FELBORULT MAGÁNY - 2 - Reggel

Hajnal volt, a viharos szél még tépte a fákat, és szakadt az eső. Az éjjeli időjárástól, csak egy fokkal volt elviselhetőbb, már nem szórta az ég a villámjait. Greget semmi nem állíthatta meg, hogy szokásos kilométerét le ne fussa. Különben is, kíváncsi volt Ashlyn kocsijára, hogy milyen állapotban van, és hol. Elég korai órát választott, hogy ne kelljen találkoznia hívatlan vendégével. Menet közben öltözködött, ahogy mindig is. Megszokta magányában, hogy úgy flangál a lakásban, ahogy neki tetszik.  A konyha felé tartva pólóját a vállára dobta, felhúzta csípőjére a nadrágját, gombolta. Egyenesen a hűtőhöz ment, belehajolt, összefogott egy szelet sajtot és felvágottat, a szájába gyűrte. Ahogy bújt a pólójába, közben bekészítette a kávéfőzőt, bekapcsolta. Derekát a konyhapultnak támasztotta, és felhúzta a zokniját is. Újra nyitotta a hűtőt, még egy gyors falatért. Elindult megnézni, mennyire mosta ki a zuhogó eső a szőnyegeket. Egy fintorral konstatálta, hogy tovább hagyja őket ázni az esőn. Lábával lökte be az ajtót, közben hajolt a túrabakancsáért, amit, néha fél lábon ugrálva, szintén menet közben vett fel. Mire a kávé lefőtt, addigra már a kapucnis felsőjébe is belebújt. Legalább kétadagnyit öntött a teás bögréjébe, mellé a szokásos hidegvizet, amit az évek során kitapasztalt, hogy ne forrázza le magát. Cukor nélkül, tisztán öntötte le a torkán. Billentette a fejét, megfeszítve állát, kiroppantotta nyakcsigolyáit. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, bedugta fülébe a headsetet, telefonján zenét kapcsolt, aztán a zsebébe süllyesztette. Arcát az ég felé emelte, hunyorgott a rá zúduló esőcseppektől. Nagy levegőt véve a fejére húzta a kapucnit. Nem sokat érzékelt a hideg esőből. Vagyis a vizet igen, csak a hőmérsékletét nem.

Azt mondta, az erdei úton, fentebb – emlékezett vissza a nő szavaira. Elindult hát felfelé. Eleinte csak ballagott, ez volt nála a bemelegítés. Aztán tempósabban menetelt, miközben végzett néhány váll, és karkörzést majd futásra váltott. Folyamatosan jártak a gondolatai, ki lehet a fiatal nő, és hová indulhatott egy szál koktélruhában, abban az ítéletidőben. Napok óta szajkózta a rádió, a televízió a viharriasztást. Ő pedig a kellős közepén útnak indult. Fentebb a hegyoldalban, megpillantott két megdőlt fát, amik épp csak tartottak egy alaposan összetört méregzöld BMW-t.

Ez lehet az! – gondolta, és elindult a roncs irányába. Bokrokba, fák törzseibe kapaszkodva haladt fel, néha megcsúszott. Kézfejét itt-ott már megcsikarták az ágak, de nem törődött vele, hiszen nem érezte. Nagy nehezen odaért, s amennyire a körülmények engedték, körbe nézte a kocsit. Alaposan megrongálódott, a látottak alapján, még nagyon is szerencsésnek mondhatta magát a hölgy, a néhány karcolásával. Greg, oldalazva, kapaszkodva engedte magát közelebb a járműhöz. Több lyuk is volt az alaposan összegyűrődött ajtón, motorháztetőn.

Lövések nyoma! – jött a döbbent felismerés. Greg, gyomra görcsbe rándult.

Hát ezért, nem akart senkinek telefonálni!

