TALAN - 23 - Információgyüjtés

Talan a fegyvereit rendezgette, alaposan átvizsgálta mindegyik nyílpuskáját és nyílpisztolyát, hogy kifogástalanul működjenek, amikor szüksége lesz rájuk. Neki ezek voltak a legjobb barátai, akikben maradéktalanul megbízott, s főleg azért, mert mindet saját maga készítette egykori tanítója és bátyja tanítása szerint. Régebben, gyorsan és gondolkodás nélkül végezte volna el a bevállalt munkát, de az az idő elmúlt, megváltozott. Nem bérgyilkossá akart válni, hanem olyan vadásszá, akinek neve tekintélyt parancsoló. Egyelőre viszont, még eléggé megosztotta azoknak a véleményét, akik ismerték őt. Miközben szétszedte, tisztogatta, majd újra összerakta fegyvereit, azon gondolkodott hol és kitől szerezhetne több információt a majd harminc éve történt tragédiáról. Huszonhét év rengeteg idő! Annyi minden megváltozhatott! Az emberek más megvilágításban láthatják az akkori eseményeket, vagy már alaposan elferdítve száll szájról szájra a történet, s nem is a valót fogja hallani. Hangosan vett egy mély lélegzetet. Éhes volt. Tekintete a nyitott táskára tévedt, amiből kikandikált a szendvicscsomag. Clear Creek-en volt újra, ahol először megtapasztalhatta a szabad vadászat érzését. Ahol először érezhette magát valódi farkasnak. Tekintetét túlengedte a nyitott ablakon, ki az éjszakába és szétáradt benne a vadászösztön. Már érezte az izmait remegni a bőre alatt. Kezéből lassan az asztalra engedte a nyílpuskát. Ujjaival áttúrva hátrasimította arcába lógó sötét haját.

Farkasként még McGinty sem fogja észrevenni, ha vadászom. Van itt elég farkas rajtam kívül, akiket persze hagy vadászni. Az állatállományhoz tartozókat. – Kavargó gondolatokkal lassan az ablakhoz sétált. Tekintetét végigvezette az udvaron, az út túloldalán kezdődő erdő szélén.

Csak egy villanás volt. Egy szempár, a fák között.

Talan érzékeit élesre állítva, fürkészte, figyelte a helyet, ahol az előbb látta felvillanni, a két fénypontot, ami tagadhatatlanul egy ragadozó szemei voltak. A vadász pupillája lassan igazodott a sötéthez, s kirajzolódott az erdő szélétől alig bentebb, várakozón ücsörgő állat körvonala. Nagyobb volt egy közönséges farkasnál, s a szemek fénye, izzása sem egy átlagos állaté volt.

Vár valakit! – jött a felismerés a vadászban, miközben kitartóan figyelte, ahogy a farkas a menedékháznak szegezett tekintettel, szinte szobormerevségben ült.

Ki lehet? – Talan csak másodpercekig hezitált, aztán hirtelen elhatározással felkapta a kabátját és elindult, hogy tesz egy sétát. Kellemest a hasznossal! Vadászik, miközben szétnéz a környéken, s hátha sikerül közelebbről megnéznie a várakozó farkast is. Ahogy kinyitotta szobája ajtaját, megtorpant. Dulakodásra utaló hangok hallatszottak lentről, hangos kiabálás.

– Ezt most miért kellett? – visított egy női hang.

– Ő tudja! – az erőteljesen határozott hang már ismerős volt a vadász számára. A félvér alkalmazott volt, aki nem is olyan rég őrá is ráförmedt.

Talan fülelt, aztán gyors mozdulattal vissza is lépett a szobájába, ahogy siető lépéseket hallott a lépcső felől. Az ajtót nem csukta be, hallani akarta mi zajlik a szobán kívül.

A rövid folyosó felől, ahol a személyzeti szobák voltak, dühösen csapta be valaki az ajtót, aztán újra siető léptek. Talan csak ez után lépett újra elő, s elindult eredeti terve szerint, ki a Menedékházból. A lépcső fordulójánál viszont újra megtorpant s a fal takarásában maradva hallgatta ki Cody és az őrző párbeszédét.

– Megérdemelte!

– Mi történt?

– A testvérével megtámadtak minket.

– Titeket?

– Kieran nyakán, azok ott, Adahy fogainak a nyomai! Látod? Mégiscsak meg tud védeni a Kieran féléktől.

– Jali. Egy közönséges farkasnak nem hagynak ilyen nyomot a fogai.

– Adahy...

– A te farkasod nem egy közönséges farkas – vágott a nő szavába a medve.

