MÁSIK ÉLET - 8

Eathan sokáig tétovázott, hogy kimenjen-e a konyhába vagy sem. Idegen volt számára minden, szoknia kellett ezt az új környezetet is. Igaz este már volt kinn teát készíteni, de most kissé stresszelt tőle, hogy elkezdje a hétköznapokat egy tulajdonképpen vadidegen családban. Igaz, hogy Jasont már többnyire ismerte, de ez most más volt, mint amikor csak bejárt hozzá a kórházba. Ez Jason otthona volt. Olyan, mintha összeköltözött volna valakivel. Ami tulajdonképpen, bizonyos értelemben igaz is volt. Újra előjöttek a zavaró érzések. Kavarodtak a régi identitásával. A fiait sem tudta kitörölni, állandóan azon járt az esze, hogy mit csinálhatnak, gondolnak-e rá? Pláne azok után, hogy történt az az incidens a Facebook-on.

Basszús! Ez tökre olyan, mintha pár hónap ismeretség után összecuccoltam volna egy hapsival. Jason Kilgore élettársa lettem. Legalábbis majdnem – zakatoltak a gondolatok a fejében. Eszébe jutott a netes játék, és hogy milyen jól érezte magát, hogy közben sokszor elfeledkezett a benne uralkodó identitás zavarról és kétségekről.

Talán mégsem volt jó ötlet dumálni azzal a Page-vel. Nem tudom minek érzem magam! – Fájdalmas fintort vágva ledobta magáról a takarót,  s az éjjel a tolószéken hagyott ruháiért nyúlt.

Majd beleszokom! Hát persze! Lassan majd hozzászokom! Klasszul alkalmazkodom? Pf! Egy fenét! Most érezhetnéd azt amit én, Kathy Guerra! Ugyan most mi lenne erről az egészről a véleményed? – morgolódott magában miközben  felügyeskedte a tréningalsót is.

Átemelte a testét a székbe.

A mozdulat visszarántotta a jelenbe, szinte automatikusan összekapcsolódott új identitásával. Ismét ráérzett a testre, amibe került, ahogy használta az izmait, s tapasztalhatta megváltozott fizikai erejét is. Egy mély sóhajjal mintha teljesen átszellemült volna.

Én, én vagyok! Tracy Barham meghalt. Én pedig újra születtem ebben a testben. Igaz rögtön felnőttként és így kimaradt a fejlődési szakaszom, hogy hozzászokjam, de én egy jól alkalmazkodó lélek vagyok. Megoldom! – kezdte kántálni magában már sokadjára a gondolatokat, amibe mindig kapaszkodott, amióta a gyógytornásszal erről beszélgetett. Aztán makacs hallgatással, dühösen nézett maga elé a semmibe.

– A büdös francba! – sziszegte a fogai között, amire azonnal Jason megjegyzése jutott az eszébe:

„– Pedig nagyon is hasonlítotok! Sokszor még most sem tudom eldönteni, hogy igaz ez a Tracy mese, vagy csak szívatsz, mert nagyon olyan stílusban beszélsz, mint ő.”

– Megérdemeltem – morogta az orra alatt. – Én hajtogattam folyton, hát megkaptam! Szóval húzzak bele! – Vett egy mély, hangos levegőt és megindult a székkel.

A konyhában senki nem volt, amiért azonnal hálát is mormolt a Mindenhatónak, csak úgy magában. Majd nekifogott teát készíteni, aztán megismerkedett az automata kávéfőzővel is. Dolgozott már hasonlóval mikor pultos volt egy gyorsétkezdében, tehát nem volt teljesen ismeretlen a számára. Bátortalanul nyitotta a hűtőt, hiszen egyáltalán nem érezte otthon magát. Tekintetét tanácstalanul vezette végig a benne sorakozó élelmiszereken. Megszokta, hogy anyjával mindig megbeszélték mit főznek ebédre, így tudta, miből készíthet bármi mást. Mint ahogy az is beléivódott, hogy ne nézelődjön sokáig a hűtőben, mert az anyja mindig rászólt: „Ne hagyd már annyi ideig nyitva a hűtőt! És jól nyomd be az ajtaját, amikor becsukod!”