Beügyeskedte magát a törött szélvédőn, a roncsba. Alighogy elhelyezkedett benne, az nyikorogva megbillent. Megdermedt egy pillanatra. Kb. fél perc várakozás után, kutatni kezdett, a kesztyűtartóban. A hátsó ülés felé fordult, ahol megpillantott egy női táskát, mellette fekete kis bolerót.

Hát ez nem valami sok ruha. – Tenyerét végig húzva pár millisre nyírt haján, lesimította róla a kapucnit. Óvatosan lendült, hogy elérje a holmikat, amitől a kocsi újra megmozdult. Megint várt pár másodpercig, aztán gyors mozdulattal felmarkolta a táskát és a bolerót, majd visszahuppan az ülésbe. A roncsnak, ennyi elég is volt, hogy újra elinduljon a hegyoldalon lefelé. Párszor még érezte, hogy megfordult a kocsi belsejében, aztán újra az esőn találta magát, szabadesésben bucskázva. A szédületes forgás egyszer csak véget ért. Lassan emelte a fejét, pislogott az esőtől és a sártól. Leellenőrizte, a kezében van-e még minden. Ott volt a táska, és a divatos felső, csak kissé megviselődtek zuhanás közben. Körbenézett, merre látja a kocsit, és mennyit zuhanhatott ő maga. Fel akart kelni, de nem hajlott a térde. Hanyatt fordulva ült fel, hogy megnézze mi történt a lábával.

– Francokat – dünnyögte, kézfejével akarta letörölni arcáról a sarat, de csak szétkente. Kitapogatta a kifordult térdét. Gyakorlott mozdulattal rakta helyre, majd óvatosan kezdte hajlítgatni, leellenőrizve elvégzett munkáját. Felállt, körbenézett magán, talál-e még sérülést. Mivel a saját arcát nem láthatta, így az kimaradt a vizsgálódásból. Felmarkolta a táskát a kabátkával, és oldalazva ereszkedett vissza az útig. A roncsot megállította egy fa, mielőtt az útra borult volna. Greg, elsántikált mellette, pislogott felé, közben azon gondolkodott, szóljon-e például egy autómentőnek, hogy elszállítsák. Aztán elvetette ezt a gondolatot. A lövés ütötte nyomok, óvatosságra intették. Ha egy mód van rá, nem kell másnak tudnia, hogy ő egyáltalán valamikor is, látta ezt a kocsit. Furcsán engedelmeskedett a lába, egy idő után zavarni kezdte. Leült az út mellett, húzta volna fel nadrágja szárát, de nem tudta teljesen. Pár másodpercig elgondolkodva nézte a széles csíkban szivárgó vérét.

Tehát, van még egy súlyosabb sérülésem. Fantasztikus. – Ölébe vette a táskát, és kutatni kezdett benne, hátha talál valami hasznosat. Például egy ollót. Egy nő, szokott ilyet magánál hordani. A legkisebb is megfelelt volna most a számára. Bármi, amivel hozzáférhetett volna a sérüléséhez. Talált! Manikűrkészlet… olló! Felhasította a nadrágot, teljesen a térdéig, így szembesülhetett a törött lábszárcsontjával.

– Basszameg! – fújta. Hezitált, hogy ezt is a maga módján intézze-e el, vagy vegye igénybe a szakszolgáltatást, és hívjon egy mentőt. Döntött. Helyre igazította, kézközelben keresett két letört ágat, amit aztán a nő táskájáról leszakított szíjjal, a lábához kötözött. A csontot ugyan helyre rakta, de a vérzés ezzel még nem állt el. Lehunyta a szemét, először mélyen és lassan vette a levegőt. Majd különös ritmusban mintha pumpált volna a mellkasa. Pár percen keresztül vette így a levegőt, aztán újra kinyitotta a szemét, és megnézte a sebet. Már nem vérzett. Greg visszapakolta a táska tartalmát. A nő igazolványát kicsit hosszabban tartotta a kezében. Ashlyn Hawkins névre szólt, és a születési dátuma igazolta a korát is, valóban huszonkét éves volt. Azt is beleejtette a táskába, összehúzta a zipzárját. Felállt, óvatosan próbálta használni többszörösen sérült lábát. Elég jó tempóban tudott haladni, fájdalmat nem érzett. Azt soha. Viszont egyre fáradtabbnak, és gyengébbnek érezte magát.

