Maximus McGinty a McElhanely klán
testőrségéhez tartozott már évszázadok óta. Apja, Juan McGinty, egy nagyobb
létszámú, erős falka alfája volt, aki hűségesen támogatta a McElhanely klánt,
amíg a területekért folytatott harcok során életét nem vesztette. Arjun
McElhanely vezérkarának egyik oszlopos tagja volt Juan McGinty, s amikor a klán
vezér már csak a porig rombolt és kegyetlenül lemészárolt falkát találta egy
látogatása alkalmával, gondolkodás nélkül vitte magával az akkor pár esztendős,
haldokló gyermeket apja holteste mellől. Maximus szinte csodával határos módon
életben maradt, felerősödött, és Arjun fiaként nevelte fel az ifjú alfát. A
klán vezér idősebbik fia és közte testvéri kötelék alakult ki az évszázadok
alatt. Maximus előléptetésekről mondott le azért, hogy Judah közvetlen közelében
maradhasson s akár életét kockáztatva is védelmezze őt. Arjun pedig biztos volt
abban, hogy a legtökéletesebb és legmegbízhatóbb testőrt tudhatta utódja
mellett. Attól függetlenül, hogy McGinty bármit kérhetett volna Arjun
McElhanelytől, pontosan tudta, hogy a rangsorban, a hierarchiában hol a helye a
klánban. Bármennyire is volt megtisztelt és kiváltságos helyzetben, azért tisztában
volt azzal, hogy a két utóddal nem volt egyenrangú.
A barlang bár hűvös volt és
nyirkos, de a két farkas alakváltónak ez most mit sem számított. Testük nem
csak alaphangon volt forró, fokozta azt a felhevült vágy, ahogy egymásba feledkezve
izzott körülöttük még a levegő is a lángoló érzelmektől. Az élvezet csúcspontján
átbillenve az érintések, simogatások visszafogottabbá váltak, cirógatva
kényeztették egymás testét. A sötétbőrű képzett harcos, izmos karjaival
szorosabban vonta magához a nőt, aki dörgölőzve fordult az ölelésében.
Kávébarna bőrének minden érintését érezte a férfi, ami csak újra felkorbácsolta
pár perccel ezelőtt kielégített férfias vágyát.
– Farkasként már rég a társad
lennék – búgta suttogva az egzotikus szépségű alfa nőstény. Bridget a
határozottan erősödő és befolyásos McCoy klán vezérének lánya volt.
Kapcsolatukat titokban tartották, mert Max nem volt biztos benne, hogy minden
tekintetben megfelelne társaként a nőnek, és megkapnák a szükséges úgymond
áldást a frigyükre.
Belehajolt a nő nyakába, arcát a
selymes bőrhöz dörgölve mélyre szívta a számára oly kedves és izgató illatot.
– Elkísérem Judahot Clear Creek-re.
– McGinty bejelentését egy türelmetlen sóhajjal vette tudomásul a nőstényalfa,
szemrehányó pillantással, tüntetőleg fordította félre a fejét.
– Bridget! Na! – Max a nő arcához
dörgölte az övét. – Tudod te is, hogy ez fontos! Szövetségeket kell kötnünk!
Clear Creek úgymond határterület, veszélyes! Mi van, ha nem jövök vissza, ha…
– Ne mondj ilyet! – vágott a
testőrség parancsnokának a szavába Bridget. – Ezek csak kifogások, Max! – fújta
dühösen a nő.
– Nem akarok özvegyet csinálni
belőled!
– Akkor miért mégy oda? – Bridget
dacosan csúszott ki McGinty öleléséből, és elkezdte összeszedegetni szanaszét
dobált ruháit.
– Ezt te sem kérdezheted komolyan
– ráncolta a homlokát a férfi, ülésbe fordult és ő maga is öltözködni kezdett.