– Már felkeltél? – zökkentette ki gondolataiból Clara hangja.

– Igen – Eathan zavartan csukta be a hűtő ajtaját, mintha legalább lopáson kapták volna. – Jó reggelt – hadarta.

– Mit ennél?

– Nem tudom – vont tanácstalanul vállat a férfi. – Mit akarsz ebédre csinálni?

Clara lepetten vonta fel a szemöldökét.

– Még nem tudom. Miért kérded? Mit szeretnél ebédre? – kérdezett vissza készségesen az anya.

Az új testbe költözött léleknek szembesülnie kellett azzal, hogy itt teljesen mások a szokások, a napi életritmus, mint ahonnan tragikus körülmények miatt távozni kényszerült. Sőt! Más az ő státusza is. Sokáig csak hallgatott, magában igyekezett higgadni, eszébe jutottak Kathy dicsérő szavai:

„Maga egy erős, kitartó és jól alkalmazkodó, remek problémamegoldó képességgel megáldott lélek!”

Én egy erős, kitartó, jól alkalmazkodó, remek problémamegoldó képességgel megáldott lélek vagyok – ismételte el magában mint egy mantraként.

Szokatlan volt neki, hogy kiszolgálják, eléje teszik a reggelit. Kényelmetlenül érezte magát ebben a helyzetben.

– Köszönöm szépen! – motyogta szelíd tekintettel,  s egy halvány mosolyt küldött az idősödő asszony felé.

Clara zavart meghatottsággal nézett fiára.

„Eathan teljesen más lett. Ne keresd benne a baleset előtti énjét.” – jutottak eszébe idősebbik fia szavai.

Hangos zajokkal kísérve megérkezett Jason is a konyhába. Homlokon csókolta anyját ahogy elhaladt mellette, aztán leült Eathannel szemben az asztalhoz.

– Hogy aludtál?

Eathan rántott a vállán, nem igazán tudta, hogyan jellemezze első éjszakáját új otthonában.

– Csukott szemmel – mondta végül.

Jason félmosollyal ingatta meg a fejét a válaszra. Ahogy a két testvér tekintete találkozott, változatos érzelmeket és gondolatokat tükröztek.

Eathan felhúzta testét a székből a korláthoz. Remegett az izom a karjában ahogy tartotta magát egy darabig, majd úgy döntött visszaül. Szinte belehuppant a mozgását segítő eszközbe. A tehetetlen düh és a makacs akarat csapott össze benne, amit igyekezett palástolni egy hangos sóhajjal.

– Menni fog! – biztatta Kathy. – Nem kötelező azonnal elindulnod. Addig gyakorlod a felállást ameddig csak akarod. Nagyon sokáig feküdtél, nem használtad az izmaidat. Ráadásul gipszben is volt a lábad, merevségbe kényszerítve. Napról napra jobban fog menni, majd meglásd! – A gyógytornász odasétált a tolókocsihoz, leguggolt a makacsul hallgató férfi elé. – Rá fogsz érezni, hogyan irányítsd a testedet, az izmaidat.

– Minden fejben dől el – motyogta az orra alatt Eathan. – Megszületünk, aztán megtanulunk járni. Ha úgy vesszük, újra megszülettem, és most megtanulok járni. Mint a babák. Újrakezdem az életem. Csak kicsit másképp. Én azonnal felnőttként kezdem.

– Ez az! – kapta az újabb elismerést a nőtől. – Jól fogod fel! És ahogy látom elég makacs is vagy hozzá és kitartó. Menni fog!

– Naná, hogy menni fog! – morogta Eathan, s lendületesen újra a korlátért nyúlt. – Csak nekem már nincsenek erre éveim.

Kathy azonnal felpattant előle, utat engedve neki a következő próbálkozáshoz.

Most hosszabb ideig tartotta magát, s fejben már rákészült, hogy megpróbál egyensúlyozni a lábán és odébb csúsztatja a kezét, de meginogott és visszacsuklott ülésbe.

– A francba! – szívta a fogai között, majd időt sem hagyva magának, lendült.

Nem adta  fel, makacsul újra és újra próbálkozott. Kathy pedig sok-sok gondolattal a fejében figyelte páciense kitartó küzdelmét.