Otthon, édes otthon! – mondta magában Greg, ahogy végre meglátta a sűrű esőfüggönyön keresztül a házat. Meg kellett támaszkodnia az egyik fa törzsének, hogy maradék erejét is összeszedje az ajtóig. Aztán bizonytalan, de siető léptekkel elindult. Néha megingott, olyan látványt nyújtott, mintha beivott volna. Tekintetét a bejárati ajtónak szegezte.

Még pár lépés! – biztatta magát.

Greg, valósággal bedőlt az ajtón. Kapaszkodott a kilincsbe, s hogy a másik kezével is tudjon, a földre dobta a holmikat. Úgy markolta az ajtó szélét, még az ujjai is belefehéredtek. Erőt próbált meríteni, hogy be is csukja, de érezte az már nem fog sikerülni neki. Szédült. Tudta, ha elengedi támasztékát, akkor elesik. Körbenézett a nappaliban, újabb célpontot tűzve ki maga elé. Homályosan még látta Ashlynt, aki döbbent, ijedt arccal közeledett felé. Arról már csak zavaros emlékei voltak, hogyan is jutott el a kanapéig, de érezte, ahogy a teste belezuhant.

Greg, pislogva próbálta nyitogatni a szemét. Amit először meglátott, az Ashlyn ijedt, aggódó arca volt. A dohányzóasztalon ült, egy rongyot gyűrögetett a kezében, ami már nem volt egészen tiszta.

– Mi történt magával… – kezdte kérdését aggódva, beharapta ajkát, nem tudta, hogy szólítsa a férfit.

– Gregory Corriel – motyogta Greg, megnedvesítette ajkát –, de a Greg is tökéletesen elég.

Ashlyn bólogatott, keze a férfi felé nyúlt, óvatosan, vigyázva simította végig arcán a nedves rongyot. Greg, tekintetével követte, ahogy visszahúzta. Eleven vértől vöröslött.

Tehát valahol az arcomon is megsérültem – konstatálta magában. Valamivel stabilabbnak érezte magát fekve.

– Szóval? – Ashlyn, egy mellé készített nagyobb edényben, kimosta a rongyot. – Hogyan sikerült így összetörnie magát, Greg?

Greg, nem válaszolt azonnal. Túl sok gondolat tódult a fejébe, de a válasz nem volt közte. Nézte a törékeny nő minden mozdulatát, ahogy gondoskodón ápolta őt. Újra végigsimított az arcán.

– Nem túl hideg? – kérdezte Ashlyn, Greg épp csak megrázta a fejét. Igazából, fogalma nem volt a hőmérsékletéről. Nem érezte!

– Elhoztam a táskáját – mondta csendesen Greg, gondolatai egészen máshol jártak. A nő ajkait figyelte, tetszett neki a teltsége, a lágy íve, hogy a két sarka makacs vonalban felszaladt. Nem értette, miért volt rajta annyi festék, amikor így is tökéletesen szép vonásai voltak. Feltűnően méregethette a nő arcát, mert Ashlyn zavartan sütötte le a szemeit.

– Meg… találtam valami – Greg elmosolyodott az emléktől, mikor a nő kijavította őt, amiért kombinénak nevezte a koktélruháját –, kabátka félét.

– Sokat érek vele – húzta félre a száját Ashlyn. – Azért köszönöm.

– Nyugodtan szolgálja ki magát a hűtőből – Greg csak az ujjait mozdította, a konyha irányába. – Átmenetileg nem tudom a házigazda szerepét betölteni. De majd összeszedem magam.