– Hát persze! Judah fontosabb
neked, mint én. Én mondom, Maximus McGinty – Bridget Max felé fordult, mélybarna
tekintetét a férfi hihetetlenül sötét, óceán kék szemének szegezte –, hogy
neked soha nem lesz se családod, de még csak társad sem! – Pillanatnyi szünet
után elérzékenyülve simított végig McGinty borostás arcán. – Mert neked
mindenki más fontosabb, mint a saját boldogságod. Te egy fanatikus védelmező harcos
vagy.
– Szeretlek! – Max fátyolos
szemekkel szinte csak nyögte a vallomását a nő szemébe.
– Tudom – bólintott Bridget – de a
kötelességtudatod mindennél nagyobb. Született, vérbeli katona vagy. Te mindig alárendeled
magad.
McGintynek - mint harcos -,
büszkeséggel kellett volna eltöltenie a lelkét a nő szavainak, de most - mint
férfi -, fájt neki. Olyan volt, mintha nem tartotta volna őt Bridget méltónak
és alkalmasnak arra, hogy a társa legyen. Szégyenkezve sütötte le sötétkék
szemeit.
– Visszajövök Clear Creek-ről és
megkérlek az apádtól – jelentette ki határozottan a férfi.
– Hát persze – sóhajtott fel a nő
és elindult ki a barlangból.
Maximus és Judah a kanyargós
folyosón a McElhanely klán vezérének fogadószobája felé tartottak.
– Szóval, ha visszajöttünk
családot alapítasz? – Judah elismerően lapogatta meg Max hátát, aki zavart,
félszeg mosollyal csak bólogatott a kérdésre. – Helyes! Már ideje volt! Mióta
is bujkáltok? – a McElhanely utód barátja felé kacsintott, Max a vállát
vonogatta.
– Nem is tudom – dünnyögte. – Rég.
– Akkor, mi a baj? – ráncolta a homlokát
Judah – Mégsem tűnsz felhőtlenül boldognak.
– Tudom, hogy Lawrencenek is
tetszik Bridget. – McGinty a torkát köszörülgette. – Az öcséddel nem
versenyezhetem…
– Max! Ez nem verseny! Nem kell a
nőért vérre menően megharcolnod, mint a tigriseknél. Az utolsó szó, a döntés
joga a nőstényé! A hím kiszemeli a párját, az pedig eldönti, hogy igent vagy
nemet mond. Nem vagy biztos Bridget válaszában?
– Nem erről van szó – Max
kelletlenül húzta félre a száját, egy fájdalmas fintort vágva. – Ő, akár most
igent mondana.
– Akkor?
– Nem tudom. – A harcos rántott a
vállán, kelletlenül lendítette a kezeit. – Félek, hogy elveszítem – motyogta.
Judah megveregette a hím alakváltó
széles vállát.
– Mert szereted. Ez természetes. Ha
nem ismernélek, el sem hinném, hogy amilyen rendíthetetlen nagyszerű harcos
vagy, mennyire hadilábon állsz a fehérnéppel.
– Csak eggyel! – Max ajka széles,
zavart vigyorba húzódott.
A nehéz faragott ajtóhoz értek, s Judah
határozott, két koppintással jelezte rájuk várakozó apjának, hogy megérkeztek. Max
még be sem csukta maguk mögött az ajtót, Arjun megadva a tiszteletet fiának és
annak testőrének, felállva a robosztus faragott diófaasztaltól hellyel kínálta
őket. A mozdulatot éppen csak befejezte a klán vezér, testét köhögés kezdte el
rázni, amit elfojtva lassan visszaengedte magát a székbe.
Judah komor arccal figyelte apját,
borostyánbarna szemeit az aggodalom sötétségbe vonta. Még fiatal volt ugyan, de
emlékezett, amikor apját egy csatából haldokolva hozták vissza. Akkor olyan
sebet kapott, amiből nem is remélték, hogy újra talpra fog állni. Arjun viszont
szívós volt, nem egykönnyen adta meg magát a halálnak. Ami erőt adott neki,
hogy akkor feleségét már elvesztette és nem akarta, hogy fiai árván maradjanak.