Nincs is semmilyen nőies kisugárzása. Még a mozdulatai sem. Akkor végül is mitől nő egy nő és mitől férfi egy férfi? A lélek és a fizikai megjelenés együttese? – elmélkedett magában a gyógytornász.

– Te sportoltál valamit? – kérdezte Kathy miközben a férfi mozdulatait figyelte.

– Mármint kire gondolsz? – Eathan megállt a mozdulatban. Már lényegesen stabilabban tartotta magát.

– Úgy értem az előző testedben.

Eathan rövid gondolkodás után vállat vont.

– Hát annyira tuti nem, mint ahogy ez ki van gyúrva – biccentett halvány mosollyal az arcán. – Az éjjel feltérképeztem a konyhát, ahogy teát csináltam és találtam egy rakat BioTech-es cuccot. Szóval én Tracyként nem jártam edzőterembe, de otthon azért tornáztam.

– Milyen mozgást végeztél?

– Ó én ennyire nem tudom őket kategorizálni – szabadkozott félszeg mosollyal Eathan. – Úgy tornáztam, ahogy éppen jól esett. Csináltam pár mozdulatsort dinamikus jógákból. Volt fit labdám, azon is kínlódtam néha. Letöltöttem a fegyencedzést is a netről – sorolta, s elnevette magát. – Szóval bármit, amit úgy éreztem jólesik, élvezem és hasznos nekem.

– Ez igen! – bólintott elismeréssel Kathy.

– Zumbázni is imádtam. Abban meg benne volt minden. Jól átmozgatott. – Eathan arcára újra halvány mosolyt csalt az emlékezés.

– És mivel foglalkoztál? Mit dolgoztál? – érdeklődött tovább Kathy. Egyre jobban kíváncsivá tette őt a más testbe költözött lélek. Szeretett volna átfogóbb képet kapni róla, jobban megismerni, így érdekelte az előző élete.

– Mindennel – Eathan óvatosan vont vállat. – Dolgoztam raktárban, boltban, diszpécserként, még hirdetési felületek értékesítésével is foglalkoztam egy kis ideig.

– Milyen boltban?

– Bútorboltban! Egy kisvállalkozónál – vágta rá büszkén, kicsit átszellemült arccal Eathan. – Azt imádtam! Nagyon sokoldalú munka volt! Összerakni a bútorokat, szépen elrendezni őket, volt, hogy apró javításokat is csináltam.

– Wao! Ez nem éppen nőies munka.

Eathan szomorkás fénnyel a szemében kapta félre a tekintetét.

– Hát én nem is voltam annyira nőies, mint például a nővérem.

– Volt egy nővéred is?

– Igen – mondta Eathan, hangjában kicsengő szomorúsággal.

– Gondolom hiányzik.

A férfi sután bólintott, majd lassan visszaengedte magát a székbe a korlát végéhez érve. Láthatóan már tudatosan használta az izmait, nem csak úgy belehuppant a kerekes járművébe.

– Igen – fújta egy hangos sóhajjal Eathan. – Bár sokszor úgy éreztem én jobban ragaszkodom hozzá, mint ő hozzám – mondta szomorúan, miközben eszébe jutott hányszor is érezte úgy - annak ellenére, hogy sokszor volt segítőkész vele a nővére -, hogy mesterkélt, mintha nem szívből tenné, hanem egyfajta kötelességtudatból.

Feszült csend vette birtokba pár percig a szobát, amit az új testbe került lélek tört meg.

– Jason elvitt a síromhoz.

– A sírodhoz?

– Vagyis ahová Tracy Barhamat temették. Ott is összefutottunk vele.

– A sírnál? Mit szólt, hogy ott voltál?

– Végül is nem egészen a sírnál. Mi már éppen jöttünk el, ő pedig oda tartott. Szóval nem besszéltünk, csak valamivel távolabbról elmentünk egymás mellett – magyarázta a torkát köszörülgetve Eathan.

Kathy viszont kiszúrta a zavarát.

– Gondolom alaposan felkavart az egész. A sír, meg hogy láttad a nővéred…

– Fura volt – morogta az orra alatt Eathan. – Nem is tudom miért, azt hittem lebukok.

– Lebuksz?

– Hogy felismer!