– Azt látom. – Ashlyn a tábori módon ellátott lábsérülés felé pillantott. – Szóval így szerzett gyakorlatot – húzta félre a száját. Greg válasz képen szégyenkezve sütötte le a szemeit, de nem válaszolt.

– Gyakran történik magával ilyesmi? – folytatta a faggatózást Ashlyn.

– És magára gyakran lövöldöznek? – kérdezett vissza Greg, fekete szemének tekintetét a nőébe fúrta. Ashlynt váratlanul érte a férfi nyílt kérdése. Olyannyira, hogy pár másodpercig a levegőt is benn tartotta.

– Nem jellemző – hadarta, beharapta ajkát.

Kínos csend ült közéjük. Greg lassan ülésbe fordult a kanapé szélére, szembe a nővel.

– Tudod, nem vagyok egy James Bond – mondta, közben tekintetét le nem vette a nő vad színű, szép szemeiről. – Szeretném tudni, hogy csak ijesztgetni akarták, vagy kinyírni?

Ashlyn mosolyogva ismét az ajkát harapdálta. Kezében gyűrögette, forgatta a véres rongyot.

– Eldönthetné, hogy tegez vagy magáz. – Greg, szemöldökét zavart csodálkozással emelte meg, a nő megjegyzésére. – Tegeződhetnénk – ajánlotta fel Ashlyn, közben kimosta a rongyot. – Hány éves? – kérdezte, a férfi szemébe nézve. Tudatát elnyelte a szokatlanul sötét szempár, a hosszú, sűrű fekete szempillák, amik néha kicsit kábán pislantottak.

– Harminckettő – válaszolt Greg.

– Akkor – Ashlyn azon kapta magát, egyre mélyebben lélegzett –, nem lehetne az apám.

Greg, erre lassan ingatta a fejét.

– Nem – mondta.

– Akkor, ha ajánlhatom, tegeződjünk – hadarta Ashlyn.

– Rendben – bólintott Greg.

– Csúnyán összetörted magad – állapította meg a nő, aztán újra végigsimította a férfi arcát, lemosva a vért. – Hogy sikerült?

Greg, fejével a vállpántjától megszabadított táska felé bökött.

– Bemásztam a kocsiba a cuccért – nyakát vállai közé húzta –, az meg, egyszer csak megindult.

– Mindent nagyon köszönök – suttogta Ashlyn. – Nincs semmim, amivel viszonozni tudnám – vallotta be.

– Talán mégis.

Ashlyn érdeklődve vonta fel szemöldökét. Arra számított, a férfi majd kér tőle egy gyors numerát, vagy legalábbis valami hasonlót.

– Idehoznád az elsősegély dobozt? – Ashlynt láthatóan megdöbbentették a férfi szavai, bólintott. Felpattant a dohányzóasztalról, és siető léptekkel eleget tett a kérésnek. Aztán, újabb kérés érkezett.

– Hoznál le fentről, tiszta törölközőt? – Ashlyn a lépcső felé vette az irányt. – Meg tiszta vizet – szólt utána Greg. Már a fordulónál járt, mikor egy pillanatra visszanézett. Greg épp bontotta a nadrágját, aztán végignyírta a derekától a sérült lábán a szárát.  Kibujt a sáros kapucnis felsőjéből, és letúrta a másik lábáról is a nadrágot. Minden holmiját a kanapé mellé gyűjtötte egy kupacba. A szürke trikója, és a fekete boxeralsója maradt rajta. Lábszára fölé hajolt, lassan bontogatni kezdte az alkalmi rögzítést.

Ashlyn készségesen asszisztált neki. A törölközőket a férfi lába alá terítette, cserélte a vizet. Leült a kis asztalra, és figyelte, ahogy Greg rutinosan végig tapogatta lábát, megvizsgálva, jól helyre rakott-e minden csontot. Sterilizált tűt bontott, meg nylon cérnát. Ashlyn szemöldöke egy pillanatra felszaladt, mi mindent rejtett még az elsősegélyláda. Greg, egy kisebb műtőfelszerelést szedegetett ki belőle. Tűfogó csipeszt, ollót, fertőtlenítőt. Pedánsan egymás mellé pakolt mindent a fehér törölközőre a lába mellé.