Azt mondta: „Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy megpihenjek! Utódaim
vannak, akiket fel kell, készítsek az életre! Még nem engedhetem el a kezüket”
Szavának eleget téve, már évszázadok óta tartotta is magát. Bár egyre
gyakrabban kényszerült hosszabb pihenésre, de megfogadta, hogy amíg fiai
családot nem alapítanak, és utódokkal meg nem ajándékozzák őt, nem tudja
nyugodtan végső álomra hajtani a fejét. Biztos akart lenni, hogy a klán és a
népe vezetését megfelelő kezekben tudhatja.
– Azon a vidéken több jelentősebb
farkas falka is él – kezdte Arjun, közben térképet terített a tekintélyes
méretű asztalra. – McNulty klán elég nagy befolyással bír. Próbálj egyességre
jutni Edmond McNultyval. Személyesen nem ismerem, de elég kemény dió hírében
áll. Teljességgel rád bízom hogyan, de lépj vele szövetségre! Clear Creek a határsávban
van! Nem veszíthetjük el! Goingék minden ismeretségüket és a szakmai kiskapukat
kihasználva elkezdték felvásárolni a környező földterületeket. Össze kell
fognunk. Biztos, hogy ugrásra készek a vérszívók egy megsemmisítő csatára,
csupán arra várnak, hogy elveszítsük az erőfölényünket. Ennek még a látszatát
sem szabad keltenünk! A farkasnak a falkában van az ereje, az egységben, az összetartásban!
– És a félvérek? Az őrzők?
Ilyenkor hol vannak? – horkant fel elégedetlenül Judah.
– Nem a hatalmi harcokat
hivatottak eldönteni – sóhajtotta Arjun –, hanem az íratlan szabályokat
betartatni. Ők egy pártatlan, független rendőrség.
– És ez a pártatlan, független
rendőrség hagyna egy véres háborút kitörni a területekért? – érvelt tovább
Judah, amivel magára vonta apja rosszalló pillantását.
– Területekért folyó harcok mindig
is voltak. Vannak, amik az élet és a természet rendjéhez tartoznak. Ilyenbe nem
avatkoznak bele. Értelmetlen mészárlás, felbujtás, vagy agitátorok által kreált
hamis indokok miatt kitört harc, vagy túlzott bosszú – sorolta Arjun –, ilyeneket
hivatottak leleplezni, megakadályozni, és megbüntetni. A vérszívók törvényes
úton felvásárolják a földrészeket, aztán ugyanilyen törvényes úton ráteszik a
kezüket a Menedékházra is. Nincs indokuk az őrzőknek, amiért közbeavatkozhatnának.
Egyelőre csak az erőfölényünk megmutatása állíthatja meg őket.
Pár percig néma csend borult a
dolgozószobára, Arjunt újra elkapta a köhögés. Kendőt szorított az arcához,
hogy takarja orrát és száját, amit aztán azonnal markába gyűrve el is
süllyesztett a zsebébe. Azonban fia szemei előtt így sem tudta eltüntetni a
komoly aggodalomra okot adó vérfoltokat, amik az anyagot itt-ott vörösre
festették. Judah lesütött szemekkel hallgatott, nem esett apjának, hogy kérdőre
vonja állapotáról. Tudta, érezte, hogy hamarosan neki kell majd betöltenie atyja
helyét. Biztos volt benne, hogy pont ezért küldte őt Clear Creekre, mert
különben Arjun McElhanely, maga ment volna egy ilyen fontos, nagy jelentőséggel
bíró tárgyalásra.
Gyerekes makacssággal hitte az
utód, hogy azzal, ha nem alapít családot, késleltetheti apja halálát. Felnőtt,
érett fejjel viszont tudta, hogy ez lehetetlen. Szorította a mellkasát a
fájdalom, a kétség, hogy talán arra kell majd visszajönnie a küldetéséből, hogy
apja már nem él. A bizonytalanság, hogy nem foghatja majd utolsó perceiben
szeretett atyja kezét, marta belülről.