Kathy lassan ülésbe ereszkedett a talajra a férfi elé, hogy a szemébe tudjon nézni, mivel Eathan folyamatosan lehorgasztotta a fejét, mintha olyat követett volna el, amiért szégyellnie kéne magát.

– Bárki rád néz, senki nem fogja benned Tracy Barhamat látni. Ez egy másik test.

– Kiszúrt. Figyelt.

– Látta, hogy a sírnál voltatok?

– Igen.

– Akkor azért figyelhetett benneteket, mert nem ismert titeket. Olyanokat látott a húga sírjánál, akikről nem tudta, hogy kicsodák.

Újra csend ült a két ember közé.

– Jó kis tapasztalatszerzés ez. Megérdemlem. Tulajdonképpen én nyafogtam – motyogta maga elé a férfi.

– Te nyafogtál? Hogy érted, hogy nyafogtál?

– Hát… – Eathan zavartan pislogva kerülte a nő tekintetét, mint egy kamasz állandóan a vállát vonogatta. – Többször is hangoztattam, ha legközelebb megszületek és nem fiú leszek, visszabújok anyámba. – Fel sem nézett, ahogy kimondta Tracyként elhangzott szavait.

– Ou! – Kathy gyorsan visszafogta első reakcióra szélesedő mosolyát.

– Tudom, most azt gondolod, nesze neki jól megkapta. Megérdemelte – morogta az orra alatt Eathan. – Igazad van. Teljesen jogos. Nekem is többször megfordult már a fejemben, hogy megérdemeltem.

– Akkor, ha jól sejtem, nem igazán voltál szerencsés a férfiakkal.

– Mindig végig zongoráztam magamban, hogy mit rontottam el? Talán csak rossz emberismerő voltam. Nem tudom.

– Csalódtál?

– Mondhatni – Eathan egy fájdalmas fintorral fordította el a fejét. Kínos volt számára a beszélgetés. Mikor magában sokadjára gondolta át az életét, akkor is belezavarodott a saját kérdéseibe, és a lehetséges válaszokba. Most sem tudta, hogyan fejezhetné ki magát, hogy ne értse félre a segítőkész fiatal nő. Akaratlanul megjelentek tehetetlen dühében a szemében a könnyek. Haragudott magára, a kialakult helyzetre.

– És miért szerettél volna férfi lenni?

– Nem vagyok leszbikus! – tiltakozott azonnal Eathan, Kathyre emelve a tekintetét, aztán rádöbbent, hogy kicsit furán hangzott a szájából ez a kijelentés úgy, hogy gyakorlatilag jelenleg férfi volt. – Vagyis nem voltam az – próbálta magát kijavítani.

– Nem is mondtam ilyet – ingatta a fejét Kathy. – Én csak annyit kérdeztem miért szerettél volna férfi lenni, ha csalódtál bennük? Miért akartál olyan lenni, mint akikben csalódtál?

– Azt hiszem pont azért, hogy majd én megmutatnám, hogyan kéne viselkedni. Meg voltak helyzetek amikor jól jött volna, ha egy férfi fizikai erejével rendelkezem.

– Hát akkor most minden adott.

– Kössz! – morogta Eathan egy fintorral. – Most hozzam helyre valaki más által elbaszott életét? Nem az én döntéseimből került ez a test ebbe a helyzetbe! – fakadt ki az elkeseredett lélek. – Én biztos nem mentem volna ittasan a forgalommal szembe!

– Nem tudod a miértjeit. Nem tudhatod mi sodorta a szakadék szélére – mondta csendesen Kathy. – Te soha nem voltál padlón?

Eathan szíve összeszorult. Eszébe jutott, hogy ő hányszor sírt a fürdőszobában kuporogva.

– De – fújta szinte csak a levegővel, suttogva.

– És akkor te mit csináltál?

Eathan beharapva ajkát, elfordította a fejét, pár másodpercig csak dühösen nézett a semmibe.

– Ott sírtam és akkor, ahol és amikor senki nem látta.

– Vagyis magadba fojtottad – sóhajtotta Kathy. Leguggolt Eathan elé, s megfogta a férfi zavartan matató kezeit. A sötét szemekben nem csak makacs dühöt látott, de mérhetetlen fájdalmat is.

