MÁSIK ÉLET - 7

Szóval a test kapja a nevet, a lélek vagyok én – ismételte magában sokadjára, hol a plafont bámulta, hol a sötétségbe bámult a panorámás ablakon át.

Viselkedjem úgy, ahogy én viselkednék, és ne úgy ahogy elvárják, ahogy azt ennek a testnek az előző tulajdonosa tette, vagy tenné – elevenítette fel gyógytornásza bölcs tanácsát.

Majd beletanulok? Hát köszönöm a bizalmadat, Kathy Guerra! – Egy mély hangos sóhajjal tíz újjal túrta át haját, de - ahogyan azt előző életében megszokta -, ezt a mozdulatot nem tudta már úgy befejezni mint eddig, amikor szorosabbra fogta hosszú haját.

Már nem volt hosszú haja.

Már nagyon más volt.

– Pfú basszús! – fújta félhangosan. Magához vette az ágy melletti kis asztalról a tükröt, sokáig szemezett új identitásával.

– Eathan Kilgore. Szóval Eathan Kilgore-nak hívnak eztán, de attól még én, én vagyok! Eathan leszek innentől, de nagyon is önmagam! Azt teszek amit én jónak látok és úgy viselkedek, ahogy én akarok! – motyogta, szinte csak magában a szavakat, de egyre hangosabban, mire aztán határozottan zárta le: – No harca fel, az új életemben! Valami az súgja, ez sem lesz sokkal könnyebb mint ami derékba tört.

Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy az alapinformációknak mennyire hiányában van.

Mikor született ez az Eathan Kilgore? – gondolatait tett követte és elügyeskedte magát a kórlapjához, amin megkereste a férfi születési dátumát. A levegő is megakadt benne, amikor megtalálta. A hónap és a nap egyezett az övével!

– Úh! – szakadt fel belőle döbbenten.

Véletlen, vagy ez az ami összeköt ezzel a testtel? Ez miatt történhetett az, ami? Mondhatnám, hogy ugyanazon a napon születtünk és ugyanazon a napon haltunk meg, de a születésnél az év nem stimmel – morfondírozott magában

Egy másik jármű… Eddig egy Opelban ültem, most meg egy BMW-ben utazom – gondolatai mosolyt csaltak az arcára.

Eddig Tracy Barham szerepét játszottam, most pedig Eathan Kilgore-t. Lehet, hogy a léleknek nincs neme, csupán attól függ, hogy milyen testben van, de hogy ne legyen neve, az így olyan személytelen – agyalt tovább – Azt hiszem elfogadni a helyzetet és beleépülni is könnyebb lenne. Egy lélek… egyetlen név… egy név, ami tükrözi a jellemem, akár az indiánoknál.

Eljött az a nap is, amikor elhagyhatta a kórházat.

Kathy - mint egy baráthoz -, úgy ugrott be hozzá, hogy sok sikert és kitartást kívánjon a megváltozott, további életéhez.

– Újabb falak, meg nehézségek – motyogta az orra alatt Eathan. Elgondolkodva nézett maga elé, az ágy szélén ücsörögve, miközben már felöltözve várta Jasont, hogy  érte jöjjön.

– Ne így fogd fel, Eathan! – Kathy gyengéden taszította vállon a férfit. – Kihívás! Újabb kihívások! És tudom, hogy te remekül helyt fogsz állni. Jól alkalmazkodsz!

– Annyira hálás vagyok, hogy megismertelek! Pont a megfelelő pillanatban sodort az utamba az élet!

Kathy, széles vigyorral az arcán, ült le Eathan mellé az ágyra.

– Tudod, semmi nem történik ok nélkül! Mindenki valamilyen céllal lép az életünkbe.

– Ha te nem jössz, a belém vetett hiteddel, meg a bizalmaddal, már nem is tudom mi lett volna velem. Biztos én is kiborultam volna. Sokat jelentettek a beszélgetéseink!

– Nekem is! És ne beszélj múlt időben, mert még nincs vége a tornaóráinknak, csupán a kórházból engedtek haza – emlékeztette tettetett fenyegető hangsúllyal a fiatal nő.

Jason pont akkor nyitott rájuk, amikor a két ember barátian ölelte meg egymást. A férfi arcára egy pillanatra kiült a döbbenet, majd kissé zavartan köszörülgette a torkát. Eathan volt a legnagyobb zavarban. Úgy engedte a nőt, mintha valamin rajtakapták volna. Kathy viszont elég határozottan és a legnagyobb természetességgel reagálta le a helyzetet.

– Meglásd majd, otthon ugrásszerűen fogsz erősödni és gyógyulni – mondta a gyógytornász lendületesen, s biztatva veregette meg betege vállát. – És ne feledd! Attól, hogy otthonról jössz, nem fogadok el kifogásokat a késésre! – Kathy végigmérte a szótlanul ácsorgó Jasont, hiszen utóbbi megjegyzését inkább neki szánta, mivel pontosan tudta, hogy a testvér fogja majd Eathant eljuttatni a torna színhelyére.

