FELBORULT MAGÁNY - 5 - Omladozó falak

A tavacska felől a hajnali szél friss levegőt fújdogált. Nem érezte a hidegét. Greg tökéletesen kidolgozott izmai megfeszültek, ahogy harmonikus mozdulatokkal végezte a jógagyakorlatokat, amivel meghazudtolta a gravitáció törvényeit. A lassan végzett gyakorlatok kivételezése közben, szinte hullámoztak az izmai. Kézenállásból, fekvőtámaszba engedte a testét, de nem érintette lábával a talajt. Aztán csak a karjain támaszkodva, guggolásba húzta magát, onnan újra emelte a törzsét, magasba nyújtotta a lábait, és kezdte elölről a mozdulatsort. Érzések nélküli arckifejezéssel meredt a semmibe, miközben hihetetlen testhelyzeteket vett fel, és tartotta meg másodpercekig.

Ashlyn döbbent csodálattal figyelte a függöny mögül. Egy idő után feltűnt neki, hogy nincs a férfi lábán a kötés. Mély levegőt vett, visszaengedte a függönyt, és a konyhába indult. Teát, kávét főzött, reggelit készített. Miközben serénykedett, nem bírta megállni, hogy ne pillantson sűrűn a teraszablakon túlra. Leplezetlen csodálattal nézte a férfit, ahogy belépett rajta szürke tréningalsójában.

– Még szoknom kell a dolgaidat – mosolygott rá Ashlyn. Elé tolta a gőzölgő teát. Greg zavartan pislogott, aztán kezébe vette.

– Iható – mondta kurtán Ashlyn, miután észrevette, hogy a férfit zavarta a hőmérőzés elmaradása. Összeszorult a torka a gondolatra, hogy ez mit is jelentett.

– Alaposan kiölték belőled a bizalmat – vett egy nagy levegőt, s hirtelen gondolattól vezérelve, felkapta a pultról a hőmérőt, beleejtette a bögrébe. Greg szégyenkezve hajtotta le a fejét. Ashlyn feléje hajolt, végigsimított a férfi borostás arcán.

– Nem hibáztatlak érte – mondta a szemébe –, megértem.

Greg láthatóan folyamatosan gondolkodott az előző napi látogatáson.

– Tod nem említette, hogy telepumpálták tölténnyel a kocsit – motyogta. – Balesetről beszélt. Biztos arra számított, hogy elszólom magam.

– Nincs testvérem – mondta határozottan Ashlyn. – Kik lehettek azok ketten vele?

Greg rántott a vállán.

– Nem tudom. De nem rendőrök. Akkor mutattak volna igazolványt, hogy ők is bejöhessenek.

Ashlyn megköszörülte a torkát, a törlőrongyot gyűrögette a kezében.

– Segítenél hazajutnom a szüleimhez? – Hangja megremegett, beharapta ajkát. – Hat éve raboltak el az utcáról. Vissza szeretném kapni…

– Ash – szakította félbe a nőt Greg, mélyen szívta be a levegőt. – Te már nem kaphatod vissza a régi életed. Tanúja voltál egy gyilkosságnak. Koronatanú vagy. Azt hiszed, nem tudják hol laktál és kik a szüleid? Ha itt nem találnak, ott fognak keresni. Azzal tudod a legjobban megvédeni őket, ha nem is tudnak rólad – magyarázta a férfi. Ashlyn rövid gondolkodás után megadón bólintott. Greg pár nyújtott lépéssel a pult túl oldalán volt mellette. Magához húzta, átölelte.

– Ha vége lesz, ígérem, hazaviszlek – suttogta, homlokon csókolta a nőt.

Mielőtt elindult otthonról, hogy terveit megvalósítsa, körbemutatta Ashlynnek a lakás minden zegzugát. Hová bújhat, ha minden kötél szakad. A nő szemei kikerekedtek, mikor fegyver került az asztalra.

– Tudod kezelni? – Greg kérdésére megrázta a fejét. A férfi határozott gyors mozdulatokkal szétkapta a fegyvert, aztán összerakta. Többször egymás után megismételte, lassabban. Felhúzta, biztosította, csőre töltötte, közben pár szóban magyarázta a működését. Ashlyn felé tolta aztán, fejével intett.