Arjun McElhanelyt hasonló
gondolatok foglalkoztathatták.
– Van még valami, fiam –
köszörülgette a torkát a klán vezér. – Ismered Bridget McCoyt, gondolom, nem
kell őt bemutatnom.
A név hallatán McGinty minden izma
megfeszült, gyomra összeszorult az első feltételezésre, hogy mit is akarhat az
alfanőstény megemlítésével vezére.
Judah mély sóhajtással
hátrafeszítette vállait, egy biztató pillantást küldött Max felé, aztán
bólintott.
– Igen, ismerem.
– Mi a véleményed róla?
– Bizonyára büszke lehet majd az a
hím, akit társául választ – hadarta Judah újra oldalra pillantva Maxra, egy
cinkos szemöldökvonogatással.
– A McCoy falka elég erős,
feltörekvő és jelentős tekintéllyel is bír – kezdte a klán vezér a maga
érdekeit ecsetelve felvezetni mondanivalóját. – Nyugodtan halnék meg, ha ő
lenne a társad – mondta ki végül Arjun.
Egy pillanatra megfagyott a levegő
a helyiségben, s óráknak tűnő kínos másodpercekig feszült hallgatás ült
közéjük. Judah fészkelődve köszörülte meg a torkát.
– Akkor még élned kell, atyám! – Judah
erőltetett jókedvvel vigyorgott apjára, majd futtában Max felé kacsintott. – Bridget
tagadhatatlanul figyelemreméltó jelenség, de nem az esetem. Mindamellett te is
nagyon jól tudod mi a véleményem az érdekházasságokról. Ha egyszer majd valakit
társammá teszek, azt azért fogom, mert szívemből szeretem. Nekem Bridget McCoy
nem jelent semmit.
Arjunnak bár nem tetszett, amit
fiától hallott, de megadva magát Judah válaszának, hangos sóhajjal kísért bólintással
vette tudomásul, majd lehorgasztotta a fejét.
– Rendben – motyogta maga elé. –
Akkor még a nyakatokon maradok! – Mikor újra fiára emelte a tekintetét, ajka
szegletében azért megjelent egy halvány mosoly.
Kilépve a megbeszélésről, a
folyosón percekig kínos némaságban menetelt a két hím farkas alakváltó.
– Nagyon köszönöm! – fújta Max,
megtörve a köztük lévő csendet.
– Nincs mit köszönnöd, Max! –
legyintett Judah. – Ismered az elveimet, nem? Különben meg, ha meg is mozgatna
bennem valamit Bridget, akkor sem csaptam volna le a lehetőségre! Pontosan
tudom, hogy ő, mit jelent neked!
A Clear Creek-i Menedékházban már
tudtak a wyomingi farkasok érkezéséről. Judahot nem csak Maximus McGinty
kísérte, hanem még testőrségéhez tartozott négy másik alakváltó is, akiket maga
Max választott ki az útra.
Braydon Dunkin személyesen fogadta
a delegációt. Tekintélyt parancsoló méretekkel rendelkező alakváltó codiak
medve volt, s az ő irányítása alatt működött a Menedékház. Elég tapasztalata
volt hozzá, hiszen családja erre tette fel az életét. Nem a Clear Creek-i
menedékház volt az egyetlen, ami a Dunkin klán birtokában volt. Az íratlan
törvények, a szabályok, amiket a Menedékház használatára és igénybevételére
évszázadok alatt folyamatosan finomítottak, szent és sérthetetlenné váltak, bármilyen
fajhoz is tartozó létforma maradéktalanul betartotta azokat. A tapasztalt medve
pedig mindent megtett azért, hogy ne csak vendégei lelkiismeretére bízza ezt. Speciális
fából készült az építmény, bevetve és alkalmazva minden kötést, amiben egy
kelta farkas druida segített neki a legjobb tudása szerint, aki viszont
ragaszkodott ahhoz, hogy ez nem kerül nyilvánosságra.