Jason nem reagált a célozgatásra. Csak állt és már azon morfondírozott, hogy ugyan ők ketten mit csinálhattak a kórteremben, amit ő megzavart.

Eathan zavart félszeg mosollyal csak bólogatott, sután intett köszönésképpen a nő után. Jason tekintetével még követte Kathyt, aztán ahogy becsukta utána az ajtót, azonnal felszakadt belőle a kérdés:

– Ti így összemelegedtetek?

Eathan vágott egy nagyon kifejező arcot, ami legfőképpen azt ordította Jason felé:

Idióta! – Persze szavak nélkül, csak úgy magában.

A rosszalló és szúrós tekintet szinte a fivér legbelsőjéig hatolt.

– Jól van na! – legyintett zavart vigyorral az arcán Jason. – Nem úgy értettem – mentegetőzött, de nem szakadt el a témától. – Rád van kattanva!

– Hát persze! – morogta az orra alatt Eathan.

– Hidd el, én ezt jobban látom! – erősködött Jason, miközben segédkezett mindent összepakolni egy nagy táskába. – Te csak most lettél férfi, én meg annak születtem. Jobban fogom és értelmezem a nők által küldött jeleket – magyarázta a tapasztalt testvér.

– Jobban értelmezed? Mármint félre! Én meg nőként éltem eddig, úgyhogy hidd el, én aztán tuti tudom egy nő, hogyan küld jeleket. Ti hajlamosak vagytok sok mindent félreérteni!

– Sűrűbben kéne tükörbe nézned, hogy tudatosuljon benned, hogy férfi testben vagy angyalom! Egy nő soha a büdös életben nem fog úgy rád nézni, mint a barátnőjére.

– Nem vitatkozom – fújta csendes lemondással Eathan, miközben átügyeskedte magát a tolószékbe.

– Mert nem tudsz! – húzta ki magát diadalmasan Jason.

– Mert nem akarok! – javította ki nyomatékosan, egy arrogáns hangnemmel Eathan a magabiztos testvért. Nem akart érvelni, mert csak az az egy ütőkártya volt a kezében, ha elárulja Jasonnak: Kathy nagyon is tudja, hogyan került ő ebbe a testbe és, hogy nőként élt eddig. Ezt pedig a legkevésbé sem állt szándékában.

Sokáig némán ült az autóban is, s csak a forgalmat, aztán meg a futó tájat nézte.

– Tetszel neki – kezdte újra a témát feszegetni Jason, mire Eathan a homlokát ráncolva ingatta a fejét.

– Ne kezd már megint! – mordult fel.

– Megígérted, hogy nem csinálsz buzit a tesómból – emlékeztette őt a fivér, mire Eathan türelmetlen indulattal válaszolt.

– Az öcséd meghalt, Jason!

– Nem az öcsémet temették el, hanem téged! – emelte fel a hangját dühösen Jason. – Ezt jól vésd az eszedbe!

– Te meg  azt vésd jól az eszedbe, hogy ez csak egy test! – Eathan kitartotta maga elé a kezeit, megmozgatta az ujjait. – Szart se érne, ha nem lennék benne, ÉN! Érted? ÉN! Csupa nagybetűvel! – Öklével a mellkasát döngette, ahogy határozottan és hangosan érvelt. – Nélkülem nem mozogna! Nem lenne benne élet! Az öcséd ment át a másvilágra, nem én!

Egyre hangosodó vitájukat, hirtelen feszült csend követte.

– Megígértem, hogy alkalmazkodni fogok hozzá – motyogta lecsendesedve Eathan.

Jason a torkát köszörülgette, egyszerre kínozta a fájdalom és a tehetetlen, tanácstalan düh.

– Fogalmam nincs, hogy mi is vagy most. Nő? Férfi? Nem tudom, hogyan kezeljelek – vallotta be elrekedt hangon a testvér.

– Hidd el, ezzel én is így vagyok. Rengeteg kérdés van bennem. De igyekszem. Igyekszem nem megzakkanni a helyzettől. Igyekszem beilleszkedni úgy, hogy közben a legkevesebb felfordulást okozzak. – Eathan lehorgasztott fejjel szinte csak mormogta maga elé a szavait. – Bocs. Nem akartam így beszélni a testvéredről. Ne haragudj.

Jason nem válaszolt, csak sűrűn pislogva igyekezett dühös, gyászoló könnyeit visszatartani.

Mérföldeken át újra közéjük ült a feszült némaság.

– Én sem akartalak megbántani – törte meg a csendet Jason. – Ez a lélek meg test dolog nekem bonyolult. Azt tudom, hogy én, én vagyok, hogy férfi vagyok meg ilyenek. Tényleg sajnálom! Bele sem tudom képzelni magam a helyzetedbe. Zavaros lehet. Ha bármiben tudok segíteni, szólj nyugodtan. Bár fogalmam nincs, hogy miben is tudnék. – Jason tanácstalanul húzta nyakát vállai közé.

