért kérdezed? – morogta Lawrence – Pénzért dugunk.

– Igen, tudom. De néha olyan, mintha… mintha ragaszkodnál hozzám.

A farkas alakváltó elbizonytalanodott. Zavartan kapkodta a tekintetét, nem tudta mit válaszoljon. Megmagyarázhatatlanul vonzódott a mulatt nőhöz, de az etalon az Bridget volt a számára.

– Ha nem lenne a képbe az a taktikai szuka, felvállalnál az apád előtt?

– Deby! Most mondtam, hogy az apám nagyon nem tolerálja a fajok közötti keveredést.

– Értem – fújta Deborah, s az üveg nyakát markolva meghúzta a tartalmát. – Attól még nős farkasként is szívesen látlak az ágyamban.

McNulty valóban kemény diónak bizonyult. Az első tárgyalások bár nem vezettek eredményre, de pár nap kihagyásokkal még többször is asztalhoz ültek egyeztetni az érdekeiket. Judah pedig, ahogy teltek a napok és minél több időt töltött Clear Creek-en Avery társaságában, annál jobban nem kívánkozott haza. Megérett benne egy közös jövő a fiatal és életvidám Falls lánnyal. Egyre jobban megértette McNultyt s így a nézőpontjuk is közeledett egymás felé. Pár nap eltelte után, a szerződést  végleges formába öntötték, s már csak aláírásra várt a Menedékház tárgyalójában. Judah más területen is döntésre jutott. Elhatározta, hogy Averyt magával viszi Clear Creek-re hogy bemutassa az apjának és áldását kérje.

Judah és Max már a tárgyalóban ültek és McNultyra vártak.

– Elgondolkodtál azon, hogy mit fog szólni az apád? – ingatta hitetlenül a fejét Max, miközben Judahot figyelte, ahogy leendő vezére széles vigyorral az arcán csak rántott a vállán.

– Nem érdekel!

– Avery, egy ember! Nem a fajtád! – érvelt McGinty.

– Nem érdekel!

– Ebből semmi jó nem fog kisülni! A felmenői vadászok, Judah!

– Nem érdekel! Az apja különben sem él már.

– Mi van, ha a te apád viszont kitagad?

– Nem érdekel!

Nyílt az ajtó és Ed McNulty a párjával, Miával érkezett a megállapodás aláírására. Egy finom megjelenésű, gyönyörű nő volt. Haja olyan színű volt, mint a sarki só, ami elegáns rövid bob frizurára volt vágva. Semmi vad kisugárzása nem volt, mint a legtöbb farkas nősténynek. Pocakja már igencsak domborodott, bármelyik napra várható volt az utód érkezése.

Emma éppen akkor nyitott be a pezsgővel és a poharakkal megpakolt tálcával, amikor a farkasok buzgón olvasták át a megállapodás saját példányait. Ahogy letette a hatalmas asztalra, a két alakváltó kismama cinkos pillantást váltott, mire Mia egy elnézést kérő mosollyal úgy állt fel a székről, hogy a legkisebb zajt csapja. Semmiben nem akarta megzavarni a szerződő feleket. Mia és Emma barátnők voltak, annak ellenére, hogy nem tartoztak egy fajhoz. Az pedig, hogy szinte egyszerre vártak babát, még közelebb hozta őket. A két kismama egymásba karolva hagyták magukra a férfiakat. 

Miután a klánvezér és a McElhanelyket képviselő Judah is aláírta a papírokat, Braydon pezsgőt bontott, és mindenkinek töltött a tálcán sorakozó poharakba.

– Arjun, Büszke lehet rád – mondta elismerően Ed. – Szóval holnap utazol vissza Wyomingre?

– Igen, de nem egyedül!  – Judah is magasra emelte poharát. – Avery is velem jön, bemutatom őt az apámnak.

Ed arcára kiült a döbbenet, oldalra pillantva csak a tekintetével kérdezte Maximus McGintyt, hogy valóban igaz-e amit hall.

– Komolyan gondolod?

– Persze! – vágta rá Judah határozottan.

– Hát… sok sikert és kitartást hozzá! – Ed magasra emelte a poharát, tekintetében viszont olyat látott Judah, amire a legkevésbe számított. A farkas klán vezér elismerően nézett az ifjú McElhanelyre. Ahogy Ed leengedte a poharát, mosoly jelent meg az ajkán.