– Te most mit akarsz csinálni? – kérdezte Ashlyn, hangja megremegett, hallhatóan nyelt egy nagyot.

– Összevarrom – dünnyögte Greg, közben gondosan lefertőtlenítette a sebet, és a környékét.

– Az nem fáj? – szívta a fogai közt a levegőt Ashlyn. Olyan fájdalmas fintort vágott, mintha éppen rajta akarná elvégezni a beavatkozást a férfi.

Greg, csak rántott a vállán. Nem tudta mit válaszoljon, magyarázkodni nem akart. Hallgatott, megejtette az első öltést, aztán szakszerűen csomózta. Ashlyn nem is próbálta leplezni döbbenetét, a férfi rutinos mozdulatain. Sűrűn pislogott rá az arcát fürkészve, de a fájdalom legapróbb jelét sem tapasztalta rajta. Greg, teljesen belemerült az öltögetésbe, és csomózásba. Türelmes, nyugodt mozdulatokkal varrta össze a nyílt törés okozta sebet.

– Nem hiszem el, hogy ez egy cseppet sem fáj – hüledezett Ashlyn. – Mi a franc vagy te? Egy terminátor?

Greg szolid mosollyal, pillantott fel a nő csodálkozó szemeibe.

– Miért lövöldöztek rád? – kérdezte, hogy elterelje magáról a figyelmet. Pár másodpercig, csak néztek egymás szemébe. Ashlyn zavartan pislogni kezdett, majd kínosan fészkelődni a kis dohányzó asztalon. Beharapta ajkát, gyűrögette a kezében lévő anyagot. Lesütötte szemét, megköszörülte a torkát.

– Láttam valamit, amit nem kellett volna.

– Mit?

Ashlyn hallgatott. Greg egy mély sóhajjal felfüggesztette tevékenységét.

– Nézd. Tudnom kell, mire kell felkészülnöm – magyarázta. – Számíthatok-e rá, hogy keresni fognak? Pontosabban arra, hogy esetleg el akarnak hallgattatni. Nos?

– Megöltek valakit – mondta ki egyszuszra Ashlyn.

– Pfff – fújta Greg, vágott egy fintort, miközben hangosan engedte ki a levegőt.

Kínos csend lett.

– Tudják ki vagy? Ismered őket, vagy csak véletlenül láttál meg valakit, aki…

– Ismerem – szakította félbe Greget a fiatal nő.

– Akkor tudják, kit keresnek. – A férfi megállapítására, Ashlyn rémült tekintettel, némán bólintott. Greg, pár másodpercig, még nézett a könnybe lábadt szemekbe, aztán meghatározhatatlan érzésekkel az arcán visszafordult a sebe fölé, és folytatta a összevarrását.

Ashlyn összeszorítva telt ajkait, büszkén szegte fel az állát.

– Van egy hitelkártyám – hadarta, hangja is remegett az elnyelt könnyektől. – Nem akarlak veszélybe sodorni. Mindent nagyon köszönök… – fogaival alsó ajkát harapdálta, látszott, csak ezekben a percekben gondolja ki éppen, hogyan is tovább. – Megkérhetnélek egy valamire? – kérdezte, mire Greg, épp csak felpillantott rá. A férfi éjsötét szemei elbizonytalanították. Hallhatóan nagyot nyelt mielőtt belekezdett.

– Mint mondtam, van egy hitelkártyám… vennél nekem ruhát… bármilyet… és itt sem vagyok – szaggatottan vette a levegőt, hogy visszatartsa kitörni készülő sírását –, eltűnők.