Nem véletlenül kapta a hely a
Menedékház elnevezést. Itt bárki biztonságban érezhette magát. Mivel semleges
területnek számított, így egyetlen erő és karhatalom volt csupán, ami
megengedhette azt, hogy az épületben is intézkedhessen. Azok pedig az őrzők
voltak.
– A szobák már készen vannak az
előzetes foglalás szerint – Braydon határozott kézfogással üdvözölte legelsőnek
Judahot. – Három, kétágyas szoba.
– Köszönjük! – bólintott az ifjú
McElhanely, tekintetét futtában körbevezette az aula kantinjában.
Dunkin a kezét az emeletre vezető
lépcső felé lendítette, mutatva a szobák felé az utat.
– Fogyasztanak most valamit, vagy
a tárgyalóterembe vitessem? – Dunkin kérdése közben, épp elhaladt mellettük az
egyik alkalmazott, gazdagon és mutatósan megpakolt húsos tállal. Az egyik
távolabbi asztal felé tartott az ízletes lakomával. Judah megfeledkezve magáról
a felszolgáló után fordult. Még a szemét is lehunyta, úgy szívta még mélyebbre
az illatot, ami pár másodperces rövidzárlatot idézett elő nála. Nem a fenséges
étket érezte, hanem a nő illatát! Másodpercekig csak zavartan, megbabonázva
bámult utána, bár csak hátulról láthatta a távolodó karcsú termetét, laza
kontyba csavart méz szőke, és aranyszínű tincseit. A megmagyarázhatatlan
kábulatból, amit eddig soha nem érzett, Max zökkentette ki, ahogy torkát
köszörülgetve, könyökével oldalba bökte. Judah zavart pislogással fordult
vissza a termetes medve felé.
– Inkább most – hebegte, s
igyekezett utazásuk eredeti okára összpontosítani. – Addig egyeztetjük
McNultyval a tárgyalás időpontját is.
– Rendben – bólintott Dunkin. – Itt
a kantinban fogyasszák el, vagy a szobáikba kérik?
– Lejövünk ide! – vágta rá Judah,
tekintete akaratlanul újra az éppen már egy másik asztalnál felszolgáló hölgyre
esett.
Max elrejtve halvány mosolyát,
lehajtotta a fejét, majd mintha nézelődne másfelé fordult. Nem akarta ő
kinevetni urát, s egyben legjobb barátját, csak nem bírta mosolygás nélkül
megállni, mert Judahot ilyen zavartnak s egyben lelkesnek még soha nem látta.
Judah McElhanely sorsa ezzel meg
is pecsételődött! A tárgyalás időpontját szándékosan csak másnapra beszélte meg
Edmond McNultyval, hogy alkalmat tudjon teremteni az ismerkedésre a számára oly
magával ragadó fiatal nővel. Türelmesen megvárta a műszakváltást, hogy a
megfelelő időben a megfelelő helyen lehessen, és fel tudja ajánlani lovagiasan
a kíséretét a hölgynek, hazáig. Legnagyobb örömére Avery Falls el is fogadta,
így a hazafelé vezető út kissé hosszúra és kacskaringósra nyúlt, miközben Judahban
sok minden megváltozott.
McNulty valóban kemény diónak
bizonyult. Az első tárgyalások nem is vezettek eredményre, pár nap kihagyással
még többször is asztalhoz ültek egyeztetni az érdekeiket. Judah pedig, ahogy
teltek a napok és minél több időt töltött Clear Creek-en és Avery társaságában,
annál jobban nem kívánkozott haza. Megérett benne egy közös jövő a fiatal és
életvidám Falls lánnyal. Egyre jobban megértette McNultyt s így a nézőpontjuk
is közeledett egymás felé. Pár hét eltelte után, Judah több területen is
döntésre jutott.
– Elgondolkodtál azon, hogy mit
fog szólni az apád? – ingatta hitetlenül a fejét Max, majd az ágyon hanyatt
fekvő Judahot figyelte, ahogy leendő vezére széles vigyorral az arcán csak
rántott a vállán.