– Szóval máris gondoskodsz a megállapodás apróbetűs részéről?

– Nem vagyok híve az utódok érdekházasságának. Csupán tradícióból került bele egy McNulty és egy McElhanely utód köteléke. Ha ápoljuk a baráti viszonyt, talán a születendő utódok közül lesznek akik megkedvelik egymást annyira, hogy egy házasággal is megerősítik a két klán egységét.

– Miért is ne? – biccentett Ed.

– Örülök, hogy megismerhettem Judah McElhanely – szólalt meg őszinte mosollyal az arcán Ed társa, aki eddig csendes résztvevője volt a szerződés aláírásának. – Ha a fia a maga jellemét fogja örökölni, büszke leszek ha ő lesz a születendő lányom társa. Én már most áldásomat adom rájuk.

Deant meglepte a McNultyk lelkesedése, holott tudták, hogy kit választott társául. Azt is, hogy ebből a házasságból félvérek fognak születni. Ed és társa viselkedése reménnyel töltötte el, hogy talán apja is így fog majd hozzáállni, ha majd bemutatja neki Averyt.

Arjun, fia leendő társa előtt nem kelt ki ugyan magából, de tagadhatatlanul hideg távolságtartással fogadta a fiatal nőt. Négyszemközt viszont határozottan utódja tudtára adta nemtetszését.

– Ezt mégis hogyan képzelted, fiam?! – A klán vezér hangja szinte dübörgött. Judah még soha nem látta így kikelni magából az apját.

– Nyilvánosan képes voltál idehozni és társadul bemutatni egy embert? Nincs az a faj, ahol elfogadnák a keveredést! Pláne nem egy vezető klánnál! A McElhanely klán tiszta vérű farkasokból áll! Nincs keveredés!

– Szeretem őt, apám – mondta csendesen, de határozottan Judah.

– Nem érdekel! – ordította Arjun. – Nem adom rátok az áldásomat! Vidd őt vissza oda, ahonnan hoztad!

– Akkor én sem fogok visszajönni – jelentette be higgadtan Judah, mire pár másodperces feszült csend támadt a két alakváltó között. – Elfogadom azt is, ha kitagadsz…

– Eszemben sincs! – vágta közbe elkerekedett szemekkel az apa. – A szerelem az első időben vak, de majd elmúlik! Felőlem addig játszadozol vele, amíg akarsz, amíg meg nem unod…

– Nem unom meg őt, apám. Őt választottam társamnak.

– Nem tudod, mit beszélsz…

– De! És ha őt nem fogadod el, akkor engem sem. Nélküle nem maradok itt.

– Judah!

– Döntöttem, apám.

Arjun lemondó sóhajjal roskadt le székébe, pár másodpercig csak meredt maga elé.

– Én is döntöttem, fiam. Nem foglak kitagadni. Nem fogsz a felelősség súlya alól mentesülni. Ha én meghalok, te viszed tovább a klán vezetését! – Arjun szúrós szigorú tekintetét a fiának szegezte. – Viszont se a házasságodat, se az abból születendő utódaidat, soha, de soha nem fogom elismerni McElhanelynek!

Judah katonásan hajtott fejet, álkapcsán megfeszültek az izmok, ahogy hideg, érzéstelen arccal hátat fordított apjának és határozott lépésekkel elhagyta a szobát.

Max eddig összeszűkült gyomorral, idegesen várakozott az események alakulására, Judah bejelentésének eredményére. Ahogy az ifjú McElhanely kilépett az ajtón, pár nyújtott lépéssel mellette termett.

– Hogyan döntött?

– Visszamegyek Clear Creek-re!

A bejelentés pár másodperce lebénította a testőrparancsnokot, aztán újra Judah után lendült.

– Meddig?

– Végleg.

– Tessék?

– Nem maradok itt Avery nélkül. – Judah megállt, Max szemébe mondta a szavait. – Ő lesz a társam, ha tetszik apámnak, ha nem. Nem ismeri el se őt, se a születendő gyermekeinket.

– Kitagadott?