– Lehet, de segítségre szorul, és én segíteni fogok neki!

– Te tudod – fújta Cody. – Vigyázz vele kérlek! Vigyázz magadra!

– Rendben.

Talan végül lépéseket hallott, amik távolodtak, de várt még egy pillanatig, s csak aztán indult el.

Ez a medvekölyök – futottak át az emlékek a vadász agyán, s elmerengő mosollyal ingatta a fejét. – A védelmező ösztöne semmit nem változott!

Talan megnyújtotta lépteit, mert az elhangzott beszélgetésből arra következtetett, hogy a farkas, akit a szobája ablakából látott, a szóban forgó Adahy volt, és ő marta meg Kierant, a Dinger falka vezérének idősebbik fiát. Viszont akkor, ő Judah McElhanely, a zavarodott farkas alakváltó.

Igen! Biztos, hogy egy s ugyanaz a két személy! Az a farkas odalenn, nem egy közönséges állat volt! – kavarogtak a gondolatok a vadász fejében, miközben nyújtott siető léptekkel átvágott a kantin részen. Ahogy kilépett az ajtón, tekintetével már azt a helyet pásztázta, ahol még nem is olyan rég, fentről látta a farkast. Már nem volt ott. Nem volt sehol, se az őrző se a farkas.

Biztos, hogy őt várta és együtt mentek el – konstatálta Talan, aztán hezitált, hogy mit tegyen. Menjen utánuk, kövesse őket, vagy tartsa eredeti tervét és inkább elégítse ki vadászösztönét. Az utóbbi mellett döntött. Másik irányba fordult és ráérősen ballagva elindult a fák között bentebb az erdőbe. Kabátjába hajtogatta levetett holmiját, amit aztán az egyik bokor alá kapart el. Miután alakot váltott, hatalmas, gyönyörű, barnás-fekete rajzos farkasként átadta magát a vadászat élvezetének.

Jóllakott volt, kipihent és nyugodt. Clear Creek a fájó emlékek ellenére az otthon érzésével töltötte el. Kinyújtóztatta izmait, aztán csak lazán heverészve, pislogva figyelte a felhőket az égen, túlnézve a nyitott ablakon. Vakon tapogatódzva matatott az ágy melletti éjjeli szekrényen a telefonja után, mikor megérezte egy pillanatra a farkas medált. A mobillal együtt felvette azt is, s a mellkasára engedte, amíg a készüléken megnézte mennyi az idő. Aztán hanyagul visszacsúsztatta a telefont a kisszekrényre, és figyelme újra a medál felé irányult. Forgatta az ujjai között, jól alaposan szemügyre véve minden apró részletét. Kidolgozott kézműves munka volt. A kereszt hátulján még egy gravírozás is volt, egészen kicsi, szabad szemmel kivehetetlen.

Eszébe jutottak Lorelei szavai:

„Tudom, hogy semmi értéke… csak nekem bír jelentőséggel.”

– Pf – vett egy hangos mély levegőt. – Ajándék lónak ne nézd a fogát. Úgysem fityegett még rajtam semmi fölösleges vacak – morogta az orra alatt, aztán lazított a két kis csomóval a nyakláncon, hogy átférjen rajta a feje. Tapogatta, igazgatta izmos, vastag nyakán.

– Kabalának jó lesz – motyogta egy ajkbiggyesztéssel kísérve.

Az éjszakai vadászat után, egyáltalán nem volt éhes, nem rendelt semmit. Összeszedte magát, s úgy döntött szétnéz a kisvárosban, hátha tud valahol esetleg kérdezősködni a múltban történt dolgokról. Erdei kisváros lévén első célpontja a vegyes kereskedés volt, és a barkácsbolt.

Az éjszakai élethez képest, most alig voltak a menedékház aulájában működő kantinban, amikor átvágott a helyiségen. A pultnál egy barna, melírozott, hosszú hajú fiatal nő serénykedett, sem Dunkinékat, sem az őrzőt nem látta sehol. Éppen a műhely mellett haladt el, amikor hangok ütötték meg a fülét, lelassított.

– Szarok a tetovált betűidre! – a kiabálást dulakodás zaja követte. – Azért mert ilyen szarokat varratsz magadra, nem esem hasra előtted!

Jaliyah keveredett megint vitába valakivel? – villant át első lehetőségként Talan agyán, hiszen tegnap éjjel a nőn látta a rúnákat. Már minden izma ugrásra készen megfeszült, hogy ha kell, esetleg közbelépjen, amikor egy férfihang válaszolt az indulatos kiabálásra:

– Nem szoktam tetováltatni.