– Azt hiszem azért történt mindez, mert neked még dolgod van itt. Sorsfeladatod van. És szerintem nem az, hogy neked kéne kijavítanod amit az előző lélek elszúrt ebben a testben. Inkább kaptál egy lehetőséget, egy esélyt, hogy megmutasd, ebben a helyzetben te mit tennél. Szóval pláne nem kell úgy viselkedned, ahogy azt ennek a testnek az előző lakója tette. Légy önmagad! Ne Tracy Barham! Ne Eathan Kilgore! Hanem Te!

– Olyan könnyűnek és magától értetődőnek tűnik, amikor téged hallgatlak – sóhajtotta Eathan, arcán megjelent egy halvány mosoly.

– No akkor, ácsi! – Kathy egy határozott és gyakorlott mozdulattal segítette ki a férfit a székből a korláthoz. Eathan izmai megfeszültek, dolgoztak. A nőnek így nem sokat kellett emelnie az izmos, ám egylőre még kicsit bizonytalan tartású testen.

– Remek! Akkor most, jár a baba jár! – biztatta mosolyogva Kathy a betegét.

Eathan minden erejét és igyekezetét összeszedte, hogy a lábait ha sután is de egymás elé pakolja, miközben remegő izmokkal de makacsul tartotta magát.

– Szóval szerettél zumbázni? – Kathy karnyújtásnyira hátrált a férfi előtt, hogy biztosítsa őt.

– Aha.

– Akkor szeretsz táncolni is?

– Szerettem – biccentett Eathan.

– Miért beszélsz múlt időben? Már nem szeretsz?

– De. Végül is, igen. De így?!

– Hogy, így?!

– Nem ugyanaz a test!

– Na és? A tánc csupán annyi, hogy hallod a zenét, és ahogy érzed, az ütemére mozogsz.

– Egyelőre lépni se tudok – morogta Eathan lezárva a számára kínossá váló beszélgetés fonalát.

– De megint tudsz majd!

– Hát, remélem!

– Biztos vagyok benne! És akkor táncolni is fogsz! – feszegette tovább a témát széles vigyorral Kathy. – Én szeretnék majd veled egyet táncolni!

– Te nem vagy normális! – nevette el magát Eathan, amitől kissé kiment az erő az izmaiból, megingott. – Ne nevettess, mert elesek!

– Komolyan mondtam! – erősködött Kathy, mint egy kislány, aki éppen egy kinézett játékot próbál kierőszakolni.

– Mindenáron égetni akarod magad velem?

– Én nem így gondolom.

– Fogadunk?

– Mibe?

– Nem tudom – rántott a vállán Eathan. – Ezt csak úgy mondtam.

– Akkor fogadjunk! Mibe is? Mindjárt kitalálom, no várj csak! – hadarta Kathy kedves erőszakossággal.

– Ááá! Mondom ne nevettess! – Eathan megállt.

Jason akkor lépett be a helyiségbe, amikor az öccsét Kathy derékon kapta, csökkentve és irányítva az esést, hogy Eathan a székbe huppanjon vissza és ne a földre érkezzen. A testvér azt látta, hogy a két ember a legnagyobb megértésben, nevetgélve beszélget. Eathan viselkedése természetesnek és lazának tűnt.

Jasonban több érzelem csapott össze.

Ez az én öcsém! Egy csajozós macho! Egy frászt volt ő Tracy Barham. Hogy ismerte valahonnan, az tuti. Ki tudja hány nőismerőse van még akikről én nem tudok?! Dörzsöltebb mint gondoltam! De ki fogom ugrasztani a nyulat a bokorból kisöcsém! Meg fogom tudni, hogy mire megy ki ez a játék!

Hazafelé a kocsiban Jason sűrűn pislogott oldalra a testvérére. Még mindig azok a gondolatok kavarogtak a fejében, és azt a képet látta, ahogy Kathyvel pár találkozás után milyen közvetlenül viselkedtek.

– Bír téged! – törte meg a köztük lévő csendet.

– Jajj ne már! – nyögte fájdalmas fintorral Eathan. – Ne gyere már megint ezzel!