– Elvinnél a síromhoz? – Eathan lehorgasztott fejjel, halkan tette fel a kérdését. Szinte csak suttogott. Nem akart felnézni sem. Szeme fátyolos volt, hangja remegett. Minden fájdalma hirtelen rászakadt, ahogy újabb feszültséget engedett ki magából.

– A sírodhoz? – Jason pár másodpercig együttérzőn nézte a mellette láthatóan kissé magába roskadt férfit. – Persze! – mondta ki végül.

– Köszönöm.

Eathan kimondhatatlanul zavarban volt, ahogy Jason végigvezette a lakáson, amit elméletileg már ismernie kellett volna. Az anya a könnyeivel küzdve figyelte, ahogy fia újra ismerkedik a szülői házzal. Nehéz volt az asszonynak elfogadnia, hogy gyermeke fejéből minden törlődött, hogy nem emlékszik semmire, nincsenek emlékei a családról, róla…

A házat igyekeztek úgy átrendezni, hogy Eathan egyedül is boldogulni tudjon benne. Az eddig emeleten lévő szobáját teljesen átpakolták a földszintre.

– Anya ragaszkodott hozzá, hogy minden ugyanúgy legyen, ahogyan fent volt – kommentálta az elrendezést Jason. – De ha valamit másképpen szeretnél, akkor természetesen átpakolom – ajánlotta készségesen a testvér.

– Köszi – sóhajtott Eathan, miközben sokadjára járatta körbe a tekintetét a szobán. – A motort még ki  tudom magyarázni, de én gitározni sem tudok – morogta az orra alatt, ahogy a falon lévő hangszerrel szemezett.

– Ő sem igazán – rántott a vállán Jason. – Nem rég vette, használtan. A netről tanulgatta. Vagyis valami alkalmazás segítségével vagy hogy. Elég megtévesztően, jól le is tudott játszani pár számot.

– Értem – sóhajtott megkönnyebbülten Eathan. Nem volt számára ismeretlen az említett alkalmazás. Adam is mutatott neki egy hasonlót, mikor a kamasz fiú a fejébe vette, hogy megtanul gitározni.

– Anyának már mondtam, hogy ebéd után elmegyünk pár helyre, emlékeket feleleveníteni – mondta Jason. – Ezt tudtam csak hirtelen kitalálni, hogy ne keljen magyarázkodni.

– Köszi. Rendes tőled.

– Biztos, hogy akarod?

Eathan pár másodperces hezitálás után apró bólogatással felelt csak.

– Rendben – fújta Jason. – Bármi van csak kiabálj. Itt leszek valahol a lakásban.

– Oksam – bólintott Eathan. Még mindig a szoba közepéről csak szemmel ismerkedett új otthonával, szobájával.

Ahogy magára maradt, elfogta a sírás. Felgyorsult légzéssel igyekezett visszatartani a könnyeit, pislogva tekingetett mindenfelé, idegesen harapdálta alsó ajkát.

Hiába telt el sok-sok hét, nem lett könnyebb elfogadnia a változást. Úgy érezte magát, mint amikor első nap otthagyták az óvódában. Haragudott az egész világra, és makacs tehetetlen dühvel, haza akart menni. Legszívesebben úgy ordított volna, mint egy újszülött, amikor elhagyja az anyja biztonságot nyújtó méhét. Hirtelen mellbe vágta ez az érzés.

Talán pont ezért sírnak a babák is amikor megszületnek. Új, idegen, ismeretlen nekik minden és vissza akarnak menni, oda, ahol az előző életüket befejezték.

A gondolat valamelyest adott neki egy kapaszkodót, erőt, ehhez a különös újrakezdéshez. Hirtelen nem tudott magával mit kezdeni.

Mi a francokat csináljak? – tette fel magának a kérdést, s tekintetét elfoglaltság után kutatva vezette már sokadjára végig a szobán. Valamivel le akarta kötni a figyelmét, mert úgy érezte a sok-sok agyalástól és elmélkedéstől megzakkan.

Úgy döntött felfedezi a konyhát. Csinál magának egy teát, vagy egy cappuccinot.

Clara is a konyhában foglalatoskodott. Eathan egy pillanatra megállította a tolókocsit az ajtónál. Az anya fáradt, halvány mosollyal fogadta a fiát.

– Ennél valamit? – kérdezte azonnal, mire a férfi megrázta a fejét.

– Nem, köszönöm. Csak…

– Ismerkedsz – mondta csendesen Clara. – Semmi baj. Jason elmondta mire számítsak. – Az asszony a konyhaszekrény felé fordult, teásdobozt vett ki, aztán vizet tett a tűzhelyre. Előkészítette a bögrét, a cukrot, s mindeközben Eathan érdeklődve követte Clara minden mozdulatát, mit honnan vesz elő.