Elindult az adok-kapok, berendezés borult, tört, végül egy hangos, fájdalmas ordítással be is fejeződött, aztán újra az ismeretlen férfihang szólalt meg, higgadt nyugodtsággal.

– Csak, hogy felvilágosítsalak, Dean McElhanely a nevem. Az anyám volt Falls. Az apám Judah McElhanely.

Mi van?! – Talan homloka ráncba szaladt a hallottaktól.

Az az aggódó seggfej testvér, azt mondta Judah McElhanely családja meghalt, azért zakkant meg. Márpedig az a valaki odabenn, a fiának vallja magát, és nagyon is élőnek tűnik! – miközben a vadász agya lázasan dolgozott, a falhoz vetett háttal tovább hallgatózott. Rágyújtott, azt a látszatott keltve, mintha csak azért ácsorogna ott, hogy indulás előtt még elszívja a cigarettáját.

– Szerintem, ezt most itt, hagyjuk abba Kieran. Azt hiszem ez egy korrekt ajánlat a részemről. A részedről pedig az lesz a korrekt, ha nem csak a motort fizeted ki, hanem azt is, amit itt összetörtél. Megegyeztünk?

– Jalinak hívják, és nem ribanc! – csattant fel az ifjú Dunkin hangja, mire Talan szemöldöke megemelkedett.

Nocsak! Itt a kis medvebocs is! – a vadász ajka ironikus mosolyba húzódott.

– Ezt is megjegyezted? Szóval mit is? – szólalt meg újra a higgadt mély hang.

– Jalinak hívják – nyögte kényszeredetten az előbb még indulatosan kiabáló fiatal farkas.

– És nem ribanc! – toldotta meg Cody, akinek védelmező vehemenciáján Talan újra elmosolyodott.

– És nem ribanc – ismételte Kieran, az ifjú alakváltó medve után.

– Rendben – mondta a hang, aki Judah McElhanely fiának nevezte magát. – Takarodj a motoroddal együtt, amíg meg nem gondolom magam a lángvágóval kapcsolatban.

Talan gyors egymásutánban mélyeket szívott a cigarettából, hogy hamarabb fogyjon, közben hátrébb araszolt a nyitott ajtó takarásába.

– Jó lesz, ha majd visszajövök estére kifizetni? – hallotta a megtört farkas utódot, kifelé tartani a műhelyből. – Mindent. – Aztán pár másodperc után, már látta is, ahogy vérző és rendellenesen tartott kézzel a motorját tolva az út felé tartott.

Wao! Az ifjú McElhanely nem finomkodott, úgy látom! – vonta fel a szemöldökét egy elismerő félmosollyal Talan. Gyorsan elnyomta bakancsa talpán a cigarettát, aminek csikkjét aztán messzebbre pöckölte az ujjai között, majd motorja felé indult, hogy eredeti terve szerint bemenjen a kisvárosba. Először a bolttal kezdett. Apróbb, jelentéktelen dolgokat vásárolt amolyan alibiként, aztán a pénztárnál próbált érdeklődni, de csak vállvonogatást kapott és nemleges fejrázást.

– Menjen be a kocsmába! – javasolta az egyik idősebb alkalmazott. – A férfiak sokkal pletykásabbak, nekem aztán elhiheti! A férjem, mindig új hírekkel állít haza onnan.

Talan egy félszeg mosollyal megköszönte az információt, aztán a buzdító tanácsra hallgatva, miután elpakolta a dobozos sört a motoros táskába, a kocsma felé vette az irányt.

Szinte kongott az ürességtől a helyiség. Hárman biliárdoztak, miközben az egyik asztalra borulva egy másik vendég láthatóan éppen kipihente az elfogyasztott alkohol hatását. A pult végénél fiatal párocska suttogott összebújva, miközben a magas, széles vállú kiszolgáló az elmosott poharakat törölgette. Talan épp csak a pulthoz ért, a férfi már készségesen kérdezte:

– Mit önthetek?

– Valami erősebbet – dünnyögte Talan, s válla felett újra körbepillantott, hogy felmérje a bent lévőket.

– Mi járatban?

A vadászt meglepte a pultos kérdése.

– Tessék?

– Ide, csak helybeliek szoktak járni – köszörülte meg a torkát a tekintélyt parancsoló külsővel rendelkező férfi. – Meg aztán láttam, hogy vett piát a boltban – intett a fejével a nevezett létesítmény irányába, miközben villantott egy magabiztos mosolyt rövid, őszbe forduló szakálla mögül. – Most kire vadászik?