– Tiltakozhatsz – rántott a vállán Jason –, attól még látom amit látok. Ő a férfit látja benned! Azért kíváncsi lennék ő hogyan reagálná le azt a verziót amit én tudok.

Eathan sokáig gondolkodott, hogy bevallja-e, hogy a nő is tud az előző életéről. Aztán egy hirtelen elhatározással döntött.

– Tudja – mondta kurtán, szinte csak az orra alatt motyogva.

– Tudja? – Jason elkerekedett szemekkel nézett öccsére. – Wao! Ez lett a csajozós dumád is?

– Tessék? – Eathan homloka dühös ráncba szaladt, ahogy még a hangját is megemelte.

– Azért most már bevallhatnád, hogy pontosan mire is emlékszel és mire nem. Meg honnan ez a Tracy Barham? Mikor és hol ismerkedtetek meg? – ömlöttek a szavak Jasonból, amik újra a hitetlenségéről tanúskodtak.

Eathanben eleinte csak gyűlt a düh, ahogy a férfit hallgatta. Másodpercek alatt egy világ omlott össze benne. Eddig azt hitte, hogy Jason valóban hisz neki.

Akkor miért volt ez a sok együttműködés, a duma, hogy próbálja felfogni meg megérteni?! – forrongott magában.

– Én voltam Tracy Barham! – engedte ki a hangját az elkeseredett, csalódott lélek. – Azt hittem világos voltam és a bizonyítékok magukért beszéltek! Egy képmutató spekuláns vagy! Igaza volt Loisnak! Egy szar alak vagy! – Eathan már ordított.

– Én vagyok szar alak? – Jason is megemelte a hangját. – Te veszélyeztettél másokat! Normális gondolkodású ember nem megy koki részegen a forgalommal szembe! Kihoztalak abból a rohadt kórházból! A pszichiátriára vittek volna! Anyát is gyötröd ezzel a „nem emlékszem semmire” dumával!

– A te ötleted volt! Én megmondhatom az igazat is!

– Csak nyugodtan öcsikém! Ha zárt osztályra akarsz kerülni, csak nyugodtan!

Hangos veszekedésüket Eathan telefonjának csengőhangja zavarta meg. A kijelzőn Jennie képe volt. A két férfi hirtelen elhallgatott, ahogy mindkettőjük tekintete a telefonra szegeződött.

Eathan tétovázott fogadni a hívást. Aztán eszébe jutottak Kathy szavai:

„…kaptál egy lehetőséget, egy esélyt, hogy megmutasd, ebben a helyzetben te mit tennél. Szóval pláne nem kell úgy viselkedned, ahogy azt ennek a testnek az előző lakója tette. Légy önmagad! Ne Tracy Barham! Ne Eathan Kilgore! Hanem Te!”

– Igen, tessék? – szólt bele a legnagyobb természetességgel a telefonba.

– Szia, Eathan!

– Szia, Jennie!

– Nem is tudom, hol kezdjem. – A nő hangja halk volt, érződött, hogy zavarban van.

– Az elején.

– Vállalnád Mistyt egy kis időre?

– Kis időre?

– Csak pár óráról lenne szó! – szabadkozott hadarva Jennie.

– Persze! – vágta rá azonnal lelkesen Eathan. – Most megyünk éppen haza Jasonnal a tornáról. Mikor hoznád?

– Akkor kocsiba ülünk mi is.

– Rendben!

– Biztos, hogy nem gond?

– Dehogy!

– Nem lesz belőle semmi baj?

– Ugyan Jennie, mi lenne? Örülök neki!

– Köszönöm, Eathan!

– Nincs mit!

Alig köszöntek el, Jason érdeklődve pislogott felé.

– Mit akart?

– Elvállalnám-e Mistyt pár órára.

– És te fogsz rá vigyázni? – Jason hangjából élesen hasított a lekicsinylő hitetlenkedés.

– Miért ne?

– Majd szaladgál a lakásban – morogta a testvér. – És te majd hogy mégy utána az emeletre?

– Majd nem megy az emelete.

– Na erre kíváncsi leszek! – Rövid hallgatás után Jason folytatta az okvetetlenkedését: – Anyának éppen elég körülötted ugrálnia, nem gondolod?