– Csináld.

A nő bizonytalan mozdulattal nyúlt érte. Remegő kézzel ügyetlenül tette meg az első mozdulatokat. Sokadik ismétlésre már gördülékenyen ment, de addig Greg még igazított a kéztartásán, magyarázta mire vigyázzon, a lány feszülten figyelte minden egyes szavát, raktározta.

– Ne nyiss ajtót senkinek. Ha nem vagyok itthon, ne is mocorogj idelenn – okította Greg. – Ha valaki pedig próbálkozna bejönni, hogy úgy látja üres a ház, akkor elbújsz! Megértetted? – Ashlyn bólogatott.

– Helyes – fújta Greg. Kezébe vette a nő arcát, simogatva hosszan csókolta.

– Vigyázz magadra! – suttogta a szájába. Az ajtót ő zárta kívülről. Számolt azzal, hogy figyelhetik a házat. Hát higgyék azt, hogy üres.

Még az éjjel az interneten, Ashlyn szülei után kutatott, a régi lakhelye után. Időközben onnan elköltöztek. Most ott ült a kocsiban, az út túl oldalán, és a házat figyelte. Hétköznapi idősödő házaspár ténykedett az udvarban. Szinte csak szimbolikus volt a kb. fél lábszárig érő kerítés. Azon gondolkodott, hogy miért nem lettek óvatosabbak, azok után, hogy elrabolták a lányukat. Sőt! Azt sem értette, hogy miért költöztek el, nem sokkal lányuk elrablása után. Ő biztos maradt volna, hogy bármikor vissza találhasson a gyereke. Aztán próbálta elhessegetni a gyanús gondolatait. Magából indult ki, a saját túlzott óvatosságából. A szomszédos ház előtt hatalmas tábla hirdette, hogy eladó. Remek! Kapóra jött, hogy megszólíthassa őket. Átvágott az úton, eleinte csak nézegette a szomszédos házat, tanácstalanul ácsingózott a kapuja előtt. Addig lábatlankodott, míg a mogorva tekintetű férfi meg nem szólította.

– Nem itt laknak. Hívja fel azt a számot! – kiabálta az udvarról.

– Köszönöm, azt felírtam! – integetett vissza buta mosollyal Greg. Elindult az alacsony kerítés felé.

– Segítene nekem kicsit tájékozódnom? Nem vagyok idevalósi.

A férfi kelletlenül dobta el a kerti szerszámot, összenézett asszonyával, aki félbehagyta a mosott ruhák teregetését. Közelebb ment Greghez, de pár lépés távolságra megállt.

Szóval, mégis óvatos! – ismerte fel a reakciót Greg.

– Jó napot! – köszönt illedelmesen, tőle szokatlan mosollyal.

– Magának is – lökte a szavakat a férfi. – Miben segíthetek?

– Csak a környékről érdeklődnék. Csendes? Hangosabb? Mennyire zűrös?

A férfi széttárta kezeit.

– Láthatja, nem egy forgalmas hely.

Alaposan megnézte az ötvenes éveihez közeledő férfit. Semmi hasonlóságot nem vélt felfedezni Ashlyn, és ő közötte. A vonásaiban nem, talán a kissé arrogáns válaszaiban, mozdulataiban. És a szeme színe! Ahogy még pár lépést tett felé a férfi, tekintetét az övébe fúrta. Igen! Ez az apja!

Greg, döntött. Elköszönt, visszaült a kocsiba, és felhívta a táblán szereplő számot. Időpontot egyeztetett, és elindította a ház megvételét. Hazafelé bevásárolt. A gondolatok kavarogtak a fejében egész úton. Tervezte a következő lépéseket, mit tegyen, hogyan tudná Ashlynt végleg megszabadítani a halálos fenyegetettségtől. A ház elé kanyarodva, már vendégekre számíthatott. Kocsi állt a parkosított kavicságyon. Tekintetét kutatón járatta, honnan számíthat támadásra. Nem várt látogatót, és az autó is ismeretlen volt számára. Remélte, hogy Ashlyn megfogadta a tanácsát, és nem nyitott ajtót, hanem elbújt. De akkor hol van a jármű tulajdonosa? Karjában a papírzacskóba halmozott holmikkal elindult a ház felé. Az ajtó nyitva volt. Megtorpant. Mély lélegzetvétel után, kiroppantva nyakcsigolyáit, határozott léptekkel megindult. Minden idegszálával felkészült egy lehetséges támadásra. Fegyvertelen volt ugyan, de volt egy tagadhatatlan előnye. Halálos sérülésnek kell érnie, hogy cselekvőképtelenné váljon, különben addig küzd, míg élet van benne. Tenyerével lassan tárta maga előtt az ajtót. A két férfi, aki előző nap Toddal volt, épp a nappalit túrták.