Ismer! Különben honnan tudná, hogy vadász vagyok? – Talan pillanatok alatt levetkőzte előbbi zavarát, előjött belőle a hideg, higgadt magabiztosság.

– Mond magának ez a név valamit, hogy McElhanely?

Kérdését, hosszú másodpercekig néma csend követte, s a pult túloldaláról a férfi a homlokát ráncolva sokáig fürkészve méregetni kezdte őt, láthatóan hezitált, hogy válaszoljon-e vagy sem.

A köztük lévő feszült hallgatást váratlanul megtörte a pultnak csapódó imbolygó test. Az alak, aki eddig az asztalra borulva, szinte élettelen ernyedtségben feküdt, most igen készségesnek és ébernek bizonyult.

– Nek’m ’gen! – harsogta botladozó nyelvvel, a pultot csapkodva. – Assz a szemét kis suttyó ki ’kart nyírni! Assz a flévér zabigy’rek!

Talan szemöldöke felszaladt, s miközben lesöpörte magáról az erősen illuminált férfi kezét, hátrébb lépett az újabb próbálkozás elől, nehogy belé kapaszkodjon az idegen.

– Nem hinném – motyogta a vadász egy lenéző mosollyal.

– Na, menj a dolgodra Edwin! – förmedt rá a férfire a kocsmáros. – Ne zaklasd a vendégeket, mert kidoblak, és soha többé nem engedlek be!

Edwin a kemény, határozott fellépésre, értelmetlen szavakat motyogva az orra alatt, bizonytalan lépésekkel eltántorgott egy másik szabad asztalhoz. Ahogy rázuhant, a szék is kicsúszott alóla, és az asztal alá bucskázva elterült a padlón.

– Ne is figyeljen rá – legyintett a pultos morogva. – Folyamatosan részeg. Helyre rakta az öccse és most sérelmében mindent összehord róla.

Talan szeme résnyire szűkült, ahogy válla felett visszanézett a földön heverő férfire.

– A kérdéséből ítélve – köszörülte meg a torkát Talan –, maga ismer engem. – A kocsmáros felé fordult, tekintetét nekiszegezve.

– Mondhatni.

– Rendben – bólintott rá a félvér vadász, s egy hangos mély sóhajjal pénzt tett a pultra. – Whiskyt kérek. – Meglazította kabátját, hogy előkotorja belső zsebéből a cigarettát, s miközben rágyújtott, felcsúszott a magas bárszékre.

A férfi egy pillanatra megdermedt a mozdulatban, tekintete csak egy másodperce akadt meg a vadász nyakában lógó medálon, aztán fordult, hogy teljesítse a rendelést.

– Mióta él itt?

– Elég rég – morogta a férfi, s fürkésző pillantásokkal tolta a kitöltött italt a vadász elé.

– A Falls név sem mond magának semmit? – Talan újabb kérdésére a pultos csak egy futó pillantást vetett a földön fekvő férfi felé.

– Csak nem Fallsnak hívják? – vonta fel a szemöldökét a félvér, mire a kocsmáros megrázta a fejét.

– Az anyját hívják így – motyogta.

– Nem keresek senkit – fújta a szavakat egy hangos sóhajjal Talan.

– Nem?

– Nem.

– Akkor minek kérdezte a McElhanely nevet?

– A félreértések elkerülése végett – Talan megköszörülte a torkát, miközben kissé ki is húzta magát –, nem bérgyilkos vagyok, hanem vadász. Talan Falgaut.

– Tudom ki maga – a pultos hangjában enyhe megvetés volt, ami a félvér vadászt csak szórakoztatta.

– Szabad kérdeznem, önben kit tisztelhetek? – kérdezte kissé magabiztos szemtelenséggel Talan, félrebillentve a fejét.

– Chris Convel – mondta büszkén a férfi, miközben tekintete újra elsiklott a medál felett.

Convel, ami annyit jelent keltául, farkas harcos – a taktikus félvér vadász agya folyamatosan dolgozott.

– Ír? – A kérdésre csak egy bólintás volt a válasz. – Kelta – dünnyögte Talan diadalmas félmosolyba húzva az ajkát.

Kínos, és feszült néma másodpercek után, Talan egy hangos sóhajjal kísérve, újra előhozakodott a kérdéseivel.

– Huszonhét évvel ezelőtti eseményekre lennék kíváncsi.

– Ki emlékszik már olyanokra?

– Például, egy kelta farkas harcos – rántott a vállán Talan, mire a férfi arcán megfeszültek az izmok. Elszántan állták pár másodpercig egymás tekintetét, mire Convel nyelve lassan megeredt.