– Senkinek nem kell körülöttem ugrálnia! Azt hiszem egyedül is tudok tisztálkodni és enni is! Nem vagyok magatehetetlen!

– Most, hogy nem fekszel mint egy darab fa, kinyílt a csipád!

– Most, hogy már nem fekszem mint egy darab fa, úgy látom te sem vagy már úgy beszarva, hogy csak legalább engem ne veszíts el!

A két férfi vitája újra hangos veszekedésbe torkollott, aztán ismét hirtelen síri csend lett. Még akkor sem szóltak egymáshoz, amikor hazaértek. Claranak nem volt ismeretlen az a dacos sértett hallgatás amivel két fia bevonult a lakásba, s két ellentétes irányba mentek. Ő ezt úgy könyvelte el magában, hogy talán még sem hozott változást a testvérek viszonyába a baleset. Lassan minden ott folytatódik, ahol hónapokkal ezelőtt abbamaradt. A baleset, az hogy hajszálon múlt, hogy el kelljen temetnie egyik fiát, benne viszont elindított egy változást. Addig minden döntését megkritizálta fiatalabbik fiának, most viszont igyekezett hímestojás módjára bánni a gondolataival. Sok ideje nem volt töprengenie min is kapott ismét így össze a két fia, mert csengettek. Lassú léptekkel ment ajtót nyitni, ha tehette a lakásban nem használta a botját. Erős akaratú, makacs nő volt.

– Ó! – szakadt fel belőle önkéntelenül a meglepetés, ahogy Jennievel és a kis Mistyvel találta magát szembe. Amióta a fiatalasszony elköltözött a kislánnyal, azóta Eathan ment a gyerekért, és többnyire inkább házon kívüli programokra vitte a kislányt.

– Sziasztok! – köszöntötte aztán halvány mosollyal menyét és unokáját az asszony. – Gyertek be! Gondolom Eathanhez jöttetek. – Kintebb tárva az ajtót még odébb is lépett, de Jennie a küszöbön kívül maradt, csak Mistyt terelte bentebb.

– Szia, Clara! Nem, én sietek – hadarta Jennie. – Eathannel beszéltem telefonon és azt mondta nem gond, ha pár órára itt maradna Misty.

Clara hirtelen nem tudta hogyan reagáljon a váratlan gyermekmegőrzésre. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, Eathan a hangokra előjött a szobájából.

– Sziasztok!

– Apu! – Misty kikerülve mamáját szinte repült az apjához. A férfi a karjába kapta a kislányt és az ölébe fordította, aztán tovább lökte a széket az ajtó irányába.

– Semmi gond, anya! Jennievel megbeszéltük. – Az egykori házaspár tekintete egy pillanatra találkozott, de aztán Misty máris követelte apja figyelmét. A kis táskáját kinyitotta a férfi előtt, hogy megmutassa miket is hozott magával.

– Rendben – biccentett zavart mosollyal Clara.

Jennienek igen beszédes szemei voltak, s mivel a férfitestbe költözött lélek eddig nőként élte az életét, úgy olvasott belőle, mint egy nyitott könyvből.

Még mindig szereti! – állapította meg magában, s szíve összeszorult.

Egy apát még tudok helyettesíteni, de egy férjet nem – gondolatai szomorú fénnyel sütöttek a szeméből, ahogy Jenniet nézte.

Annyira sajnálom! Hidd el! – mondta magában, s fel sem tűnt neki, hogy e közben jobban magához ölelte a csacsogó kislányt.

– Igyekszem sietni – Jennie szinte csak suttogta a szavakat, fejbólintással némán formálta a szót: „Viszlát!”, ahogy fordult.

– Ne siess! – szólt utána szinte csak ösztönösen Eathan, mint annak idején Tracyként Adam után, amikor a kamasz elment motorozni. – Inkább lassabban, de érj haza! – tette hozzá, majd rá is döbbent, hogy most ez az ő szájából egészen másképpen hangzott.

A két nő kicsit csodálkozó tekintettel nézett rá szinte egyszerre. Nyilván ilyen bölcselkedő és aggódó kijelentés soha nem hagyta el Eathan Kilgore száját.

– Holtig tanul az ember, nem? – biccentett, s zavartan kapta el a tekintetét.