– Teát csinálsz?

– Igen.

– Kérhetnék én is?

Clarat láthatóan meglepte fia kérése. Csodálkozó tekintettel nézte egy darabig Eathant, majd lelkesen bólintott, s elővett egy másik bögrét is.

– Ebbe jó lesz?

– Persze – rántott a vállán Eathan, aztán ráérősen közelebb gurult a székkel az asztalhoz.

– A kórházban megszerettették veled a teát? – érdeklődött puhatolózva az asszony egy zavart mosollyal, amiből Eathan azonnal rájött, hogy a teázás az eltávozott léleknek nem igen volt a szokása.

– Lehet – válaszolt csendesen, kerülve Clara fürkésző pillantását. – A gyömbéres tea nagyon finom – szaladt ki a száján, amit azonnal meg is bánt.

– Ó! Gyömbéres teával kényeztettek a kórházban?

– Kathy hozott nekem egyszer – hazudta Eathan, hogy korrigálja elszólását.

– Kathy?

– Kathy Guerra a gyógytornászom – hadarta a férfi kínos mosollyal.

– Témánál vagyunk! – harsant fel Jason a konyhába lépve. – A csinos doktornő?

– Témánál? – Clara érdeklődve vonta fel a szemöldökét.

– Nem egészen doktornő – javította ki Jasont Eathan az orra alatt morogva.

– Csinos?

– És Eathan bejön neki! – folytatta a testvér, amit Eathan láthatóan nagyon nem díjazott.

– Nem az esetem – próbálta egy rövid barátságtalan mondattal lezárni a beszélgetést a férfibe szorult lélek.

Clara az elkészült forró teát fia felé nyújtotta.

– Ez igaz nem gyömbéres, de remélem azért ízleni fog. Hársfa tea.

– Az  is finom! – Eathan lelkesen nyúlt a bögréért, hiszen Tracyként imádta a gyógyteákat. Sokszor szárított maga is otthon bodzát, mentát, hársfát.

Látva Clara kérdő tekintetét, lesütötte a szemét és úgy próbálta kijavítani magát.

– Biztos ez is finom – hadarta.

– Eathan nem szeretett teázni – világosította fel Jason, testvére szokásáról Eathan testében lakó új lelket, ahogy a temető felé autóztak.

– Szar ügy, mert én szeretem a teát – fújta Eathan.

Jason rosszalló pillantással mérte végig a mellette ülő férfit.

– Bocs, de nem fogok lemondani dolgokról amiket szeretek, azért mert a testvéred éppen nem kedvelte. Sőt! Nem fogok olyan szokásokat sem felvenni amik nekem nem jönnek be. Például nem érdekel milyen macho volt a kisöcséd, én tuti nem fogok úgy viselkedni, mint aki reptében a legyet is megdugná! – fakadt ki magából Eathan testében ragadt lélek.

Jason arcán megjelent egy fölényes vigyor, ahogy oldalra pislantott rá.

– Pedig nagyon is hasonlítotok! Sokszor még most sem tudom eldönteni, hogy igaz ez a Tracy mese, vagy csak szívatsz, mert nagyon olyan stílusban beszélsz mint ő.

– Alkalmazkodok hozzá, és az új környezethez amennyire csak tudok, de képtelen vagyok kifordulni önmagamból. Ne haragudj de nem tudok folyamatosan színészkedni.

– Oké, semmi baj! Nyugi! – csitította a magából kikelő lelket Jason. – Megértem, hogy idegesebb vagy, nyugtalan. Talán mégiscsak várni kellett volna még ezzel a látogatással.

– Nem – ingatta a fejét Eathan. Lecsendesedve szedte össze a gondolatait, miközben az ujjait figyelte, ahogy céltalanul matatott velük.

– Alig vártam, hogy kint legyek a kórházból. Már rég szeretném – vallotta be csendesen.

– Úgy érzed ettől könnyebb lesz elfogadnod?

– Nem tudom – rántott a vállán Eathan. – Még mindig úgy érzem, ez egy rossz álom és várom, hogy felébredjek.

– Ezt az érzést nagyon is ismerem – fújta együttérzőn Jason.

A temető elé érve az idősebb testvér kisegítette a tolókocsiba öccse testét. Tekintetük sűrűn találkozott. Jason bizonytalanságot, félelmet látott Eathan szemében.

– Még mindig visszafordulhatunk – ajánlotta, mire a mozgáskorlátozott férfi megrázta a fejét.

– Akarom – mondta határozottan, s meglódította a tolókocsit a temető bejárata felé.

A gondnok készségesen mutatta meg, hogy hová temették Tracy Barhamat.