– Ha tudja a nevét, akkor azt is tudja, hogy ki volt.

– Igen – bólintott Talan.

– Akkor mire kíváncsi?

– Mi történt huszonhét évvel ezelőtt, amitől megzavarodott?

– Meghalt a társa a szülés közben és a gyerek is halva jött a világra – hadarta egy szuszra a kelta farkas. – McGinty hűségesen itt maradt, kitartott mellette, de sokat ő sem tudott tenni érte.

– McGinty? Mi köze Maximus McGintynek, McElhanelyhez? – Talant mellbevágta ez az új információ.

– McGinty, Judah McElhanely személyes testőrségének a parancsnoka volt.

Talant hidegzuhanyként érte a két személy ilyen szoros kapcsolata. Hirtelen minden összecsapott benne.

– Szóval meghaltak mindketten – köszörülgette a torkát Talan –, az anya és a gyerek is.

– Meg – bólintott rá határozottan Convel.

Talan pár másodpercig rendezte csak a gondolatait, miután úgy döntött megtartja magában, aminek az imént a műhelynél fültanúja volt. Talán olyan friss információ birtokába jutott akkor, amit még nem igazán sokan tudhattak.

Convel közelebb hajolt a vadász felé, s miután körbepillantott a helyiségben visszafogott hangon folytatta.

– Azt beszélik tettek próbálkozást, hogy visszahozzák a zavarodottság állapotából, de nem sikerült. Úgy tudom McGinty napokig követte a meghasadt elméjű, állat formában megrekedt szerencsétlen klán vezért, aki aztán fenn a szurdokon a vízesésnél, a szakadékba vetette magát. Szétroncsolódott a köveken, aztán csak a darabjait találták meg, mert a vadállatok martaléka lett.

– Azóta nem volt erre farkas támadás? – puhatolózott tovább Talan, hogy megbízója hitelessége után járjon.

Convel rövid gondolkodás után rántott a vállán.

– Nagyon rég. Egy párocska kinn akart tölteni egy kellemes éjszakát. A lányt alaposan megtépett állapotban találták meg. A srác talán annak köszönhette az életét, hogy epilepsziás rohamot kapott, észen sem volt.

– Milyen srác?

Convel, fejével a földön fekvő férfi felé bökött.

– Edwin öccse, Dean.

– Dean? – Talan feje még több gondolattal szaladt tele. – Szóval az anyja Falls? – Válla felett újra az alkoholos mámorban alvót méregette.

Ez is félvér lenne? Az kizárt! Ha egy is az anyjuk, akkor az apjuk biztos, hogy nem.

Convel a torkát köszörülgetve hívta fel magára a vadász figyelmét, hogy újabb mondandója van a számára.

– Az ő anyja Miriam Falls. Miriam húga, Avery Falls volt Judah McElhanely társa. Azt is suttogták, hogy Max McGinty meg az özvegyen maradt Miriamnek csinált gyereket, hogy Dean tőle van. Lehet benne igazság, különben miért lenne pont ő Dean keresztapja? Miután Avery meg Judah is meghalt, mi köze lett volna a vadőrnek Miriam gyerekéhez? Talán az a farkas is azért nem bántotta a srácot, mert lehet, érezte rajta, hogy félvér! Ki tudhatja?!

– Ahha! Akkor értem már mit hablatyolt itt az előbb – motyogta Talan újra a földön fekvőre pillantva, de magában egészen másképpen rakta össze a történet puzzle darabkáit a hallottakból.

Convel tudálékosan bólogatott, s Talan meghagyta abban a hitben a kocsmárost, hogy biztosan úgy is van, ahogy azt a férfi tálalta neki.

– A barkácsbolt tulaja, McNulty, talán többet tud mondani. Ő, úgy ahogy, jóban van McGintyvel.

– Hát, kösz az infót! – Talan egy hangos mély sóhajjal pénzt csúsztatott a pulton Convel felé miközben biccentett, azzal lefordult a székről és elindult egy elmotyogott „Visszlát!” után, ki a kocsmából.

Azt hittem, több tisztesség szorult egy kelta farkas harcosba, minthogy pénzért járjon a szája. Pf! Nem is csoda, hogy egy gyér forgalmú és csak emberek látogatta kocsmája van. A fajtája szégyene lehet. – Talanban szétáradt a csalódottság, aztán a megvetés Convel személye iránt. Cikáztak a gondolatok a vadász fejében. Miközben folyamatosan járt az agya, dühösen szívta fogai között a levegőt, ahogy következő gondolata, már a több évszázados farkas vadőr körül forgott.