Greg befejezte sebén az utolsó öltést is. Turkált, keresgélt a ládában, előhúzott egy A5-ös lap méretű tapaszt. Leragasztotta, miután még egyszer átfújta fertőtlenítő spray-vel. Megmozgatta bokáját, térdét. Miközben felállt, felmarkolta a ruháját a padlóról, összefogta a törölközővel az előbb használt eszközöket is.

– Felejtsd el a hitelkártyát – motyogta. Ashlyn szemöldöke felszaladt, tekintetével követte a férfit, ahogy elkezdett pakolászni. A fölsőjét, a véres törölközőkkel a szennyesbe, a használt tűt a kukába dobta, majd utána gyűrte a széthasított vérmaszatos nadrágját is. Visszavitte az alsó szekrénybe az elsősegély ládát. A szárítóról levett egy tréning nadrágot, menet közben vette fel. Eleinte fel sem tűnt neki, hogy Ashlyn döbbenten figyelte minden lépését. Mikor Greg sokadjára pillantott felé, és elkapta a csodálkozástól kikerekedett szemeket, zavart tekintettel lelassultak a mozdulatai.

– Ha használod a hitelkártyád, megtalálhatnak – hadarta a férfi. Felegyenesedett, csípőjére igazította a nadrágját.

– Nem fáj? – kérdezte hitetlenkedve Ashlyn. Greg járásán már nyoma nem volt, az előbbi állapotának.

– Nem igazán – hadarta. – Szinte nem is érzem – Greg, zavart fél mosollyal rántott a vállán. Nem hazudott. Tényleg nem érezte. Lehajtotta fejét, elindult a hűtő felé.

– Reggeliztél már? – kérdezte, újra terelve magáról a figyelmet.

– Nem – rázta a fejét Ashlyn.

Greg nyitotta a háztartási gép ajtaját, és sorolni kezdte a kínálatot.

– Van felvágott, sajt – válla felett visszanézett a nőre –, és tojás. Mit kérsz? Francia pirítós jó lesz?

Ashlyn bólogatott, tekintetével továbbra is makacsul követte Greget. Egy arcizma sem rándult a férfinek a fájdalomtól. Ashlyn lassan felállt, elindult felé.

– A szemöldököd felett, nem ártana leragasztani. – Ashlyn a saját arcán mutatta, hol van a seb, amit nem is olyan rég, még törölgetett a vértől.

Greg lassan húzta végig szemöldökén a kézfejét. Vörös csíkot hagyott a bőrén.

– Elfelejtettem – motyogta. Lehajolt, újra elővette a ládát, kikotort belőle egy sebtapaszt. Zavartan pislogva emelte fel a nőre a tekintetét, aki már előtte állt. Ashlyn óvatosan itatta fel a vért, a férfi arcáról.

– Segítek – nézett fel rá -, jó? Megengeded? – A sebtapaszért nyúlt, Greg kelletlenül bólintott, kiengedte ujjai közül. Ashlynak, nyújtózkodnia kellett, pedig lábujjhegyre állt. Épp, sikerült leragasztania, megbillent. Greg ösztönösen kapott utána, megragadta a nő csípőjét. Ahogy Ashlyn leengedte a sarkát, a férfi kezei felcsúsztak a derekára, kicsit fentebb húzva az amúgy is fél combig érő, pamut inget.

Mindketten egyszerre hadartak el egy rövid „Bocs!”-ot.

Ashlyn, hátrébb lépett a férfitől, hangosan engedte ki a levegőt.

– Addig én elpakolok – mondta, kezét a nappali felé lendítette.

Greg mélyet sóhajtott, aprókat bólogatva a hűtő felé fordult. Pár percig némaságban tették a dolgukat. Ashlyn a nappaliban serénykedett, Greg a konyhában. Sűrűn pislogtak lopva egymás felé, néha el-elkaptak egy-egy pillantást.