– Maguk meg mi a fenét keresnek a lakásomban? – förmedt rájuk Greg. Szinte egyszerre fordultak feléje, az egyik fegyvert húzott elő zakója alól.

– Hol a nő?

Elbújt! Ügyes kislány! – Greg fölényes mosollyal félre húzta a száját.

– Menjenek a picsába! – azzal a kezében lévő csomagot a pisztolyt tartó férfi felé vágta, ő maga meg, nekiugrott a másiknak. Pár lendületes ütésváltás után, lövés dörrent. Az erejétől megrándult Greg válla, de más hatása nem volt. Rezzenéstelen arccal, elindult a rá lövöldöző férfi felé. Újabb lövések, amik ugyanúgy nem állították meg, mint a legelső. Elszánt szúrós tekintettel menetelt, annak meg kikerekedtek a szemei.

– Basszameg! – ordította rémülten a férfi, futva igyekezett kijutni a házból, hátra sem nézett. Társával sem törődött, aki kétségbeesetten tápászkodott talpra Greg ütései után.

– Mi a szar vagy te?! – bukdácsolva hátrált ki az ajtón, aztán futott a már mozgásban lévő kocsi után.

Greg megállt, fújtatva figyelte a fejvesztve menekülőket. Kapkodta a levegőt, laposabbakat pislantott. Vállán egyre nagyobb területet színezett vörösre a vére. Fájdalmat nem érzett, csak szédült. Elhatalmasodott rajta a gyengeség, fekete foltok ugráltak a szeme előtt. Győzelemittas félmosolyra húzta a száját.

Sikerült! – ez volt az utolsó éber gondolata. Elzuhant a padlón.

Szokatlanul világos volt, lecsukott szemhéján keresztül is bántotta a fény. Lassan nyitotta a szemét. Neoncsövek sorakoztak a plafonon felette, valami fújtatott, pityegett. Ahogy tudta, körbejáratta a tekintetét, megnedvesítette kiszáradt száját.

– Ash – lehelte. Nem is volt benne biztos, hogy más is hallotta. Puha meleg kéz szorította meg az övét. Ashlyn, ujjait az övébe fűzte, arcát a kézfejéhez dörgölte.

– Minden rendben, Greg – suttogta.

– Hol vagyok?

– Kórházban.

– Mi a francokért?

Egy ismerős férfihang válaszolt.

– Négy golyót szedtek ki belőled – Tod jelent meg felette. – Megmaradsz.

Greg cinikus fáradt mosolyba húzta a száját, amennyire tőle telt megszorította a nő kezét.

– Beszartak – suttogta vigyorogva.

– Greg, meg is hallhattál volna. Nem nevetséges – morogta Tod. – Fájdalom nélkül, de halandó vagy, ember!

– Ők, nem így tudják – vitatkozott Greg a szemöldökét vonogatva.

– Kik voltak ezek?

– Te kérdezed tőlem? – Greg a szemöldökét ráncolva elfordította a fejét. – Te hoztad a házamba őket.

Ashlyn aggódón szorongatta a férfi kezét, morzsolta az ujjait. Hallgatott. Fel sem mert nézni, a seriffre. Tod őszinte megbánással hajtotta le a fejét.

Greg pár nap után, saját felelősségre hazament a kórházból, de tapaszok még jelezték a kioperált golyók helyét. Újra hajnalban kelt, és futni ment, mint annak előtte, hogy Ashlyn be nem zuhant az ajtaján. A nő lassan megszokta, mire ő felkelt, Greg lefutotta a szokásos kilométerét, és már a stégen végezte a jógagyakorlatokat, vagy éppen akkor érkezett vissza.