Dean miatt maradt itt McGinty! Az utód miatt! Őt védte! Mi a francokért kell, hogy köze legyen ennek az ügynek McGintyhez? Ez csak megnehezít mindent és körülményesebbé teszi! Mi a bánatért kell megint szembe találnom magam azzal a fafejű, vaskalapos farkassal?! A rohadt életbe! – dühöngött magában Talan, miközben elérte következő célját, a barkácsboltot.

Félhangosan köszönt, ahogy belépett aztán, mint akinek komoly vásárlási szándéka van, keresgélve indult meg a polcok között. Biztos volt benne, hogy Clear Creek egyik legbefolyásosabb farkas klánjának vezére már halott róla. Lopva pillantott néha körbe, hogy hol látja a tekintélyes farkas alakváltót.

Szőke, vad tekintetű, fiatal lány lépett elő a hátsó raktárhelyiségből. Egész lényéből sugárzott az erő és a kihívás. Két lábon járó energiabomba volt. Talanban pár másodpercig felébredt a domináns hím. Ajka halvány mosolyba húzódott, szeme sötétebbé vált, megjelent benne a férfias vágy. Tekintete végigsiklott az ezüstszőke, csupa izom lányon, aki könnyed, laza lépésekkel elindult felé.

Szemtelenül, veszett fiatal! – futott át a gondolat benne, miközben fogai között hangosan szívta be a levegőt.

– Mivel szolgálhatok? – kérdezte a lány, szemében több mint kétértelmű csillogással, ahogy végigmérte a vadászt.

Ó kiskedves, ha én azt most komolyan elmondanám… – Talan ajka megrándult, ahogy visszafogta gondolatait kísérő mosolyát.

– Csak összekapok pár dolgot – köszörülgette a torkát a vadász, maga is érezte, hogy elmélyült a hangja.

– Segíthetek? – A szőke szépség, eléggé közel merészkedett a félvérhez. Látszott rajta, élvezte, hogy játszott a tűzzel.

Talan tekintetét a lánynak szegezte, aki merész kihívással nézett a sötétté vált szemekbe.

Tudnál miben… – indult meg a vadász tisztességtelen fantáziája, s már-már kapható is lett volna egy kis flörtölésre, amikor egy határozott hang csattant a pult túloldaláról.

– Majd én kiszolgálom az urat, Fyra! – McNulty szigorú tekintettel utasította lányát: – Te vedd át az árut, most pakolják ki.

Talan azért még egyszer végignézett a formás testen, ahogy a lány egy sajnálkozó pillantással elfordult tőle és apjának engedelmeskedve határozott léptekkel megindult vissza a raktárba. Alighogy Fyra eltűnt a pult mögötti ajtóban, McNulty fenyegető morgással intézte szavait a vadász felé.

– A szemét is vegye le róla, ha élve akar távozni a boltomból!

– Rendben – biccentet Talan pimaszul –, rá sem nézek. De azért megdicsérhetem?

Ed arcán megfeszültek az izmok, mire a félvér szemtelenül belevigyorgott a vezér dühös arcába.

– Gratulálok a lányához! Vitathatatlanul gyönyörű!

– Mit akar?

– Itt mindenki gondolatolvasó?

– Vagy csak ismerik – morogta nem titkolt ellenszenvvel McNulty.

– Judah McElhanelyről szeretnék kérdezni.

– Nincs mit mondanom!

Talan szemöldöke felszaladt a határozott, visszautasító fellépéstől, nem erre számított.

– Egy zavarodott farkas van a környéken…

– Igen – bólintott a klán vezér, a vadász mondatába vágva –, tudom. Pár napja érkezett. Szokta látni reggelente a tükörben?

Talan vonásai kisimultak egy pillanatra. Eddig azt gondolta McGintytől nincs makacsabb s most olyan alakváltóval állt szembe, akin egyelőre nem talált fogást. Merész döntést hozott pár másodperc alatt. Megbontotta felsőtestén a kabátot és az inget, miközben megindult a klán vezér felé.

– Nem vagyok ellenség – mondta nyomatékosan, de visszafogott hangon, miközben mellkasáról félrehúzta a ruháit, hogy McNulty láthassa a rúnákat.

– Attól sokkal rosszabb – sziszegte a vezér, dühös gyilkos tekintetét a vadásznak szegezve.

Pf! McGinty tuti, hogy beszélt neki rólam. Jól kibeszélhették, hogy minek tart engem az a fafej! Csak azért, mert több rúnám van állítólag, mint más őrzőknek… – Talan most a gondolataival is meg tudta volna fojtani McGintyt, miközben próbálta csillapítani tehetetlen dühét, végül vett egy hangos mély lélegzetet.