A kínos csendet Greg törte meg, amikor már egymással szemben ültek a reggelijüket fogyasztva.

– Azt mondtad nincs semmid – szájához emelte a bögrét, bele ivott a forró teába –, most meg azt mondod, van hitelkártyád.

– Nem az enyém – feszengett Ashlyn. – Kaptam valakitől.

– Ha kaptad valakitől…

– Nem az én nevemen van – szakította félbe a férfit.

– Jaaa. – Greg félrehúzta a száját, Ashlyn szégyenkezve lehajtotta a fejét. Kezeit az ölébe ejtette, különböző formákba fűzögette össze az ujjait. Szeme újra könnytől csillogott. Látszott rajta, mondana valamit, csak nem tudja, hogyan kezdjen bele.

– Ne haragudj – hadarta Greg. – Semmi olyanra nem gondoltam, hogy... abból élnél…

– Pedig igen – suttogta Ashlyn.

Kínos csend lett. Greg a tányérjának szegezte tekintetét.

– Nem rám tartozik – mondta szomorú, hangsúllyal, aztán a nőre emelte tekintetét. Greg, keserűséget érzett. Egy prosti. Az igazságtól elnehezült a légzése. Nem tudta elképzelni a lányról, hogy a testéből él, még akkor sem, ha ő maga vallotta be.

  Ashlyn láthatta a szemében a ki nem mondott kérdését, mert mesélni kezdett.

– Hazafelé tartottam a suliból – suttogta, közben az ujjait tördelte. – Megállt mellettem az a kocsi. Azt se tudom hányan szálltak ki belőle. Nem sokáig voltam észen… – Nem bírta megállítani a könnyeit, amiket az emlékek hoztak elő. – Tizenhat voltam…

– Azé a hitelkártya, aki futtatott?

– Nem – rázta a fejét Ashlyn. – Egy törzsvendégemé. – Kézfejével a könnyeit törölgette, amik egyre sűrűbben folytak végig az arcán. – Vagyis csak volt. Őt, ölték meg! – szakadt fel belőle a sírással együtt. Zokogva borult az asztalra. Remegtek a vállai, arcát a karjába fúrta.

Greg felpattant az asztaltól, egy lépéssel már ott guggolt Ashlyn mellett. Keze megindult ugyan, hogy vigasztalón megsimogatja a nő fejét, de elbizonytalanodott, és visszahúzta. Szívbemarkoló volt, ahogy az apró termetű, törékeny fiatal lány zokogott. Greg végül döntött. Megfogta a nő vállait, maga felé fordította. Ashlyn szinte magatehetetlenül csúszott át az asztalról a férfi vállára, arcát a nyakába fúrta.

– Hé! Kislány. – Greg mély hangja duruzsolt a fülébe. – Kitalálunk valamit. Hallod?

Greg, perceken át tartotta így a karjában a lányt, hagyta, hogy jól kisírja magát. Úgy simogatta, mint egy apa a gyermekét.

– Akkor pláne nem szabad használnod azt a hitelkártyát kislány. Nem csak a rossz fiúk, de a rendőrség is keresni fog. Bár te tudod, mi és hogy történt, de rád is varrhatják a gyilkosságot. Azt mondtad a törzsvendéged volt. – Greg gyengéden tolta el magától, a szipogó lányt. – Kislány! Hol a kártya? Meg kell szabadulnod tőle.

– Akkor miből lesz ruhám? – kérdezte remegő hangon Ashlyn. – Semmim… még egy nyomorék ruhám sincs! Életem se! – törtek fel belőle kétségbeesetten a szavak, újra zokogásba fogott. Greg magához ölelte.

– Sírd ki magad – biztatta, biztonságot nyújtón szorítva magához. – Megoldjuk kislány. Megoldjuk.

Mint egy gyerek az apjához, úgy bújt Ashlyn a férfihez. Apró termete, elveszett Greg hatalmas karjaiban, ahogy belekuporodott az ölelésébe.