– Nem érdekel!
– Avery, egy ember! Nem a fajtád!
– érvelt McGinty.
– Nem érdekel!
– Ebből semmi jó nem fog kisülni! A
felmenői vadászok, Judah!
– Nem érdekel! Az apja különben
sem él már.
– Mi van, ha a te apád viszont
kitagad?
– Nem érdekel!
A szerződést aláírták, a szövetség
megköttetett. Judah nem egyedül indult vissza Wyomingbe. Magával vitte Averyt
is, hogy áldását kérje kettejükre az apjától.
Arjun, fia leendő társa előtt nem
kelt ki ugyan magából, de tagadhatatlanul hideg távolságtartással fogadta a
fiatal nőt. Négyszemközt viszont határozottan utódja tudtára adta nemtetszését.
– Ezt mégis hogyan képzelted,
fiam?! – A klán vezér hangja szinte dübörgött. Judah még soha nem látta így
kikelni magából az apját.
– Nyilvánosan képes voltál
idehozni és társadul bemutatni egy embert? Nincs az a faj, ahol elfogadnák a
keveredést! Pláne nem egy vezető klánnál! A McElhanely klán tiszta vérű
farkasokból áll! Nincs keveredés!
– Szeretem őt, apám – mondta
csendesen, de határozottan Judah.
– Nem érdekel! – ordította Arjun.
– Nem adom rátok az áldásomat! Vidd őt vissza oda, ahonnan hoztad!
– Akkor én sem fogok visszajönni –
jelentette be higgadtan Judah, mire pár másodperces feszült csend támadt a két
alakváltó között. – Elfogadom azt is, ha kitagadsz…
– Eszemben sincs! – vágta közbe elkerekedett
szemekkel az apa. – A szerelem az első időben vak, de majd elmúlik! Felőlem
addig játszadozol vele, amíg akarsz, amíg meg nem unod…
– Nem unom meg őt, apám. Őt
választottam társamnak.
– Nem tudod, mit beszélsz…
– De! És ha őt nem fogadod el,
akkor engem sem. Nélküle nem maradok itt.
– Judah!
– Döntöttem, apám.
Arjun lemondó sóhajjal roskadt le
székébe, pár másodpercig csak meredt maga elé.
– Én is döntöttem, fiam. Nem
foglak kitagadni. Nem fogsz a felelősség súlya alól mentesülni. Ha én meghalok,
te viszed tovább a klán vezetését! – Arjun szúrós szigorú tekintetét a fiának
szegezte. – Viszont se a házasságodat, se az abból születendő utódaidat, soha,
de soha nem fogom elismerni McElhanelynek!
Judah katonásan hajtott fejet, álkapcsán
megfeszültek az izmok, ahogy hideg, érzéstelen arccal hátat fordított apjának
és határozott lépésekkel elhagyta a szobát.
Max eddig összeszűkült gyomorral,
idegesen várakozott az események alakulására, Judah bejelentésének eredményére.
Ahogy az ifjú McElhanely kilépett az ajtón, pár nyújtott lépéssel mellette
termett.
– Hogyan döntött?
– Visszamegyek Clear Creek-re!
A bejelentés pár másodperce
lebénította a testőrparancsnokot, aztán újra ura után lendült.
– Meddig?
– Végleg.
– Tessék?
– Nem maradok itt Avery nélkül. –
Judah megállt, Max szemébe mondta a szavait. – Ő lesz a társam, ha tetszik
apámnak, ha nem. Nem ismeri el se őt, se a születendő gyermekeinket.
– Kitagadott?
– Nem – ingatta a fejét Judah,
mire Max megkönnyebbülten engedte ki a levegőt a mellkasából.
– Viszont nem fogok a társam
nélkül élni!
– Elhagyod a néped?
– Nem hagytam őket cserben. A
szövetség megköttetett. Apám még él, addig ő a vezér. Ez a jelen. A jövő meg?