Minden nap mutatott valami újat a nőnek. Trükkös gyors kézmozdulatok, amivel leszerelhetett egy támadót, vagy szabadulhatott esetleges fogásokból.

Néha kocsiba ült, és elment megmutatni magát új lakásánál. Lassan nyitottak felé, a szomszédjai, Ashlyn szülei. Zárkózottak voltak. Főleg az apa. De Greg kitartó ember volt, a „lassú víz, partot mos” elvet követte, türelmesen kivárt, és figyelt. Készségesen segített a középkorú nőnek, mikor „véletlenül” meglátta, hogy éppen rászorul. Türelmének, és kitartásának első gyümölcse az volt, amikor Alize a sok segítségért, egyszer egy kistányér süteménnyel kopogott be hozzá. A következő mérföldkő Eric bizalma volt. Egyik nap, úgy érkezett meg Greg, hogy a férfi keze be volt gipszelve. Megengedte a feleségének, hogy egy kis bútortologatáshoz áthívja őt. Hatalmas ugrás volt ez Greg számára. Bejuthatott, és észrevétlenül szétnézhetett a házukban. Ami azonnal feltűnt neki, hogy semmi nem árulkodott arról, hogy lett volna egy lányuk. Megdöbbentette. Az elrabolt gyerekekhez sok év után is ragaszkodnak a szülők. Ashlynt, mintha kitörölték volna az életükből. Mivel, még egy képet sem látott róla kitéve, nem is tudott róla kérdezősködni.

Ashlyn, mindeközben engedelmesen kuporgott a vendégszobában, és aggódva várta haza rejtélyes útjairól a férfit, aki napról napra tagadhatatlanul egyre jobban közelebb került a szívéhez. Hallotta ugyan, hogy zörgött a kulcs a zárban, a pakolászást, de csak akkor lépett ki a szobájából, amikor Greg hangosan a nevén szólította. Akkor aztán valósággal repült, kettesével szedte a lépcsőket lefelé. Megtorpant, ahogy a férfi megmagyarázhatatlan szomorúsággal nézett a szemébe.

– Mi a baj? – felsimított a nyakán, a tarkójára fonta az ujjait. Greg, szótlanul épp csak megrázta a fejét.

– Beszédes szemeid vannak – makacskodott tovább a nő. Greg nagy levegőt vett, beleengedte testét a kanapé kényelmébe, maga után húzva a lányt.

– Mesélj a szüleidről.

Ashlyn szemöldöke felszaladt a váratlan kérés hallatán.

– Elfoglalt, keményen dolgozó emberek – rántott a vállán. – Anyám kicsi, mint én. – Emléke halvány, szomorú mosolyt varázsolt az arcára. – Apám amolyan vaskalapos, szigorú ember. – Lehajtotta a fejét. – Sokat veszekedtek azokban a napokban, mielőtt elraboltak.

Pár másodperces csend nehezedett közéjük.

– Biztos azt hitték a mindennapos veszekedéseik miatt elszöktem – pislogott Ashlyn, hogy a könnyeket visszatartsa. Greg, kézfejével végigsimított a lány arcán.

A kopogás kizökkentette gondolataiból. Türelmetlen sóhajtással csúsztatta a nőt a kanapéra, aztán ment ajtót nyitni. Tod állt a küszöbén. Minden szó nélkül szélesebbre tárta előtte az ajtót, elállt az útjából.

– Beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte az egykori osztálytárs. Greg rábólintott, mire Ashlyn tapintatosan felvonult az emeletre.

– Tudom, hogy amit az apám tett, azt én már jóvátenni nem tudom – kezdte egy mély sóhajjal a rend őre.

– Nem is kell – motyogta Greg, belökte az ajtót.

– Amit teszek, nem azért teszem.

– Amit teszel? – Greg gyanakodva, bizalmatlanul ráncolta a homlokát.

– Haragudhatsz rám – rántott a vállán Tod. – Minden okod meg is van rá…

– A lényeget Tod – fújta Greg, közben végigsimította tenyerével a fejét.

– Együttműködést kérek tőled.

– Mihez?