Jason hosszú percekig némán állt Eathan mögött. Sokadjára olvasta el a másik nevet a síron, aztán újra és újra körbepillantott. Nem sokan voltak a temetőben. Távolabb egy idősebb néni kapált körbe egy sírt, az ellenkező irányban egy középkorú házaspár a virágokat locsolta.

– A férjed volt? – kérdezte aztán halkan.

– Nem. Az apám – dünnyögte Eathan, miközben kavargó érzelmekkel bámult egykori nevére, és az alatta lévő számokra.

Jason mélyre szívta a levegőt, fogalma nem volt mit is mondhatna. Várakozón újra körbepillantott. Rálátott a parkolóra, ahol épp megállt egy fehér Opel. Magas, szőke nő szállt ki a kocsiból, hosszú haja laza kontyban volt. Jason leragadt a csinos hölgy látványánál, ahogy az a csomagtartóból egy csokor virágot vett elő, aztán határozott léptekkel elindult a bejárat felé. Jasonnak egy idő után feltűnt, hogy a nő sűrűn néz feléjük, egyre feltűnőbben figyelte Eathant.

– Hát! Barátkozz meg vele, hogy tetszel a nőknek – morogta az orra alatt Jason.

– Fejezd már be! – horkant fel Eathan, dühös pillantást küldve a testvér felé.

– Tolószék ide vagy oda, de az a szőke szépség igencsak feltűnően bámul téged – Jason épp csak biccentett a fejével abba az irányba, ahonnét a nevezett személy már feléjük közeledett. – Erre jön! Te! Ez most tényleg ide jön?!

Eathan kényszeredetten nézett hátra a válla felett.

– Basszús! – sziszegte a fogai között, majd lehajtotta a fejét, mintha csak attól kellett volna tartania, hogy a nővére, Bethany felismeri őt.

– Mi van?

– Ez Bethany! A nővérem! – hadarta visszafojtott hangon Eathan. – Totál lebukás!

– Te tiszta hülye vagy! Hogy a bánatba ismerne fel?

– Menjünk! – Eathan szinte parancsolta, miközben sietve tette le az egy szál fekete rózsát a kereszt tövébe, amit azért hozott, mert ez volt a kedvenc virága.

– Ha most elrohansz, az sokkal feltűnőbb!

– Nem tudok neki mit mondani!

– Ki mondta, hogy beszélni kell vele?

– Mert ismerem! – erősködött Eathan. – Ha arra megyünk le fog szólítani!

Jason készségesen segített  kilavírozni a tolókocsit a kikövezett sétálóútra, így valamelyest elkerülték, hogy közvetlenül Bethany mellett haladjanak el.

Jason tökéletesen alakította a közömböst, elfoglalta magát azzal, hogy tolta öccsét. Eathan lehorgasztott fejjel nézte maga előtt a szürke köveket. Érezte, hogy Bethany őket figyeli.

– Minket néz, igaz? – kérdezte suttogva Eathan.

– Biztos! De nem fogok oda nézni – motyogta az orra alatt Jason, s megveregette öccse vállát, hogy a mozdulattal a gyanúját is eloszlassa a nőben, hogy talán róla beszélnek.

Már majdnem a kapunál jártak, amikor Eathan úgy gondolta, Bethany már biztos nem figyeli őket, és megkockáztatta, hogy visszanézzen.

Tévedett.

Az egykori nővére őt nézte, és ez szinte a csontjáig hatolt ilyen távolságból is.

Bethany értetlenül állt Tracy sírjánál, szíve felgyorsult, ahogy tekintete az egy szál fekete rózsára siklott, majd a két távozó férfi felé fordult. Látta, hogy a tolókocsis visszanézett rá. Egyértelmű volt számára, hogy a sírnál voltak.

Tracy sírjánál!

Nem tudta nem észrevenni a rózsát, amiről tudta, hogy húga kedvenc virága volt. Tracy sokszor emlegette neki, hogy a fekete rózsa tetszik neki a legjobban. S most itt volt egy számára ismeretlen férfi, aki pont egy ilyen virágot hozott a sírjára.

Ki volt ez? Miért nem ismerem? Miért nem beszélt róla Tracy nekem soha? – tódult a rengeteg kérdés a nő fejébe, miközben tekintetét le sem vette a férfiről, aki éppen beügyeskedte magát a kocsiba.

Eathan a plafont bámulta. Nem tudott elaludni. Nyugtalanította a temetői találkozás.

Ekkora szívást?! – sóhajtozott, forgolódott. Bár tudta, hogy Jasonnak igaza volt, és nem ismerhette fel őt a nővére, de akkor is foglalkoztatta, hogy most ugyan Bethany mit gondolhat? Nagy volt a kísértés, hogy bejelentkezzen egykori Facebook profiljába, de tudta, hogy talán a fiai, bizonyára ott sasolhatják, hogy ugyan be van-e valaki jelentkezve mint a múltkor, amikor lebukott.

Nem kockáztatott.