Majd a népem eldönti, ha arra kerül a sor, hogy kellek-e nekik majd a
családommal együtt, vagy sem.
Max agyán milliónyi gondolat
futott át. Lassan kihúzta magát, ahogy tüdejét teleszívta.
– Akkor, viszont mint uralkodó
szükséged van egy személyi testőrre.
– Velem tartanál?
– Ez nem kérdés, Judah! Én az
eskümet a te védelmedre a szívemből tettem le – szorult össze McGinty torka
miközben ezeket a szavakat mondta, mert tudta, hogy ez mit is jelentett a
számára. El kellet mondania Bridgetnek, hogy bizonytalan időre visszamegy
Judah-val Clear Creek-re.
– Mikor indulunk vissza?
Judah rántott a vállán, hanyagul dobta
szét karjait.
– Semmi értelme még napokat itt
maradni. Összeszedek pár holmit, amire hosszú távon szükségem van. Tedd te is
azt, aztán indulunk.
Max egy fejbiccentéssel válaszolt,
aztán sietve elindult az ellenkező irányba. Jelen pillanatban semmi más nem
érdekelte, csak hogy Bridgetet mielőbb megtalálja és közölje vele a hírt.
Közben azon zakatolt az agya, hogy ezt hogyan is tehetné meg a
legkíméletesebben. Míg Bridgetre várt a McCoy rezidencia fogadószobájában, már
a sokadik verziót futatta végig a fejében, hogy mit és hogyan fog mondani. Mégis
másodpercekig csak zavartan pislogva állt, amikor végre a nő megjelent a
helyiségben és valósággal repült a karjaiba. Hagyta, hogy Bridget kimutassa
határtalan örömét, hogy hetek elteltével végre újra láthatták egymást.
– Apámnál most vannak, de
hamarosan végez! – hadarta boldogságtól csillogó szemekkel a nő, két
szenvedélyes csók között. Max végül óvatosan vette tenyerébe a szeretett nő
arcát.
– Vissza kell mennem, Bridget!
– Tessék? – A farkas nőstény a
homlokát ráncolva húzta hátrébb a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen.
– Judah nem marad…
– Kit érdekel Judah?!
– Engem! Esküt tettem!
– Max, azt mondtad, ha
visszajössz, megkérsz! Társak leszünk!
– Tudom! De…
– Nem érdekelnek a kifogások! –
emelte meg hisztérikusan a hangját Bridget. – Judah meg mi a fenének megy
vissza?
– Nem fogadta el az apja a társát…
– kezdte hadarni Max, mire a nő beléfojtva a szót kifakadt magából.
– Remek! Ő a társát választotta!
Mindent feladott a társáért, amire te nem vagy képes! Neked nem is mindent kéne
feladnod! Itt maradhatnál megbecsült tiszteletreméltó farkasként! De te Judahot
választod!
– Esküt tettem!
– Szarok az esküdre!
– Szeretlek Bridget!
– Nekem te ne mond többet, hogy
szeretsz! – Bridget arcán patakokba folytak a könnyei, szavait alig lehetett
érteni, ahogy a sírás közepette kiabálta azokat.
– Mindenkinél jobban!
– Akkor velem maradsz?
– Nem tehetem! Most még nem! –
nyögte Max, mire a nő indulatosan taszított egyet rajta.
– Neked fogalmad nincs, mit teszel
velem! – zokogta kétségbeesetten az összetört szívű nő. – Karnyújtásnyira volt
a boldogságunk, Max! Hátat fordítottál nekem! Cserbenhagytál! – könnyek között
ordítozva hátrálni kezdett az ajtó felé. – Azt kívánom, hogy ott és akkor adja
vissza neked ezt a sors, akitől, és amikor a legjobban fog fájni neked! – Dühös
indulattal vágta be maga mögött az ajtót Bridget, miután átkát a hím farkasra
szórta.
Max mellkasát szorította a
tehetetlen fájdalom. Tudta, hogy most vesztette el azt, akit eddig a legjobban
szeretett.