– Nem – ingatta a fejét Judah, mire Max megkönnyebbülten engedte ki a levegőt a mellkasából.

– Viszont nem fogok a társam nélkül élni!

– Elhagyod a néped?

– Nem hagytam őket cserben. A szövetség megköttetett. Apám még él, addig ő a vezér. Ez a jelen. A jövő meg? Majd a népem eldönti, ha arra kerül a sor, hogy kellek-e nekik majd a családommal együtt, vagy sem.

Max agyán milliónyi gondolat futott át. Lassan kihúzta magát, ahogy tüdejét teleszívta.

– Akkor, viszont mint uralkodó szükséged van egy személyi testőrre.

– Velem tartanál?

– Ez nem kérdés, Judah! Én az eskümet a te védelmedre a szívemből tettem le – szorult össze McGinty torka miközben ezeket a szavakat mondta, mert tudta, hogy ez mit is jelentett a számára. El kellet mondania Bridgetnek, hogy bizonytalan időre visszamegy Judah-val Clear Creek-re.

– Mikor indulunk vissza?

Judah rántott a vállán, hanyagul dobta szét karjait.

– Semmi értelme még napokat itt maradni. Összeszedek pár holmit, amire hosszú távon szükségem van. Tedd te is azt, aztán indulunk.

Max egy fejbiccentéssel válaszolt, aztán sietve elindult az ellenkező irányba. Jelen pillanatban semmi más nem érdekelte, csak hogy Bridgetet mielőbb megtalálja és közölje vele a hírt. Közben azon zakatolt az agya, hogy ezt hogyan is tehetné meg a legkíméletesebben. Míg Bridgetre várt a McCoy rezidencia fogadószobájában, már a sokadik verziót futatta végig a fejében, hogy mit és hogyan fog mondani. Mégis másodpercekig csak zavartan pislogva állt, amikor végre a nő megjelent a helyiségben és valósággal repült a karjaiba. Hagyta, hogy Bridget kimutassa határtalan örömét, hogy hetek elteltével végre újra láthatták egymást.

– Apámnál most vannak, de hamarosan végez! – hadarta boldogságtól csillogó szemekkel a nő, két szenvedélyes csók között. Max végül óvatosan vette tenyerébe a szeretett nő arcát.

– Vissza kell mennem, Bridget!

– Tessék? – A farkas nőstény a homlokát ráncolva húzta hátrébb a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen.

– Judah nem marad…

– Kit érdekel Judah?!

– Engem! Esküt tettem!

– Max, azt mondtad, ha visszajössz, megkérsz! Társak leszünk!

– Tudom! De…

– Nem érdekelnek a kifogások! – emelte meg hisztérikusan a hangját Bridget. – Judah meg mi a fenének megy vissza?

– Nem fogadta el az apja a társát… – kezdte hadarni Max, mire a nő beléfojtva a szót kifakadt magából.

– Remek! Ő a társát választotta! Mindent feladott a társáért, amire te nem vagy képes! Neked nem is mindent kéne feladnod! Itt maradhatnál megbecsült tiszteletreméltó farkasként! De te Judahot választod!

– Esküt tettem!

– Szarok az esküdre!

– Szeretlek Bridget!

– Nekem te ne mond többet, hogy szeretsz! – Bridget arcán patakokba folytak a könnyei, szavait alig lehetett érteni, ahogy a sírás közepette kiabálta azokat.

– Mindenkinél jobban!

– Akkor velem maradsz?

– Nem tehetem! Most még nem! – nyögte Max, mire a nő indulatosan taszított egyet rajta.

– Neked fogalmad nincs, mit teszel velem! – zokogta kétségbeesetten az összetört szívű nő. – Karnyújtásnyira volt a boldogságunk, Max! Hátat fordítottál nekem! Cserbenhagytál! – könnyek között ordítozva hátrálni kezdett az ajtó felé. – Azt kívánom, hogy ott és akkor adja vissza neked ezt a sors, akitől, és amikor a legjobban fog fájni! – Dühös indulattal vágta be maga mögött az ajtót Bridget, miután átkát a hím farkasra szórta.

Max mellkasát szorította a tehetetlen fájdalom. Tudta, hogy most vesztette el azt, akit eddig a legjobban szeretett.