– Ismeri a kismadár történetét? – pár másodperc után, mivel nem kapott választ, csak néma ellenszenves tekintettel nézte őt továbbra is az alfa farkas, folytatta: – Tudja mit? – Talan rántott a vállán, miközben visszaigazította magán az inget és a kabátot. – Leszarom, hogy válaszol-e vagy sem. Nem nekem tesz vele keresztbe. – Egy hanyag fejbiccentéssel köszönt csak el, meg sem várva, hogy bármit is reagálhasson McNulty, sarkon fordult és határozott nyújtott léptekkel távozott a boltból.

Dühös volt ugyan, de a kocsmárossal ellentétben Edmond McNulty kivívta a félvér vadász tiszteletét a hallgatásával. Kemény diónak bizonyult a farkas klán vezér, de Talant a kihívások éltették. Tudta, hogy fenyegetéssel nem sokra menne McNultynál, ide ész érvek, és meggyőző erő kellett.

Talan újra visszavonult szobája magányába, s agyalt. Összepakolgatta az információkat, számításba véve a tapasztalt reakciókat a kérdéseire.

Lawrence később tudhatta meg, hogy a testvére gyermeke nem halt meg. Bizonyára attól félt, hogy ez az információ ha Judah tudomására jut, az kibillentheti őt a vezető pozíciójából. Ha tudnám, hogy van egy gyermekem, az biztos erőt adna, célt, hogy összeszedjem magam. Lawrence is ettől tarthatott. – zakatoltak a gondolatok Talan fejébe.

Judah biztos nem tudja, hogy él a gyermeke! Vagy nem akarták elmondani neki, vagy nem tudták, mert annyira megháborodott. De Jali láthatóan képes kezelni, hiszen vele együttműködőnek tűnik. Judah őt védte, amikor Kierant megmarta, és nem zavarodott állapotában támadott. Nagyon is tudta mit csinál! Állítólagos kifordult személyiségének ellentmond a védelmező ösztön! De mi van azzal a lánnyal? Azt miért? Lehetnek pillanatai, amikor igenis veszélyes?!

A sok gondolkodásban megéhezett, s már-már rendelésre adta a fejét, amikor eszébe jutottak a szendvicsek. Előkotorta őket a táskából, szaglászva forgatta a pár napja már tartogatott, feledésbe merült elemózsiát. A gondosan becsomagolt útravalóról eszébe jutott Lorelei, és lassan el is foglalta a tudatát. Akaratlanul nyúlt a nyakában fityegő medálhoz, halvány mosolyba rándult az ajka, ahogy eszébe jutott, amikor odaadta neki azt, a fiatal nő.

Nagy levegőt véve, hirtelen ötlettől vezérelve újra rákeresett a medálra a neten.

„Kelta farkas talizmán”

Pötyögte be az elnevezést. A sok kép és link között volt a kézműves oldal is, ahol pár napja még azt írta ki: „A termék már nem rendelhető”

Újra felment az oldalra. Felszaladt a szemöldöke, hogy a termék most élt!

Fellelkesedve kezdte olvasni róla, a készítője által mellékelt részletes információkat:

– Kelta farkas, a harcosok vezérlő állata – motyogta csak úgy magának. – Bátorság talizmán napkereszttel.

Szóval ez lehet belegravírozva! Napkereszt!

– Harapós darab, nyusziknak nem ajánlott J – dünnyögte, s a mondat végi kis smile láttán felszaladt a szemöldöke, majd tovább olvasott.

„Az Universumban minden formának sajátos (egyedi) rezgése van, lévén, hogy az anyag maga is rezgés. Ha egy formára ránézel és tetszik, az harmóniában van a Te rezgéseddel, így megemelkedik a rezgésszám és kellemes érzés fog el. Ez pozitív folyamatot indít be. Így működnek a talizmánok (jelképek, szimbólumok)”

Miket nem tud ez a készítő? Ez azért több információ, mint amire egy szimpla kézművestől, ékszerkovácstól számítani lehetne – morfondírozott Talan, s megmagyarázhatatlan érzések indíttatásából, feléledt benne a kíváncsiság.

Ugyan ki lehet ez? – ordított a tudatában a kérdés, s már tovább is klikkelt, hogy felvegye a kapcsolatot a készítővel.

c.convel.wolfwarrior@gmail.com

– Mi van? – fújta ki a szavakat Talan, a döbbenettől pár másodpercig bennakadt levegővel.