A semmittevés, az egyedüllét akaratlanul beindította nála az agyalást. Már-már őrjítő volt számára a sok-sok kavargó gondolat, legszívesebben tehetetlen dühében felordított volna.

Felült az ágyon, sóhajtozva nézelődött a sötét szobában. A kórházat lassan megszokta, az lett neki a történtek után egy biztos pont, s most új környezetbe került. Megint idegen volt minden a számára. Átügyeskedte magát a tolószékbe, aztán csak úgy szórakozottan billegtette magát vele előre-hátra.

Hát, rendben! Most ez vagyok – erősítette magában újra a tényt, hogy megváltozott a külseje, a neme, az identitása. Igaz, hogy más arc nézett vissza rá a tükörből, de legbelül nem érezte magát másnak. Kathy szavai, tanácsai erősítették a kitartását, a lelkét, hogy nem kell máskép viselkednie. Legyen önmaga! Nem kell szerepet játszania, nem kell felvennie és követnie az egykori Eathan viselkedését.

Nem agyalni, csak élni! Élni úgy, ahogy én szeretnék! Annyit okvetetlenkedtem, hogy bezzeg, ha férfi lennék, meg ha újra születnék… Hát tessék! Nesze nekem! Megkaptam! Ha annyit okoskodtam, akkor tessék, itt van, bizonyítsak! Jogos! Lecke? Büntetés? Tökmindegy! Végtére is, megérdemeltem – lezárva a gondolatait, az íróasztalhoz gurult, és elkezdett rajzolgatni. Kis idő múlva bekapcsolta a laptopot és a YouTube-on zenéket hallgatott. Aztán mint annak idején, képeket nézegetett a neten szörfölve. Boris Valejo, Luis Royo festményeit, fényképeket, amiket úgymond vászonra kívánkozónak talált. Tájképek, állatok, portrék.

Megszomjazott.

Pillanatnyi bizonytalanság után, erőt vett magán és kiment a konyhába. Igyekezett a legkevesebb zajt csapni, nem akart senkit felébreszteni. Alaposan megjegyezte Clara mit honnan vett elő, amikor megérkezésekor teát főzött. Közben azért be-be kukkantott ide-oda a szekrénybe, mit hol talál. Megváltozott élete előtt, volt egy saját bejáratú műanyag bödönkéje ami a teázásaihoz rendszeresített. Hasonlót keresett. Az egyik alsó szekrényt kinyitva, BioTech-es termékek sokasága sorakozott a polcon. Fehérje, táplálékkiegészítők, kisebb-nagyobb kiszerelések.

Wao! – szakadt fel belőle, az eléje táruló látványtól.

Muszkliporok sokasága! Egek! Ezek szerint nagy valószínűséggel edzőterembe is járt. Basszús! – Már-már visszacsukta a szekrényajtót, amikor észrevette a keverőedényt.

Ó! Ezt pont jó lesz nekem! – Arcán halvány mosollyal vette birtokba a 700 ml-es BioTech-es feliratú műanyag edényt. A tetejét és a benne lévő kis rácsot visszatette a polcra. Elégedetten szorongatta a pont a kezébe simuló bödönkét a forró gyümölcsteával és visszavonult új szobája magányába.

A teát kortyolgatva nézelődött tovább a neten, s agyába akaratlanul újra Page fészkelte be magát. Hiányzott neki az egykori cserfes barátnő csacsogása, még ha olykor túl soknak is érezte őt.

Döntött.

Regisztrálva volt egy közösségi oldalon, ahol volt több fajta netes játék is a különböző témákkal megnevezett chatszobák mellett. Szerette azt az oldalt mert egyedi profilt szerkeszthetett magának, és rendszeresen felment amőbázni. Úgy volt vele, a játékkal talán sikerül egy kicsit kikapcsolnia az agyát. Először majdnem bejelentkezett a profiljába, aztán meggondolta magát. Voltak ott régi osztálytársai is és kollégák. A lebukás itt legalább annyira biztos volt számára, mint a Facebook-on.

A felület már ismerős volt számára. A regisztrált játékosok kicsi profilképpel a felhasználó nevük mellett jelentek meg az online játékosok között, míg az alkalmi látogatók egy „Vendég” felírat mellett öt jegyű számsorral. Úgy döntött, vendégként megy fel játszani.

„Vendég 47523”

Ez volt ő, ezt dobta neki a gép, a rendszer. Bár nem hitte, hogy ennyi játékos lenne éppen jelen, de volt már, hogy azon agyalt, miből adódhat össze a számsor. Tekintete végigszaladt az online játékosok névsorán. Sok ismerős sorakozott egymás alatt, így igyekezett olyan felhasználót választani, akit nem ismert. Mivel még dolgozott benne a női identitása és ragaszkodott az elveihez, hogy ő nem vadászik hapsikra, női felhasználót nézett ki játékostársnak.

Lianna.