– A kocsit kilyuggatták – közölte a férfi, amit már ő is tudott, de egy pillantásával sem árulta ezt el. – Nyilván ez okozta a balesetét is.

– Nyilván. Nem tudhatom – rántott a vállán Greg.

– Ki ez a nő? – kérdezte a serif, az emelet felé lendítve a kezét.

– Miért válaszolnék neked? – húzta ki magát Greg, keresztbe fonta teste előtt a karját. – Ide állítottál két idegennel, akik később betörtek a lakásomba, és rám lőttek!

– Az a két ember úgy jött ide, hogy veszélyben van a húguk!

– És te, mindenkinek segítesz, igaz?! – Greg vádló, fájdalommal teli tekintetét a magas szikár férfinek szegezte.

– Én voltam a spicli Greg. Az aljas spicli, aki, nem mert nyíltan szembeszállni Coby McDowel csürhéjével, de attól még elege volt belőle, és névtelen levelet írt a tanárnak. Én voltam az a kis szemét, aki szólt édesanyádnak, hogy hogyan vannak neked barátaid. Hogy nem a tornaórán szerzed a sebeket! Tudom, hogy az apám egy gyáva kis korrupt zsaru volt! – A férfi elég hangosra emelte a hangját, hogy Ashlyn is hallhatta az emeleten. – Azért lettem zsaru, mert én, nem akartam olyan lenni, mint ő! Ne vegyél, egy kalap alá vele! A rohadt életbe Greg! Fogadd el a segítségem! Tedd félre a fájdalmas büszkeséged! Segíteni jöttem!

Greg vegyes érzelmekkel meredt a férfire. Emlékek peregtek előtte a gyermekkoráról. Todról. A vékony, mindig a háttérben maradó fiúról. Emlékezett, amikor a tanár felolvasta a levelet, és arra is, hogy senki nem állt fel, igazolni a benne leírtakat. Emlékezett, amikor az anyja kikelve magából, a teremből cibálta őt ki, hogy egy percig sem marad tovább ennyi barbár gyerek között. Aztán otthon veszekedett vele, sírva kérdezte tőle, hogy miért tette, miért engedte, hogy bántsák?

Mély levegőt vett. Nem tudta hibáztatni a gyermekfejjel háttérben megbúvó fiút. Végül is próbált úgy segíteni neki, ahogy azt akkor jónak látta. Persze, hogy nem akarta, hogy kiderüljön ő spicliskedett Coby, és haverjai ellen. Senki nem szeretett volna, akkor Greg helyébe kerülni.

– Ők mit mondtak neked? Hogy hívják a húgukat?

– Ashlyn Hawkins.

– Utána néztél, hogy tényleg a testvérük-e?

– Azonosították a kocsit. Azt mondták valami kábítószeres buliba keveredett a lány. – Todból ömlöttek a szavak. – Hogy zűrös, mert már tizenhat évesen megpattant otthonról…

– Mit csinált?

– Tizenhat évesen megpattant otthonról – ismételte el előbbi szavait a serif.

– Ennek utána néztél?

Tod bólintott.

– A szülők úgy jelentették be az eltűnését, hogy egy veszekedés után elrohant, és nem ment haza. Beismerték, hogy sokszor csavargott a lány, kezelhetetlen volt.

Greg hallgatott. Agyában kavarogtak a gondolatok. Próbálta összerakni az információkból, mi az igazság. Maga sem tudta hírtelen mit higgyen. Tod információi alátámasztották volna a szülők viselkedését. Sértett szülők, kitagadott gyermek, akire inkább emlékezni se akarnak az engedetlen viselkedése, a fájdalom miatt, amit okozott nekik. De ott motoszkált benne, amikor Ashlyn elmesélte neki az elrablását. Semmi mesterkélt nem volt benne. Ha mégis, akkor pályát tévesztett, mert Oscar-díjas alakítás volt.

– Segíteni akarsz? – Greg, tekintetét egykori osztálytársának szegezte. Határozott bólintással válaszolt a férfi.

– Alaposabban utána néznél, ennek a storynak?

– Igen, de…

– Nekem sántít – szakította félbe a serifet.