Ezért kezdett el beszélni! Megláthatta a nyakamban! – akaratlanul kapott a medálhoz a felismeréstől.

Hát persze! Egy kelta harcos, nem fecseg pénzért! – hirtelen elszégyellte magát, hogy milyen megvetéssel gondolt rá, ahogy elhagyta a kocsmát. Aztán eszébe jutott, hogy vele kapcsolatban is, milyen véleményen volt eddig szinte mindenki, akivel csak találkozott. Elhamarkodottan ítélte meg Convelt, ahogy őt is oly sokan.

Ha tőle rendelt Lorelei, akkor a vevői között csak nyilván van tartva! Nyomának kell lennie! Név, cím… – Felpörögtek a gondolatai, s érezte, hogy felgyorsult a légzése is, ahogy eddig soha nem tapasztalt izgalom kerítette hatalmába, hiszen ott volt előtte a lehetőség, hogy a lány nyomára bukkanjon.

– Ez az! – ordított fel diadalittasan, s kapkodva szedegette össze kulcsait, elmaradhatatlan karambitját, aminek a párja Loreleinél volt. Egy halvány félmosollyal forgatta meg a kezében a fegyvert.

– Megvagy kislány! – dünnyögte, azzal a bakancsa szárába csúsztatta, s mintha lemaradna valamiről, sietve ment vissza a kelta farkashoz.

Egyenesen a pulthoz menetelt, s a markában szorongatott medált letette Convel elé. A férfi csak egy pillantást vetett a kelta farkas talizmánra.

– Igen? – szívta szavaival hangosan, mélyre a levegőt.

– Maga készítette?

A kocsmáros-kézműves épp csak megmozdította a medált, majd néma bólintással felelt.

– Mennyien rendeltek belőle?

Convel homloka ráncba szaladt a kérdésre, de nem választolt, csak kutatón szegezte tekintetét a félvér vadásznak.

– Kik rendeltek belőle? Volt közte egy Lorelei nevű nő? – záporoztak Talan kérdései.

– Ezt maga rendelte? – köszörülte meg a torkát a kocsmáros, fejével a medál felé bökve, mire a vadász pillanatnyi gondolkodás után úgy döntött igazat mond.

– Nem – ingatta a fejét Talan, aztán rántott a vállán, miközben szemei előtt újra lepergett a jelenet, ahogy Lorelei a kezébe nyomta a talizmánt. – Kaptam – motyogta.

Convel egy hangos levegővétellel, lendületes mozdulattal törölte végig a vadász előtt a pultot. Talan épp csak el tudta előle kapni a medált, hogy le ne sodorja.

– Sajnálom – biccentett cinikus félmosollyal a kelta farkas. –, de nem segíthetek.

– Az előbb sokkal készségesebb volt!

– Az akkor volt – morogta Convel. – A vevőimet, nem adom ki! Honnan tudjam, hogy mit akar vele?

– Megkeresni! – szaladt ki Talan száján, de abban a pillanatban meg is bánta. Ez volt most a legrosszabb válasz, amit csak adhatott.

– Hát, pont ez az! – A kocsmáros gúnyos, fölényes mosolyra húzta az ajkát.

Talan pár másodpercig agyalt, hogy mivel győzhetné meg a keltát.

– Veszélyben van! – próbálta tovább győzködni a kézműves farkast.

– Látja, ezt elhiszem! – bólintott Convel. – Mert ha maga keresi, akkor biztos így van.

– Nem tőlem van veszélyben! – emelte meg a hangját Talan, aztán lemondóan, szinte csak motyogva mondta: – Miattam. – Visszaigazgatta a nyakába a farkas talizmánt, miközben már fordult és indult a kijárat felé. Mindaddig reménykedett, hogy Convel meggondolja magát, és segít neki, míg ki nem lépett az ajtón.

Már azon agyalt, hogy talán más állat formájában - amire a kelta nem is számít - majd besurran és kutakodni kezd, de aztán elvetette ezt az ötletét.

Ha ennyi mindent tud a rezgésről, meg a talizmánok működéséről, hogy még motívumokat is gravíroz rá, talán nem csupán egy kelta farkas, lehet valami druida beütése is. Akkor viszont úgyis kiszúr, akármilyen alakot is veszek fel – morfondírozott magában.

Bele kellett törődnie, hogy a sors, valamiért nagyon nem akarta, hogy Lorelei nyomára bukkanjon.

Hagytam elmenni! Hagytam elmenni, és most már késő! – Fájdalmasan dühítette a gondolat is, hogy nem lesz már több esélye talán még csak látnia sem a nőt.