Nem volt játékban, kihívható ellenfél volt. A neve melletti kis zöld pötty jelezte ezt.

Nem kell se bemutatkoznom, se beszélnem. Itt simán az anonimitás mögé bújhatok. Csak játszok egyet és kész – zakatoltak a gondolatok a fejében, amik a döntés felé lökték őt. Az elhatározást tett követte.

Egy hirtelen mozdulattal ráirányította a kurzort a „Kihívom” ikonra és kattintott.

Mikor megtette, már nem is volt olyan biztos benne, hogy jó ötlet volt. Egész belsője remegett, izgatott várakozással kortyolt a teába. Aztán a képernyőn megjelent a játékfelület, bal oldali sarokban már valamivel nagyobb méretben a profilkép, alatta a felhasználónév, és jöttek alatta a betűk, ahogy Lianna illendően köszöntötte kihívóját:

„Hello!”

Eathan alaposan szemügyre vette a profilképet. Hideg, ezüstszőke, felnyírt bob frizura, hangsúlyosan kifestett türkizkék szemek. Első pillantásra hasonló stílusú volt mint Lois, mégis más kisugárzása volt. Vidám csillogású mosolygós szemei voltak. Pillanatnyi gondolkodás után, Eathan visszaírt:

„Szép estét!”

„Hogyan szólíthatlak?” – lendült bele az ismerkedésbe Lianna.

„Vendég”

„Nekem van kinn nevem, neked nincs” – próbálkozott tovább a nő makacsul.

„Neked sem ez a valódi neved.”

„Honnan veszed? Mi van ha mégis?”

„Nem tudom te hogy vagy vele, de én játszani jöttem fel. Te kezdesz!”

Pár másodpercig szinte érezhető volt a feszültség. Nem jött sem válasz, és a játékfelület is üres maradt. Aztán Lianna „letette” az első piros színű kis pöttyöt.

Az idegen testben ragadt lélek pedig elszégyellte magát.

Nem rajta kéne kitölteni az elkeseredett dühömet. Neki semmi köze ahhoz, ami velem történt. Csupán játszani jöttem fel, lenyugodni, kikapcsolódni, és most mégis bunkózok! Istenem, de hülye vagyok! – korholta magát, miközben bűnbánóan meredt a képernyőre. Nagy levegőt vett és írni kezdett.

„Ne haragudj! Kicsit rossz passzban vagyok. Nem akartalak megbántani!”

„Nem bántottál meg!”

„Bunkó voltam”

„Téged minősít, nem engem!”

Lianna válaszára halvány mosoly jelent meg a férfiarcon.

Megsértődött! – ismerte fel a reakciót.

„Bocsesz!” – pötyögte be, előző életéből megszokott, rá jellemző szavát.

„Legalább azt megtudhatom, hogy melyik nemhez tartozol?” – próbálkozott tovább ismerkedni Lianna.

„Miért fontos az a játékhoz?”

„Nem értem mi ez a fenemód nagy titkolódzás. Az én valódi nevem, Page. Na és mi van ha most megmondtam a nevem? Ki tudja hány Page él még a Földön?!”

Szegény zavarodott lélek, csak pislogott ki a férfitestből, fogalma nem volt mit írjon. Összecsaptak benne az érzelmek.

Most írjam meg neki? Zúdítsam rá? Pár hónapja balesetem volt, meghaltam, de mégsem… nő voltam de már férfi vagyok – zakatoltak a gondolatok a fejében. Megint csak összekuszálódott benne minden. Lélek… test… most hogy is van ez? Ki is ő? Férfi testben van… Mit válaszoljon?

„Mi ez a hallgatás? Most találod ki, hogy mi vagy?” – még a betűkön keresztül is érezte Page szarkazmusát.

„Bonyolult”

„Mi bonyolult azon, hogy férfi vagy, vagy nő? Homokos vagy? Leszbi? Átoperáltattad magad?”

„Nem tökmindegy?” – Eathan a homlokát ráncolva írt, határozottan felbosszantotta Page cinizmusa. Aztán rövid gondolkodás után még hozzátette:

„Egy lélek”

„Hű de titokzatos vagy! Talán ismerjük egymást?”

„Most barkóbázunk, vagy amőbázunk?”

A beszélgetés közepette pedig a kis táblázaton gyűltek a piros és a fekete kis pöttyök.

„Nagyon tudsz terelni!”

„Dehogy tudok terelni! Nem vagyok pásztor!”

A kezdeti feszültség lassan feloldódott s beszélgetésük laza évődő, csipkelődő hangnembe ment át. Észre sem vették úgy repült az idő.

„Nem igazság, hogy állandóan te nyersz! Profi vagy!” – dicsérte őt Page.

„Dehogy! Csak szeretek játszani”

„Jajj, azért legalább lovagiasságból hagyhatnál nyerni úgy, hogy ne vegyem észre”

Eathan mosolya szélesedett. Ez a nő, megmagyarázhatatlanul fel tudta őt vidítani megzuhant állapotából.