– Mitől? Ott a jegyzőkönyv…

Greg gúnyosan húzta félre a száját.

– Mert a jegyzőkönyvek, és a vallomások mindig hitelesek, ugye?

A megjegyzése teli találat volt, és határozottan meggyőző erejű. Tod, újra bólintott.

– Rendben – fújta a férfi, fejét az emelet felé billentette. – Ő Ashlyn Hawkins, igaz?

– Védelemre van szüksége – mondta rövid hallgatás után Greg. – Azért volt kilyuggatva a kocsi, mert üldözték.

– Hivatalosan védelem alá vehetjük – mondta Tod.

Greg a fejét rázta.

– Itt van biztonságban – jelentette ki határozottan. – Azt mondtad segíteni jöttél. Akkor tud meg, hogyan is volt az a megpattanás hat évvel ezelőtt. Én úgy tudom elrabolták.

– Rendben – bólintott Tod. Felső zsebéből tollat, noteszt vett elő. Számokat írt az egyik lapjára, kitépte és Greg felé nyújtotta.

– Bármi van, hívj. Jövök, amint megtudok valamit. Addig meg… – Széttárta kezeit, halvány cinkos mosoly jelent meg az arcán. – Hogyan is hívják a barátnődet, Oregonból?

– Jessica Harber.

Tod bólogatva elindult az ajtó felé. Mielőtt becsukta volna maga mögött még válla felett visszanézett Gregre.

– Azért ne nyírasd ki magad. A betegséged nem tesz szuperhőssé. – Két ujját a homlokához érintve köszönt el.

Greg az emelet felé emelte tekintetét, fejében kavarogtak a gondolatok. Lassú léptekkel indult fel a lépcsőn. Előbb kopogott a szoba ajtaján, s csak a „tessék” elhangzása után nyitott be. Ashlyn az ujjait tördelgetve, ijedten pislogott fel rá, mint aki ítéletre várt.

– Nem bízol bennem – beharapta ajkát –, igaz?

Greg megállt felette, tekintetét belefúrta a nő szomorú zöld szemeibe.

– Elmegyek – vett egy nagy levegőt Ashlyn, oldalra fordította a fejét, az ágyra halmozott ruháit nézte – Nem akarom, hogy miattam bajod legyen.  – Felállt, és pakolászni kezdett. – Már van ruhám, amit nagyon köszönök. Ígérem, majd visszafizetek mindent – hadarta –, az utolsó centig.

– Megfutamodsz?

– Nem! – vágta rá azonnal a nő. – Életben próbálok maradni, úgy, hogy lehetőleg mást ne öljenek meg miattam.

Greg gyengéden a lány könyöke alá nyúlt, maga elé húzta.

– Te azt mondtad, ha csak egy kicsit is nem bízok benned, akkor menjek el. – hadarta Ashlyn.

– Nem bízol bennem? – Greg úgy billegtette a fejét, hogy elkapja a nő tekintetét.

– Dehogynem! – Ashlyn már a könnyeivel küzdött. – De ha kételkedsz a szavamban, miért maradnék? Miért segítenél? Amúgy sem várhatom el! Nem vagyok én, neked senkid. Egy jöttment idegen, aki felborította a magányodat. Majdnem meghaltál miattam… – remegett elcsuklott a hangja, közben próbálta kihúzni a karját, hogy tovább pakoljon. Greg nem engedte, még közelebb húzta. Mélyült a légzése, tekintetét beleengedte a nő könnytől csillogó szemeibe, s lassan olyan közel hajolt hozzá, hogy az ajka a lányéhoz ért, ahogyan beszélt.

– Leromboltad a falaim – suttogta a szájába. – Mit szólsz, egy falak nélküli várhoz? Ezt tudom ajánlani.

Ashlyn szavakat keresett, nem tudta mit mondjon, beleszédült Greg mély, fekete szemeibe, ahogy közvetlen közelről nézett bele. Fölsimított a férfi borostáján, egészen a tarkójáig csúsztatta a tenyerét, végigcirógatta a tetoválást a nyakán.

– Ez, egy nagyon jó ajánlat – súgta lehunyva a szemét. – Elfogadom. – Összeért az ajkuk, és simogatva csúszott egymáshoz a nyelvük.