„Lovagiasságból? Honnan veszed hogy férfi vagyok?”

„Ordít rólad! A stílusod. Ahogy válaszolsz.”

Elgondolkodott a nő szavain. Eszébe jutott, hogy amikor még a saját profiljával női testében jött fel játszani a felületre, akkor nem egyszer kapta meg, még férfi játékostól is, hogy: „Te tuti férfi vagy! Miért van női profilod?”

Mi a fene miatt jön le ez másoknak? – tűnődött el, majd őrült és merész ötlet jutott az eszébe.

Szóval lehetnék lovagias? – ajka csibészes mosolyra húzódott.

„Bízol bennem?” – írta játékostársának.

„HA HA HA! Hát persze! Miért is kéne? Bízzak benned akiről még azt se tudom, hogy fiú e vagy lány?!” – a betűket sok nevető emoji követte.

Egy mély sóhaj után az idegen testben ragadt lélek újabb döntést hozott.

„Létezésem bonyolult. A földi lét értelmében a nevem Eathan. Semmi rosszat nem akarok. Csak arra kérlek, hogy valahová messzebb pakolgasd a pöttyeidet, engedj kibontakoznom”

„Nyerhetek?”

„Csak amíg nem szólok ne rakd ki az ötöt egymás mellé”

„Rendben”

Aztán némaságban, gyorsban egymás után jelent meg felváltva a két színű kis jel. Page zavart mosollyal figyelte a lassan kirajzolódó szív formát.

„Ezt most miért?”

„Hogy megköszönjem”

„Mit?”

„Kissé magam alatt voltam amikor feljöttem játszani”

„Vettem észre!”

„Volt türelmed hozzám és felvidítottál. Köszönöm!”

Page tagadhatatlanul zavarba jött, nem is válaszolt azonnal.

„Nincs mit! Én is jól éreztem magam!”

„Késő van. Holnap nem kell menned dolgozni?”

„Most lerázol?”

„Csak kérdeztem”

„Tényleg megyek reggel melóba” – ismerte be a nő.

„Ott van négyed egymás mellett. Rakj oda még egyet, és jó éjszakát!” – próbálta rövidre fogni a búcsút Eathan.

Nem történt semmi. Se üzenet nem jött se pötty nem került fel a táblára.

„Hahó! Te jössz a lépésben!”

„Köszönöm a kihívást, a játékot, a beszélgetést és a szívecskét is! Jössz még máskor is?”

Eathan hosszan gondolkodott a válasszon. Megnyugodott a lelke, hogy egy jót beszélgethetett valakivel, de ugyan helyes-e? Hová fog alakulni az élete? Semmit nem tudott biztosra.

„Ott vagy még?” – kérdezte Page.

„Itt”

„Jössz máskor is játszani?”

„Nem tudom”

„Sajnálnám, ha nem”

„Talán”

„Egy határozott igennek, jobban örülnék” – győzködte őt Page.

„Oksam”

„Tényleg csak vendég vagy, esetleg van profilod?

Eathan hosszan gondolkodott a válaszon.

„Most már csak vendég.”

„Most már csak? Volt profilod? Törölted?”

„No, tedd már oda azt a pötyit, és gratulálok! Álmodj szépet, aludj jól!” – sürgette, miközben megint a jellegzetes köszönését használta.

A nő érezhetően csalódott volt, hogy megint nem kapott választ, hogy falakba ütközött.

„Jó éjt!” – írta végül Page, de nem kapkodta el. Sokáig nézte még vegyes, felkorbácsolt érzésekkel a betűket, ahogy lassú mozdulatokkal pötyögte be.

Hiába vezette le a feszültségét, hiába lett egy kicsit jobb kedve, nem tudott mégsem aludni. Az ismeretlen és random kiválasztott játékostárs mély benyomást tett rá, és egyértelműen jobban is érezte magát. Új élete, első saját döntése és eseménye. Mintha megcsillant volna a szabadság egy kis szikrája. Az ÉN ÉN VAGYOK érzése.

Sokáig nézte a plafont és a sötétséget, miután kikapcsolta a laptopot és befeküdt az ágyba. Azon gondolkodott, valóban jó ötlet volt-e így elbeszélgetni bárkivel is. Nem korai új ismeretségeket kötni? Elgondolkodott a nő kérdésein is. Sokra nem tudta, hogy mi lenne az őszinte válasz. Úgysem tudja, hogy ki vagyok. Néha játszani és beszélgetni… abból még semmi rossz nem lehet. Lehet jó barátnők lennénk… aztán eszébe jutottak Jason szavai:

„Sűrűbben kéne tükörbe nézned, hogy tudatosuljon benned, hogy férfi testben vagy angyalom! Egy nő soha a büdös életben nem fog úgy rád nézni, mint a barátnőjére.”